- Jungkook, megígérted – sóhajtottam fel, amikor barátom egyszerűen nem akart kikelni az ágyból.

- Nincs kedvem – sóhajtott, majd magára húzta a takarót, így már csak fekete haja látszott ki a fehér ágytextíliák közül.

- Egy hete itt vagyunk már, de eddig csak a sarki kisboltba jutottunk. Szükségem van egy kis kikapcsolódásra, mert így nagyon feszült és ideges vagyok.

- Máshogy is tudjuk oldani a feszültséget – jegyezte meg Jungkook, mire muszáj voltam megcsapni így takarón keresztül is, amiért már megint rosszra gondolt.

- Jungkook... – sóhajtottam fel. – Kérlek.

- Nem félsz, hogy lebukunk?

- Őszintén? Nem. – vontam meg vállaimat. – Csak szeretném végre jól érezni magam. És pont te mondtad azt, hogy nem csak a szobánkban leszünk null-huszonnégyben. Viszont még is ezt csináljuk, ez pedig tökre nem jön be nekem.

- Jó, akkor menjünk valahova – ült fel az ágyon. – Ha ennyire szeretnél, akkor ma este bulizni megyünk.

- Tényleg? – kérdeztem nagyokat pislogva, mert megmondom őszintén, hogy azt hittem sokkal több időbe telik majd az, hogy rávegyem arra, menjünk végre valahova.

- Aha – vonta meg a vállait. – Nézek térképen valami helyet.

- Köszönöm – mosolyogtam.

Igazából az elmúlt hetünk tényleg csak azzal telt, hogy vagy az ágyban feküdtünk, vagy pedig az utca végén lévő kisboltba mentünk. Ezzel pár napig nem is volt gondom, de egy idő után baromira unalmassá vált a monotonság. Viszont akárhányszor felhoztam témának, mindig azt kaptam válasznak, hogy Jungkooknak nincsen kedve sehova sem menni. De tegnap végül sikerült rávennem arra, hogy legalább belemenjen abba, hogy elmenjünk egy kicsit szórakozni. Ma viszont közölte, hogy semmi kedve kikelni az ágyból, én pedig kénytelen voltam könyörögni neki, mert már tényleg kezdtem megőrülni a bezártságtól.

Miután Jungkook körbenézett a térképen és megtalálta a legközelebbi bárt, azonnal felöltöztünk és már indultunk is, mivel már nyolc is elmúlt. Nagyon izgultam, és baromira örültem is magamnak, hogy sikerült elérjem, hogy végre a sarki kisboltnál távolabb menjünk. Egyáltalán nem féltem, mert nem éreztem veszélyben magunkat. Itt úgy sem ismer minket senki sem. Nem ismerik Jungkook múltját, ahogyan azzal sincsen senki sem tisztában, hogy Dél-Koreában körözik, amiért bankrablóként tevékenykedik az apja bandájában. Itt új lappal kezdhetjük mindketten, és nem kell attól tartanunk, hogy esetlegesen valaki felismer minket.

- Elvileg, ha itt balra fordulunk, akkor egy nagy parkolóval találjuk szembe magunkat. Aztán azon átvágunk, és már ott is vagyunk. – mondta Jungkook, majd meg is indult az említett parkoló felé.

Kevesebb, mint tíz perc múlva már a bár előtt sorakozó sorban vártuk, hogy beengedjenek az amúgy elég népszerűen tűnő szórakozóhelységbe. Mivel sokan voltunk, ezért a barátom felkarjába kapaszkodtam, mert nem akartam, hogy esetleg elkeverjenek minket egymástól. Előfordulhat, hogy egyedül teljesen bepánikoltam volna és kibuktam volna, mert most még telefonom sincs, hogy esetlegesen felhívjam Jungkookot, hogy még is merre van.

- Szerintem ott jó lesz – mutatott az egyik kerekasztal felé, ahonnan pont most kelt fel két lány, így az üresen maradt.

Bólintottam egy aprót, majd a két személyes asztal felé vettem az irányt, miközben a lehetséges vetélytársakat kerestem a tömegben. Szerencsére nem kellett senkivel sem közelharcot vívjunk, hogy miénk legyen az asztal, így nyugodtan foglalhattunk helyet. Igaz, össze kellett rendesen húzzuk magunkat, mert az asztal mindössze annyira volt elég, hogy két pohár ráférjen, pluszban pedig könyökölni is lehessen rajta. De nekünk teljesen elég volt, mert csak ketten vagyunk. Semmi értelme nem lett volna nagyobb asztalhoz ülni, mert lehet el is zavartak volna minket onnan, amiért ketten ülünk egy négyszemélyes asztal körül.

- Na, és mit szeretnél inni?

- Bor? – kérdeztem, mert nem igazán voltam tisztában azzal, hogy milyen alkoholok találhatóak egy francia bárban.

- Szerzek egy itallapot – mondta Jungkook, azzal felkelt az asztalunktól és a bárpulthoz sétált.

Amíg ő az itallap megszerzésével foglalatoskodott, addig én a körülöttem lévő embereket kezdtem tanulmányozni. Mindenki felszabadultan táncolt, ivott, esetleg beszélgetett a társaságuk tagjaival. Annyira jó nekik, hogy azt csinálhatnak, amit csak szeretnének. Kár, hogy Jungkookkal nagy valószínűséggel mi sosem lehetünk ilyenek. Valamilyen szinten örökké bennünk lesz a rettegés, a paranoia és az, hogy körül nézzünk magunk körül. Hiába vagyunk több tízezer kilométerre otthontól.

- Bor az van, de vannak még itt egyéb érdekességek is – tért vissza Jungkook az asztalhoz, majd kezembe nyomta a szerzett itallapot.

Bor, pezsgő, sör, ricard, pastis, pernod, abszint és még rengeteg számomra ismeretlen alkohol itallal találtam szembe magamat. Végül úgy döntöttem, hogy jó lesz a bor, mert amúgy is inkább boros vagyok. Na, meg azért a franciák borai ismertek és minőségiek, így ha már itt vagyok, akkor ki is kell próbálnom.

Jungkook ismét a pulthoz ment, hogy kikérje nekünk az italokat, addig én még tanulmányoztam az itallapot. Igazából szívesen megkóstoltam volna a pastist vagy éppen a ricardot is, de nem mertem kockáztatni, mert egyiket sem ittam még, így nem tudtam, hogy mennyitől dőlnék ki. Amúgy sem szerettem volna segg részegre inni magamat, de azért teljesen józan sem szerettem volna maradni.

- Tessék – tette le elém Jungkook a rendelt vörösboromat, én pedig megköszöntem neki, majd megvártam, hogy leüljön velem szembe.

Miután koccintottunk mindketten belekortyoltunk a rendelt borjainkba, tekintetünk pedig azonnal találkozott, párhuzamban szemöldökeink összeszaladásával. Határozottan nem olyan íze volt a félszáraz vörösbornak, mint Szöulban megszokhattuk már. Mondjuk ez érthető, mert itt Franciaországban sokkal fűszeresebbek, meg az elkészítési módjuk is teljesen eltér a hazaitól.

Annyira ízlett mindkettőnknek, hogy esélytelen volt egy pohárnál leállni, így szerintem hármat biztosan ihattunk az első után fejenként. Mivel minőségi borról beszélünk, ezért nem is lepődtem meg, amikor a harmadik pohár után éreztem már, hogy nehezedik a fejem és a reflexeim is teljesen lelassultak. Tovább bugyután vigyorognom kellett Jungkook megjegyzésein, még akkor is, ha éppen semmi poénosat nem mondott. Sikerült becsiccsentenem, de nem bántam, mert végre jól éreztem magam, és nem szorongtam.

Jungkook kitalálta, hogy ki szeretné próbálni az abszintot, ezért hozott is nekünk két-két pohárral, mert úgy gondolta, hogy biztosan ízelni fog majd. Nos, sokkal erősebb íze volt a borhoz képest, ezért nem jött be annyira. Persze megittam a második pohárral is, mert nem akartam feleslegesen pénz kidobni. Ezután eléggé forogni kezdett velem az egész helyiség, és a velem szemben ülő Jungkookból is hármat láttam, néha négyet is. De nem csak én voltam így ezzel, hanem sikerült barátomnak is többet innia a kelleténél.

- Nem iszunk még egy pohár bort? Annyira finom volt, hogy szerintem megszállottja lettem. – mondtam nehezen forgó nyelvvel.

- Hozhatok – vonta meg vállait. – De tényleg az legyen az utolsó, mert már alig van nálam papírpénz, meg amúgy is asszem berúgtam.

- Asszem én is, de egy pohár bor nem árthat – legyintettem egyet, mire Jungkook leintett engem és nagy nehezen a bárpulthoz ment.

Amíg vártam rá, addig a plafont tanulmányoztam és igazából arra az elhatározásra jutottam, hogy kicsit sem hiányzok nekem Dél-Korea. A munkatársaim szerintem észre sem vették volna, hogy nem megyek dolgozni, ha a főnököm nem mondja nekik. Haeun el van a maga gondjaival, a családommal pedig nagyon régen beszéltem már. Szerintem fel sem tűnt senkinek sem, hogy nem vagyok már otthon. Egyedül a főnököm tud róla, de ő is csak azért, mert a kompon véletlen elszóltam neki magam. Bár, lehet nem is tulajdonított neki nagy hangsúlyt, és már azután elfelejtette, hogy mit mondtam neki, miután bontottuk a vonalat. Szerintem mostanra már Jungkook apja is leállt a keresésünkkel, így konkrétan Jungkookot és engem elnyelt a föld.

- Élsz még? – kérdezte tőlem Jungkook sikeresen visszahozva a jelenbe, ugyanis sikerült rendesen elmerüljek a gondolataimban.

- Sajnos – motyogtam.

- Mi? Miért – tette le elém az újabb pohár vörösbort.

- Nem tudom, csak elgondolkoztam az otthoniakon – vontam meg a vállaimon. – És szerintem apudon kívül senkinek sem tűnt fel, hogy elhagytuk az országot. Még a családtagjaim sem tudnak róla, a főnököm is csak azért, mert véletlen elszóltam neki magamat.

- Mi? Elszóltad magad? – ráncolta össze szemöldökeit.

Szemeim hatalmasakra tágultak, és azonnal szám elé kaptam mindkét kezemet, bár teljesen felesleges volt, mert már megint nem tudtam csendben lenni. Nem hiszem el, hogy ennyire szerencsétlen vagyok.

- Mikor szóltad te el magad? A kompon? – kérdezte, mire beharaptam alsó ajkamat és biccentettem egy aprót. – Miért nem mondtad?

- Mert nem tulajdonítottam neki nagy hangsúlyt. Plusz tudtam, hogy haragudnál rám, ezért inkább nem mondtam. De, kérlek ne haragudj rám, utána azonnal kikapcsoltam a telefonomat és azóta hozzá sem nyúltam.

- Mit mondtál neki pontosan? – sóhajtott fel, majd kortyolt egyet a borából.

- Nem tudom már pontosan, de valami olyasmit, hogy a tengeren nem olyan jó a térerő, ezért leteszem. De csak ennyit, szóval tényleg semmi komolyat.

- Akkor jó, azt hiszem – vakargatta meg a tarkóját, miközben látszott rajta, hogy próbálja feldolgozni az előbb hallott információkat. – De legközelebb mondj el mindent, jó? Mert ha nincs is jelentősége, attól még jó, ha tudok róla.

- Jó! Innentől mindent elmondok majd, sajnálom. Nem gondoltam volna, hogy baj lehet abból, ha magamba tartom.

- Minden okés – mosolyodott el, majd a kezemért nyúlt, és összekulcsolta az ujjainkat az asztalon. – Szeretnél még maradni? Mert én már nagyon szívesen mennék vissza a szobánkba.

- Alig három órája lehetünk itt – ráncoltam össze a szemöldökeimet.

- Tudom – motyogta. – De kedvet kaptam valamihez.

- Mihez?

- Tudod te jól – villantotta ki fogait Jungkooknak. Igen, tudtam, hogy mire gondol, mert az elmúlt héten naponta vagy ötször tett megjegyzést arra, hogy szexelni akar. Mármint nem volt bajom vele, csak eddig sosem volt ennyire kanos.

- Jó, akkor ezt igyuk meg és menjünk – bólintottam, mert nekem sem lett volna ellenemre most egy kis együttlét.

- Király – mondta, azzal fogta magát és húzóra megitta a pohár borját.

- Ha nem haragszol meg, akkor én kiélvezem az ízeket és nem húzom le.

- Csak nyugodtan, addig én csodállak téged – könyökölt az asztalra, és meg sem próbálta leplezni, hogy pislogás nélkül engem néz.

A bárból kifelé menet valahogy eszembe jutott Jungkook pisztoly alakú tetkója. Elgondolkoztam rajta, hogy én is szeretnék magamnak csináltatni egyet. Ha lehet, akkor valami olyat, ami passzol Jungkookéhoz. Nem azt mondom, hogy közös tetkónk legyen, de szeretnék egyet.

- Szeretnék egy tetkót – szólaltam meg, amikor áthaladtunk a parkolón.

- Te? – ráncolta össze szemöldökeit Jungkook.

- Aha – vágtam rá azonnal, nehogy végül meggondoljam magam.

- És milyet? Meg hova?

- Pisztoly golyót a medencémhez – mondtam gondolkozás nélkül.

- Miért pont azt? – ráncolta össze szemöldökeit, de azért a mosoly ott bujkált az ajkain.

- Mert az passzol a pisztoly tetkódhoz. De ha téged zavarna, hogy úgymond közös tetkónk van, akkor szólj. Akkor majd kitalálok valami mást.

- Engem egyáltalán nem zavarna, sőt kifejezetten ötletes szerintem – mosolyodott el, mire az én ajkaim is felfelé görbültek.

- Akkor azt hiszem, hogy oké. Bár még alszok rá egyet, mert lehet, hogy csak gyors felindulásból hoztam meg ezt a döntést.

- Rendben – bólintott egyet. – Akkor majd józanon visszatérünk erre! – nyúlt a kezemért, hogy összekulcsolhassa ujjainkat.

Nem szóltam semmit, csak elmosolyodtam és nyomtam egy gyors puszit az arca felém eső részére. Tudtam én, hogy jót fog tenni nekünk egy kis kimozdulás a szobánkból. Nem volt balhé, minden a lehető legnagyobb rendben ment, szóval a közeljövőben akár több ilyen kiruccanást is tervezhetnénk. Én nagyon jól éreztem magam, és úgy érzem, az este hátralevő részében sem fogok majd csalódni.