Másodpercenként pillantottam körbe magam körül, abban reménykedve, hogy Hosung nem cseszett át és komolyan megjelenik a megbeszélt helyen, a megbeszélt időben. Napokat rágódtam azon, hogy biztosan beszéljek-e vele, mert nem akartam Jungkook háta mögött sumákolni, de tudtam, hogy tőle nem fogom megtudni az igazat. Szóval végül úgy döntöttem, hogy felhívom a barátom munkatársát és titokban konzultálok vele. Keddet beszéltünk meg, méghozzá fél hármat, miután lejár a munkahelyem. De már három is elmúlt, ő pedig sehol sem volt. Hiába hívtam, a telefonja azonnal foglaltat jelez, szóval vagy kikapcsolta a telefonját vagy pedig beszél valakivel. Amikor már kezdtem volna feladni, akkor megpillantottam egy fekete bőrdzsekit viselő, szintén fekete kapucnit viselő férfit, amint a kocsim felé közelít. Csak reménykedni tudtam abban, hogy Hosung az, nem pedig egy pszichopata gyilkos, aki éppen arra készül, hogy kirabol, esetleg megerőszakol, utána meg eltűntet a föld színéről.

Beteg gondolataimból egy vidáman integető Hosung zökkentett ki, aki jelezte, hogy be szeretne szállni a kocsimba. Igen, a biztonság kedvéért magamra zártam az ajtókat, szóval gyorsan beengedtem, mert nem akartam, hogy kint ácsorogjon a hidegben. Ma hajnalban mínuszok voltak, minden teljesen befagyott, szóval mázlim volt, hogy este beálltam a garázsba, mert szerintem órákat szenvedhettem volna azzal, hogy a kocsimba életet leheljek és lekaparjam róla a jeget.

- Bocsi, hogy késtem, csak közbejött egy megbeszélés - mondta Hosung, miután beszállt mellém és bekapcsolta biztonságiövét.

- Semmi baj - mosolyodtam el. - Mondjuk már azt hittem nem jössz el, de szerencsére nem lettem felültetve.

- Tényleg ne haragudj, csak a főnök pont akkor talált meg, amikor már indulni készültem.

- Ja, oké - indítottam be az autót. - Be szeretnél ülni valahova, vagy megteszi az is, ha csak körbe-körbe kocsikázunk a városban?

- Szerintem jobb ötlet az autókázás. Nem hiszem, hogy jó hatással lenne a környezetünkre, ha meglátnának minket együtt.

- Oké, jogos - sóhajtottam fel. Ezután pár percnyi csend következett, amíg én kigondoltam, hogy miként szeretnék belecsapni a lecsóba, Hosung meg gondolom arra várt, hogy végre megszólaljak. - Szóval azért akartam veled beszélni, mert Jungkook mellett egyszerűen képtelenség komoly témákat felhozni.

- Ezzel nem mondasz újdonságot - nevette el magát. - Na, megint mit csinált az a jómadár?

- Mond neked valamit az a név, hogy Seo Heejun? - kérdeztem, mire látszólag rendesen meglepődött, mert válaszolni sem bírt.

- Seo Heejun? Miért? - tért ki a válaszadás elől, nekem pedig ekkor világossá vált, hogy ismeri a tetkós srácot és most már abban is biztos voltam, hogy munkatársak.

- Egyik nap találkoztam vele, mert jött bankkártyát aktiváltatni. Pontosan olyan pisztoly tetkója van, mint Jungkooknak és gondolom akkor neked is van egy, igaz?

- Igaz - mondta, bár látszódott rajta, hogy nem szívesen beszél az egyen tetkójukról.

- Megmutatod? - kérdeztem tőle, mire sóhajtott egy nagyot és felhúzta bal kezén az inget, majd felém nyújtotta a karját. Igaz, hogy nem bírtam rendesen megnézni magamnak, mert az útra kellett koncentráljak, de nem is kellett, mert pontosan ugyanolyan volt, mint Jungkooké és Heejuné. - Ez valami közös cucc?

- Mondhatni annak is - vonta meg a vállait.

- Kinek van még ilyenje?

- Jungkookon és Heejunon kívül még egy embernek, na meg a főnöknek is.

- Szóval négyen dolgoztok csak Jungkook apjának? - tettem fel a következő kérdésem, mire bólintott egy aprót.

Hümmögtem egy aprót, majd alsó ajkaimat harapdálva azon kezdtem gondolkozni, hogy miért is bűzlik nekem ez az egész. Volt valami a négyes számmal, de hirtelen nem jutott eszembe és tudtam, hogy nem véletlenül pont pisztoly lett a közös tetkójuk. Lehetett volna bilincs vagy más olyan tárgy is, ami utalhat arra, hogy illegális téren mozognak. Aztán hirtelen fejbe csapott a tudat és majdnem félrerántottam a kormányt, de szerencsére még időben rátapostam a fékre, így szerencsétlen Hosung kis híján a kesztyűtartónak nyomódott.

- Jézusom, Jimin, mi van? - kapta rám ijedten a tekintetét, én viszont teljesen ledermedtem és hiába akartam megszólalni, egyszerűen nem ment.

Csak ültem ott teljesen befeszülve és azt mondogattam magamban, hogy nem lehet igaz, amire gondolok. Biztos valami félreértés történt vagy csak szimplán rosszul kapcsoltam össze a dolgokat. Mégis miért az az első gondolatom, hogy Jungkooknak és a mellettem ülő Hosungnak is köze van a bankrablásokhoz? Miért érzem azt, hogy mind a ketten benne vannak abban a bizonyos bandában, aki sorra rabolja ki a bankokat Szöulban? Miért?

- Te... te... mi már találkoztunk régebben is, igaz? - nyeltem egy hatalmasat, majd a lehető leglassabban Hosungra pillantottam, aki először nem értette, hogy mire is gondolok pontosan. - Mi már találkoztunk régebben a munkahelyemen, igaz?

- Ó - nyelt egy hatalmasat, amikor nagy valószínűséggel leesett neki, hogy valami rájöttem az előbb és ezért haltunk meg majdnem mindketten. - Hát, igen. Mi már találkoztunk régebben.

- Ezt nem hiszem el - temettem arcomat a tenyereimbe és igyekeztem türtőztetni magam, bár legszívesebben lekiabáltam volna a fejét, amiért nem szólt róla nekem. - Komolyan ti vagytok a hírhedt bankrabló csapat, akiket eddig nem sikerült elkapni? - nevettem el magam, de koránt sem jókedvem miatt.

- Nem szabadna beszéljek erről, de minek tagadjam, ha már rájöttél magadtól is? - válaszolta meg a feltett kérdésemet, anélkül hogy konkrét választ kaptam volna meg.

- Te jó ég - szorítottam össze a szemeimet, amikor úgy igazán tudatosult bennem, hogy Jungkook egyike azoknak, akiktől én hónapokig nagyon durván rettegtem.

Annyi mindent szerettem volna kérdezni és annyi mindenre szerettem volna választ kapni, de olyan volt, mintha teljesen kiürült volna az agyam. Jelenleg úgy éreztem, hogy nem vagyok képes több új információt befogadni, mert a végén még elájulok. Hirtelen hányingerem támadt, azért gyorsan kinyitottam a kocsim ajtaját és kiadtam gyomrom tartalmát.

- Basszus, Jimin - túrt idegesen hajába mellettem Hosung, én viszont a továbbiakban nem igazán tudtam rá figyelni. Csak is azon tudtam agyalni, hogy Jungkook eltitkolta előlem, hogy tagja a körözött bankrablóknak.

Könnyeim utat törtek maguknak és annyira idiótának éreztem magam. Itt volt a szemei előtt minden, én még sem vettem észre semmit. Így visszagondolva Jungkook rengeteg olyat mondott nekem, amiből simán leeshetett volna, hogy volt valami köze ahhoz a bankrabláshoz, ami miatt rettegtem és szorongtam. Biztos volt abban, hogy nem fognak még egyszer betörni a munkahelyemre, ahogyan abban is, hogy nem érdekli a bankrablókat az otthonom és értem sem fognak eljönni, szóval nem kell tartanom attól sem. Jól bánik a fegyverekkel, ahogyan az apja is és szívesen meg is tanított volna lőni, ha arról van szó. Vett nekem egy vadonatúj telefont csak úgy egyik napról a másikra és rengetegszer elvitt vacsorázni, amit természetesen nem én álltam. Így most már teljesen világossá vált, hogy miért is nem akarta a lelkemre kötni a munkáját. Hiszen ő volt az egyik oka annak, hogy paranoiás voltam és konyhakést tartottam a párnám alatt.

- Jól vagy? - kérdezte Hosung, mire rápillantottam és megráztam a fejem.

- Szállj ki! - mondtam neki, de elsőre nem tette azt, amire kértem, csak nagyokat pislogva nézett rám. - Azt mondtam szálljál ki, Hosung!

- Jól van, jól van - emelte mellkasa elé kezeit védekezésképpen, majd kicsatolta az övét és kiszállt mellőlem. - Most beszélni fogsz Jungkookkal?

- Remélem otthon találom, mert akkor tuti a két kezemmel fojtom meg - morogtam, majd még azelőtt megindultam, hogy Hosung becsukhatta volna a kocsim ajtaját.

Keserves zokogásba törtem ki, az utat alig láttam a könnyeimtől, de minél előbb haza akartam menni, szóval nem lassítottam. Reménykedtem benne, hogy otthon lesz Jungkook, mert nemcsak csalódottnak, szomorúnak és átvertnek éreztem magam, hanem mérhetetlen düh is tombolt bennem. A fejéhez akartam vágni mindent, le akartam ordítani a fejét és el akartam őt küldeni melegebb éghajlatra, mert megérdemelte. Kihasznált, átvert, hülyének nézett és ki tudja, hogy mikor közölte volna velem, hogy amúgy mi már találkoztunk a könyvtáras szerencsétlenkedésem előtt. Alapjáraton biztosan kiakadtam volna, ha megtudom, hogy bankrabló, de így, hogy én is az egyik áldozatuk vagyok, sokkal jobban érint és sokkal jobban ki vagyok készülve tőle. Hogyan tudott Jungkook a szemeimbe nézni, miközben én rettegtem? Hogyan? Nem értem, hogy mivel érdemeltem ezt ki, de ha találkozok vele, akkor követelni fogom, hogy mindent mondjon el ától cettig, mert ha nem, akkor soha többet nem fogok szóba állni vele és elképzelhető, hogy találkozni sem akarok majd vele.