Talán nem olyan dologra számítottam, mint ami vasárnap este történt. Végülis, Ginny szobája helyett a magaméban keltem, sőt, ahogy ránéztem az órámra, fél 12-t mutatott. Lehetetlen. Gyorsan felálltam, de a polcomon egy üzenet várt;

Mocskos sárvérű,
olyan rémesen találtalak a Weasley szobájában, hogy haza kellett cipelni, mert nem bírtál megállni a lábadon....azon ne gondolkozzon az agyad, hogy miért voltam a szobában....nem fecsérelem rád az időm.

Ezt nem gondoltam volna. Ő hozott volna haza? Hermione, te esztelen! Soha többé nem teszek ilyet!

🔸🔹🔸🔹

Pár óra elteltével már meg lett beszélve a tanáraimmal, hogy délutáni, sőt esti órákat is vállalok a mai és a holnapi tanórák után. Végre, talán bepótolhatom hosszas hiányomat. A mai esti órák után már nem volt időm vacsorázni, így éhséggel feküdtem le. Persze, így aludni nem tudtam, ezért felkapcsoltam az éjjeli lámpát és olvasni kezdtem.

Reggel már, kicsit álmosan, de rögtön a nagy terembe igyekeztem. Kivételesen sokat ettem, mert a múlt éjjel semmit nem fogyasztottam el. Utána igyekeztem az órákra menni.
Hat órám volt mindössze, amik hamar el is repültek. Leültem egy padra, s a megbeszélt időpontban megjelent Ginny is.
-Mit akartál mondani, Ginny?
-Harry írt nekem.
-És? Mit írt?
-Muszáj vissza jönniük a Roxfortba. Semmi jelet nem találnak már a megmaradt horcruxokról, így abban reménykednek, hogy valahol itt lehet. Ezeken kívül meg szeretnének látni minket.-mondta, majd leült mellém és úgy folytattuk a beszélgetést.

Senki nem sejtette Voldemort közeledését a Roxfortban. Senki nem vett észre semmilyen jelet, ami mellett mindenki áthaladt legalább egyszer. A jelek, a történések, semmi. Viszont volt valaki, aki mindent megváltoztatott. Mintha visszajött volna a halálból. Vagy nem is halt volna meg...aki jelekkel akar segíteni másoknak, Voldemort eljövetele előtt. Mert ő mindent tudott. Látta, s hallotta az egészet. Sirius Black

Amíg Ginnyvel beszélgettem hangokat kezdtünk hallani az erdőből. Mivel mi, diákok nem mehettünk be, így ez ellen nem tehettünk semmit. Viszont a hang csak erősödött és erősödött. Muszáj volt valamit tennünk. De mielőtt tehettünk volna valamit, a hang gazdája is előjött: egy fekete kutya.
-Sirius Black!-mondtam ki hangosan a nevét. Bár rögtön meg is bántam, mert rájöttem, hogy Sirius már nincs velünk.-Vagyis....teljesen olyan....hasonlít rá.-próbáltam jobbítani a helyzetet.
-Lehetetlen. Tényleg úgy néz ki.-ment közelebb Ginny a kutyához. Megsimogatta a kutyát.-Sirius...ó Sirius-motyogta.
-Ginny, gyere hátrébb, lehet hogy veszett.
Bár én is tisztában voltam vele, hogy teljesen olyan, mint Sirius, de az lehetetlen lenne.
-Nem, nem. Ez Sirius.-mondogatta, majd a kutyából egyszerre Sirius Black lett. Először azt hittem, hogy káprázik a szemem, de végül Sirius szólalt meg.
-Igen, igen. Biztos sok kérdésetek lehet, de sietnem kell-hadarta ingerülten-veszélyben vagytok, minél hamarabb találjátok meg a diadémot! Hollóháti Hedvig diadémját!
-Mi? Miért?-értetlenkedtem.
-A diadém egy horcrux. Hermione, te ismerheted. A Nagy Úr minél hamarabb ide fog jönni, elvinni a diadémot. Tudja, hogy Harryék is ide tartanak.
-De, de, hol találjuk, Sirius?-dadogott Ginny. Viszonylag nagy idegben lehetett, ahogy én is.
-Honnan tudjam, hát a hollóhátasoknál, nem? Mindegy, keressétek meg minél hamarabb és rejtsétek el valahová. Vagy adjátok Harryéknek. Nekem mennem kell, de nyugodjatok meg, időben mindent elmagyarázok nektek, sziasztok!-köszönt el, majd elment.

Ginnyvel csak álltunk ott, mint egy cölöp. Igazából...nem hittem a szememnek. Sirius Black él. Leehetetlen.
-Hermione, neked ez nem furcsa?-kérdezte Ginny.
-Már hogy ne lenne? De mindegy, Ginny. Idővel mindenre rájövünk. Mikorra vége lesz ennek az egésznek.-mondtam, majd a hálókörletembe mentem és készülődtem az esti óráimra.

Órák után megint nem volt szerencsém elkapni pár szem maradékot az asztalról, így hát megint üres hassal mentem a szobámba. Ahogy beléptem egy nekem hihetetlen dolog tárult a szemem elé. A kis asztalra egy igazi vacsora tálalás volt téve. Nagyot nyitottam szemeimen, majd az elégedetten vigyorgású Dracora néztem.
-Wáo-nyögtem ki-Parkinsonnak terítettél meg?-vetettem föl a szemöldököm.
-Nem, Sárvér, nem. Hülye vagy, hogy felfogd.-vigyorgott a kanapéra feküdve-Ez a tiéd.-ásított egyet, majd elment.
-Várj már-ragadtam meg a kezét-minek van ez itt.
-Gondoltam annyira éhes leszel, hogy engem fogsz megenni-ekkor egy ördögi vigyort villantott-ezért hát muszáj volt.
-Nem, teljesen nem volt muszáj. De ha már itt van, akkor inkább....köszi, hogy gondoltál rám.-mosolyodtam el.
-Fujj, ne hidd hogy rád gondoltam. Csak....áh, mindegy.-húzta ki a kezét az enyémből, majd a fürdőbe ment.
Elfogyasztottam az ennivalót, mire kilépett az ajtón a félmeztelen Draco Malfoy. Rögtön felálltam a helyemről és a szobámba igyekeztem volna.
-Mivan, Granger? Talán még nem láttál férfi testet? A Weasley gyerek nem mutatta még meg Neked?-szisszentett-Szánalmas vagy...........Hermione-mosolygott.
-Te sem vagy különb Draco Malfoy. Számomra egy ismeretlen, mint ahogy másoknak is.-mondtam-de talán még egyszer.....
Bementem a szobámba. Minél hamarabb le akartam feküdni és elaludni.
-De talán még egyszer.....Granger.... Talán még egyszer sírni fogsz azért, mert nem vagyok ott melletted.-kopogott be az ajtómon-Akkor majd visszagondolsz.

Azt az eget, gyerekek. Meglett az 550 olvasó, 8 rész alatt. Nagyon köszönöm!
Mostantól remélhetőleg hetente kint lesz egy-két rész, de megeshet hogy két hónapig nem lesz. Az oka ennek nagyjából az, hogy nagyon bele bonyolodtam az öttusába...dee sietek a kövi résszel, addigis legyetek jók 😘😘💩👯🕵👱