Remélem tetszeni fog, ez egy hosszabb rész lett. 😊❤❤

Láttam ahogy felpattan, és futni kezd fel a lépcsőn.
- Hé, Lou! - szaladt utána Migor. A lépcső tetején megállt, és visszanézett ránk.
- Bocsi, mindjárt jövök, csak Lou nem nagyon van hozzászokva az idegenekhez, biztosan fél. Addig érezzétek magatokat otthon, mindjárt jövök! - azzal eltűnt.
Ha Zayn nem tart meg, összeestem volna. Hirtelen ért a dolog, és egyáltalán nem voltam felkészülve. Agyam azonnal válaszok után kutatott. Csak később vettem észre, hogy már egy fotelben ülök, Liam a kezemet markolássza.
- Nem értem - suttogta, Zayn pedig a homlokát ráncolta. Hirtelen csapott meg a felismerés ahogy agyam ezerfelé kattogott.
Mikor megismerkedtünk anya mondta, hogy Louisnak van egy unokatestvére, akivel szintén szokott időt eltölteni. Később Lou is mondta még náluk, hogy Michael, az unokatestvére messzebb lakik.
Aztán az is beugrott, mikor Jay mondta, hogy a testvéréhez, és a fiához, azaz Louis unokatestvéréhez mennek majd lakni. Azaz Migorhoz, aki pedig említette is, hogy olyan, mintha hallotta volna már a nevemet. Vajon Louistól?
Michael Louis unokatestvére.
Erre kábé mennyi esély volt? Hirtelen szörnyű érzés fogott el. Vajon mit gondolhat most Louis? Jay mit mondhatott neki, miért költöznek el? Haragszik rám? Hol van Jay? Mit fog szólni, hogy itt vagyok? Mikor beszélhetek Louval? Beszélhetek vele? De legfőképpen jól van Louis?
Itt van! Édes Istenem, egy házban vagyok vele! Arcomat kéretlen könnyek áztatták el, és kezeimbe temettem azt. Nem érdekelt, hogy Liam meg Zayn látják a teljes kiborulásomat. Hiszen láttak már legrosszabb állapotaimban.
- Itt van, Istenem - suttogtam fájó szívvel, és erősen kapaszkodtam Liam karjába.
- Sss... - simogatta hátamat Liam.
- De ez hogy lehet? - gondolkodott Zayn.
- Michael unokatestvére Louis. Mondta már nekem, hogy van egy unokatestvére...és Jay is mondta, hogy hozzájuk költöznek majd. -
Liam azt a kezét, amibe éppen nem kapaszkodtam görcsösen, a szája elé kapta.
- Itt vagyok, kicsit lenyugtattam, odaküldtem hozzá Jayt - pattogott le a lépcsőn Migor - Mármint ő a keresztanyukám, anya testvére. És neki a fia Louis, Louis Tomlinson. De...folyamatosan azt motyogta, hogy itt van Harry, é nagyon fél...Hé... - pillantotta meg kisírt, könnyes arcomat, és Liamék kétségbeesett fejét.
Louis azt mondta fél tőlem? Gyomrom összeszűkült, torkomat fojtogató érzés kerítette hatalmába. Csoda lesz, ha nem hányom el magam abban a minutumban. Mikor lettem én ilyen gyenge, sírós?...Azt hiszem Louis óta.
- Ti honnan ismeritek egymást? - kérdezte Migor - Mi baj Harry? - az aggódást is észrevettem szemében, hangjában is.
- Várj...te vagy az a Harry aki Louisval... -
Honnan tudja, hogy ki vagyok? Louis mondta neki?
- Jay rólad beszélt Harry? Te voltál az aki miatt balesetet szenvedtetek? Miattad halt meg majdnem Louis? Te voltál az, aki utána még csak meglátogatni sem akartad, csak leszartad?! Szó nélkül hagytat, hogy elmenjenek?! - hangosodott fel hangja, és a mindig vidám fiú most nagyon mérgesen nézett rám.
- Hé! - szólt az ideges, mérges Migorra Zayn.
- Ez nem...nem így volt - hebegtem, könnyeim pedig megállíthatatlanul potyogtak.
- De Jay mondta! Ezt mondta! -
Hogy mondhatta ezt? Mégis miért hazudott Lounak? Miért állított be engem a rossz fiúnak, mikor én a lelkemet is oda adnám, csak hogy Louis Tomlinson legyen a földkerekség legboldogabb embere.
El akartam mondani Migornak, hogy mi az igazság, de már annyira sírtam, hogy csak hátradőltem a kanapén, és szinte hisztérikusan feküdtem oda. Szememet erősen szorítottam össze. Megtörtént már, nem egyszer. Ilyenkor mindig elveszítem az irányítást magam felett.
- Nyugodj meg Harry, lélegezz, minden rendben, itt vagyok - hallottam meg Liam lágy, duruzsoló hangját. Istenem, hányszor játszottuk már ezt el ugyanígy.
Liamnek sikerült felültetnie, majd lenyugtatnia. Szorosan mellettem ült, fejemet vállára hajtottam, így vettem mély levegőket. Nem mertem Migorra nézni, mégis győzött a kíváncsi énem, és láttam az arcán, hogy vívódik. Továbbra is csesszen le, vagy sajnáljon meg teljesen.
- Jól vagy? - mondta a vörös kis idő után, és leült elénk a szőnyegre. Zayn másik oldalamon ült, és hátamat simogatta.
- Jobban - suttogtam.
- Michael, kérlek hagyd, hogy Harry elmondjon mindent. Higgy neki, régóta ismerem, és tudom hogy nem hazudna. Ráadásul mi Zaynnel szintén tudjuk mi volt.
- Mondd - figyelt Harryre, és látszott rajta, hogy hinni szeretne neki.
Miután megköszörültem a torkom, belekezdtem, és mindent elmondtam neki. Migor figyelmesen végighallgatott, egyszer sem vágott közbe.
- De miért tette ezt Jay? - tette fel a kérdést, ami mindünket foglalkoztatott.
- Ezt tőle kéne megtudni - szólt közbe fekete hajú haverom.
- Sajnálom hogy így lerohantalak... - simította meg karomat Migor.
Jay szinte végszóra jelent meg a nappaliban.
- Szia Harry - motyogta.
- Miért? - kérdeztem hirtelen, és elhúzódtam Liamtől. Felültem, komolyan néztem szemeibe. Jay lassan leült elém az egyik székre, szemeiben láttam a gondterheltséget. Nem tudom meg tudok-e bocsájtani neki, hiszen amit tett...ráadásul miért tette?
- Beszéljük meg ezt Harry.
- Hallgatlak - könnyeimet letöröltem, és úgy hallgattam a nőt. Rá hasonlított ennyire Hannah. Hiszen testvérek.
- Én neked nem akartam rosszat. Nem akartam rosszat senkinek, csak Louisnak akartam jót... Úgy gondoltam már úgysem fogtok találkozni, és akkor könnyebb lesz Louisnak, ha azt mondom, téged nem érdekelt az, hogy mi van vele...
- Nem mondhattad ezt neki! Egész nyáron szenvedtem, nem érted?! Lassan belebetegszem, hogy nem láthatom, nem tudhatom mi van vele, erre ő végig abban a tudatban van, hogy nem érdekelt?! Pszichológushoz akartak küldeni, annyira megviselt a dolog! - keltem ki magamból. Minden egyes szó fájt amit Jay kimondott, mos meg csak csendben ült, lehajtott fejjel.
Közben Migor anyja is megjelent a szobában, valószínűleg meghallotta a lármát.
- Szeretem - sírtam el újra magamat. Teljesen kivoltam készülve.
- Nagyon sajnálom Harry, de meg kell értened, hogy miatta tettem, hogy neki jó legyen. Így könnyebb volt elfelejtenie téged. Könnyeb, mintha azt tudná szereted, és ott vagy neki valahol. Semmi rossz szándék nem volt bennem irántad.
- Értem én! Te csak hárítottál. Ha tudta volna, hogy én ott vagyok neki, szeretem, akkor nem jött volna el veled! Akkor te lettél volna a rossz fiú! De így, hogy hazudtál neki te lehetsz a jó anyuka! - Jay egy szót sem szólt, csak lehajtott fejjel ült.
- Mondd, hogy jól van... - erőm amilyen gyorsan jött, el is szállt.
- Jobban van...
- Este szokott sírdogálni. Főleg mikor először költöztetek ide - mondta halkan Migor, Jayfelé fordulva.
- Nem olyan, mint régen. Szomorúbb - mondta Jay is.
- Hát persze hogy szomorú, Harry miatt! - csattant fel Liam.
- Hagy lássam...hagy beszéljek vele...
- Meg fog ijedni - nézett rám őszinte szomorú szemekkel Jay.
- Majd megnyugtatom...kérlek.
Némán állt fel, így tettem én is, majd követtem. Nem jött utánunk senki, hátra sem néztem. Felhaladtunk a lépcsőn, ahol még pár perce Louis békésen építgetett. Megálltunk egy ajtó előtt.
- Nagyon sajnálom Harry. Tudom, hogy hiba volt amit tettem. Remélem meg tudsz bocsájtani... - nem válaszoltam semmit, ezért benyitott. Meg fogok neki bocsájtani, tudom hogy végülis Lounak jót akart, de akkor is!
Szívem a torkomban lüktetett, úgy néztem Louisra.
Az ágyán kuporgott, felkapta fejét mikor bejöttünk, és összetalálkoztak szemeink. Az övében könnycseppek ültek, csak úgy, mint az enyémben. Hányszor gondoltam bele ebbe a csodás szempárba az utóbbi időbe...
- Magatokra hagylak...sajnálom Lou hogy nem mondtam igazat, neked akartam jót. Hallgasd meg Harryt, és higgy neki. Szeretlek - azzal otthagyott minket kettesben. Egy darabig csak néztem a mesébe illő szempárt, majd helyet foglaltam mellette az ágyon, megtartva egy kisebb távolságot.
- Szia kis maci - suttogtam. Nem akartam ennél hangosabban beszélni.
Ő nem szólt semmit, csak nagy szemeivel nézett rám.
- Hallgass meg kérlek... - mondtam neki. Szívem a torkomban dobogott, és nem bírtam levenni szemeim az édes teremtésről. Megszeppenten, visszahúzódóan nézett rám.
- Istenem... - könnyeim megintcsak utat találtak maguknak, pedig már azt hittem elfogytak. Csak néztem azt a kis testet.
- Én... - szipogtam - Én nagyon sajnálom Louis. El szeretném mondani neked, hogy mi történt. Onnantól kezdve, hogy elmentünk arra a bulira. -
Louis úgy tűnt nagyon figyel, ezért szipogva, kicsit megemberelve magam folytattam.
- Tudod ki az a Dave.
Lassan bólintott. Láttam szemeiben a fájdalmat.
- A volt barátom. Olyan volt ő nekem, mint Liamnek Zayn. Tudod...
Megintcsak bólintott. Fájt, hogy nem szólal meg.
- Dave az nap a bulin megcsalt. Fent találtuk meg az emeleten. Másokkal volt együtt. Olyanokat csinált másokkal, amit csak a párok csinálnak egymással. Nagyon rosszul esett. Mire hozzád értem, már egy rakás alkoholt megittam, és nem bírtam tisztán gondolkodni. El akartalak vinni valahova...nem tudom hova, csak veled akartam lenni Louis. Csak veled - nyeltem egy nagyot. - Liamék mondták, hogy ne induljak el veled, de nem érdekelt. Karamboloztunk, majd kiestek a dolgok. Arra keltem fel, hogy a kórházban vagyok, rossz állapotban. Megkértem az orvost, hogy vigyenek hozzád. Akkor történt hogy... - könnyeim megállíthatatlanok voltak, arcomat kezeimbe temettem. Eszembe jutottak a pillanatok a kórházban, amikre már csak foszlányokként emlékszem. Eszembe jutott kis teste a kórházi ágyon. Ahogy sípolni kezdett a gép, jelezve, hogy Louis szíve megállt. Próbáltam erőt gyűjteni a folytatáshoz, de nem tűnt sikeresnek próbálkozásom. Ilyen lettem. Gyenge, bőgőmasina.
Hirtelen éreztem meg két kis kezet az én kezeimen. Azonnal felkaptam fejemet. Louis közelebb ült már hozzám, kezeit az enyémekbe helyezte. Hatalmasat dobbant a szívem, és azonnal folytattam.
- Mikor elkezdték az újraélesztést, kiakadtam. Nyugtatót adtak be, mert nagyon kiakadtam Louis. Féltem. Annyira féltettelek.
Pár napig ki voltam ütve, de te is. Amint fölkeltem anyát kértem, hogy vigyen el hozzád. Anyukád akkor mondta el, hogy elköltöztök. Kegyetlenül fájt. Egyedül hagytak minket, és én elköszöntem tőled. Te aludtál. Ott hagytam neked egy plüss macit...majd eljöttem. Anyukád adott oda egy rajzot, amit elvileg nekem rajzoltál...Az egy gyönyörű rajz Louis, nagyon tehetséges vagy... Még mindig meg van. Másnap hiába kerestelek. Hiába - sírtam. - Hiába, hiába... Nagyon hiányoztál Louis az egész nyaram úgy telt el, hogy hiányoltalak. Idejöttünk Liamékkel dolgozni egy bárba, ahol unokatesód is dolgozik. Így kerültünk ide...Szeretlek - suttogtam, majd még hangosabban mondtam.
- Szeretlek Louis Tomlinson! Nagyon szeretlek! Annyira sajnálom! Soha többé nem iszok. Nagyon sajnálom. -
Most néztem csak rá. Szemei könnybe lábadtak, és azonnal közelebb mászott hozzám. Ölembe mászott, majd ott gömbölyödött össze.
- Én is szeretlek Harry - varázsütésre szakadt ki belőlem a bőgés. Mélyről jött. Minden fájdalmamat, örömömet belesűrítettem, és csak öleltem az ölemben kuporgó fiút.
Hallottam, hogy ő is sírdogál. De egy idő után már nem a fájdalomtól, hanem az örömtől. Megremegtem a jó érzésbe. Pár napja, órája el sem hittem volna mind ezt, hogy hamarosan Louist újra a karjaimban tarthatom. Magamba szívtam illatát, és legszívesebben örökké csak szívtam volna magamba.
Percekig csak ringattam az ölemben, már egyikünk sem sírt, csak örültünk egymásnak. Olyan volt, mintha ebbe az ölelésbe akartuk volna sűríteni az elmúlt hetek fájdalmát, külön töltött idejét.
Kíváncsi lettem vola, Lou hogyan élte meg az elmúlt heteket, de nem akarom faggatni. Majd ha úgy látja, elmondja.
Simogattam kócos haját, ölelgettem, oldalát cirógattam.
- Ez olyan jó Harry. Régóta akartam ezt, csak nem voltál itt velem...
- Tudom Lou - suttogtam. - Én is nagyon szerettem volna ezt. Lassacskán felült, és egy gyors puszit adott arcomra. Meglepett a gesztus, de olyan hihetetlen édes volt! Lehunytam szemeim, és csak éreztem, hogy újabb puszit ad, majd még egyet és még egyet. Ilyen kis puszikkal hintette be arcomat. Mikor abba hagyta magamhoz húztam, és öleltem. A fülébe suttogtam.
- Soha többé nem engedlek el Louis. Mindig itt leszek veled.
- Én is mindig veled akarok lenni Harry.
Boldogabb ember nálam biztos nincs a földön. Louval elterültünk a nagy ágyon és összebújtunk. Épp úgy, mint mikor náluk voltunk. Akkor még megmagyarázhatatlan könnyek tarkították arcomat, most már a boldogság könnyei.
Nem aludtunk el, csak élveztük a helyzetet úgy, hogy egy szót sem szóltunk, csak egymást néztük.
- Harry... - szólalt meg hirtelen Louis. - Nekem van egy macim. -
Azzal arrébb mászott, és az ágya sarkából kihúzott egy plüsst. Azt a plüsst, amit én adtam neki.
- Anya erre a plüssre azt mondta, mikor megkérdeztem, hogy még tőled van, régről. Csak elfelejtett szólni. Minden nap ezzel alszok... Mióta megjelentél az életemben nekem minden megváltozott. Úgy szeretlek! - fejét mellkasomra hajtotta, azonnal simogatni kezdtem a buksit. Próbáltam feldolgozni mit is mondott az én kis angyalom.
Valamikor kopogtak, mi pedig ahelyett, hogy elhúzódtunk volna, még közelebb bújtunk egymáshoz. Ezen el is mosolyodtam.
Hannah volt az.
- Jól vagytok? - mosolygott. Nem nagyon válaszoltunk, úgyhogy folytatta. - Kész a vacsi.
- Köszönjük - mondtam a hosszas csend utáni rekedt hangomon.
Mikor kiment, Louval feltápászkodtunk, és az ajtóhoz léptünk. Határozottan nyújtottam neki kezemet, ő felnézett rám, elmosolyodott, majd megfogta azt.
- Mi most olyanok vagyunk, mint Liam és Zayn? Egy pár vagyunk? - kérdése a legszebb kérdés volt amit valaha hallottam.
- Igen Lou. Azok vagyunk - terült el hatalmas mosoly az ő arcán, és az enyémen is.

Nagyon sokat jelent, hogy itt vagytok, és kommenteltek! Nem tudom elmondani elégszer mennyire hálás vagyok! ❤
Ti meddig mentek még suliba?
❤❤❤
(2017.06.11.)