- Jungkook, mindjárt megérkezünk, kelj fel – simítottam végig barátom arcán, amikor is már közel jártunk a kínai kikötőhöz.

- Hmm – motyogta, de sajnos nem sikerült egyből rávegyem arra, hogy kinyissa szemeit.

Ezért is döntöttem el, hogy akkor majd apró puszikkal kergetem ki mély álmából. Rengetegszer keltett fel így, amikor nálam aludt, nekem pedig dolgozni kellett mennem. Bevallom őszintén, hogy imádtam apró puszijaira kelni, mert azokkal szebbé tette az egész napomat. Szerettem a határozott énjét is, de semmi bajom nem volt a kedveskedő, gyengéd és törődő énjével sem.

- Jungkook, azt szeretnéd, hogy egy csúnya bajszos bácsi keltsen fel téged? – nyomtam apró puszikat az arca különböző pontjaira, és természetesen nem bírtam ajkait sem kihagyni, mert egyszerűen csak úgy vonzottak. – Szólhatok egynek, de nem tudom, hogy mit szólnál, ha szőrős puszikat kapnál.

- Fúj – szólalt meg mély, rekedtes hangon, mire muszáj volt elnevessem magam. – Eddig nem éreztem hányingert, de most késztetést érzek, hogy tengeribeteg legyek.

- Csak vicceltem. Nem hagynám, hogy bárki is hozzád érjen akárcsak egy újjal is. – csókoltam meg ismét, mire végre sikerült elérjem, hogy legalább szemeit kinyissa.

- Én sem hagynám, hogy szőrös faszik fogdossanak – motyogta, majd ásított egy hatalmasat, és feltápászkodott ülő helyzetbe. – Hány óra van?

- Most lesz fél nyolc – mondtam.

- Az jó – túrt a hajába, majd kinyújtóztatta elgémberedett izmait. – Nem akartam ennyit aludni, de rendesen kimerültem az elmúlt napokban, és az alvásból sem jutott ki mostanság.

- Nem baj, én nagyon örülök neki, hogy aludtál végre egy keveset.

- Mi volt a főnököddel? – kérdezte, mire nyeltem egy hatalmasat, mert azonnal eszembe jutott, hogy sikeresen elszóltam magam arról, hogy a tengeren vagyok.

- Igazából minden rendben ment. Mondtam neki, hogy nem tudok visszamenni egy ideig, de semmi konkrétat nem árultam el. Ő pedig azt mondta, hogy várnak vissza, mert a kis csapatukhoz tartozom.

- De kedves – mosolyodott el. – Ebből is látszik, hogy a te főnököd egy érző lény, nem úgy, mint az apám, aki szerintem jelenleg minden fűt és fát is megmozgat azért, hogy megtaláljon minket.

- Kár, hogy nem fog neki sikerülni – vontam meg a vállaimat.

- Ennyire biztos vagy benne?

- Igen, és legyél te is az – nyomtam egy újabb puszit a szájára, mire elmosolyodott és a derekamnál fogva húzott bele ölébe.

- Akkor én is biztos vagyok benne, hogy nem fog ránk találni – válaszolta, miközben apró köröket kezdett rajzolgatni a csípőm két oldalára.

- Ez a beszéd – kulcsoltam össze ujjaimat a tarkójánál.

- Mi ez a csóktenger így korán reggel?

- Nem szabad megpusziljam a saját barátomat, amikor csak kedvem tartja? – ráncoltam össze a szemöldökeimet, de azért képtelen voltam elrejteni a kitörni készülő nevetésem.

- De, csak mostanában nem igen volt időnk egymásra.

- Hát, ha elérjük az úti célunk, akkor lesz – mondtam, és azon voltam, hogy valahogyan szavak nélkül is tudtára adjam, hogy hiányoznak apró gesztusai, mint például csókok, puszik, ölelések és a többi.

- Úgy érzem, hogy valaki nagyon kívánós kedvében van – jegyezte meg, mire zavartan elpillantottam róla, de nem ellenkeztem, mert hát valóban erről volt szó.

Nem is emlékszem már, hogy mikor feküdtünk le utoljára egymással, arról nem is beszélve, hogy az utóbbi időkben az együtt alvásokon kívül más nem is történt közöttünk. Tudom-tudom, hogy jelenleg van nagyobb gondunk is, mint a szex, de attól még hiányzik. Ezért is vártam annyira, hogy végre megérkezzünk Franciaországba, és ne kelljen tovább utazzunk.

- Nem tehetek róla – motyogtam, mire Jungkook elmosolyodott és nyomott egy apró puszit a homlokom közepére.

- Ígérem, hogyha megérkezünk Limogesbe, akkor mindent bepótolunk, rendben?

- Rendben.

- Na, szerintem szedjük össze magunkat, mert bármelyik percben megérkezhetünk – mondta, mire bólintottam egy aprót, de eszem ágában sem volt kimászni az öléből, amíg meg nem csókol engem.

Először le sem esett neki, hogy mégis mi a fenéért nem mozdulok meg, de amikor végignyaltam ajkaimon, szinte azonnal megvilágosodott. Szerintem sikerült meglepnem, mert egy olyan mosolyát mutatta meg nekem, amivel még egyszer sem találkoztam eddig. Nem is tudom leírni, egyszerűen olyan nem Jungkookos volt, még is baromira jól állt neki. Természetesen meg kell jegyeznie, hogy nem tudott arról, hogy ennyire kanos énem is létezik, én pedig beszólása miatt eljátszottam a vérig sértettet és kimásztam az öléből. De nem engedett kiszállni a kocsiból, mert megragadta a csuklómat és visszahúzott a hátsó ülésre, hogy megcsókolhasson, ahogyan azt én is szerettem volna.

- Na, most már tényleg menjünk, mert a végén gondok lesznek – paskoltam meg a fenekemet, ezzel tudatva velem, hogy most már tényleg előre kellene másszak az első ülésre.

Egy hatalmas vigyorral az arcomon tettem azt, amit kért, viszont ahogy láttam, már ő sem volt egyáltalán kómás. Hát, nem tagadom, sikerült a lehető legjobban felébresztenem, bár jobb módszert is ismerek, csak ahhoz sajnos túl publikus helyen vagyunk.

Negyed óra múlva már meg is érkeztünk a lianyungangi kikötőhöz. Megkönnyebbültem, amiért gondmentesen megérkeztünk Kínába, de nem mertem száz százalékosan beleélni magam abba, hogy sikeresen megszöktünk Jungkook apja elől. Először érjünk el Limogesbe, akkor majd talán teljes mértékben megnyugodhatok, és biztonságban érezhetem magam. Addig viszont együtt kell, éljek a paranoiával, a kézremegéssel, a gyomorgörccsel és a rettegéssel is, miszerint bármikor ránk találhatnak. Szerintem még a bankrablós időszakkor sem féltem ennyire, mint most...

- Akkor most hova megyünk? – kérdeztem Jungkooktól, amikor már elhagytuk a kikötőt és a legközelebb lévő autópálya felé tartottunk.

- Most Pekingbe megyünk, onnan pedig repülővel egészen Limogesig utazunk, ha minden jól megy.

- És a kocsit akkor a reptéren hagyjuk? – kérdeztem, mire bólintott egy aprót.

- Foglaltam magunknak repülőjegyet, mielőtt még elaludtam, de nem a saját adataimat adtam meg, szóval remélhetőleg apám nem fog tudni lekövetni minket. Hoztam magammal egy másik bankkártyát, amit még régebben titokban csináltattam, amiről senki sem tud, szóval azt tudjuk majd használni.

- Biztosan nem tud róla az apád? – kérdeztem, mire bólintott egy aprót.

- Titokban csináltam, azóta pedig alig használtam, szóval nem látom esélyét annak, hogy feltűnhetett volna neki, hogy esetleg két bankkártyám van.

- Akkor jó – mosolyodtam el, bár nem tudtam teljes mértékben megnyugodni. Jelenleg még azon is parázok, hogy esetleg Jungkook apja valahogyan megtudta, hogy elhagytuk az országot és éppen Európa felé tartunk. – Egyébként mindig is el akartam jutni Pekingbe, nem gondoltam volna, hogy ilyen körülmények között sikerül majd.

- Nos, megígérem, hogyha vége lesz ennek a szarnak, akkor visszamegyünk még egyszer Pekingbe, és nem csak a repülőteret fogod látni – mondta Jungkook, mire elmosolyodtam és bólintottam egy aprót.

- A kis kirándulásunk miatt több helyre eljutok napokon belül, mint amennyire huszonöt évem alatt sikerült.

- Nyugi, ezzel nem vagy egyedül. Dél-Koreán kívül csak Thaiföldön és Japánban jártam, ott is csak apám szarságai miatt – mondta.

- Biztosan szép lehetett mindkét ország – mosolyodtam el, mire heves bólogatást kaptam válaszul.

A Pekingbe vezető utat végig beszélgettük, Jungkook mesélt a Japánban és Thaiföldön töltött napjairól, én pedig kedvet kaptam ahhoz, hogy a Földön létező összes országba eljussak. Minden országnak meg van a saját, egyedi kultúrája, én pedig alapjáraton érdeklődöm az ilyenek iránt. Én sajnos még egyszer sem hagytam el Dél-Koreát, már annak is nagyon örültem, hogy Szöulba tudtam költözni. Jó volt Jungkookot hallgatni, mert neki is tetszett mind a két ország, ahol járt, ezért szinte csak pozitívumokat mondott. Igaz, az apja csak az illegális ügyei miatt vitte magával, de szerencsére akkor még fiatalabb volt, így nem tudta semmibe belekeverni.

Rengetegen voltak a reptéren, ez miatt pedig rendesen felerősödött bennem a paranoia. Mindenki gyanúsan viselkedett, úgy éreztem, hogy mindenki minket néz, ezért egyszer majdnem rosszul is lettem. Igaz, Jungkook próbált lenyugtatni, de sajnos ő is rendesen parázott, így nem járt olyan nagy sikerrel. Sajnos három órát kellett várjunk a Limogesbe induló gépre, addig pedig úgy éreztem, hogy hatszor meg fogok halni. Sikerült egy olyan helyet találjunk, ahol rajtunk kívül kevesen voltak, így le tudtunk ülni, és nem kellett három órát ácsorognunk. Jungkook vett nekem szendvicset, ugyanis hasam már azóta megállás nélkül korgott, hogy megérkeztünk Kínába. Ettem pár falatot, de sajnos annyira izgultam és féltem, hogy csak nagy nehezen bírtam rávenni magam a csipegetésre. A kurva életbe, hozni kellett volna magunkkal nyugtatót, mert szerintem én el fogok ájulni, ha még órákat kell egyhelyben ücsörögjek. Úgy szorítottam Jungkook ujjait, mintha az életem múlt volna rajta, és akkor sem engedtem el, amikor néhány undorodó, esetleg kérdő pillantásokat kaptunk. Jelenleg annyira nem érdekelt az emberek véleménye... Sokkal jobban izgatott az, hogy nehogy váratlan vendégeink legyenek még azelőtt, hogy felszállna a repülő.

- Nem gondoltam volna, hogy ennyire parázni fogok – motyogtam Jungkooknak, amikor már a repülőre sétáltunk fel.

- Én sem gondoltam volna – fújt ki egy jó nagy adag levegőt. – De most már csak fél óra is indulunk, addig minden rendben lesz.

- Nagyon remélem – motyogtam, majd felléptem a lépcsőre, ami a repülő utasteréhez vezetett.

Jungkook ült az ablak mellé, mert én nem voltam elég bátor ahhoz. Ő már repült, nekem viszont ez lesz az első alkalmam, így nem tudhatom, hogy mit fog majd belőlem kiváltani az égbe emelkedés. Reménykedek abban, hogy nem leszek rosszul, és mondjuk nem kezd el majd fájni a fejem, hanem minden rendben lesz. Azért még akkor sem tudtam teljesen megnyugodni, amikor már nagyjából minden hely elfogyott. Az embereket vizslattam és a furcsa embereket kerestem, de jelenleg sajnos még a pár hónapos csecsemőtől is tartottam, hogy esetleg Jungkook apjának valamelyik beépített besúgója...

Igyekeztem azzal nyugtatni magam, hogy hamarosan végre elindulunk és hosszú órákig meg sem állunk. Elhagyjuk Ázsiát és Európa nyugati részére utazunk, ami messze van Dél-Koreától. Nem egy nagyvárosba utazunk, hanem egy kisebbe, ahol nem fog ránk találni Jungkook apja. Nem hagyunk magunk után nyomot, ügyesek leszünk, odafigyelünk és akkor minden rendben lesz. Hiszek abban, hogy ez lesz, és nem fog minket semmi meglepetés érni, főleg nem a felhők között. Az a lényeg, hogy mindketten résen legyünk, és szóljunk egymásnak, ha esetleg valami olyasmi történik, ami nem átlagos és egyből szemet szúr valamelyikünknek.