-A nevem Megan Hale. 20 éves vagyok. A szüleim 16 éve koromban elváltak. Amikor 18 lettem a szüleim úgy döntöttek, hogy anyukámnál maradok, akivel New York-ba költöztem, majd amint megvolt az érettségim, a Springfield-i egyetemre mentem tovább tanulni, így egy város széli kis albérletbe kényszerültem lakni.-meséltem, mire egy pofátlan újságíró szakított félbe.

-Hölgyem, mi ezt mind értjük, de senkit sem érdekel, kezdje inkább a történetet.-szólalt fel, mire a mellettem ülő tüneményes mosolyú, a 40-es éveiben járó nő felháborodottan emelte fel hangját.

-Már megbocsásson, de maga még is milyen újságíró, az előzmények nem gondolja, hogy fontosak lehetnek? Egyébként meg ha nem tetszik valami, ki lehet fáradni.-a mellettem ülő hölgyre pillantottam, aki még mindig azt a fickót bámulta, én pedig a testőrömre néztem. Azt próbálta elmutogatni, hogy kinyírja azt az embert, ami mosolyt csalt az arcomra. Rám kacsintott, majd újra a közönségre fókuszált. A nő addig kiosztotta a férfit, aki elszégyellte magát és csöndben maradt.

-Minden jelenlévőt, hogy aki nem bírja ki, hogy ne fűzzön hozzá valamit, az már most távozzon.-mondta dühösen, majd felém fordult-Szóval, hol is tartottunk?-kérdezte egy mosoly keretében.

-Azt hiszem, hogy épp végeztem a bemutatkozással.-szólaltam meg a lehető leghalkabban.

-Akkor azt hiszem folyassuk az elrablásod napjával és haladj időrendi sorrendbe és idézd fel amire csak emlékszel.-kért meg.

-Rendben.-bólintottam és belekezdtem a történetbe, ami megváltoztatta az életemet.

"Az idő hűvös volt. Aznap nagyon siettem az egyetemre, ugyanis amikor elindultam, már akkor is késésben voltam. Minél rövidebb úton akartam menni, így hát úgy döntöttem, hogy a félelmeimet legyőzve, átmegyek a város legveszélyesebb negyedén. Kiértem az utcából, ahol lakom és egyenesen az imént említett városrész felé vettem az irányt. Eléggé aggasztott a dolog, de valamilyen szinten muszáj volt erre jönnöm. Felvettem a kapucnit a fejemre és amennyire csak tudtam siettem. Már csak egy utca választott el az egyetemtől, amikor egy erős ütést éreztem a fejemen, hátrapillantottam és akkor hirtelen elsötétült minden. Egy dobozos furgon csomagterében ébredtem. Szívesen felkiáltottam volna, ha nem gátolt volna meg a hangképzésben a számra tapasztott ragasztócsík. Körülnéztem és a látvány, ami elém tárult, megrémisztett. A lábaim össze voltak kötve, a kezeimmel egyetemben. Az utóbbi hihetetlen amatőr emberrablók módjára a testem előtt, így le tudtam a számról szenvedni az igen ragacsos szalagot, majd kiabálni kezdtem amilyen hangosan csak tudtam. Hirtelen megállt az autó és kicsapódott a két ajtó, ami elzárt a külvilágtól. Három szempár szegeződött rám, de a hirtelen fénytől nem láttam semmit. Szép lassan visszanyertem szemem világát.

-Nem igaz, hogy ezt a pár métert már nem bírtad ki.-fogta meg a kötelet, a két kezem között és rángatni kezdett az ajtó felé egy szőke, ír akcentussal rendelkező, velem egy idős srác.

-Segítség! Valaki segítsen!-kiabáltam, mire egy másik srác akkora pofont adott, hogy hirtelen megszédültem.

-Fogd be a pofádat, vagy nagyon megbánod, még azt is hogy a világra jöttél!-utasított. Az imént említett szőke pedig kiszedett a kocsiból. Megfogta a derekamat és egy egyszerű mozdulattal a bal vállára lendített, így vitt be a meghökkentően luxusnak látszó házba. Körül néztem, és rá kellett jönnöm, hogy semmi esélyem sincs a menekülésre, ugyanis a környéken egy nyamvadt ház sem volt, csak a végtelenbe nyúló erdő.

-Azt hiszem el kell beszélgetnünk ezzel a cafkával.-csapott egy hatalmasat a fenekemre, majd lefelé mentünk egy lépcsőn. Amint leértünk, tudatosult bennem, hogy ezek a srácok nem azért hoztak ide, hogy én legyek Rapunzel a toronybazárt hercegnő. Ugyanis, odalent hihetetlenül nagy volt a mocsok és mindenütt tele voltak a falak pókhálóval.

-Kéne hozni ide valami fekvő helyet ennek a ribancnak.-közöle a szöszi.Letett a sarokba, majd szólt a többieknek is és körbeálltak.

-Most pedig szépen kussba maradsz, különben nagyon nagy bajban leszel kislány.-hajolt közelebb hozzám a legmagasabb, és egyben leghosszabb és leggöndörebb hajú srác, akit valaha láttam. Abban a pillanatban éreztem, hogy most tényleg csöndbe kell maradnom, mert ez az öt igen csak erős srác, nincs abban az állapotban, hogy megkegyelmeznének nekem.

-Szóval kezdjük azzal, hogy először is szépen elmondjuk a nevünket.-mondta a szöszi, azt hiszem ő itt a góré.

-Zayn.-szólalt meg a jobb szélen álló, akitől azt a szédítően ható pofont kaptam.

-Liam.-nyögte a mellette álló srác. Ő volt talán a legférfiasabb mind közül.

-Niall.-mondta a szöszke.

-Louis.-nézett mélyen kék íriszeivel a szemembe a sorban a következő.

-Harold, de neked csak Harry.-kacsintott, majd beszívta alsó ajkát. Hihetetlen, hogy ezek a srácok mennyire vonzóak lennének, egy másik szituációban.

-Azt hiszem valaki itt nagyon be van indulva.-ütött bele gyengéden Lou a göndörke vállába.

-Te azt vágyod, hogy lassan egy hónapja szakítottam Brooklyn-nal?-mondta idegesen az "udvarlóm".

-Állj le haver, csak hülyéskedett.-lépett Harry elé Liam.

-Jó tudom, de elég érzékeny vagyok mostanában erre a témára, ugyanis már egy hónapja nem érintettem női testet.-higgadt le.

-Egyébként, jó lenne ha nem dugnád meg pár perc ismeretség után, nem tudhatod hogy nem-e hordoz valamilyen nemi betegséget.-jelentette ki cseppet sem szégyenlősen Zayn.

-Most komolyan, eddig nem tűnt fel, hogy csak az első randi után húzom meg a nőket?-kérdezte felháborodottan Harry.

-Bocs Mr. Gentleman. Elnézést, hogy az után, hogy meghúztad a barátnőmet, ezt mertem feltételezni rólad, hogy ebbe a csajba is belemártanád a farkad, úgy hogy még a nevét sem tudod.-kelt ki magából a fekete hajú szépfiú is.

-Ezt most komoly,még mindig itt tartunk, könyörgöm 15 évesek voltunk és a drága barátnőd leitatott, csak hogy az ágyába csaljon, de ezt már százezerszer megvitattuk.-válaszolt neki a göndör.

-Ne veszekedjetek már, esküszöm itt fogunk megöregedni.-emelte fel a hangját a szöszi.

-Bocs.-mondta egyszerre a két srác. Félve, pontosabban rettegve tekintettem fel az engem bámuló srácokra. Niall  Harry-re emelte a tekintetét, majd bólintott, mire ő felém lépett és leguggol.

-Édes, most pedig te jössz, mutatkozz be nekünk.-simított végig a combomon, mire összerezzentem. Számat nyitottam a beszédre, de egy hangot sem tudtam kinyögni.

-Nem kell félned, ok nélkül úgy sem bántanánk.-kacsintott rám egy mosoly keretében Louis.

-Hagyjátok, hadd beszéljen.-parancsolta Niall.

-Nem mondok semmit, hagyjatok béké, nem is értem miért vagyok itt, vagy miért raboltatok el. Engedjetek el. Ígérem nem szólok a rendőrségnek, sőt még az államból is elköltözök, csak hagyjatok békén.-potyogtak a könnyeim, a félelemtől.

-Azt mondta Hazza, hogy mutatkozz be, nem azt hogy könyörögj.-mondta Zayn, majd Harry-re nézett, hogy menjen arrébb, de ő nem tágított, így megfogta a vállát, és ellökte előlem és mellém állt. Lehajolt és megpofozott. Megint, olyan erővel, mint a kocsinál.-Szóval akkor, hogy is hívnak aranyom?-suttogta kérdését a fülembe.

-Megan vagyok.-szipogtam, mire megsimította az arcomat.

-Látod, tudsz te szófogadó is lenni, ha akarsz és remélem, hogy megtanultad, hogy mindig arra a kérdésre, és akkor válaszolj amit mi mondunk és amikor mondjuk.-lépett hátra, mire Harry egy megvető pillantást intézett a fekete ördög felé, aki küldött felé egy mosolyt. Harold közelebb jött hozzám, és letörölte a könnyeimet.

-Kérlek ne sírj.-suttogta megbánó pillantással.

-Hagyd azt a ribit és gyere, mert mennünk kell.-mondta Niall.

-Így itt hagyjuk?-nézett kétségbeesetten Harry.

-Miért mit gondoltál, hogy elhozzuk ide és velünk fog élni fent a házban, mint egy szobalány?-nevetett Zayn és Liam.

-Akkor legalább egy ágyat vagy egy matracot hozzunk már le neki, vagy kezdetnek ki is oldozhatnánk a végtagjait.-kérte Harry, de a fiúk akkor már rég a lépcsőn voltak.

-Gyere már te fasz.-szólt Louis

-Rendben.-mondta, majd lehajolt elővett a zsebéből egy bicskát és elvágta a köteleket. Végül rám mosolygott, és otthagytak lent a porban.

Megérkezett hát az első rész! Ha tetszett, komizzatok, és szavazzatok! Sok sok puszi minden olvasómnak! :)