Egy évvel később

Háromszázhetvenkilenc és fél napja láttam utoljára Jungkookot. Egy örökkévalóságnak tűnt ez a több mint egy év és nem hittem, hogy valaha eljön az újratárgyalás napja. Wong doktor betartotta az ígéretét és sikerült elintéznie, hogy Jungkook ügyét újra bíróság elé vigyék. A főváros legjobb ügyvédjét fogadtuk fel magunk mellé, hogy a tényleges életfogytiglani ítéletet biztosan enyhítsék. Illetve azt is kérvényeztük, hogy meglátogathassam Jungkookot a börtönben, amikor csak szeretném. Kettős érzések kavarogtak bennem egész héten. Bizakodtam, hogy minden jól megy majd, de ugyanakkor nem mertem teljesen beleélni magam a sikerbe. Mindennél többet jelentene, ha innentől kezdve minden nap láthatnám a fekete hajút, még ha csak a börtön falain belül is. Az elmúlt egy évhez képest hatalmas előrelépés lenne, ugyanis utoljára akkor láttam, amikor tényleges életfogytiglanra ítélték. Hányingerem volt, szédültem, egyszerűen borzasztóan éreztem magam, ugyanis ugyanabban a bíróságban, sőt ugyanabban a teremben leszünk most is, mint tavaly voltunk. Szívem egész nap a torkomban dobogott, percenként levert a víz és attól féltem, hogy bármelyik pillanatban elsírhatom magam. Eddig most vagyunk a legközelebb ahhoz, hogy Jungkooknak igazságot szolgáltassunk. Egyedül ő kapott ilyen szigorú ítéletet, hiába vállalta magára az én részemet is. A többiek negyven-negyven évet kaptak, az apja pedig legkorábban ötven év múlva szabadulhat. Nagyon remélem, hogy sikerül valamire jutni a bíróval, mert kezdek teljesen bekattanni. Ha nem lenne mellettem Wong és nem szendém a nekem felírt gyógyszereket, akkor valószínűleg egy ideje már diliházban lennék.

Hiába próbáltam továbblépni, egyszerűen nem ment. Több sráccal is megpróbáltam, de még a csókig sem jutottam el senkivel. Undorodtam a tudattól, miszerint éppen megcsalni készülöm Jungkookot, aki miattam tölti az életfogytiglani börtönbüntetését. Én tényleg igyekeztem, de hamar be kellett látnom, hogy nem fogok tudni új életet kezdeni. Addig legalábbis biztosan nem, amíg nem enyhítik a fekete hajúra kiszabott végzést. Így hát minél hamarabb túl akartam esni a tárgyaláson, hogy aztán kevesebb teher nyomja a vállam. Könnyű mondani, hogy ne magamat okoljam, mert Jungkook magától döntött így. Nekem még sem megy, sőt napról napra egyre jobban utálom magam, amiért én szabad vagyok, ő meg a cellák között várja a csodát. Egyetlen egyszer kaptam tőle levelet az elmúlt időszakban, azt is Wong intézte el, mert semmilyen kapcsolatba nem szabadott volna lépnünk egymással. Szerintem mondanom sem kell, hogy zokogva olvastam el a kézzel írt sorait a konyhám padlóján ülve. Minden egyes nap a közös, szép emlékeinkkel próbáltam nyugtatni magamat, de kezdett megszűnni ezeknek a varázsa. Új felejthetetlen emlékeket akartam, nem pedig a régieken csámcsogni naponta többször.

- Minden rendben lesz, ugye tudod? – pillantott rám Wong doktor, amikor megéreztünk a bíróság elé. Szerintem érzékelte, hogy összehúzom magam és akarva-akaratlanul reszketni kezdek. Nekem ez nem fog menni.

- Nekem ez nem fog menni – ráztam meg hevesen a fejemet. – Én ezt nem tudom megcsinálni. Mi van, ha elutasítanak? Mi van, ha minden erőfeszítésünk hiába volt és nem sikerül semmi enyhítést elérnünk? – túrtam remegő ujjakkal a hajamba.

- Jimin... – sóhajtott fel a férfi. – Ne most hátrálj meg. Most vagyunk a célegyenesben, nem szabad olyanokra gondolni, hogy mi van, ha... Pozitívnak és magabiztosnak kell lennünk, mert csak úgy van esélyünk. Bevetted a gyógyszereidet? – kérdezte, mire megráztam a fejemet. – Akkor itt az ideje, addig nem megyünk sehova.

- Jól van – morogtam, majd előhalásztam a táskámból az említett gyógyszereket és mindegyikből bevettem egy-egy darabot. Teljesen kiment a fejemből, hogy bevegyem a pirulákat. Így érthető, hogy miért voltam ennyire instabil állapotban egész nap. – Akkor is félek... – nyeltem egy nagyot.

- Én itt leszek neked, és tudod jól, hogy Kim ügyvédnek sem ez az első ügye, szóval igazán nincs miért aggódnod. Te csak ülj, figyelj és amikor a tanúkat szólítják, akkor kelj fel. Kisétálsz, nyugodtan elmondod, amit már többször is átbeszéltünk, aztán várjuk a döntést. Ennyi az egész, gyorsan el fog telni az egész, hidd el. Kettőt pislogsz és már vigyorogva jövünk is ki a tárgyalóteremből. Plusz végre láthatod Jungkookot.

- Ennyi idő után – suttogtam könnyes szemekkel. – Beszélhetek majd vele?

- Sajnos nem – rázta meg a fejét.

- Még a tárgyalás után sem? – néztem rá reménykedve.

- Megpróbáljuk elintézni neked, de kérlek, ne éld bele túlságosan magad – sóhajtott fel, azzal megveregette a vállamat és jelezte, hogy ideje megindulni.

Nem szóltam semmit, csak lehajtott fejjel követtem a férfit, aki az elmúlt egy évben apám helyett apám volt. A szüleimre Jungkook tárgyalása óta nem számíthatok, talán, ha kétszer beszéltem velük telefonon, akkor sem önszántamból. Határozottan a tudtomra adták, hogy nem kívánnak részt venni az életem hátralevő részében, azért, amit csináltam. Nem tudták elfogadni, hogy egy bűnözőbe szerettem bele, akivel még Európába is képes voltam elszökni. Nem hallgattak meg, szóval elmagyarázni sem tudtam nekik, mit miért tettem. Ők bebeszélték azt maguknak, hogy a fiuk is egy bűnöző, egy utolsó, szemét alak, akivel nem kívánnak többet beszélni és találkozni. Természetesen megviselt, de Jungkook önző döntése még jobban, így hamar túltettem magam azon, hogy még a szüleimre sem számíthatok. Haneul szerencsére ugyanúgy mellettem volt, mint ezelőtt, talán ő volt az egyetlen, aki nem fordított nekem hátat pont a legrosszabbkor. Sajnos ma nem tudott eljönni a tárgyalásra, mert az édesanyja bekerült a kórházba és nem meri egyedül hagyni. Megértem, nem is vártam el tőle, hogy otthagyja az édesanyját. Majd felhívom, miután lenyugodtam, aztán elmesélem neki, hogy mi történt a tárgyaláson.

Igazából onnantól kezdve, hogy bementünk a terembe és helyet foglaltunk, felgyorsultak a történések. Az érzéseim másodpercenként változtak, egyik pillanatban izgultam, a másikban rettegtem, a következőben sírni akartam, vagy csak szimplán eltűnni innen és hazamenekülni. De néma csendben ültem a helyemen és azt az ajtót bámultam, amin majd bekísérik Jungkookot. Több mint egy éve láttam utoljára... Sokat változott? Nagyon megviselte a börtön? Nem tudtam, hogy mire számítsak, de felkészítettem magam arra, hogy valószínűleg nem fénykorában fog megjelenni. Sok rosszat hallottam erről a börtönről, szóval csak reménykedni tudtam abban, hogy nem csinálták ki annyira. Kellemeset csalódtam, amikor megpillantottam a fekete hajút, szemeim azonnal könnybe lábadtak, szívem pedig őrült kalapálásba kezdett. Azonnal észrevett engem, másra még csak véletlenül sem nézett. A hideg átjárta az egész testemet, miközben igyekeztem nem hangosan felsírni. Annyira nagyon hiányzott. Szerencsére nem volt nagyon megviselt kinézete, viszont a haja jó hosszúra nőtt már, és az arcszőrzete is eléggé megerősödött a tavalyi kinézetéhez képest. Narancssárga rabruhát viselt, kezei elől voltak összebilincselve. Eleresztett egy biztató mosolyt, amitől még jobban sírhatnékom lett. Hogyan tud még ilyen helyzetben is velem törődni? Az ő élete a tét, ne engem próbáljon megnyugtatni, hanem inkább magával foglalkozzon! Igazából, miután megjelent Jungkook, nem bírtam nem őt nézni. Mi a terem jobb oldalán ültünk, ő pedig nem sokkal előttünk foglalt helyet. Igaz, jóformán csak a hátát láttam, de többször is hátrapillantott felénk, olyankor pedig sikerült pár másodpercig szemeznünk egymással.

- Szeretlek – tátogtam, amikor következőnek hátranézett.

- Szeretlek, bébi – suttogta, majd gyorsan visszafordult előre, mert a bíró jelenleg éppen neki beszélt.

Nem tudtam és igazából nem is akartam különösebben figyelni a bíró és az ügyész szavaira, csak arra a pillanatra vártam, amikor tanúként végre felszólalhatok. Amikor megtudtam, hogy végre hozzátehetek Jungkook ítéletének enyhítéséhez, teljesen bezsongtam. Tudom, meg van kötve a kezem, de bízok Kim ügyvédben és Wong doktorban is, szóval azt fogom mondani, amit részletesen, többször is átbeszéltünk. Lehet, hogy kicsit átfogalmazom, de nem fogok magánakciókba kezdeni, mert nem szeretnék semmit sem elrontani. Így, hogy itt ülünk a tárgyalóteremben, kezdett elfogyni az a kis reményem is, ami az előbb Wong miatt felerősödött bennem. Ugye sikerrel járunk...? Amikor kihívtak, hogy szóljak pár szót Jungkook érdekeiben, nem tudtam, nem a fekete hajúra nézni. Megszűnt körülöttünk minden, csak ő és én voltunk. Semmi pénzért nem néztem volna el róla, ugyanis ki akartam minden másodpercét élvezni annak, hogy végre láthatom. Teste minden apró milliméterén elidőztem, mintha most találkoztunk volna legelőször. Nem tudtam betelni a látványával, főleg akkor nem, amikor halványan elmosolyodott vagy éppen beharapta az ajkait. Azt hiszem újra beleszerettem. Büszke voltam magamra, amiért nem csaltam meg és hűséges maradtam hozzá. Mindennél jobban vágytam egy ölelésre és egy csókra tőle. Miután végeztem, visszaültem a helyemre és elégedetten gomboltam ki a zakóm középső gombját.

Volt egy két órás szünet, amíg a bíró elvonult meghozni a döntést. Kim ügyvéd kérelmezte, hogy a tényleges életfogytiglan helyett Jungkook is negyven évet kapjon, de jó magaviseletért már tíz év múlva szabadulhasson. Az elmúlt egy évben példaértékűen viselkedett, semmi probléma nem volt vele, szóval talán sikerrel járunk. Nem sokszor cigiztem az elmúlt év alatt, de most kettő szállal is elszívtam egymás után. Hiába nézett rám rossz szemmel Wong, magasról tettem az ítélkező pillantásaira. Végtagjaim egyre jobban remegtek és úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban összeeshetek. Szívem kihagyott egy ütemet, amikor Jungkook két rendőr társaságában kisétált a bíróság ajtaján, és egyenesen felénk indultak meg.

- Két percet kaptok – mondta az egyik, majd fogták magukat és arrébb vonultak. Ha jól láttam mindketten rágyújtottak, szóval nem különösebben érdekelte őket, hogy mit csinálunk Jungkookkal.

Egy pillanatra egyikőnk sem mozdult, mintha fel sem fogtuk volna, hogy itt állunk egymással szemben. Talán én tettem meg az első lépést, de az is lehet, egyszerre mozdultunk. A lényeg, hogy olyan szorosan öleltem magamhoz Jungkookot, ahogy csak tudtam. Meglepetésemre nem csak én sírtam el magam, hanem a fekete hajú is zokogva bújt hozzám. A bilincs miatt sajnos nem tudott átölelni, de nekem jelenleg teljesen megfelelt az is, hogy ilyen hosszú idő után végre érezhettem az illatát.

- Annyira hiányoztál – motyogta rekedtes hangon. – Azt hittem, soha nem láthatlak újra.

- Egy másodpercig sem mondtam le rólad – suttogtam. – Minden egyes nap azon voltam, hogy újra találkozzunk. El fogjuk érni, hogy enyhítsenek a büntetéseden.

- Köszönöm – suttogta, majd elhajolt tőlem és ajkaimra tapadt. Azonnal viszonoztam a csókot, összekulcsoltam az ujjaimat a tarkójánál és gyengéden cirógatni kezdtem. – Elmondani nem tudom, hogy mennyit jelent ez nekem.

- Te is megcsinálnád értem, nem?

- De – bólintott.

- Nagyon rossz bent? – kérdeztem, mire megvonta a vállait. Annyi mindent szerettem volna tőle kérdezni, hirtelen viszont azt sem tudtam, hogy hol kellene kezdenem.

- Nem egy leányálom, de elfogadható – mondta. – Szerencsére nem vészes emberekkel kerültem össze, szóval tényleg nem gázos. De azért nem bánnám, ha végre tusolhatnék meleg vízzel vagy ehetnék valami laktatót. Mondjuk én még mindig szerencsésebbnek számítok, mert a cellámban van szivacs az ágyamon, nem a kemény rácsokon kell aludjak.

- Te jó ég – szörnyedtem el. Nem gondoltam, hogy tényleg ilyen könyörtelen körülmények között él egy éve. – Annyira nem ezt érdemled, Jungkook.

- Na, elég a nyáladzásból – lépett oda hozzánk az egyik rendőr. – Gyere! – ragadta meg a barátom jobb karját, viszont én megfogtam a másikat és odaléptem hozzá egy gyors csókra.

- Szeretlek és vigyázz magadra. Nem sokára újra látjuk egymást.

- Én is szeretlek – mosolyodott el. – Minden rendben lesz, emlékszel?

Erőtlenül bólintottam egyet, majd beharapott ajkakkal végignéztem, ahogy Jungkookot visszakísérik a bíróság épületébe. Nem sokkal később mi is megindultunk, ugyanis megszületett az eredmény, döntött a bíró. Az eddigieknél is jobban izgultam. Erősen szorítottam egyik kezemmel Wongot, másikkal pedig a székemet. A teremben megfagyott a levegő, amint belépett a bíró. Levegőt is alig mertem venni, ugyanis nem akartam semmiről lemaradni. Eddig jól ment minden, maradjon is így.

- Megszületett a bírói döntés – állt fel a székéből a bíró. – Figyelembe véve, hogy a vádlott több mint egy éve tölti börtönbüntetését, ami alatt példás magaviseletet tanúsított, elfogadtam az ügyvéd által kérvényezett enyhítéseket. Jeon Jungkookot felmentem a tényleges életfogytiglani büntetés alól, helyette negyven év letöltendő börtönbüntetést szabok ki rá, jó magaviseletért legkorábban tíz év múlva szabadulhat. Továbbá eltörlöm a látogatásával kapcsolatos vádakat is, tehát Park Jimin akkor látogathatja, amikor kedve tartja.

Egyszerre ugrottunk fel a székből Wong doktorral, majd a lehető legvidámabban megölelgettük egymást. Sikerült! Komolyan sikerült! Annyira hihetetlen volt az egész, hogy reagálni sem tudtam rendesen. Jungkook hatalmas vigyorral az arcán fordult hátra hozzánk, én pedig viszonoztam a gesztusát. Fogalmam sincs, hogy utoljára mikor mosolyoghattam igazán őszintén. Talán, amikor még Franciaországban voltunk és minden rendben volt. Az, hogy odamehettem a barátomhoz és jó szorosan megölelgethettem még egyszer utoljára, mindennél többet jelentett nekem. Még akkor sem fogtam fel a történteket, amikor gyors csókkal köszöntünk el egymástól.

- Nem sokára találkozunk – súgta oda nekem Jungkook, majd hátat fordított nekem és magabiztosan kisétált a teremből.

Ez komolyan a valóság? Annyira nagyon akartam ezt a pillanatot, hogy most, mikor ténylegesen megtörtént olyan, mintha az egész csak az agyam szüleménye lenne. Bevallom őszintén, a tárgyalás végére teljesen elveszítettem a bizalmamat. Nem gondoltam volna, hogy sikerrel járunk. Tíz év múlva kiszabadul Jungkook és folytathatjuk a kapcsolatunkat ott, ahol abbahagytuk. Addig pedig minden egyes nap bejárok hozzá a börtönbe. Olyan sok mindent kell mesélnem még neki, végre alkalmunk lesz kettő percnél többet beszélni.

- Jimin! – fogta meg a vállamat Wong doktor. – Menjünk, egy ideje már kiürült a terem – sóhajtott fel. Értetlenül pillantottam a férfire, ugyanis alig egy másodperce még rengeteg ember volt körülöttem. – Nem fogjuk feladni, jó? Tovább próbálkozunk, hogy megkaphassa Jungkook az enyhítéseket.

- Hogy mi? Nem kapta meg? – pislogtam nagyokat. Teljesen összezavarodtam.

- Nem – nézett rám most már ő is kérdőn. – Az előbb mondta a bíró, nem hallottad?

- De... de hát én... – motyogtam, viszont annyira megzavarodtam, hogy egy értelmes mondatot sem sikerült kinyögnöm. – Jungkook! Hol van Jungkook? El akarok köszönni tőle.

- Sajnos ez nem lehetséges. Már régen elhagyta a bíróság épületét. Úton van vissza a börtönbe.

Teljesen megsemmisülve álltam Wong előtt és próbáltam feldolgozni, hogy mi történt pontosan az elmúlt percekben. Én kristály tisztán arra emlékszem, hogy a bíró elfogadta az enyhítéseket, Wong doktor viszont mást mond. Arcomat a tenyereimbe temettem és hangosan sírni kezdtem. Idegesen a fejemet kezdtem ütögetni, hátha kitisztul a fejem, de ez sajnos nem következett be. Hajamat idegesen tépni kezdtem, mire Wong és két rendőr lépett oda hozzám. Erőszakkal kivittek az épületből, majd beültettek az autóba, amivel jöttünk. A következő pillanatban minden eltompult, a hangokat egyre halkabban hallottam és a látásom is homályosulni kezdett.

- Sajnálom, Jimin, de nem volt más választásom – sóhajtott nagyot Wong doktor, majd láttam, hogy eltesz a táskájába egy injekciót. Beadott nekem valamit? – Ettől lenyugszol, ha magadhoz térsz, akkor majd normálisan beszélünk.

- De... Jungkook... – motyogtam, viszont mondandóm végére elsötétült minden és elaludtam.

◇♡◇

A rész alatt nyugodtan leírhatjátok a véleményeiteket, gondolataitok a plusz résszel kapcsolatosan.

Igazából én csak annyit fűznék hozzá a történethez, hogy kettő variáció volt a fejemben egészen a rész megírásáig. Gondolkodtam a boldog befejezésen, viszont a nem teljesen happy end ötletét sem vetettem el. És hát ez lett belőle. Szerintem mindenkinek leesett, hogy melyik változat... 😬

Köszönöm szépen, hogy 2K ember bizalmat adott nekem a szavazatával!♡ Tényleg nagyon sokat jelent nekem. Igyekszem a jövőben még több történettel előállni nektek.

Akik instagramon követnek (seobona_wattpad), azok egy kicsi spoilert már kaphattak a következő történetemből, aminek Stalker lesz a címe, és történetesen egy heteró, Lucas fanfiction lesz. Pontosan még nem tudom, hogy mikor teszem ki az első részét, de annyit megígérhetek, hogy biztosan 2021-ben.

Köszönöm, hogy elolvastátok a plusz részt, kommentben várom a véleményeteket. Vigyázzatok magatokra, puszi!❤

2021.09.27.

SeoBona