A kislány szorosan magához ölelte Tonyt. A férfi levegőért kapkodott. A Kapitány még régebben motyogott valamit arról, hogy ennek a Starknak van családja, de még így is fura volt, hogy egy számára vadidegen lány az apjának nevezi őt. Tony is átkarolta a kislányt. Elmosolyodott, majd rávigyorgott.

Az idilli pillanatot a mérges kiáltás törte meg:

- Morgan, ő nem Tony! Ő Mysterio egyik illúziója!

Peter állt a feljáró tetején. Sejthető volt, hogy már belekezdett egyszemélyes bosszúhadjáratába. Ha tényleg lett volna mit megbosszulni, akkor még érthető is lett volna a srác idegessége és rossz hangulata.

- Pete, megtaláltad Morgant?- szólt fentről egy Stark számára ismerős, mégis távoli hang. Tony gyomra görcsbe rándult, a hátán átfutott a hideg. Peter egy gyors igent odavetett, majd közelebb lépett. Megragadta Morgan kezét, majd olyan erővel húzta a kislányt maga felé, mintha épp egy közeledő autó elől rántotta volna el. Morgan feljajdult, majd teljes erejéből kapálódzni kezdett, de mindhiába: Peter erősen szorította magához. A feljárat felé húzta.

Tony megpróbált utána menni, de a srác kezéből egy ragacsos anyag lövellt ki, ami hálóként a padlón tartotta Starkot. A kislány sikoltozott, ellenkezett, de Peter erősebb volt.

Stark térdre esett. Arcáról lehúzta a pókhálóra hasonlító anyagot, de a kezéről már nem sikerült. Magában azért imádkozott, hogy Strange, vagy a Kapitány lejöjjön, és hívják a 911-et, vagy hasonló. Ki akarta deríteni, hogy ki ez, aki az apjának nevezi őt. Meg akart békélni a Peter gyerekkel, elbeszélgetni másokkal erről a világról. Bosszúálló akart lenni.

Ekkor jutott eszébe, hogy hogyan szabadulhatna ki. Megpróbálta a zsebéből előhalászni a kocsikulcsszerű műszerét, ami a páncéljával állt összeköttetésben. Nagy nehezen megnyomta rajta a gombokat. Percek múlva csörömpölés hangzott fel, és a mennyezetet egy páncél törte be.

- Jarvis, kérlek, célozz a hálóra!- kérlelte Tony a páncélt.

- Uram, a célzórendszer eléggé gyatra- hallatszott belőle Jarvis ismerős hangja. Tony ide is beépítette, mert hát akció közben is jó zenére ütlegelni a rosszfiúkat.

- Semmi baj, csak csináld! Annyit kérek, hogy igyekezz ne engem eltalálni!- sóhajtott Stark.

Jarvis lőtt, és sikeresen elszakította a hálót. De a lövedék tovább sodródott. A Galaga-gép fellángolt.

- Kezdetnek jó- vonta meg a vállát a férfi, majd felvette a páncélt. Ki tudja, hogy Peter mikor akar rá lávát vagy gyilkos lényeket uszítani.

A nagy csarnok bejárata előtt ledermedt. Az összes hős ott ült, akit ismert. Vagy 30-an is lehettek, de Tonyt inkább azt zavarta, hogy mindegyikőjük egy irányba nézett. Egy, az övéhez hasonló páncél sapka részéből kékes fényű hologram vetült eléjük. Eltátotta a száját. A hologramon szereplő alak ő volt, de mégsem. Öregebbnek, és letörtnek látszott, de mégis mosolyt erőltetett az arcára, amiről szomorú fájdalom tükröződött. Stark belépett a terembe, mire a felvétel véget ért. Most már az zavarta, hogy mindenki felé fordult.

- Óh, hogy a...- állt fel a helyéről Peter, majd újra megpróbálta hálóval csapdába ejteni Starkot, de az ügyesen kitért előle.

- Kapitány!- nézett egykedvűen maga elé egy félkarú, gyenge, összetört figura. – Azt hiszem, valamit tisztáznunk kellene!

■■■
A részt írta : ANevemnemrdekes és én