Egy hatalmas sóhajtás kíséretében bújtam be a takaróm alá és nyakig betakarózva bámultam az ajtómat, amit kettőre zártam a biztonság kedvéért. Pislogni sem mertem és már saját magamat basztam fel a hülye paranoiámmal, ami igazából felesleges volt. De még sem tudtam csak úgy szemet hunyni a történtek mellett, ugyanis nem tudtam nem a tegnapi rabláson agyalni. Meg akartam tudni, hogy mégis ki volt az a négy maszkos, akik fegyvert fogtak ránk, a padlóra kényszerítettek és darabokra törték a telefonokat. De még is hogyan tudhatnám meg? A rendőrség még mindig nyomoz utánuk, de semmi bizonyítékot nem találtak, egyetlen kicsi ujjlenyomatot sem, mert profik. Profikról van szó, nem kezdőkről és nem is amatőrökről, talán ezért is parázok annyira, hogy rám törik az ajtót és kinyírnak.

Addig forgolódtam az ágyban, amíg meg nem elégeltem ezt, és úgy nem döntöttem, hogy laptopon utána nézek a szöuli bankrablásoknak, hátha találok valami biztatót. Egyetlen pozitívumot találtam, ami az volt, hogy egyetlen alkalommal sem halt meg senki sem, talán egy-két ember szenvedhetett könnyebb sérüléseket alkalmanként, ami egy kicsit biztató volt. Rengeteg oldalt kiadott, ami ezzel a témával foglalkozott, én pedig amúgy sem bírtam aludni, szóval nagyjából az összeset el is olvastam.

"Kapcsolat lehet a szöuli bankrablások között!" - írta az egyik oldal, én pedig azonnal rányomtam, mert az oldalt ma frissítették.

"A rendőrség még nem nyilatkozik a legújabb bankrablásról, de ki lehet jelenteni, hogy ebben az évben több pénzlopás történt, mint az elmúlt két évet egybevéve. Nem lehet tudni, hogy kik az elkövetők, viszont akárhány szemtanút megkérdeztünk, mindenki azt mondta, hogy négy fekete maszkos férfit látott, akik mindenkit a földre parancsoltak, a telefonjaikat pedig darabokra törték. Ez nem lehet véletlen, igaz?"

Kirázott a hideg, ahogy olvastam a rövid cikket és jobbnak láttam, ha megpróbálok aludni, mert már fél négy is elmúlt. Kimentem a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet, mert rendesen kiszáradtam az új információk miatt és vettem be egy gyógyszert a fejemre, mert továbbra sem akart abbamaradni a fejfájásom. Tekintetem megakadt a konyhakéseken és hosszú percekig bámultam azokat. Be kellene egyet vigyek a szobámba? Úgy biztosan meg tudnám magamat védeni, ha valaki rám törné az ajtót, nem? Hosszú percekig mérlegeltem a helyzetet, majd kezembe vettem a legkisebb kést és a szobám felé vettem az irányt. Bezártam az ajtót, majd a párnám alá dugtam az éles tárgyat és felkapcsoltam a karácsonyi égőt a szobámban, ami már tegnap éjszaka is világított, mert sötétben sehogy sem mertem elaludni. Nem érdekel, hogy mennyi lesz a villanyszámlám, csak végre aludni szerettem volna. Aludni több, mint kettő órát.

A szerdai napomon ki sem tettem a lábam a lakásomból, jobbnak láttam, ha egész nap bezárkózva maradok, hátha egy kicsit megnyugszom, de ez sajnos nem így történt. Még rosszabb lett, már a csendet sem bírtam elviselni magam körül, ezért is ment egész nap a kedvenc együttesem albuma. Egy pillanatra sem állítottam le, még akkor sem, amikor a ház másik felében voltam és nem is hallottam. Anya felhívott, hogy minden rendben van-e velem, én pedig olyan jól megjátszottam magam, hogy nem csodáltam, hogy elhitte nekem, hogy persze, minden a legnagyobb rendben van. Utáltam hazudni, de muszáj volt. Azt hiszem ezt mondják kegyes hazugságnak, egyszerűen csak nem szerettem volna, hogy aggódjanak értem. Meglepődtem, amikor Jaemintől is kaptam egy üzenetet, hogy hallott a rövid szünetemről, de azért reméli, hogy összefutunk valamelyik nap. Írtam neki, hogy persze, valamelyik nap simán találkozhatunk. Azt már nem tettem hozzá, hogyha végre ki merek majd lépni a lakásomból, de ez már csak részletkérdés volt.

Csütörtökön és pénteken sem mentem sehova, egész nap filmeket néztem, próbáltam elterelni a figyelmem valamivel. Ez néha be is jött, de akárhányszor fegyvert vagy valami erőszakosabb dolgot láttam, azonnal a hétfőn történtek jutottak eszembe. Ezért is kezdtem bele valami animációs mesébe, amiben végre nem volt semmilyen erőszak és nem kellett attól félnem, hogy mikor lövik le az egyik főszereplőt. Este írt Haneul, hogy sajnos szombaton is dolgoznia kell, ezért nem lenne-e kedvem elmenni hozzá a könyvtárba? Először elutasítottam és azt hazudtam neki, hogy üzleti kajára megyek, de végül úgy döntöttem, hogy még is meglátogatom őt, mert nem akarok még két napot a házamban poshadni. Megbeszéltük, hogy ebéd után meglátogatom, addig pedig igyekeztem emberi formát ölteni, hiszen az elmúlt két napban még fogat mosni sem mostam. Mielőtt elhagytam volna a házamat, körbejártam párszor, hogy biztosan bezártam-e minden ajtót és csak utána mertem elindulni. Most rutinosabb voltam, mint múltkor, a bejárat elé parkoltam le, hogy ne kelljen majd métereket futnom, ha esetleg ismét zárásig maradnék.

- Szia, Haneul - üdvözöltem a lányt, aki szokásához híven a számítógépét bámulta.

- Jimiiin - villantotta ki fogait és már meg is kerülte az asztalát, hogy szoros öleléssel üdvözöljön. - Minden rendben? Hogy hogy nem dolgoztál ma?

- Nem kellett bemennem - vontam meg vállaimat. - Majd csak hétfőn megyek.

- Na, az tök jó - biccentett háta mögé, én pedig értettem a célzást és már be is másztam az asztala mögé, hogy ott folytassuk a beszélgetést. - Sajnos most nem tudunk majd órákat beszélgetni, mivel rengeteg könyv van, amit vissza kellene pakolni a helyére.

- Segíthetek, ha gondolod - vetettem fel az ötletet, mire látszott rajta, hogy mérlegelni kezdte az ajánlatomat.

- Ketten előbb végzünk - mosolyodott el, majd előrehajolt és az előtte lévő dobozokat kezdte átnézni. - Kiválogatom neked a könyveket, amik közel vannak egymáshoz, így nem kell majd rohangálnod - adott magyarázatot, hogy még is mi a fenét csinál.

Nagyjából negyed órát pakolászhatott, addig én hol őt, hol pedig a könyvtárban nézelődtem. Megakadt a tekintetem egy nagyjából velem egy idős fiún, aki éppen egy könyvet olvasgatott az egyik szekrénynek dőlve. Viszont amint észrevette, hogy bámulom, rám pillantott, összecsapta a könyvet és konkrétan eltűnt a sorok között. Nyeltem egy aprót, kicsit fura volt a helyzet, de igyekeztem nem túlaggódni a dolgokat. Ő csak egy fiú, aki nyilván nem bírja, ha bámulják és kicsit szégyelltem is magam, amiért megzavartam.

- Na, ezeket kellene elvinned oda - mutatott arra, amerre az ismeretlen fiú rohant az előbb. - Ha valamit nem érsz el, akkor a sorok végén találsz létrákat, azokra nyugodtan mássz fel és úgy már sokkal könnyebb lesz - tett fel egy dobozt a pultra.

- Oké - biccentettem egyet, majd kezeimbe is vettem a könyvekkel telepakolt dobozt és elindultam az említett irány felé.

Letettem a könyveket az egyik szekrénysor elé, majd a biztonság kedvéért végigsétáltam a körülöttem lévő sorokon, hátha megtalálom a srácot és elnézést kérhetek tőle, ha esetleg kellemetlen helyzetbe hoztam, de sajnos sehol sem találtam, sőt egyetlen ember sem volt a könyvtár ezen részén, ami kicsit para volt. Megráztam a fejem, még mielőtt bármi rosszra gondolhattam volna és visszasétáltam a dobozhoz, amibe Haseul a könyveket pakolta. Kivettem belőle párat, majd elkezdtem járkálni a sorok között, hiszen fogalmam sem volt, hogy melyik számot hol kellene keressem. Adhatott volna valami segítséget, akkor nem járkáltam volna végig minden sort legalább hatszor. Majdnem felsikítottam, amikor megtaláltam az egyik könyv azonosítóját, majd olyan nagy vigyorral csúsztattam be a helyére, hogy azt hittem szétreped a szám. Viszont jó kedvem csak addig tartott, amíg lépteket nem hallottam a hátam mögül. Azonnal hátrafordultam, hogy meglessem ki tévedt erre, de nem volt rajtam kívül senki sem a sorban. Nyeltem egy aprót és egy pillanatig teljesen ledermedve álltam, mert száz százalék, hogy hallottam valakit erre járkálni. Vettem egy mély levegőt, elszámoltam tízig majd folytattam a pakolászást, hiszen muszáj volt elterelnem a figyelmem valamivel, mert már most alkottam az opciókat a fejemben, hogy hogyan tudnának lelőni fényes nappal egy könyvtárban. A helyzetemen nem segített az sem, hogy a legutolsó sorban konkrétan nem volt semmi fény.

- Én oda be nem megyek - motyogtam magamnak, majd meg is fordultam volna, de ekkor szerencsésen neki ütköztem valakinek, és a földön kötöttem ki.

A könyvek is a padlón végezték, én pedig egy halk nyögéssel tudattam az illetővel, hogy nem éppen volt kellemes a földre zuhanni.

- Ne haragudj, nem vettelek észre - nyújtotta felém a kezét a fiú.

Fekete kapucnit viselt, így egyelőre nem láthattam az arcát, de nem lehetett annyira paraszt, ha már elnézést kért és felajánlotta, hogy segít felkelni a földről. Elfogadtam, mert fenekem még mindig sajgott, viszont meglepődtem, amikor elkezdte összepakolászni a könyveket, amik kiestek a dobozból.

- Néha túlságosan is belemerülök az olvasásba - nevetett fel, mire elmosolyodtam, majd én is pakolászni kezdtem. - Nem kémkedtem utánad, meg semmi ilyesmi, de ha gondolod segíthetek. Ismerem már ezt a könyvtárat, akárcsak a tenyeremet és nem rosszból, de téged elnézve nem itt dolgozol. - fordult felém és ekkor pillantottam meg az arcát.

Ő volt az a fiú, akit sikeresen elijesztettem a bámulásommal. Nyeltem egy aprót és igyekeztem elrejteni a zavaromat, ami keletkezett. Tekintetem a bal szeme alá tévedt, ahol egy aprócska heg volt és legszívesebben rá is kérdeztem volna, hogy mi történt vele, de nem akartam még kellemetlenebb helyzetbe hozni magamat. Még szerencse, hogy ő ebből csak annyit látott, hogy vetettem egy apró pillantást az arcára.

- Megoldom egyedül is, de azért köszönöm - utasítottam el illedelmesen, mire bólintott egyet.

- Rendben, én felajánlottam - vonta meg vállait, majd hátat is fordított, hogy magamra hagyjon.

Mérlegeltem a helyzetet és hiába most találkoztunk először, úgy éreztem, hogy megbízhatok benne. Illedelmes volt, nem erőszakoskodott és megértette, ha nem akartam, hogy segítsen. Amúgy sem mertem volna egyedül az utolsó sorba bemenni, szóval lehet valóban segítségemre lesz az ismeretlen fiú.

- Várj! - szóltam utána, mire azonnal megtorpant. - Lehet még is segíthetsz.

- Valóban? - fordult vissza felém, mire bólintottam egyet. - Jeon Jungkook - nyújtotta felém a jobb kezét, mire magamra erőltettem egy apró mosolyt és viszonoztam gesztusát.

- Park Jimin - árultam el én is a nevem neki.