– Ma feltűnően vidám vagy. Jó lábbal keltél fel? – ráncolta össze szemöldökeit másnap reggel Hayoung, amint betettem a lábam az öltözőszobába. 

– Jó reggelt mindenkinek – villantottam ki fogaimat, de szándékosan nem válaszoltam a feltett kérdésre, hanem csak szótlanul a szekrényemhez sétáltam.

 – Megmondom nektek, hogy Jimin szerelmes – csapta össze tenyereit Minji, aki eddig fel sem nézett a telefonjából, csak nyomta és nyomta. Már kezdtem sajnálni az illetőt, akinek korán reggel osztja az észt, mert eléggé agresszívan nyomkodta a telefonja képernyőjét.

– Ó, igen? – kapcsolódott be a beszélgetésbe Junhee is, aki ebben a másodpercben jelent meg. Szerintem azt sem tudta, hogy miről van szó, csak elkapott egy mondattöredéket és semmiképpen nem akart kimaradni a reggeli pletyiből. 

– Nem – vágtam rá azonnal, de még a hangom is vékonyabb volt a kelleténél, így rájöttem, hogy igazából kár tagadjam. Amúgy is a munkatársaim, megbízok bennük és tudom, hogy nem ítélnének el, ha hirtelen nyomatnék nekik egy coming outot. 

A tegnap este jó hatással volt rám, ugyanis szerintem az elmúlt évben egyszer sem aludtam ilyen jót. Igaz, hogy nagyjából negyed óra alatt bealudtam, miután végeztünk, de még így is végigaludtam az éjszakát és semmire sem riadtam fel. Jungkook reggel korábban felkelt, mint én és felébresztett, mert ugye az esti tusolás elmaradt. Máskor még egy reggeli forró zuhany sem tud felébreszteni, most viszont az nélkül is teljesen fittnek és kiegyensúlyozottnak éreztem magam. Azóta meg egyszerűen lehetetlenség lenne levakarni a vigyort az arcomról, mert még mindig hihetetlennek tartottam, hogy lefeküdtünk. 

– Na, és ki a mázlista lány? – kérdezte Hayoung, mire megvontam a vállaimat. 

– Lány? – ráncoltam össze a szemöldökeimet, ennek következtében pedig egy perces néma csend következett, amíg mindenki felfogta, hogy mit is mondtam pontosan. 

– Ó, szóval fiú – szólalt meg először Minji, mire bólintottam egy aprót és végigtanulmányoztam a munkatársaimat, akiket sikerült még nyitás előtt teljesen lesokkoljak.

– Aha, fiú.

– És együtt is vagytok meg minden? – kíváncsiskodott Hayoung. Természetesen a két lány vette kezébe a gyeplőt, amíg Junhee a falnak támaszkodva hallgatott minket. 

– Az hiszem igen, bár nem mondtuk még ki hivatalosan. 

– Vele töltötted az estét, igaz? – érkezett a következő kérdés Minjitől, én pedig már helyeslően bólintottam is egyet. – Oké, akkor már mindent értek.

– Mióta tart ez a dolog kettőtök között? – kérdezte Junhee. 

– Hát, először úgy nagyjából két hónapja találkoztunk – tűnődtem el hangosan, mert bevallom őszintén, nem nagyon számolgattam eddig, hogy mikor is volt az első csókunk. – Szóval úgy nagyjából egy hónapja? Nem tudom igazából. – nevettem fel kínosan. 

– Az szép – bólintott elismerően igazgatóhelyettesem. 

– Gratulálok és köszi, hogy elmondtad – lépett oda hozzám Hayoung, majd jó szorosan megölelgetett. 

– Igen! Köszi, hogy elmondtad, Jimin! – mondta Minji is és Hayoung mintájára ő is letámadott engem. – Te nem jössz? – fordult Junhee felé, aki megrázta a fejét és ellökte magát a faltól.

– Inkább menjünk, mert két perc is nyitunk – mutatott rá a fejünk felett lógó órára, ami jelezte, hogy valóban nincs sok időnk már hátra. 

– Jó-jó – sóhajtott fel Minji, majd gyorsan felkötötte a haját és Junhee után sietett.

– Hogy hívják? – tette fel még utolsó kérdését Hayoung, mielőtt még elfoglaltuk volna a helyünket. 

– Jungkook – árultam el a keresztnevét, mire bólintott egy aprót, majd egy hatalmas vigyor társaságában a helyére sietett. 

Ez a reggeli kis beszélgetésünk teljesen melankolikus állapotba repített, ugyanis egy kicsit úgy éreztem magam, mintha nem a munkahelyünkön lettünk volna, hanem mondjuk a gimiben vagy éppen az általános iskolában. Jól esett, hogy meghallgattak, illetve az is, hogy érdekelte őket jókedvem oka. Arról nem is beszélve, hogy egyikőjük sem nézett rám ítélkezően, amikor közöltem velük, hogy nem egy lány miatt vagyok vidám.

Pontban kilenckor kinyitottunk és vártuk az érkező ügyfeleket, abban reménykedve, hogy egy nyugis napnak nézünk elébe. Jó kedvem volt, így úgy álltam hozzá az egész naphoz, hogy az én kedvemet bizony senkinek sem sikerül majd elrontania, de hát természetesen ez nem úgy lett, ahogyan azt elterveztem. A délelőtti órák hamar elteltek, semmi izgalmas és említésre méltó nem történt, de amint elmúlt dél, a napom egy száznyolcvan fokos fordulatot vett. 

– Szia – ült le velem szembe egy fekete hajú, nagyjából velem egyidős srác. Hangja nagyon ismerős volt, de egyszerűen nem tudtam hova tenni, hiába tanulmányoztam át alaposan az arcát. 

– Szia, miben segíthetek? – erőltettem magamra egy apró mosolyt, miközben azon voltam, hogy az eltűnni készülő jókedvemet maradásra bírjam. 

Elmondta, hogy aktiválni szeretné a bankkártyáját, én pedig tettem a dolgomat. Mégis volt valami fura a srácban, mintha már találkoztunk volna. Seo Heejun volt a neve, de ez sem volt ismerős, így végképp nem tudtam hova tenni a hirtelen jött érzést, miszerint ismerem őt. Aztán mielőtt még távozott volna, leejtette a földre a pénztárcáját és ahogyan hajolt le érte, kivillantotta a mellkasán lévő tetoválását. Ezzel nem is lett volna semmi baj, ha nem egy pisztoly tetkóról lett volna szó és nem pontosan ugyanolyanról, amint amilyen Jungkooknak is van. Teljesen ledermedtem és egy pillanatra még levegőt sem mertem venni, mert nem tudtam mit kezdeni azzal az információval, hogy ennek a bizonyos Heejunnak pontosan olyan tetkója van, mint a pasimnak. 

– Ne haragudj, de ismered véletlenül Jeon Jungkookot? – szóltam utána, mielőtt még elment volna az asztalomtól. 

– Jeon Jungkook? – ráncolta össze a szemöldökeit. – Nem, egyáltalán nem ismerős. Miért?

– Mindegy is, bocsánat – legyintettem egyet, mire megvonta a vállait, majd hátat fordított nekem és szó nélkül távozott a bankból. Nos, ez érdekes volt, de nem ismeri Jungkookot, szóval biztosan csak véletlen egybeesés az egész. 

Ezután valahogyan mégsem tudtam már vidám és pozitív lenni, ahogyan az délig voltam. Valami nem stimmelt ezzel az egésszel kapcsolatban és már az is megfordult a fejemben, hogy ez a bizonyos Heejun ismeri Jungkookot, csak letagadta. Mindenesetre rákérdezek majd otthon a barátomnál is, mert ez most rendesen bogarat ültetett a füleimbe. 

Fél ötkor indultam meg haza, de szerencsére még nem volt sötét, így nem kellett átfussak az egész parkolón, hogy eljussak a kocsimig. Viszont mielőtt még beszállhattam volna a kormány mögé, észrevettem, hogy a kocsim első kerekei totál laposak. Összeráncolt szemöldökökkel guggoltam le, hogy megnézzem mi történhetett és ekkor szembesültem azzal, hogy a kocsim kerekeit minden bizonnyal kilyukasztották. Baromira ideges lettem és gyorsan felhívtam Haneul volt barátját, aki autószerelő és még régebben mondta, hogyha bármi baj van a kocsimmal, nyugodtan zaklassam. Nos, én behajtottam rajta, ő pedig szerencsére nem utasított el, hiába nincsen már együtt Haneullel. Aztán felhívtam Jungkookot is, majd elújságoltam neki a híreket, miszerint valaki kilyukasztotta a kocsim első kerekeit, ezért nagy valószínűséggel ma tömegközlekedéssel jutok haza. El akart jönni értem, de nem akartam feleslegesen elrángatni magamhoz, szóval elutasítottam ajánlatát és inkább megkértem, hogy készítsen valami vacsorát, mert nem tudom, mikor is érek majd haza pontosan.

– Szóval biztos, hogy kilyukasztották? – kérdeztem Seokmintől, miután a hívásomtól számítva fél óra múlva megérkezett.

– Igen, határozottan látszik, hogy kilyukasztották és nem csupán leeresztettek – tápászkodott fel a földről, majd nadrágjába leporolta kezeit.

– Hát, az baromi jó – fontam össze kezeimet a mellkasom előtt, miközben azon kezdtem agyalni, hogy mégis ki akart nekem keresztbe tenni. Egyszerűen senki sem jutott az eszembe, mert egyetlen olyan ember sem volt a környezetemben, akivel rosszba lettem volna és aki ártani akart volna nekem.

– Ha most elvontatom, akkor holnap utánra kész is lesz, ha úgy megfelel.

– Igen, nagyon szépen köszönöm – bólintottam egy aprót, mert szerintem ennél kedvezőbb ajánlatot nem is kaphattam volna.

– Rendben van. A számodat tudom, szóval majd hívlak, ha kész.

Elővettem a pénztárcámat és átnyújtottam neki a nálam lévő papírpénzeimet, mert tényleg nagyon hálás voltam neki, amiért rögtön jött és nem kell heteket várjak két gumicserére, mint ahogyan az máshol lenne. Végignéztem, ahogy elvontatja a kocsimat, majd megindultam az út túloldalán lévő buszmegálló felé, hogy nézzek magamnak egy buszt haza. Szerencsére csak tíz percet kellett várjak, addig pedig megint felhívtam Jungkookot és ismét konzultáltam vele. Eldicsekedett, hogy készített tojásrántottát, de letakarta, mert ugye az csak melegen finom! Én pedig büszke voltam rá, ugyanis nem gondoltam komolyan, hogy csináljon vacsorát, de ezek szerint ő teljes mértékben kihívásnak vette a poénkodásom.

– Megjöttem! – kiáltottam el magam, amint bezártam magam után a bejárati ajtómat. – Hmm, micsoda illatok! – mosolyodtam el, Jungkook pedig alig öt másodperc múlva meg is jelent egy hatalmas vigyor társaságában.

– Szia, bébi – lépett oda hozzám még azelőtt, hogy levehettem volna magamról a kabátomat.

Erről azonnal eszembe jutott, amikor szintén így rám vetette magát, csak akkor Haneul is nálam volt és premier plánba végignézhette heves csókcsatánkat. Most viszont szerencsére csakis ketten voltunk, így nem kellett leállítanom, hanem hagyhattam, hogy combjaim alá nyúljon és a magasba emeljem. Dereka körül összefontam lábaimat, karjaimmal pedig a tarkójánál öleltem át, így bebiztosítottam magam, nehogy esetleg lepottyanjak félúton.

– Azt hittem sosem érsz már haza – döntött el az ágyamon, mire elmosolyodtam és hagytam, hogy levegye rólam a kabátomat, ha már azt a bejáratnál nem engedte.

– Ne is mondd – sóhajtottam fel. – Ki a faszom lyukasztotta ki azokat a kerekeket?

– Fogalmam sincs, de ha kezeim közé kerül az illető, akkor megfojtom – vonta meg a vállait, mire elnevettem magam és pólójánál fogva közelebb húztam magamhoz, hogy ismét megcsókolhasson.

Aztán hirtelen beugrott Heejun és a Jungkookkal azonos tetkójuk, ezért kitaláltam, hogy valahogyan ráveszem, hogy levegye magáról a felsőjét. Miközben ajkaink felvették az egyenletes tempót és tökéletes párhuzamban mozogtak, levezettem kezeimet a pólója alsó szegélyéhez, majd gyengéden cirógatni kezdtem csupasz bőrét.

– Nem vagy éhes? – kérdezte, mire megráztam a fejemet és jeleztem neki, hogy le szeretném róla venni a pólóját. – Ennyire jó volt a tegnap, hogy már folytatást is szeretnél?

– Nem bánnám, de most inkább a tetkód érdekelne – mondtam, mire látszott rajta, hogy nem érti igazán, miért is akarom látni a fegyvert ábrázoló tetoválását.

– A tetkóm? Miért? – kérdezte, de azért azonnal lemászott rólam és már le is kapta magáról a felsőjét. – Talán te is szeretnél egyet?

– Ma találkoztam egy sráccal, akinek pontosan ilyen tetkója volt a mellkasán – mondtam, miközben végigsimítottam az említett varráson. – Seo Heejunnak hívják, nem ismered?

– Heejun? – pislogott nagyokat és hiába akarta, egyszerűen nem tudta leplezni lepődöttségét.

– Aha. Pontosan ugyanúgy nézett ki a tetkója, mint neked, még a "K" betű is stimmelt a pisztolyon.

– Ő, hát Heejun a munkatársam – mondta kisebb hezitálás után.

– Ó, akkor ez ilyen közös tetkó? – kérdeztem, mire bólintott egy aprót, de alsó ajkát harapdálta, szóval ebből leesett, hogy ideges és kellemetlen témára kérdeztem rá.

– Valami olyasmi.

– A többi munkatársadnak is van pisztoly tetkója? – kérdeztem, mire bólintott egy aprót, de a szemkontaktust feltűnően kerülte.

Természetesen ismét a bankrablás jutott eszembe. Persze, hogy az, mivel egyedül akkor szegeztek rám fegyvert. De hát mi köze lehetne Jungkooknak a bankrablásokhoz? Ő lenne az egyik bankrabló? Ugyan már, oké, hogy illegális munkahelye van, de attól még nem bűnöző! Egyszerűen csak nem lehet Jungkooknak köze a bankrablásokhoz!

Ezután nem kérdeztem tőle semmit, mert nem akartam tovább feszegetni a húrt. Eldöntöttem, hogy mindenképp felkeresem majd Hosungot, mert Jungkook nem képes nekem többet elárulni, belőle viszont tuti ki tudok új információkat is csikarni. 

Egyébként a vacsora isteni volt és a kezdetleges kellemetlen hangulat hamar eltűnt, amikor is barátom a főzés közben történt bénázásairól kezdett regélni. Oké, én sem vagyok egy séf, de azért meg tudom különböztetni a sót és a cukrot, ami Jungkooknak elsőre nem sikerült. Mindegy, ezt leszámítva nagyon büszke voltam rá, amiért feldobta a borzasztóan szar napomat. Viszont még mindig nem tudtam, hogy mégis ki lyukasztotta ki a kocsim kerekeit, de van egy olyan érzésem, hogy erre nem fogok egyhamar választ kapni, hacsak el nem kérem a parkoló biztonsági felvételeit, hátha megörökítették rosszakarómat. Hm, ez nem is egy rossz ötlet, holnap lehet beszélek Junheevel ez ügyben, de addig is élvezem Jungkook társaságát, mert ma valamiért romantikus hangulatában van, amit én egyáltalán nem bánok, csupán nem volt időm még megszokni ezt az énjét.