Stark egy olcsó étterem egyik asztalánál ült. Igyekezett nem feltűnni, a sötétben maradni. Ez nem is volt olyan nehéz, mivel a rozoga vendéglő nagyobb fényforrásait a gyertyák jelentették. Szokásához híven idegesen dobolt ujjaival az asztalon, miközben percenként igazgatta a nyakkendőjét. A tegnapi, megbeszéléshez hasonló dolog hamar véget is ért a sok értetlenkedő kommentálás miatt, emiatt úgy döntöttek, hogy ma este kerítenek sort egy újabbra. Tony sikeresen elhívta Peppert, hogy előtte kicsit együtt lehessenek. Örült annak, hogy ebben az univerzumban nem halott, ráadásul még együtt is volt a... másik Tonyval.

A sötétből Pepper bukkant elő. Kialvatlannak tűnt, de karikás szemei élénken csillogtak. Tonyval szemben foglalt helyet, majd kényelmetlenül fészkelődni kezdett.

- Olyan fura ez az egész. – vágott egyből a közepébe. – És nem tudok mit kezdeni azzal a gondolattal, hogy most nem az igazi férjem van előttem.

Tony felsóhajtott:

- Nekem is különös... De abban a valóságban is együtt voltunk. Úgy néz ki, ennek a Starknak is jó volt az ízlése.

Pepper szája halvány mosolyra húzódott:

- És mondd csak, miért nem keresed a hazautat? Miért akarsz itt maradni?

- Tudod- hajtotta le a fejét Stark. – Tudod... Ott nem volt ilyen jó életem.

- És azzal a Pepperrel mi van? Nem hiányol?- kérdezte szomorúan.

- Az a Pepper halott. – csikorgatta a fogait Tony. – És ez az én hibám.

Potts nem válaszolt. Lesütötte a szemét, miközben valami, alig hallhatót motyogott. Rádöbbent, hogy Stark min mehetett keresztül.

- Most már érted- szólt halkan Tony, miközben intett a közeledő pincérnek. Felvette a rendelést, majd Stark fizetőeszközképpen odanyújtotta neki a kártyáját. A felszolgáló a kezébe vette, majd hüledezve olvasta el a nevet.

- A francba. Elfelejtettem- mosolygott rá, majd udvariasan visszavette a kártyáját. – Pepper, szerintem jobb, ha hanyagoljuk az ebédet.

Sietve távoztak. Tony futott, miközben a csuklójánál fogva húzta magával Peppert. Az ajtóban Stranggel ütköztek össze. Most nem a köpenye volt rajta, hanem hosszú, fekete ing. Haja bezselézve, és oldalra fésülve. Zöldeskék szemét tágra nyitotta, szemöldökét felhúzta.

- Figyeljen, Doki! Jobb ha arrébb megy, mert még a végén ránk száll a sajtó!- próbált elmenni mellette Stark, de Strange nem engedte.

- Azt mondtad, hogy itt akarsz maradni- mormogta. – És ha ez tényleg igaz, akkor meg kéne magyarázni, hogy miért sétál egy halott ember az utcán!

- Nem akarok most dönteni!- sziszegte Stark.

- Pedig most kell. Várom a döntésedet. Nem a semmiért öltöztem ki így. Jól kell mutatnom az újság főoldalán.

- Szóval maga tudja előre, hogy mit fogok választani?

- Tudod- mosolyodott el. – Ha elmondanám, akkor nem úgy történne.

■■■
Írta: ANevemnemrdekes és én