Másnap reggel együtt indultunk meg Jungkookkal a házamból. Elvittem a már kétszer látott romos épülethez, onnan pedig a bankba mentem. Nem volt semmi kedvem dolgozni, azt hiszem, hogy a hétvége miatt teljesen elkényelmesedtem és nem éreztem motivációt arra, hogy újra munkába álljak. Mármint a fizetés adott némi löketet, de az, hogy nem tudom mikor fogom legközelebb látni Jungkookot, az rendesen levitt az életről. Még mindig mellette éreztem a legnagyobb biztonságban magam és legszívesebben minden napomat vele töltöttem volna. De, hát ugye ez nem lehetséges, mert neki és nekem is dolgozni kell. Az mondjuk már igaz, hogy nem nézek minden második lépésnél magam mögé, de a tegnapelőtt és a tegnap kapott titokzatos üzenetek miatt nem éreztem azt, hogy elmúlt volna a veszély. Rossz előérzetem volt és még mindig nem tudtam, hogy ki szórakozhat velem. Pedig folyton ezen agyalok, hátha valaki eszembe jut, de semmi. Egyetlen név sem ugrik be, akivel megromlott volna a kapcsolatom vagy éppen szórakozni szeretne velem. Nagyon remélem, hogy Jungkook valahogyan utánanéz az üres papírnak, hátha azon is van valami írás, esetleg utalás a titokzatos illetőre.

A napom viszonylag gyorsan és zökkenőmentesen eltelt, szerencsére nem történt semmi említésre méltó. Látszott az embereken, hogy nagyon hétfő van, ezért nem akart senki sem órákat beszélgetni velem, amiért hálás voltam, mert én sem aludtam ki magam igazán.

Jungkook karjaiban azért jóval kényelmesebb és biztonságosabb volt aludni, mint amikor egyedül vagyok a házamban. Az már részletkérdés, hogy három órán keresztül csak bámultam magam elé és vigyorogtam, mint valami idióta, én sem tudom pontosan, hogy miért is. Aztán végül nagy nehezen rávettem magam arra, hogy aludjak, bár így is elég álmos vagyok és sajnos a reggeli kávé sem segített különösebben rajtam.

– Pénteken mit csinálsz? – sétált oda a szekrényemhez Hayoung, miután már lejárt a műszakunk.

– Még nem tudom, miért? – pillantottam rá, mire a lány kivillantotta fogait.

– Akkor lesz a szülinapom és gondoltam, hogy beülhetnénk valahova munka után egy kicsit beszélgetni. Szóltam még Minjinek, Junheenek és Jaehwannak is, de ő nem biztos, hogy rá fog érni. Na, meg persze jön még két barátnőm, ha nem lenne nagy probléma.

– Jól hangzik – mosolyodtam el. – Nincsen programom, szóval szerintem ráérek.

– Király! Akkor majd még megbeszéljük a részleteket, csak gondoltam, hogy már hétfőn lestoppollak, nehogy ne éri rá. – mondta, mire bólintottam egy aprót és a biztonság kedvéért beírtam a telefonomba, mert elképzelhető, hogy már holnapra elfelejteném a meghívást. – Holnap találkozunk, legyen szép napod – köszönt el tőlem és már ki is rohant az öltözőből magamra hagyva.

Nem siettem sehova, szóval ráérősen pakoltam el a cuccaimat és indultam meg a kocsim felé. Úgy döntöttem, hogy benézek Haneulhöz, mert nem akartam az egész délutánomat a házamban egyedül tölteni. Szemeim hatalmasra tágultak, amikor már a bank bejáratánál kiszúrtam a kocsimat, aminek a motorháztetején egy hatalmas doboz volt. Nagyokat pislogva sétáltam oda, de először nem mertem hozzáérni. Barack színű volt a doboz, rajta egy hatalmas lila masnival és egy "Jiminnek" üzenettel. Sóhajtottam egy hatalmasat, miközben beharaptam az alsó ajkamat és igyekeztem nem felsikítani. Minden lehetséges dolog megfordult a fejemben, de végül a kíváncsiság győzött, ezért kibontottam. Ismét egy szöveg, de most kézzel írott...

"Jimin, biztosan megéri beleszeretni egy olyan valakibe, akinek a rendes nevén kívül semmit sem tudsz? Gondolkodj már egy kicsit, a plusz információk ott vannak az orrod előtt!"

Vagy hatszor elolvastam a pár soros kis üzenetecskét, de inkább úgy döntöttem, hogy visszateszem a dobozba és elteszem, ahogy az előző kettővel is tettem. Eléggé egyértelmű volt, hogy Jungkookra céloz az üzenet, ebből pedig arra következtettem, hogy az előző is arról szólt, hogy nem kellene benne megbízzak. Nem értem, hogy kit zavarhat, hogy közel engedtem magamhoz Jungkookot és azt sem, hogy miért kell ennyi levelet írnia nekem. Ezt a hatalmas dobozt sem értettem, mert más nem volt benne, így igazából elég lett volna ismét egy borítékba csomagolni.

Írtam egy smst Jungkooknak, mielőtt még elindultam volna a városi könyvtár felé Haenulhöz, hogy beavassam az elmúlt napokban kapott érdekes levekről. Kíváncsi voltam a véleményére, mert ő azért mégiscsak egy kívülálló. Talán rájön majd valami olyasmire, amire nekem például nem sikerült.

Mielőtt még bementem volna a hatalmas épületbe, lefotóztam Jungkooknak a kapott üzenetet és a dobozzal a hónom alatt indultam meg a bejárat felé. Szerencsére sikerült pont egy olyan időpontot kiválasszak, amikor Haenul nem volt egyedül, így el tudtam neki mesélni mindent – kivéve azt, hogy elképzelhető, tényleg kezdek belehabarodni Jungkookba – és a véleményét is részletesen el tudta magyarázni nekem.

– Szóval, ha jól értem, akkor mióta itt találkoztál Jungkookkal, sok időt töltötök együtt és lényegében nálad lakik – kezdte összefoglalni az előbb hallottakat, mire én csak bólintottam egyet, mert eddig jól mondta. – Tegnapelőtt kaptad az első levelet, ami üres volt, aztán a másodikat tegnap, a harmadikat pedig ma. Mind Jungkookról szól és az ő megjelenése után kezdődött ez az egész. – emelte a magasba a mutató ujját, én pedig ismét csak bólintottam egyet. – Mi van, ha ő az?

– Miért lenne ő? – ráncoltam össze a szemöldökeimet.

– Mit tudom én – vonta meg a vállait. –  Lehet, hogy titokban beléd van zúgva és így próbálja meg elérni azt, hogy úgymond jobban "rá szorulj" – mutatott idézőjeleket az ujjaival.

– Nem hinném, hogy ő írja ezeket – mondtam. – A másodikat a házam előtt találtam, de egész nap együtt voltunk, szóval nem lett volna ideje odatenni. Meg, akkor miért ígérte meg volna, hogy segít kideríteni ezt az idegent? Szerintem tuti nem ő, más viszont tényleg nem jut eszembe. Ez a kézírás pedig túl szép ahhoz, hogy egy fiúé legyen.

– Lehet valami titkos rajongód van – csettintett egyet a nyelvével és izgatottan az asztalra könyökölt, miközben kutya szemekkel nézett. – Mondjuk az egyik munkatársad?

– Nem hinném – vakargattam meg a tarkómat. – Ha bármelyiküknek bejönnék, akkor a munkahelyünkön is furán viselkednének, viszont tök normális mind a kettő.

– Valamelyik szomszédod?

– A közelemben vagy öt tagú család vagy idős emberek laknak, szóval szerintem ez is kizárva – húztam el a számat. – Hacsak az egyik anyukának vagy idős néninek nincsen annyi szabadideje, hogy utánam nyomozzon. Mert aki írt, az tud Jungkookról és arról, hogy egyre szorosabb a kapcsolatunk.

– Asszem kifogytam az ötletekből – sóhajtott fel Haenul, de azért még látszott rajta, hogy agyal egy kicsit.

– Az exeim meg olyan szinten rondán írtak, hogy teljesen ki van zárva, hogy közülük legyen valaki. Meg velük amúgy sem beszélek már mióta, szóval Jungkookról ők sem tudnak.

– Jungkook valamelyik haverja? Vagy mi van, ha valamelyik munkatársának már régóta tetszik és megtudta, hogy folyton veled lóg, ezért így próbál meg elijeszteni tőle? – csapott diadalittasan az asztalra, mire legalább hatan fordultak felénk és csittegték le Haenult, aki nem győzött bocsánatot kérni a hirtelen kirohanásáért.

– Túl sok krimit nézel – nevettem el magam az előbbi felvetésén. – Valaki olyan lehet, akit már régebb óta ismerek, hiszen a második levélben azt írta, hogy régebben sosem bíztam meg volna így valakiben.

– De hát nem jártál lányokkal – ráncolta össze a szemöldökeit. – Mi van, ha valamelyik exednek a jelenlegi csaja szerzett tudomást rólad és most megpróbál megijeszteni?

– Én már tényleg nem tudom – masszíroztam meg orrnyergemet, mert kezdett egyre jobban idegesíteni, hogy egyszerűen egy olyan ember sincs, aki esetleg gyanús lenne.

– Hát, én is kifogytam az ötletekből – fújt ki egy nagy adag levegőt, miközben a ma talált levelet olvasgatta újra és újra.

Nem tudtam mit mondani, legszívesebben elsírtam volna magam, mert nagyon idegesítő, egyben pedig ijesztő volt, hogy nem tudunk még hárman sem rájönni arra, hogy ki unatkozhat ennyire. Haenul pedig azért ismer már pár éve. Ő tisztában van az exeimmel és úgy nagyvonalakban az életemmel is, de mondom, hogy egyszerűen egyetlen olyan ember sincs, akivel esetleg megromlott volna a kapcsolatom.

Egyébként nagyon jól időzített ez a valaki, mert még nem sikerült teljesen túltegyem magam a bankrabláson, így most sokkal paranoiásabb vagyok, mint egy hónapja voltam. Ezek szerint tényleg Jungkook valamelyik munkatársa lehet, akit mondjuk én is ismerek? Fogalmam sincs, de kezd ez az egész már az agyamra menni.

Egészen sötétedésig a könyvtárban maradtam, így volt időnk másról is beszélgetni nem csak az én titokzatos zaklatómról. Mesélt az új csávóról, aki a láthatáron van és mostanában sokat találkoznak, én pedig nagyon örültem neki, hogy végre úgy néz ki, sikerült túllépnie a nyomorék exén. Ma is randira mennek este, ezért sem maradtam tovább, mert ide jön majd érte a gyerek, én meg nem akartam bekavarni, bármennyire is kíváncsi voltam rá. Ha esetleg összejönnek, akkor úgyis lesz alkalmam megismerni, szóval nem kell semmit sem elsietni.

Hazafelé megpróbáltam felhívni Jungkookot, de ki volt kapcsolva a telefonja és még a lefotózott üzenetre sem reagált semmit. Biztosan munkája van, bár azt mondta, hogy általában nappal dolgozik. De mivel nem vagyunk együtt, így nincsen jogom kérdőre vonni, hogy mikor mit csinál. Csak abban reménykedek, hogy nem tűnik el megint egy hétre, mert akkor elmegyek ahhoz a romos épülethez és addig fogok kiabálni előtte, amíg ki nem jön vagy nem szól neki valaki.

Nem azt mondom, hogy elsőre be mertem menni a házba, de most nem kellett hatszor elszámoljak magamban tízig, amíg összegyűjtöttem minden bátorságomat. Magamra zártam a bejárati ajtót, majd egy hatalmas sóhajtás kíséretében a fürdő felé indultam, hogy egy kis forró fürdővel rendbetegyem magam. Ma úgy álltam neki az estének, hogy szeretném végre kialudni magam, mert nem akarok holnap is mosott szar lenni. Már a fürdőben elterveztem, hogy be fogom zárni a szobám ajtaját, mert most nincs itt Jungkook, hogy esetleg megvédjen, ha valaki betörne. Neki erről persze nem kell tudnia, higgye csak azt, hogy nem zárkózom már be a paranoiám miatt.