A hetek csak úgy repültek eseménytelenül. Jungkook az összes szabadidejét velem töltette és igyekeztünk izgalmasabbnál izgalmasabb programokat kitalálni. Nem nagyon beszéltünk a zsarukról, ahogyan azt sem árulta el, hogy még anno miért rohant tőlük olyan eszeveszettül. De akárhányszor elment mellettem egy rendőrautó, görcsbe rándult a gyomrom és tetőtől-talpig leizzadtam. Nem akartam, hogy Jungkookot behívják a rendőrségre, ahogyan azt sem, hogy lecsukják. Viszont esze ágában sem volt felhagyni a bűnözői élettel, mondván; ez az élete és az apja amúgy is kinyírná, ugyanis nem lehet kilépni ebből a melóból. Egyetlen egyszer beszéltünk erről, én pedig úgy voltam vele, hogyha saját magától nem hozza fel témának, akkor nem fogok erőszakoskodni. Tisztában vagyok azzal, hogy mennyire nehéz ez neki, illetve amúgy sem szeret beszélni az érzéseiről, szóval ez a téma tabu volt közöttünk. Többször is elmentünk Jungkook kedvenc fotózási helyére, ahol több tucat képet készített rólam, rólunk, illetve a csodálatos tájról is. Az egyik közös képünket előhívattam és bekereteztem, szóval úgy nagyjából két hete díszíti a szobámat.

- Tudod milyen nap van ma? – lépett mögém Jungkook, majd hasamnál összekulcsolta az ujjait, állát pedig a nyakhajlatomba fúrta.

- Ő, nem igazán. Péntek?! – ráncoltam össze a szemöldökeimet, miközben az előttünk lévő tükörből próbáltam szemkontaktust kialakítani barátommal.

- Tényleg nem?

- Tudod, hogy nagyon rossz vagyok dátumokban és a memóriám is olyan, mint egy halé... – motyogtam, mire sikerült elérjem azt, hogy Jungkook elnevesse magát, majd nyomjon egy apró puszit a nyakamra.

- Ma vagyunk három hónapja együtt.

- Mi? – tágultak hatalmasra a szemeim. – Máris eltelt három holnap?

- Bizony ám! Tudom-tudom, velem egyszerűen csak úgy rohan az idő. – villantotta ki elégedetten fogait.

- Hát, persze – forgattam meg a szemeimet.

- El szeretnélek vinni vacsorázni a hónapfordulónk alkalmával.

- Étterembe? – pislogtam nagyokat, mire bólintott egy aprót.

Három hónap alatt egyszer sem mentünk étterembe vagy olyan nyilvános helyre kettesben, ahol esetleg megláthatnának minket, de ezek szerint megelégelte a bujkálást, aminek részben örülök, részben viszont nem. Mármint nagyon kedves tőle, hogy el akar vinni egy igazi randira, de én teljesen meg voltam és vagyok is elégedve azzal, ha elmegyünk a kedvenc kis eldugott helyére és kettesben piknikezünk. Örülök, hogy fel mer vállalni a nyilvánosság előtt is, de ugyanakkor ezzel fennáll annak is a veszélye, hogy valaki olyan lát meg minket, akinek nem kellene. Lehet az Jungkook apja, Jungkook munkatársai, esetleg egy olyan banki dolgozó, aki valamilyen csoda folytán felismeri Jungkookot, esetleg egy rendőr, akinek gyanús lesz a barátom...

- Biztos jó ötletnek tartod ezt? – kérdeztem félve, ugyanis nálam jelenleg inkább a nem tartom jó ötletnek felé billent a mérleg.

- Jimin, én nem akarok bujkálni veled. Nem akarlak bújtatni sem, én csak egy átlagos életet szeretnék élni veled. Vacsorázni szeretnélek vinni, esetleg moziba, vagy akár órákat sétálgatni a városban, anélkül hogy rendőrök elől menekülünk. Az a baj, hogy látom rajtad, mennyire stresszelsz te is miattam, ez pedig rendesen bassza a csőrömet. – sóhajtott egy hatalmasat.

- Persze, hogy stresszelek, Jungkook! Az életedről van szó, ami jelen esetben nekem az egyik legfontosabb!

- Én is idegeskedek, de nem akarom, hogy erről szóljon a kapcsolatunk. Azt akarom, hogy kellemes és pozitív élményeid legyenek velem, amikre akár életed végéig emlékezhetsz. – mondta, ezzel rendesen meglepve engem.

Mint mondtam, sosem szeretett az érzéseiről beszélni, most viszont ő volt az, aki jobban elmélyítette a beszélgetésünket. Szavai megmelengették a szívemet és igyekeztem jól elraktározni magamban mindent, mert ha esetleg rosszra fordulnak a dolgok, akkor ezek a szép emlékek mindig velem lesznek. Végül belementem abba, hogy Jungkookkal randizni menjünk egy étterembe, de azért hasam egész készülődés alatt görcsben állt. Rossz előérzetem volt, ugyanakkor jól akartam érezni magam, mert ez lesz az első hivatalos randink emberek között. Mondjuk elnézve barátomat, ő kicsit sem tartott a nyilvánosságtól, ezért én is azon voltam, hogy laza legyek.

Negyed nyolckor hagytuk el a házamat. Mivel azért mégiscsak egy étterembe megyünk, így kiöltöztem és nem egy szakadt farmerre, meg egy nálam kétszer nagyobb pulcsira esett a választásom, hanem egy fehér ingre és egy sötétkék nadrágra, ami szerintem még egyszer sem volt rajtam. Jungkooknak ugyan nem volt nálam elegánsabb ruhája, de találtam neki a szekrényemben egy inget, ami rám nagy volt, amikor viszont ő felhúzta, olyan volt, mintha ráöntötték volna. Szóval az én ingemben és egy nálam hagyott nadrágban indult el, természetesen tökéletes belőtt séróval. Nehezemre esett nem őt bámulni egész úton, de a látványa egyszerűen irtó dögös volt.

- Tudod már, hogy hova megyünk? – kérdeztem tőle, amikor elindultunk, mire bólintott egy aprót, ezzel tudtomra adva, hogy ez a randi ötlet nem ma pattant ki a fejéből. – És? Merre megyünk?

- Nem tudom, hogy mondd-e neked valamit a Baeghab étterem, de azt néztem ki nekünk – mondta, mire eltűnődtem, mert ismerős volt a név, de valamiért nem bírtam beazonosítani.

- Nem rémlik, de majd meglátjuk úgyis, ha odaérünk – mondtam, majd Jungkook felém eső combjára simítottam és apró köröket kezdtem belső felén rajzolgatni.

- Nagyon jó hely, egyik kedvenc éttermem a városban.

- Ha ezt mondod róla, akkor csak jó hely lehet, mint az erdő is, amit mutattál nekem – döntöttem a fejem az ülésnek, majd barátomat figyeltem, miközben az útra koncentrál.

- Tényleg ennyire tetszik neked a hely?

- Igen! Egyszerűen imádok ott lenni. Nagyon idilli kis környezet, ugyanakkor gyönyörű is. Alig várom, hogy tavasz legyen és úgy is megcsodálhassam majd az helyet. – áradoztam neki, mert tisztában voltam azzal, hogy mennyire jól esik neki, hogy ezt gondolom.

- Szeretlek, Jimin!

- Én is szeretlek, Jungkook! – válaszoltam, majd vigyorogva néztem végig, ahogy szájához emeli a kezemet és nyom egy cuppanós puszit a kézfejemre.

Az idilli pillanatnak viszont egy másodperc alatt vége lett. Egy hatalmas puffanásra és egy erőteljes lökésre lettem figyelmes, aminek köszönhetően nem csak én ijedtem meg, hanem a mellettem ülő Jungkook is. Olyan volt, mintha valaki belénk jött volna hátulról. Barátom azonnal a visszapillantóból próbálta megtudni, hogy mi is történik pontosan, de ekkor újabb lökés és puffanás tudatta velünk, hogy talán nem véletlen jött nekünk valaki.

- Mi a szar? – kérdezte Jungkook és begyorsított, mert állítása szerint egy fekete Jeep követ minket.

De a kocsi hasonlóan tett, mint mi, esze ágában sem volt leszállni rólunk. Amíg Jungkook azon volt, hogy minél távolabb kerüljön az idegen zaklatótól, addig én a hátsó ablakot bámulva tudattam vele, hogy milyen távol van tőlünk az én kocsimnál jóval nagyobb Jeep. Nem tudtam, hogy mégis mi folyik itt, ahogyan azt sem tudtam elképzelni, hogy ki akarna nekünk ártani.

- Jungkook, ki ez? Nem ismered fel a kocsit? Nem akar lekopni rólunk és attól félek, hogy le akar minket szorítani az útról! – fordultam teljesen bepánikolva barátom felé, mire megrázta a fejét és közölte velem, hogy fogalma sincs arról, mégis ki ez a tajparaszt.

- Nem fog letaszítani minket sehonnan, ne aggódj!

- Mi lenne, ha lekanyarodnál valamelyik kis utcába? – vetettem fel az első ötletet, ami eszembe jutott.

- Nem tudom, hogy jó ötlet-e – motyogta. – Mármint szerintem oda is utánunk jön, ennek az út mentén meg szerencsére nincsen semmi, csak néhány fa és árok.

- Akkor kérlek taposs a gázra, mert... – mondtam volna, hogy nagyon közel van hozzánk a fekete kocsi, de ekkor ismét nekünk jött hátulról.

Olyan gyorsan történt minden, hogy képtelen lettem volna elsőre felfogni a történteket. Sajnos beigazolódott, amitől tartottam, a fekete Jeepnek sikerült úgy nekünk jönnie, hogy Jungkook elveszítette az irányítást a kocsim alól és az egyik út menti fának ütköztünk.

Csak úgy kapkodtam a levegő után, miközben azon voltam, hogy kicsatoljam a biztonsági övemet, mert beleállt a mellkasomba. A kinyílt légzsákok miatt nem láttam a mellettem ülő Jungkookot, de hallottam, ahogy ő is hevesen veszi a levegőt, szóval megnyugodtam, hogy mindketten túléltük. Az volt a szerencsénk, hogy Jungkook amennyire csak tudott lelassított, így nem kétszázzal hajtottunk a fába, hanem csak hetvennel.

- Na? Megérte hazudni apádnak, igaz? – hallottam meg egy számomra ismeretlen hangot a kocsim túloldaláról. – Tudja, hogy barátod van, ez pedig csak az első óvintézkedése volt. Én a te helyedben jobban vigyáznék a szerelmemre, mert bármelyik pillanatban golyót kaphat a fejébe! – mondta nagy valószínűséggel Jungkooknak.

Az volt a baj, hogy a fejem úgy sajgott és a fülem sípoltak a fába csapódás miatt, így még akkor sem tudtam volna megállapítani, hogy ki volt az illető, ha ismertem volna. Abban viszont biztos voltam, hogy férfi volt és szerintem ismeri Jungkookot, mert közvetlen volt vele.

- Jimin? – hallottam meg barátom hangját, mire fellélegeztem, mert hosszú percekig néma csend volt, én pedig egyből rosszra gondoltam.

- Igen? – válaszoltam neki erőtlenül.

- El kell innen tűnjünk!

- Szerintem hívták már a rendőröket és a mentőket is, szóval várjuk meg őket – tanácsoltam, viszont Jungkook olyan hirtelen és hangosan hurrogott le, hogy megszólalni nem mertem.

- Ha bevisznek a kórházba, akkor meglátják a tetkómat, Jimin és feljegyzik! Ha az orvosok nem is tudják, hogy ki vagyok, később rájönnek, nekem pedig annyi!

- De tudni fogják, hogy ez az én kocsim, hiszen a nevemen van – mondtam, miközben sikeresen kikapcsoltam az övet és kinyitottam a felém eső ajtót. - Mi lenne, ha csak te mennél el?

- Nem foglak itt hagyni! – vágta rá azonnal. - Tudod mit? Inkább szálljunk ki mindketten, mert azt sem tudom, hogy mennyire ütötted meg magad.

- Jó – nyögtem fel, amikor kikászálódtam a kocsiból és a fejem az eddigieknél is jobban sajogni kezdett.

Amikor megláttam Jungkookot, rendesen elszörnyedtem, ugyanis egy vastag vércsík díszelgett arca jobb oldalán. Azonnal odaléptem hozzá és nem tehetek róla, de elsírtam magam, mert annyira megijedtem, hogy esetleg komolyabb baja esett.

- Ju... Jungkook, a fejed... – motyogtam, miközben remegő kezekkel az arcára simítottam.

- Nem nagy dolog, viszont a te fejed is vérzik! Itt kell maradnod, jó? Én most felhívok valakit és elvitetem magam a bázisra, ahol ellátják a sebemet.

- És mit mondjak a rendőröknek? – kérdeztem szipogva, ugyanis még mindig teljesen sokkban voltam. Komolyan, ez az egész olyan, mint egy filmben.

- Az igazat. Mondd el nekik, hogy egy Jeep követni kezdett és leszorított az útról. Arról viszont ne beszélj, hogy valaki volt veled, jó? Amint tudlak meglátogatlak a kórházban, de most elsősorban az a lényeg, hogy mindkettőnket megfelelően ellássanak. – mondta, mire bólintottam egy aprót és még mielőtt elléphetett volna tőlem, szorosan átöleltem.

- Nagyon szeretlek, Jungkook – motyogtam, miközben még egy utolsót szippantottam imádott illatából.

- Én is nagyon szeretlek, babám! Sajnálom, hogy miattam még egy kurva étterembe sem tudunk eljutni.

- Nem baj! Én csak azt akarom, hogy mindketten rendben legyünk! – hajoltam el tőle és nyomtam egy gyors csókot a szájára.

- Amint megtudom, hogy ki volt ez a görény, a saját két kezemmel fogom megfojtani. Engem bánthat, de téged nem! Téged senki sem bánthat, érted? – mondta, miközben ellépett tőlem és kezébe vette telefonját.

Ekkor meghallottuk a mentők és rendőrök hangját is a távolból, ezért Jungkook a velük ellentétes irányba indult meg. Könnyes szemekkel bámultam egészen addig, amíg még a látóteremben volt, utána viszont a piros-kék fényekre tudtam csak koncentrálni, amik egyre közelebb kerültek hozzám. Szóval most hazudni fogok a rendőröknek és a mentősöknek is, amiért később akár felelősségre is vonhatnak. Ugyanis simán feladhatnám most Jungkookot, de nekem eszem ágában sem volt, egyszerűen tőlem egyetlen szót sem fognak hallani Jungkookról és a hollétéről.

Nos, emlékezetes egy harmadik hónapforduló a mai, az is biztos...