A hazafele út rettentően kínos volt. Még a rádió sem ment, hogy egy kicsit oldja a feszültséget, ezért csendbe burkolózva utaztunk vissza Szöulba. Igazából reménykedtem benne, hogy Jungkook majd megtöri a csendet és elmondja, ki volt az a bizonyos Hosung, mert abban biztos voltam, hogy nem csak sima munkatársa. De ez nem történt meg, sőt semmit nem mondott, én meg elég makacs voltam ahhoz, hogy még csak rá se nézzek egész úton. Ha így titkolózik, az nagyon nem lesz jó, mert így is eléggé paranoiás lettem a bankrablás óta, nincs szükségem arra, hogy valaki így viselkedjen velem.

Sóhajtottam egy hatalmasat, amikor leállítottam az autót és a mellettem ülő Jungkookra pillantottam, aki már alapból engem nézett. Felhúztam az egyik szemöldökömet, mert még mindig azt akartam, hogy ő kezdeményezzen. Szólásra nyitotta a száját, de végül nem mondott semmit, ezzel sikerült rendesen felhúznia.

- Ha így fogsz viselkedni, akkor mehetsz is haza - mondtam, azzal kihúztam a kocsikulcsot a helyéről és kiszálltam a kormány mögül.

- Te kezdtél el furán viselkedni, nem én - követett Jungkook, viszont nem vette észre, hogy megtorpanok a bejárati ajtóm előtt, ezért sikeresen nekiütközött a hátamnak. - Mi az? - lépett mellém, hogy jobban szemügyre vehesse hirtelen megállásomnak okát.

- Egy újabb boríték nekem címezve - nyeltem egy hatalmasat, viszont eszem ágában sem volt felemelni a bejárati ajtóm előtti lábtörlőn lévő fehér papírt.

Jungkook leguggolt és felvette a borítékot, ami pontosan ugyanúgy nézett ki, mint a tegnapi. Rám pillantott, közölte, hogy menjünk be és majd ott kibontja. Inkább átadtam neki a kulcscsomómat, mert kezeim annyira remegtek, hogy szerintem képtelen lettem volna beletalálni a lyukba és kinyitni az ajtót. Most nem vártam meg, amíg körbejárja a házat, minél hamarabb bent szerettem volna lenni a házamban. Ki tudja, hogy ez az illető nem figyel-e valamelyik bokorból a reakciómra várva. Kettőre zártam a bejárati ajtót, majd követtem Jungkookot a nappaliba. Folyamatosan beszélt hozzám, de egyszerűen képtelen voltam rá figyelni, ugyanis úgy dobogott a szívem, hogy még a füleimben is azt hallottam.

" Jimin, nem kellene olyan emberekben megbízz, akiket nem is ismersz. Régebben, bezzeg ilyen eszedbe sem jutott volna... " - olvasta fel Jungkook a borítékból kivett papíron lévő szöveget.

- Mi van? - kaptam ki azonnal a kezéből. Most legalább nem volt üres, mint múltkor.

Újból elolvastam a sorokat és nagyokat pislogva próbáltam rájönni, hogy mégis ki küldhette ezt és kire értette, hogy nem kellene megbízzak benne. Mivel nem kézzel írták, hanem újságpapírból vágták ki a betűket és ragasztották egymás mellé, így sajnos a kézírásból sem tudtam kikövetkeztetni, hogy ki írt nekem.

- Ezt nem értem - sóhajtottam egy hatalmasat, majd letettem a papírt az asztalra és fejemet a tenyereimbe temettem.

- Nem tudod, hogy ki lehet ez? Mert az első alapján olyan volt, mintha valaki csak szórakozna, de ez most már komolyabb. Olyan valaki küldözgetheti neked ezeket a leveleket, aki régebben ismert. Nem ugrik be senki sem? - kérdezte Jungkook, viszont hiába gondolkoztam, egyszerűen senki sem ugrott be, aki titokban írogatna nekem.

- Fogalmam sincs - motyogtam, miközben alsó ajkamat harapdáltam. A fejem is megfájdult, szóval az sem segített a jelenlegi helyzetemen, na meg az sem, hogy tényleg nem tudom, hogy ki ez az ismeretlen illető.

- Szerintem hagyjuk ezt a témát, mert látom, hogy megint teljesen kiborultál. Elmész előbb te tusolni vagy menjek én? - nyúlt a papírért Jungkook, viszont nem engedtem neki, hogy összegyűrje.

- Tartsuk meg, mert lehet, hogy később még fontos szerepe lesz - álltam fel a székről, amin eddig ültem és a kukához mentem, mert a tegnapi borítékot összegyűrte és kidobta. - Nem tudod valakivel megnézetni, hogy tényleg nincs-e rajta semmi? Mármint lehet, hogy csak UV fénnyel látszik, vagy valami ilyesmi. - kérdeztem a fekete hajútól, aki bólintott egy aprót, majd megpróbálta úgy-ahogy kiegyenesíteni.

- Oké, majd holnap megoldom - mondta, én pedig hálásan elmosolyodtam, bár ezzel koránt sem volt megoldva a helyzet.

- Elmegyek fürödni, addig nyugodtan bemehetsz a szobámba - pillantottam Jungkookra, viszont még mielőtt tényleg megindulhattam volna a fürdőszobám felé, megragadta a csuklómat és megállított.

- Rá fogunk jönni arra, hogy ki szórakozik, rendben? - lépett közelebb hozzám, ennek köszönhetően a délután először tapasztalt gyomorgörcs ismét megjelent. - Az új telódba beleírtam a számomat, szóval amikor csak szeretnél, hívj és én jövök. Itt alszok, ha szeretnéd, mert meg tudom érteni, ha ezek után esetleg jobban érzed magad valakinek a társaságában. Én meg általában nappal dolgozom, nagyon kevésszer van az, hogy este is bent kell legyek. - simított végig csuklómon hüvelykujjával és egy biztató mosollyal sikerült elérnie, hogy ájulás közeli állapotba kerüljek.

- Kö... köszönöm - motyogtam és muszáj volt nyeljek egyet, mert szavai nagyon jól estek, közelsége pedig csak még jobban zavarba ejtett. - Szerinted ne szóljunk a rendőrségnek?

- Felesleges. Ez túl kevés bizonyíték ahhoz, hogy bármit is tegyenek. Maximum akkor lépnek valamit, ha már betört ide az a valaki, vagy a helyzet már átment testi zaklatásba is. - húzta el a száját.

- Ó - sütöttem le a szemeimet. - Akkor muszáj lesz nekünk kideríteni, hogy ki ez a titokzatos idegen - mondtam, mire Jungkook bólintott egy nagyot. Ezek szerint ő is így gondolja.

- Ketten szerintem simán képesek leszünk rá - kezdte cirógatni csuklómat, amit még mindig fogott, igazából nem tudom, hogy miért. Nem mentem volna én sehova, viszont az igaz, hogy így legalább közelebb van hozzám és érzem, hogy tényleg segíteni szeretne nekem. - Te okos vagy, én pedig szívesen szétverem a fejét, ha arra kerül a sor - villantotta ki a fogait, mire elnevettem magam.

- Remek páros vagyunk - mondtam, viszont csak azután fogtam fel, hogy mennyire félreérthető kijelentésem volt, miután már Jungkook kivillantotta fogait és kacsintott egy aprót.

- Abban biztos vagyok - jelentette ki, én pedig ekkor döntöttem úgy, hogy inkább elmegyek fürödni, mert a beszélgetésünk kezd egy olyan irányt felvenni, amit nem kellene.

Szándékosan nem siettem. Úgy voltam vele, hogy szükségem van most egy forró fürdőre - na meg persze arra is, hogy Jungkookon agyaljak. Ha mellette vagyok, akkor megtelik a fejem olyan gondolatokkal, amikkel nem igazán tudok mit kezdeni. Úgy érzem, hogy hiába titokzatos, én mégis megbízok benne. Bármit el merek neki mondani, szívesen kérem a tanácsát és ha valami baj van, akkor ő az első, akit hívok. Na, meg az elmúlt napokban csomószor sikerült zavarba hoznia, ami nem jellemző rám. Az eddigi kapcsolataimban mindig én voltam a kedvezményező fél, de Jungkook mellett úgy érzem, hogy ez egyszerűen lehetetlen lenne. A fenébe, nem gondoltam volna, hogy érzéseket fogok egyszer táplálni iránta, de úgy tűnik, ehhez is elérkeztünk. Pedig még egy hónapja sem ismerem. Durva, hogy lassan egy hónapja történt a bankrablás...

Szerintem fél óra is eltelhetett, mire végeztem. Amikor viszont bementem a szobába, egy alvó Jungkookkal találtam szemben magamat. Ajkai szétnyíltak, ezt leszámítva viszont irtó aranyosan aludt. Rendbe tette az ágyat, mert amikor elmentünk itthonról, nem volt kedvünk megágyazni, így minden maradt úgy, ahogy felkeltünk. Betakartam és eleresztettem egy apró mosolyt, mert szerintem még egyszer sem láttam ilyen ártatlannak és édesnek.

- Nincs kedvem fürödni - motyogta félálomban Jungkook, amikor eligazgattam körülötte a takarót.

- Majd letusolsz reggel - mondtam, majd megkerültem az ágyat és befeküdtem mellé.

- Hányra mész dolgozni?

- Nyolcra, te? - takaróztam be nyakig, viszont arra egyáltalán nem számítottam, hogy Jungkook közelebb bújik hozzám és arcát a nyakhajlatomba temeti.

Kirázott a hideg, miközben Jungkook szuszogása miatt a meleg levegő csiklandozni kezdte a bőrömet és az sem segített a helyzetemen, hogy még a derekamat is átölelte. Megkérdezte, hogy kényelmes-e, de képtelen voltam válaszolni neki, ezért csak bólintottam egyet, amit amúgy nem látott, de ez már részletkérdés.

- Én csak délre - motyogta, viszont ezzel sikeresen elérte, hogy ajkai a bőrömhöz érjenek. Baszki, ez így nagyon nem lesz jó. - Akkor majd reggel letusolok - válaszolta és még közelebb bújt hozzám, én pedig még jobban a halál felé sodródtam.

Szívem hevesen dobogott, rettenetesen melegem volt és a gondolataim csak úgy kavarogtak a fejemben. Nem szabadna így érezzek, mert nem ismerem még igazán Jungkookot. De nem tehetek róla, olyan, mintha a testem átvette volna az irányítást és teljesen figyelmen kívül hagyná a vészjelzéseket, amiket az agyam küld. Amikor hozzám ér vagy félre érthető dolgokat mondd nekem, akkor teljesen mindegy, hogy mennyire vagy mióta ismerem. Olyankor azt akarom, hogy ne hagyja abba, hogy folytassa és végre csókoljon már meg. Ez megrémiszt, mert Chanhee óta egyetlen embernél sem éreztem ezt. Megfogadtam, hogy nekem nem kell semmi, mert elegem volt már a párkapcsolatokból, de ez az elmélet Jungkook mellett valahogyan teljesen elbukik.

- Jungkook? - kérdeztem, viszont bármennyire is szerettem volna, nem kaptam választ. - Gondolom alszol. Mindegy, csak annyit szerettem volna mondani, hogy köszönöm, hogy itt vagy mellettem és nem hagytál magamra, még akkor sem, amikor mindenki azt tette. Tudom, hogy még egy hónapja sem ismerjük egymást, de nagyon fontos lettél nekem. Megbízok benned, melletted biztonságban érzem magam és úgy érzem, hogy talán tényleg érdekkel téged. Már csak azt nem értem, hogy miért vagy ennyire titokzatos. Én nem ítélnélek el, szóval nyugodtan beavathatnál az esetleges titkos életbe is. Ezeket el akartam már mondani neked, de valamiért sosem mertem. Ezért választottam ezt a pillanatot, mert most alszol, de mégis elmondhattam neked. Szóval remélem, hogy nem csak kihasználsz, hanem tényleg élvezed a társaságom és teljes szívedből segíteni szeretnél nekem, nem csak azért, mert én azt szeretném. - hadartam el egy szuszra és nagyon megkönnyebbültem, miután a gondolataimat hangosan is kimondtam.

Részben örültem annak, hogy alszik, részben viszont bántam, amiért nem hallja a szavaimat, mert ezeket nagy valószínűséggel soha többet nem mondom ki.