– Nem szeretem, amikor ilyen titokzatos vagy, csak mondom – sóhajtottam fel, amikor a mellettem lévőre sandítottam, mert pont kifogtunk egy kisebb dugót, így meg kellett állnunk. 

– Tudom – villantotta ki fogait Jungkook, majd térdemre csúsztatta a felém eső kezét és megpaskolta azt. – Jó lesz, nem kell mindig mindent előre tudj. Meg azért ne gondolj nagy dologra, mert most csak egy kis apróságról van szó.

– Rendben van – forgattam meg a szemeimet. – Majd szólj, hogy mikor kanyarodjak le.

– Még mehetsz nyugodtan egyenesen – mosolyodott el. – De majd szólok.

Igazából nekem mára az volt a tervem, hogy ki sem mozdulunk a házamból és csak filmezni fogunk. De hát ezek szerint Jungkooknak más tervei voltak, mert reggelinél közölte, hogy el szeretne valahova vinni, azt persze nem árulta el konkrétan, hogy hova, csak hogy jó lesz és biztosan tetszeni fogom neki. Nem akartam neki nemet mondani, szóval belementem, de még most sem volt semmi elképzelésem, hogy mégis hova megyünk, hiába vezettem én. Szerintem már egy fél órája úton lehettünk, de a környék nem nagyon volt ismerős, mert nem nagyon jártam még erre. Kezdtem azt hinni, hogy megint elmegyünk a kedvenc helyére, de amikor oda mentünk, akkor nem erre jöttünk, szóval ez is kilőve. 

– Oké, a nagy rózsaszín épület után majd lekanyarodhatsz jobbra – mondta, én pedig bólintottam egyet, mert azonnal szemet szúrt az említett hatalmas építmény. – Aztán az első utcába fordulj be és majd egy nagy fehér épületnél kell megállni. 

Bólintottam egy aprót és azon voltam, hogy jó irányba kanyarodjak el, bár nem volt túl bonyolult az útvonal, amit mondott. De azért magamat ismerve simán el tudom képzelni, hogy nem fordulok le az első utcába, amikor le kellett volna. Szerencsére nem rontottam el semmit és épségben odataláltunk az említett fehér épülethez, ami hasonlított egy családi házhoz, de a kapun díszelgő hatalmas felirat hamar a tudtomra adta, hogy nem családlátogatásra jöttünk.

– Te vagy az első ember, akit elhozok ide, szóval ja. Remélem tetszeni fog. – mosolyodott el, mielőtt még kiszálltunk volna a kocsiból.

– Kezdek tényleg félni – nevettem el magamat kínosan, mire közölte velem, hogy nem kell, mert jó lesz.

Meglepődtem, amikor összekulcsolta az ujjainkat és úgy indult meg a nyitott kapu felé, amire hatalmas betűkkel rá volt írva, hogy "Horizont Gallery". Nem bántam, hogy kéz a kézben mentünk be, de nem számítottam erre az apró gesztusra, mert ugye hivatalosan még együtt sem vagyunk. Egy idős, ősz hajú bácsi várt ránk a régi stílusú ház bejárata előtt, amikor pedig megpillantotta Jungkookot és tudatosult vele, hogy ki is ő, kivillantotta fogait és hatalmasra tárta a karjait. 

– Jungkook! Ezer éve nem láttalak! – indult meg a mellettem álló felé, aki elengedte kezemet és konkrétan a férfi karjaiba rohant. 

– Nagyon hiányoztál, bácsikám – motyogta Jungkook, miközben szerintem még a szuszt is kiszorította – ezek szerint a bácsikájából. Akkor mégis családlátogatásra jöttünk... – Sajnálom, hogy csak most jöttem, de máskor nem volt alkalmam rá.  – Bácsikám, ő itt Jimin – fordult felém, mire tettem egy lépést feléjük és kinyújtottam a kezem a férfi felé. 

– Jó napot, örülök, hogy megismertem, Park Jimin vagyok, Jungkook... Jungkook egyik jó barátja – mosolyodtam el, bár nagyon kínosan éreztem magam, ugyanis nem tudtam, hogy mégis kiként kellene bemutatkozzak.

– Leedo vagyok, én is örülök neki, bár még nem hallottam rólad.

– Hát, igen, alig két hónapja ismerjük csak egymást – vonta meg a vállait Jungkook. – Sokan vannak?

– Nem, csak egy idősebb pár és diákok – válaszolta, mire bólintott egyet a fiatalabb és felém fordult.

– Gyere – ragadta meg a kezemet, majd behúzott a házba, aminek a bejárati ajtaja előtt ismét fel volt tüntetve, hogy hol is vagyunk pontosan.

Nagyokat pislogva néztem körül a kis helyiségben, ami tele volt fényképekkel. Még ekkor sem értettem úgy igazán, hogy mit is keresünk itt, de amikor átmentünk egy másik helyiségbe és megpillantottam a hatalmas "Jungkook fotói" feliratot, minden világossá vált. Nyilván a nagyapjáé a galéria és a jól sikerült fényképei Jungkooknak is kikerültek ide. Elmosolyodtam, mert nagyon aranyosnak találtam a gesztust, hogy egy külön kis szobát kapott, ahol színek és témák szerint voltak rendszerezve a készített képek.

– Azta – motyogtam, mert más egyszerűen nem jött ki a számon. – Ezek mind a te fotóid?

– Igen – válaszolta, majd odavezetett egy képhez, aminek a címe "Magányos fa" volt. Egyből felismertem a fát, mert amikor Jungkook elvitt a kedvenc helyére, akkor még meg is jegyeztem, hogy milyen menő már, hogy a rét közepén vagy egy random fa. – Ide szeretnék egy képet majd kitenni rólad is.

– Rólam?

– Igen, rólad. A múltkori képek nagyon jól sikerültek és van olyan, amin nem látszik az egész arcod, szóval ha beleegyezel, akkor szívesen bővíteném vele a galériámat. Persze előtte megmutatom neked is a képet, csak gondoltam, hogy elhozlak ide, mert nem nagyon beszéltem még senkinek sem erről a helyről. – mondta, mire elmosolyodtam és körbepillantottam a helyiségen, ahol szebbnél szebb fotók gyülekeztek. 

– Az... az nagyon jó lenne – motyogtam, miközben még mindig a kiállított fényképeket tanulmányoztam.

– Komolyan? Azt hittem nemet fogsz mondani. – csodálkozott, mire megvontam a vállaimat és rápillantottam. 

– Ha nem látszik az egész arcom, akkor benne vagyok. 

– Nem látszik! – vágta rá azonnal. 

– Akkor részemről oké – mondtam, majd kikerültem őt és úgy döntöttem, hogy közelebbről is végignézem a fotókat, mert nagyon tetszett ez az egész. 

– Mindjárt jövök, beszélek pár szót a bácsikámmal – mondta, majd gyengéden megcirógatta az államat és magamra hagyott. 

– Mi szél hozott erre? – hallottam meg Leedo hangját, hiszen ezek szerint a mellettem lévő szobában lehettek. Nem akartam hallgatózni, mert tudom, hogy mennyire illetlenség, de mivel síri csend volt az egész házban, így akaratlanul is mindent hallottam. 

– El akartam ide hozni Jimint, mert készítettem róla egy képet pár hete és nagyon tetszik. Ki szeretném tenni a többi mellé, persze ha még áll az ajánlatod.

– Amíg csak élek állni fog – válaszolta az idősebb. – Apáddal mi van?

– Mi lenne? 

– Még mindig nem tért észhez? – kérdezte, mire Jungkook felhorkantott és közölte, hogy nagy valószínűséggel sosem fog. – És te még mindig neki dolgozol?

– Van más lehetőségem? – sóhajtottam fel.

– Lehetne, csak túl nyámnyila vagy ahhoz, hogy a sarkadra állj és szembeszállj vele. 

– Nem, ez nem igaz. Ezt te nem értheted, mert mindig kimaradtál ezekből. – válaszolta Jungkook egy fokkal idegesebben.

– És milyen jól tettem, nemde?

– De – morogta a fiatalabb, hangján pedig hallani lehetett, hogy nem szívesen ismerte be nagybátyjának az igazát. 

– Jimin a barátod, igaz? – tért rá egy teljesen más témára Leedo, mire sóhajtottam egy aprót és az előttem lévő fotót kezdtem bámulni, aminek a címe "Veszélyes éjszaka" volt. Felismertem, hogy a gettóhoz hasonló utca volt lefényképezve valamelyik éjszaka, ettől pedig még a hideg is kirázott, mert azonnal eszembe jutott Jungkook apja, amint megmutatja nekem a fegyverét.

– Nem, még nem – válaszolt pár perc hatásszünet után a feltett kérdésre. – Nem akarom veszélynek kitenni, mert tudod, hogy mi lenne, ha apám megtudná...

– Nem kell apádnak megtudnia – vágta rá azonnal Leedo, erre viszont Jungkook csak annyit felelt, hogy ez nem így megy. 

– Nem akarom veszélynek kitenni, de fontos nekem és úgy érzem, hogy nem tudnám most már elengedni.

– Akkor ne engedd. Jungkook, mi lenne ha végre kibújnál apád árnyékából? Ezt mondogatom neked már kisgyerekkorod óta, de ezek szerint még mindig nem jutottál el olyan szintre, hogy megfogadd a tanácsomat. – sóhajtott fel Leedo.

– Ha szembeszállnék apámmal, akkor vagy Jimin vagy pedig én halnék meg, szóval kösz, inkább maradok a picsámon és tűröm, hogy parancsolgasson nekem.

– Te jó ég! Nekem aztán teljesen mindegy. De gondold át, hogy most már nem csak egy élettel játszol, hanem kettővel. Mint régen Jonghoval, emlékszel?

– Most szerintem inkább megyünk – válaszolta Jungkook, én pedig gyorsan rendeztem vonásaimat és úgy csináltam, mintha az egyik fotót tanulmányoznám, mert tisztában voltam vele, hogy felém indult meg. 

– Minden rendben? – kérdeztem tőle, amikor is odaért elém, viszont ő ahelyett, hogy válaszolt volna, csak megrázta a fejét és megragadta a csuklómat. Kezdett idegesíteni, hogy mindig csak maga után rángat a csuklómat szorítva, de úgy voltam vele, hogy most az egyszer még eltűröm neki, mert nyilván az említett Jongho vagy kicsoda rendesen felzaklatta. 

– Örülök neki, hogy megismerhettem – szóltam oda Leedonak egy magamra erőltetett mosoly kíséretben, mire ő csak intett egye, de látszott rajta, hogy koránt sem így tervezte a találkozóját Jungkookkal.

Néma csendben indultunk el a lakásom felé, én pedig úgy voltam vele, hogy nem szólalok meg, mert nem akartam vele veszekedni. Azt vártam, hogy megtörje a csendet és elmondja ki a fene az a Jongho és miért feszült be ennyire a neve hallatán. De ez természetesen nem történt meg, még akkor sem akkor a környékünkre értünk.

– Van nálad otthon valami alkohol? – szólalt meg ezzel rendesen meglepve engem, mert hát erre a kérdésre aztán nem számítottam. 

– Azt hiszem kell lennie egy üveg bornak vagy pezsgőnek, miért?

– Régen ittam már és most kedvet kaptam hozzá – vonta meg a vállait.

– De hát holnap mindketten dolgozunk – ráncoltam össze a szemöldökeimet.

– És? Nem azt mondtam, hogy rúgjunk be, csak azt, hogy ihatnánk egy kicsit.

– Oké, igazad van – bólintottam egy aprót, majd be is fordultam az utcámba, mert időközben megérkeztünk a házamhoz. – Nem mondod el, hogy ki az a Jongho?

– Nem szeretnék róla beszélni – komorodott el, én pedig tudtam, hogy sikerült egy olyan témába belenyúljak, amibe nagyon nem kellett volna.

– Értem – bólintottam egyet, aztán leállítottam az autót és kihúztam a kulcsot a helyéről.

– Nem baj, hogy nem mondom el? – nyelt egy hatalmasat és ahogy kezét a kézfejemre csúsztatta, éreztem mennyire izzadtak. 

– Ha nem szeretnéd, akkor nem erőszakoskodom – vontam meg a vállaimat. Igazából rosszul esett, hogy nem mondta el, de nem akartam tapintatlan lenni és ezt közölni vele, így úgy voltam vele, hogy lenyelem, aztán reménykedek benne, hogy lassan elkezd megnyílni nekem és nem akar majd mindent eltitkolni előlem.

– Én szeretném, csak... csak még nagyon korai lenne – motyogta. – Félek, hogyha mesélnék magamról, akkor faképnél hagynál. 

– Remélem hamarosan elkezdesz megbízni bennem, mert ha nem akkor ennek az egésznek semmi értelme nincsen – mondtam, azzal eleresztettem egy szomorú mosolyt és kiszálltam a kocsiból.