- Reggelt'!- szólította meg Murdock az újságos bódénál álló férfit. – A Bulletin ma reggeli számát szeretném kérni!

Az úr mogorván fordult meg:

- Magának mé' kéne újság?

- Nem nekem- Murdock összehúzta a szemöldökét. Gyűlölte az ilyen embereket. Vakoknak már újságot sem szabad venniük? – Egy barátomnak.

- Há' az más – a mögötte lévő tartóhoz nyúlt, majd Murdock szabad kezébe nyomta a lapot. – Egy dollár öccent'.

Murdock kifizette az újságot, majd elindult, hogy minél messzebb kerüljön a standtól. Befordult a parkba, és leült egy padra. Az ölébe fektette a lapokat. Ujjait végighúzta a frissen nyomtatott betűkön: kiélesedett érzékszerveinek hála, nem csak Braille-írást tudott ilyen módon elolvasni.

PETER PARKER FELADJA MAGÁT

A tegnapi nap folyamán érkezett a hír, ami másnapra lázba hozta az egész várost. Peter Parker, vagyis más néven Pókember önszántából feladta magát a rendőrségnek! Azt még nem lehet biztosan tudni, hogy vajon ki vagy mi késztette őt erre a lépésre, de szerkesztőségünk a legjobb embereit állította az ügyre.

Hónapokkal ezelőtt került napvilágra, hogy a tizenéves fiú, akit addig álruhás hősként ünnepeltek az emberek, valójában nem is akkora jótevő, mint sokan gondolták. El akarta pusztítani New York-ot, de a valódi hős, Mysterio időben megállította ámokfutását (és ezért az életével fizetett).

Egyesek úgy vélik, hogy a megadásának köze lehet a pár nappal ezelőtt felbukkant, eddig halottnak hitt Tony Starkhoz. Olyan teóriák is kiszivárogtak már, miszerint Matt Murdock, a Pokol Konyhájának vak ügyvédje, és társa, Franklin Nelson fogja védeni.

Egy biztos: az elkövetkező hetek izgalmasan fognak telni.

 Matt elhúzta a száját, majd felvette a botját, és elindult. Az újság a padon maradt, de kis idő múlva a szél lefújta a földre. Egy nagyobb cikk oldalán nyílt ki: az egész oldalt elfoglalta a Peterről, Strange-ről, Tonyról, és a háttérben meghúzódó, alig látszó Murdockról készült gyenge minőségű kép. Cirádás betűk hirdették, miszerint valaki lencsevégre kapta az egyik helyi szórakozóhelyen találkozó, különös kvartettet.

Peter felsóhajtott, majd végigpillantott az aprócska cellában, ahová ideiglenesen bezárták. Gyűlölte ezt az egészet, de valamiért mégis megtette. Vagyis inkább valakiért, aki most is ott gubbasztott mellette.

- Tony, már mondtam, hogy neked nem kell bezárva lenni- jegyezte meg halkan.

Stark sokáig nem válaszolt, egyszerűen csak a srác vállára tette a kezét.

- Tsss... Nem akarom, hogy magányos legyél. Ráadásul innen biztos nem vagy jóban sok rabbal. Vagy tévedek?

Peter bólintott:

- Igaz-igaz. Mikor jön Mr. Murdock?

Stark nem is tudott válaszolni: a fülébe szökött Matt lépteinek jellegzetes zaja, és a botja kopácsolása. Lassan már őt magát is látni lehetett: öltönyben és bőrönddel a kezében állt a zárka ajtaja előtt.

- Biztos úr, kérem, magunkra hagyna minket?

Az őr kicsit bizonytalannak tűnt.

- Ígérem, nem nyitom ki a cella ajtaját, csak beszélek az ügyfelemmel.

Murdock elmosolyodott, amikor meghallotta, ahogy az őr egyre távolabb kerül tőlük.

- Önnek is szép napot, Tony.

Peter csodálkozva nézett a férfira:

- Honnan tudta, hogy ő is itt van?

- Hát,- Matt letette a táskáját, és a falhoz támasztotta botját, majd megigazította nyakkendőjét. – Egyrészt ezt az olcsó kölnit bárhonnan felismerem. Másrészt már a bejáratnál közölték velem, hogy Stark úr is veled maradt. De akkor térjünk a lényegre. Én foglak képviselni, és remélem, hogy minél hamarabb tudunk négyszemközt beszélni.