29.

" A veszély közelebb van, mint gondolnád. " – állt a rövidke üzenet a lábtörlőmön talált papíron.

– Remek, azt hiszem, hogy újra kezdődik minden – sóhajtottam fel, majd a kézzel írott szöveget bámultam másnap délelőtt.

– Szerintem nem is maradt abba, csupán szünetelt egy kicsit – mondta Jungkook, mire bólintottam egy aprót.

– Igazad lehet. De hova tegyem, hogy biztosan ne lopják el?

– Nem tudom – motyogta. – A szobádba valahol esetleg?

– Oké, majd keresek neki valami helyet.

– Rendben van – mosolyodott el.

– Mikor mész újra dolgozni?

– Azt hiszem, hogy csak holnap után, de majd beszélek apámmal – vonta meg a vállait. Meglepődtem, mert nem gondoltam, hogy azok után is ilyen lazán fog hozzáállni az apjához és a munkahelyéhez, hogy rendesen megverték.

– És akkor megtanítasz védekezni?

– Védekezni? – húzta féloldalas mosolyra ajkait és még szemöldökeit is húzogatni kezdte hozzá, hogy hiteles legyen.

– Nem úgy gondoltam – nevettem el magamat, majd játékosan vállba csaptam.

Az igaz, hogy tegnap este koránt sem volt idilli a hangulat és mindketten rendesen feszültek voltunk, de úgy érzem, hogy mindketten kipihentük magunkat és ma már teljesen máshogy állunk a dolgokhoz. Egy hatalmas csókkal üdvözölt reggel, majd hosszú órákat csak feküdtünk az ágyban és ölelkeztünk. Jól esett közelsége és csak reménykedni tudtam abban, hogy a mai napunk ilyen kellemesen fog telni és nem fog semmi olyan történni, ami felzaklathatna.

– Pedig arra is szívesen megtanítanálak, ha már itt tartunk – lépett oda hozzám, majd kivette a kezemből a lábtörlőn talált papírt és az ebédlőasztalra tette.

Nyomott egy apró puszit a számra, majd az államra is, az orromra és egyre több helyre, ahol csak hozzám fért. Mosolyogva fordítottam oldalra a fejemet, hogy a nyakamhoz is hozzáférjen, testem pedig azonnal bizseregni kezdett, főleg, miután megtalálta a gyenge pontomat és nem csak ajkaival, hanem nyelvével és fogával is ingerelni kezdte.

– Jungkook... – motyogtam és muszáj volt megkapaszkodjak a székben, mert úgy éreztem, hogy lábaim bármelyik pillanatban feladhatják a szolgálatot.

– Mi az? Talán nem jó érzés? – kérdezte, viszont hallatszódott a hangján, hogy költői kérdésnek szánta. – Gyere, menjünk be a szobádba – nyomott egy utolsó puszit a fülem alá, majd megragadta a kezemet és maga után húzott egészen a szobámig.

– Mi ütött beléd? – kérdeztem tőle, amikor ismét közelebb lépett hozzám és már arra készült, hogy bevezesse ujjait a pizsama pólóm alá, ugyanis még nem jutottunk el addig, hogy felöltözzünk.

– Semmi, csak szeretném tudatni veled, hogy mennyire fontos vagy nekem. A szavakban meg nem vagyok annyira jó, ezért inkább cselekszem.

– Azért néha szavakban is meggyőző tudsz lenni – mosolyodtam el, mire tétován, de bólintott egyet, hogy talán egyetért velem.

– Vagy talán nem szeretnéd? Mert akkor szólj és hozzád sem érek! – vette el testemről a kezeit és háta mögé rejtette. 

– Egy szóval sem mondtam, hogy nem szeretném, csupán... csupán minden oké most közöttünk? – kérdeztem a tegnapi kellemetlen helyzetünkre utalva.

– Igen, miért ne lenne? Mármint oké, tudom, hogy a tegnap nem úgy alakult, ahogy mindketten terveztük, de ezt leszámítva én még mindig bírlak – villantotta ki a fogait, belőlem meg kitört egy halkabb nevetés, a "bírlak" megjegyzésének köszönhetően.

– Ó, szóval te mindenkit ágyba akarsz vinni, akit bírsz?

– Nem mindenkit, csak azokat, akiket nagyon bírok – kezdett óvatosan terelni az ágyam felé, nekem meg eszem ágában sem volt ellenállni neki, mert minden egyes porcikámmal arra vágytam, hogy hozzám érjen.

– Szóval engem nagyon bírsz, értem – feküdtem vízszintesbe, de azért még egy kicsit feljebb másztam, hogy ne érjenek le lábaim a földre.

– De még mennyire, hogy bírlak – ragadta meg az államat, majd nyomott egy apró puszit a számra.

– Sosem fogjuk kimondani, hogy együtt vagyunk? – csúszott ki a kérdés a számon, miközben azzal volt elfoglalva, hogy a lehető legóvatosabban szántsa végig a bőrömet mutató ujjával.

– Szeretnéd, ha kimondanánk? – kérdezte, én pedig már akkor bólintottam egyet, amikor még be sem fejezte a mondatát. – Ez sok veszéllyel jár, remélem ezzel tisztában vagy.

– Tisztában vagyok, de nem érdekel – válaszoltam azonnal, mire eleresztett egy apró mosolyt és sóhajtott egyet.

– Jongho is pontosan ezt mondta.

– Mármint mit? – ráncoltam össze a szemöldökeimet, mert nek teljesen értettem, hogy mire is gondol. Mert ugye Jongho elvileg még annyit sem tudott, mint én.

– Többször is mondtam neki, hogy a tűzzel játszik, de őt ez egy kicsit sem érdekelte. Pontosan annyira makacs volt, mint te.

– Nem feltétlen jelenti azt, hogy makacs volt. Csupán szeretett és bármire képes lett volna, hogy együtt legyen veled. – mondtam, mire Jungkook szomorú mosolyra húzta ajkait.

– Értem – válaszolta, de szemei már egyáltalán nem csillogtak, hangjában sem volt pimaszság és arcán is látszódott, hogy elment a kedve az élettől.

– Jungkook... – sóhajtottam fel, majd jeleztem neki, hogy üljön fel, mert úgy voltam vele, hogy inkább napoljuk el a mai szexet és beszéljük meg a dolgokat, mert látszott rajta, hogy magát okolja Jongho miatt. – Még mindig azon a véleményen vagyok, hogy egyáltalán nem a te hibád Jongho halála.

– Már, hogy a fenébe ne lenne az én hibám? – nézett rám kérdőn, mintha valami abszurd kérdést tettem volna fel neki az előbb.

– Az apád hibája, Jungkook. Te csak szerelmes voltál és élni akartad az életedet, mint minden normális huszon éves, de visszafogtak. Igazából semmi bűnt nem követtél el, csak hagytad, hogy a szíved irányítson és ne az eszed. Az apádnak kellett volna megemberelnie magát és nem agyonlőni Jonghot, miközben védtelen és ha akart volna sem tudta volna megvédeni magát. Szóval ha attól tartasz, hogy ez megint megismétlődik, akkor most leszögezném neked, hogy nem fogom hagyni! Ha kell akkor megtanulok lőni és foggal-körömmel kiállok melletted, hogy végre az legyél, aki igazán szeretnél lenni. – hadartam, de minden egyes kimondott szavam igaz volt és tényleg így is gondoltam.

Igen, a bankrablás óta fegyverfóbiám van, de ha kell akkor Jungkook miatt megtanulok lőni és megvédem magamat, nehogy megint az apja győzzön. Nagyon szeretem és azt akarom, hogy végre boldog legyen, hiába él illegális életet. Attól, mert valami szabályellenes dologban van benne, attól még lehet jó ember!

– Gyere ide! – nyújtotta ki a kezeit felém, én pedig szó nélkül bújtam a karjaiba, bár most inkább neki kellett volna az enyémekbe. – Komolyan így gondolod?

– Igen! – bólintottam egyet.

– Az a baj, hogyha meg tudod, hogy mit dolgozok, akkor nem ugyanez lesz a véleményed – sóhajtott fel, majd állát a nyakhajlatomba döntötte és nyomott egy apró puszit a pólómból kilátszódó bőrömre.

– Mindig ezt mondod, de sosem teszel próbát. Csak mondd ki, hogy mit dolgozol és majd én eldöntöm! – próbáltam rávenni arra, hogy végre árulja el a nagyon titkolt munkáját.

– Nem lehet! Nem szabad! – rázta meg a fejét. – Majd... majs úgyis meg fogod tudni, de nem lennék képes elmondani neked.

– Akkor mégis honnan fogom megtudni? – pillantottam fel rá, mire megvonta a vállait és látszólag nem tudott értelmes választ adni nekem. – Értem – válaszoltam szándékosan úgy, hogy hallja hangomon a csalódottságot.

– Így is szar embernek érzem magam, nem kell még jobban az orrom alá dörgölni – horkantott fel, mire összeráncolt szemöldökökkel elhajoltam tőle, hogy szemeibe nézzek.

– Nem vagy szar ember, Jungkook. Sosem mondtam ezt rád és soha nem is fogom, mert nem tartalak annak, csupán úgy érzem, hogyha elárulnád a munkád, akkor talán jobban segíthetnék neked. – unszoltam, ugyanis úgy éreztem, hogy most itt az alkalom arra, hogy kifaggassam, hátha eredményes lesz a beszélgetésünk.

– A fenébe... – morogta, majd a mellkasomba temette az arcát és egy pillanat allatt változott a helyzetünk; most már ő bújt az én karjaim közé. – Annyira utálom magam, amiért képtelen vagyok kimondani.

Nem tudtam mit reagálni a mondottakra, ezért csak simogatni kezdtem a hátát, hogy egy kicsit megnyugtassam. Most már aztán végképp nem tudtam mire gondolni, de úgy voltam vele, hogy jobb lenne, ha most hagynám és majd visszatérnénk erre a témára, ha Jungkook úgy érzi, hajlandó végre önszántából mesélni nekem.

– Szóval, hivatalosan is együtt vagyunk? – kérdeztem tőle, abban reménykedve, hogy sikerül egy kicsit oldanom a feszültséget.

– A te szádból szeretném hallani – motyogta, mire sóhajtottam egy aprót és jeleztem neki, hogy jó lenne, ha szemeimbe nézne.

– Ehhez kettő ember kell, Jungkook – mondtam, a velem szemben ülő pedig csak bólintott egyet szótlanul. – Te szeretnéd?

– Igen!

– Én is szeretném – mosolyodtam el, mire Jungkook ajkai is felfelé görbültek.

– Akkor jó, azt hiszem.

– Megcsókolsz, pasim? – villantottam ki fogaimat és igaz, hogy a fejemben ez a mondat jóval jobban hangzott, mint így kimondva, de nem bántam meg, hogy ezt mondtam.

– Természetesen – nyelt egy aprót, majd az államnál fogva közelebb húzott magához és számra tapadt.

Gyengéd volt, először meg sem merte mozdítani az ajkait, viszont én telhetetlen voltam és amint lehetőségem adódott rá, elmélyítettem a csókunkat. Eldöntöttem az ágyon és fölé másztam, nem tehetek róla, mellette egyszerűen képtelen vagyok visszafogni magam. Telhetetlen leszek és minél többet akarok, ezért nem tudom megvárni, amíg ő végre cselekszik. Azt vettem észre, hogy kettőnk közül én vagyok a sokkal mohóbb, de szerintem ezt nem bánja, hiszen ahogy fölé tornyosultam, kezeit már a fenekemre is csúsztatta.

– Nem is értem, hogy miért bízol bennem – motyogta, majd hirtelen fordított a helyzetünkön, így már én voltam alatta.

Levette rólam a pizsama felsőmet és először csak ujjaival simított végig a csupasz felső testemen, utána viszont ajkaival is megismételte a már felfedezett utat. Közben pedig azt ecsetelte, hogy nem érti miért bízok benne és hogy sokkal jobb férfit érdemlek magam mellé. Olyan volt, mintha saját maga ellen beszélne, de hát közben mégis azon volt, hogy levegyen a lábamról – megjegyzem sikeresen. Felsorolta, hogy milyen tetkót tudna elképzelni rajtam, én pedig el is játszottam a gondolattal, miszerint varratok valamit magamra. Mindig is akartam tetkót, csak eddig sosem éreztem elég motivációt arra, hogy meg is valósítsam a terveimet. Az ő pisztoly tetkójához rengeteg minta, illetve motívum jutott eszembe, de úgy voltam vele, hogy erre majd visszatérünk, most jobb, ha másra koncentrálok.

Imádtam, hogy olyan óvatosan ért minden egyes alkalommal hozzám, mintha valami antik tárgy lennék, aminek az ára megfizethetetlen. Ugyanakkor tudatta velem – szavakban és cselekedetekben is –, hogy mennyire kíván. Teljesen elvette az eszemet és kicsit sem érdekelt, hogy még csak három hónapja találkoztunk. Beleszerettem Jungkookba és biztos voltam abban, hogy ez az érzés az idő elteltével egyre csak erősödni fog. Hiába vannak titkai, hiába nem árulja el a munkáját, én még is bízok benne és képes lennék érte bármire, ez az érzés pedig kölcsönös.

Lehet, hogy a veszély közelebb van, mint gondolnám, de készen állok szembeszállni mindennel is, ha ez az ára annak, hogy Jungkookkal boldog legyek.

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top