Jungkook vállán pihentettem a fejemet, miközben a repülő ablakán bámultam ki. Szerencsére csendben voltak az emberek, mindenki pihent vagy éppen aludt. Ezért volt időm ismét a gondolataimba merülni. Ismét átgondolni az életemet. Hogy mi minden változott, mióta megismertem Jungkookot, és miként változtam meg én is. Mert szerintem nagyon sokat változtam az elmúlt hónapokban. A gondolkozásmódom és a hozzáállásom sem a régi, úgy érzem, mintha megerősödtem volna. Igaz, Jungkook előtt is valamennyire határozott voltam, kiálltam magamért, elmondtam a véleményem, de mostanában valahogyan jobban ki tudom fejezni magam.

- Min agyalsz ennyire? – kérdezte Jungkook, mire nagyokat pislogva ráemeltem a tekintetem.

- Mostanában csak agyalni tudok – mondtam halkan, mert nem szerettem volna senkit sem felkelteni magunk körül.

- Ezt mondjuk meg tudom érteni. Én is sokat agyalok mostanában.

- Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó érzés lesz repülni – mosolyodtam el.

Jungkook ajkai szintén felfele görbültek, majd átkarolta vállamat és közelebb húzott magához. A lehető legszorosabban hozzábújtam, és hagytam, hogy egy apró puszit nyomjon a fejem búbjára. Mivel nagyjából mindenki aludt, így nem kellett attól félni, hogy esetleg valaki beszól nekünk, miszerint nem itt kellene ezt csinálnunk. Most egy fejre pusziból csak nem lesz gond, ahogyan abból sem, hogy hozzábújtam a barátomhoz.

- Rosszabbra emlékeztem – vonta meg vállait Jungkook. – Kiskoromban ijesztőbbnek tűnt.

- Mikor ér Limongesbe a gépünk? – kérdeztem, miközben Jungkook karóráján lecsekkoltam, hogy jelenleg hajnali fél négy van.

- Fél hétkor száll le a gépünk. Nem próbálsz meg aludni egy kicsit?

- Nem tudok – motyogtam. – Inkább nézelődök.

- Szép, mi? – mosolyodott el, majd felkaromat kezdte cirógatni hüvelykujjával.

- Igen. Egyszerűen csodálatos. De sötétben valahogyan szebb volt.

- Szerintem napfelkeltekkor a legszebb, azaz most – mondta, mire halkan hümmögtem egyet. Most is szép, nem arról van szó, csupán éjszaka szerintem sokkal hangulatosabb.

- Mi a terv, miután megérkezünk Limogesbe?

- Elmegyünk a szállásra és alszunk egy jó nagyot – válaszolta. – Na, meg azért az ígéretemet is szeretném behajtani – kacsintott egy aprót, mire halkan felkuncogtam.

- Milyen szállásunk lesz?

- Egy kisebb hostelt kerestem magunknak, ahova csak egy felhasználónevet kell megadni. Nem adtam meg semmilyen személyes adatot, így kevesebb az esélye annak, hogy ránk találnak. – mondta, mire bólintottam egy aprót.

- Milyen felhasználónevet adtál meg?

- Chikorita – villantotta ki fogait, mire hihetetlenkedve ránéztem.

Egyetlen egyszer említettem neki, hogy kiskoromban nagyon szerettem Chikoritát, és volt egy konkrét gyűjteményem róla. Persze kinevetett, mert ő semminek sem volt a megszállottja fiatalabb korában, így nem tudta átérezni, hogy milyen az, amikor valamiért ennyire nagyon rajongsz.

- Komolyan? – forgattam meg a szemeimet.

- Hát, na – vonta meg a vállait. – Alapból tetszik a neve és a kinézete is, az pedig csak rátesz egy lapáttal, hogy te is szereted.

- Szerettem – javítottam ki. – Most már nem különösebben érdekel.

- Amit egyszer szeretsz, azt mindig is fogod – villantotta ki fogait.

- Jó, szerintem hagyjuk ezt a témát, mert megint direkt húzod az agyam – könyököltem hasba játékosan, mire jobban magához szorongatott, és igyekezett halkan nevetni.

- Imádlak cukkolni – nyomott egy puszit az arcom bal oldalára. – De ezt mind csak azért teszem, mert szeretlek. Remélem, hogy ezzel tisztában vagy.

- Igen, tisztában vagyok vele. Ez az egyetlen oka annak, hogy ilyenkor nem csaplak tarkón. – válaszoltam neki fogaimat kivillantva.

Nem mondott semmit, csak halkan kuncogva átölelt. Most ő döntötte a fejét a vállamnak, miközben hozzám bújt. Nyomott egy újabb puszit a nyakam azon részére, amihez hozzáfért.

- Oké, abbahagyom – suttogta, mire helyeslően bólogatni kezdtem.

- Egyébként lehet egy kérdésem? – kérdeztem tőle pár perc néma csend elteltével.

- Persze.

- Eddigi életed során kiben csalódtál a legnagyobbat? – pillantottam fel rá, miközben arcát fürkésztem.

Látszólag rendesen megleptem a kérdésemmel, mert kissé döbbent arcot vágott, de muszáj volt már feltegyem neki ezt a kérdést. Nagyok kíváncsi voltam rá, hogy mit válaszol. Valamilyen szinten számítottam rá, hogy az apját fogja mondani, de azért hallani szerettem volna a szájából is a választ.

- Ez nehéz, mert nagyon sok mindenkiben csalódtam már – motyogta, miközben szemeimbe nézett. Látszott rajta, hogy ezerrel kattognak az agytekervényei. – Előbb mondd el, hogy te kiben csalódtál eddig a legjobban, addig én agyalok rajta.

- Én szerintem a középiskolai legjobb barátomban – vágtam rá azonnal. – Előkészítő osztályban ismertük meg egymást Minheevel, amikor tizennégy évesek voltunk. Egészen ballagásunkig legjobb haverok voltunk, sőt egyetem első félévében is. Aztán viszont volt egy nagyon csúnya balhénk, mert rányomult arra a gyerekre a szemeim láttára, aki nekem gimis elsőéves korom óta tetszett. Mint kiderült, a hátam mögött már tízedik óta kavartak, miközben Minhee tisztában volt azzal, hogy mennyire odavagyok érte. Az egészben az volt a legmegalázóbb, hogy minden titkomat elmondta ennek a fiúnak, így ő is tisztában volt azzal, hogy teljesen beleszerettem. Aztán én lettem szarnak beállítva, amiért megharagudtam Minheere, és közöltem vele, hogy nem vagyok rá többé kíváncsi, sőt még csak látni sem akarom. – meséltem életem egyik legmeghatározóbb élményét.

Hiába történt majdnem hat éve, engem még mindig kísért, és még mindig nem tudtam magam teljesen túltenni rajta. Soha senkiben nem bíztam meg annyira, mint Minheeben akkor tettem, szóval nem éppen jól éltem meg azt, hogy ennyire durván átvert. Azóta pedig egyetlen ember sem volt, akit teljesen közel engedtem volna magamhoz. Persze, jóban vagyok a munkatársaimmal – vagyis a volt munkatársaimmal – és Haneullel is, de ők sem tudnak mindent rólam. Egyedül Jungkook az, akinek meg mertem nyílni az évek során, de benne sem merek még száz százalékban megbízni, hiába bizonyította be már kismilliószor, hogy benne aztán nem kell, kételkedjek. Nehéz egy ekkora mélypont után ugyanúgy gondolkodni, mint ahogyan azt régen tettem.

- Szerencséje van annak a két rohadéknak, hogy akkor még nem ismertük egymást – szólalt meg Jungkook egy kisebb hatásszünet után. – Mert szerintem még a szart is kivertem volna mindkettejükből, hiába az akkori szerelmedről, és legjobb barátodról van szó.

- Hidd el, én is nagyon szívesen megvertem volna őket, de végül nem tettem. Csak csendben arrébbálltam, és rájuk hagytam az egészet. Persze nagyon megérintett a dolog, nagyon rosszul voltam miattuk, de előttük nem akartam mutatni, hogy mennyire megtörtek. – mondtam, mire Jungkook magához húzott, majd miután a fejemet a mellkasára hajtotta, gyengéden cirógatni kezdett.

- Jól tetted, hogy otthagytad őket a faszba – suttogta, miközben kifújt egy jó nagy adag levegőt. – Én sem tudok már bízni az emberekben. Ezért is nyíltam meg neked ennyire nehezen.

- Megértem, és ezért is voltam ennyire türelmes veled – motyogtam, miközben behunytam szemeimet, ugyanis Jungkook cirógatása kifejezetten jól esett.

- Én anyában csalódtam a legnagyobbat – szólalt meg, mire összeráncolt szemöldökökkel felpillantottam rá, amiért nem az apját mondta. – Igen, tudom, hogy mire gondolsz most. Apában is rengeteget csalódtam, de ő legalább nem hagyott sohasem magamra. Anya olyan fiatalon hagyott el, hogy nem is emlékszem már rá. Nem magyarázott meg semmit, csak fogta magát és elment. Mondanám, hogy megértem, mert apámat tényleg rohadt nehéz elviselni, de gondolom a megszületésem előtt is pontosan ilyen makacs és önfejű volt. Minek vágott bele ebbe az egészbe, ha utána képes volt eldobni magától, mint valami tárgyat, amire nincs szüksége? Sosem fogom megérteni ezt, mert miután kilépett az életemből egyedül maradtam. Hiába menekülünk most apám elől, hiába utálom őt teljes szívemből, attól még ő nevelt fel, és ő próbált embert faragni belőlem. A módszerei embertelenek voltak, de attól még ott volt mellettem és nem passzolt le. Anya lelépése után is erős maradt és azon volt, hogy egyedül elérje azt, amihez amúgy két ember kell. Szóval ja, undorodom anyától és hálás vagyok azért, amiért soha többet nem kell látnom őt. Bármennyire is neki köszönhetem részben az életem, szerintem egy öklössel üdvözölném. Hiába nő, hiába az anyám, attól még megérdemelné, mert biztos vagyok benne, hogy éli a tökéletes kis életét, valami milliomos faszi mellett, és még csak eszébe sem jut, hogy van egy fia, akit húsz éve magára hagyott. – mondta végig egy lélegzetvétellel a feltett kérdésemre a választ.

Teljesen ledöbbentem, mert egyáltalán nem erre a válaszra számított. Egyszer sem említette nekem, hogy az anyja távozása ekkora űrt hagyott benne, mindig csak azt hangsúlyozta, hogy az apját mennyire gyűlöli. Ezek szerint viszont van egy ember, akit még nála is jobban. A saját anyját. Nem csodálom, hogy ilyen véleményen van, mert el sem tudom képzelni, hogy milyen lehet édesanya nélkül felnőni. Nagyon sajnáltam, de nem tudtam neki mit mondani, mert szerencsére nekem nem volt ilyenben hiányom. Az én gyerekkorom a lehető legjobb volt, szép emlékeim vannak csak róla, ezért nem tudtam száz százalékosan átérezni a helyzetét. Ugyanakkor mégiscsak ki szerettem volna fejezni együttérzésem, mert ha úgy vesszük, akkor az ő csalódása sokkal komolyabb és jelentőségteljesebb, mint az enyém.

- Sajnálom, Jungkook – motyogtam, miközben átöleltem őt. Még mindig a mellkasának dőlve ültem, de most nekem kellett őt vigasztalnom, nem pedig fordítva. – És köszönöm, hogy ezt elmondtad nekem. Köszönöm, hogy megbízol bennem.

- Hát, ha nem bíznék benned, akkor most nem tartanánk Franciaországba – erőltetett magára egy apró mosolyt, viszont látszott rajta, hogy ez most koránt sem volt őszinte. – Én is köszönöm, hogy bízol bennem.

- Nem azt mondom, hogy az elejétől könnyen ment, de hamar rájöttem arra, hogy te más vagy, mint a többiek. Talán ezért is kezdtem el hozzád viszonylag hamar ragaszkodni.

- Miben vagyok más, mint a többiek? – kérdeztem, mire beharaptam az alsó ajkamat, ugyanis elérkezett az én időm. Most kell, hogy jó kedvet varázsoljak neki, mert arckifejezéséből kiindulva a sírás határán áll.

- Hát először is igaz, hogy már az elején titokzatos voltál velem, de ezzel párhuzamban aggódtál értem, és törődtél velem. Nem erőltettél rám semmit, nem kényszerítettél semmire, plusz sikerült hamar elérjed, hogy megbízzak benned. Egyszerűen olyan a kisugárzásod, hogy nem lehet nem kedvelni téged. Hiába dolgozol azt, amit, attól még nagyon jó ember vagy, akinek hatalmas a szíve. – mondtam, miközben összekulcsoltam az ujjainkat, és igyekeztem a lehető legnyomatékosabban beszélni.

- Örülök, hogy így gondolod – eresztett el most már egy nagyon is őszinte mosolyt, aminek köszönhetően úgy éreztem, hogy sikeresen elvégeztem a feladatom.

- Nem tudnának legalább csak egy percre elkussolni? Nem lehet önöktől aludni, mert folyton a duruzsolásukat hallom! – hajolt hozzánk hátra az előttünk ülő nagyjából negyvenes éveiben járó nő.

- Elnézést – hajoltam meg előtte bocsánatkérően, miközben bevetettem remek angoltudásom.

- Igyekszünk innentől kezdve hangosabban beszélni, hogy ne csak a duruzsolásunkat hallja – villantotta ki fogait Jungkook, miközben koreaiul visszaszólt a nőnek. Szerencsére nem értett belőle semmit, mert akkor elképzelhető, hogy hozzánk vágta volna az ülés alatt lévő kézipoggyászát.

Voltunk olyan rendesek és innentől kezdve egyetlen szót sem váltottunk egymással, egészen addig, amíg a körülöttünk alvó emberek fel nem ébredtek. Szerintem egy órára sikerült elbóbiskoljak, de úgy igazán nem sikerült mély álomba merüljek. Jungkook szerintem a leszólásunk után negyed órával, már tátott szájjal aludta az igazak álmát, így folytattam az ablakon kibámulást, miközben barátom múltján agyaltam. Na, meg azért Minhee is eszembe jutott, és újból megéltem a napot, mikor megtudtam, hogy van közötte és az akkori kiszemeltem között valami. Életem legrosszabb napja volt, de komolyan.

Hatkor már mindenki mozgolódott és a leszállásra készült, én pedig alsó ajkamat harapdáltam, mert gyomorgörcsöm ismét felélénkült. Tartottam attól, hogy esetleg várni fognak ránk a repülőtéren, de igyekeztem magam azzal nyugtatni, hogy minden rendben lesz! Épségben a szállásra érünk majd, nem lesznek váratlan vendégeink, és végre pihenhetünk pár napot. Nem fog ránk találni senki sem, ugyanis nem hagytunk magunk után semmilyen nyomot. A Jungkookkal közös autónk a kínai reptéren van, szóval maximum csak odáig tudnának lekövetni minket, utána viszont esélyük sem lesz! Jungkook okos, ügyesen csinál mindent, én pedig bízok benne, és tudom, hogy minden rendben lesz.