Stark ledermedt. Nem tudta, hogy mennyi idő telt el, ameddig farkasszemet néztek a Dokival, de annyi biztos: a helyi sajtó gyorsan tudomást szerzett a fura dolgokról.

- Döntöttél?- motyogta Strange, miközben a háta mögött kamerák villogtak folyamatosan, mintha csak közös erővel akarnák megvakítani Starkot.

- Nem akarok dönteni!- ordította Tony, majd olyat tett, amit kevesek mernek. Visszaadta Strangenek azt a pofont, amit találkozásukkor kapott tőle. A Doktor fájdalmasan kapott a sajgó arcához, és meghátrált. Úgy néz ki, hogy ezt a jövőt nem vette figyelembe. Stark elsétált mellette, elengedte Pepper csuklóját. A következő sorfalat a médiában dolgozó emberek tették ki.

„Maga tényleg Tony Stark?" „Talán maga csak valami olcsó utánzat!" „Egyáltalán mi ez az egész színjáték?" „Mit tett a VALÓDI Starkkal?" „Kérem, válaszoljon! Tudja, hogy nincs más út!"

Tony idegei megfeszültek. A kezét ökölbe szorította, tekintete izzott a haragtól. Mit gondolnak ezek az emberek, talán csak úgy belefurakodhatnak a magánéletébe?!

- Távozzanak!- lépett egyet feléjük. A tömeg nem mozdult.

- Kotródjanak innen, a fenébe is!- nyomta meg a szavait.

- Ha elmondja, hogy mi ez az egész. – vágta rá egy srác a tömegből.

Tony ránézett:

- És maga melyik szennylapnál dolgozik?

A fiú megdermedt, a kamera, amivel az eseményeket vette fel, majdnem kiesett a kezéből:

- A Hírharsonánál, uram.

- Akkor- sóhajtott Tony. – Külön a Hírharsonának címezem a következő szavaimat! Nem vagyok utánzat! És ha valaki bele akar furakodni a magánéletembe, akkor az nem jár jól! Ha bárki olyan bátor, hogy ezek után is keresne, az a Bosszúállók összeomlott romjai közt megtalál. Igen, jó kis párhuzam. És kérem, a nevem Tony Stark.

Még elárasztotta volna a sajtót az éles szavaival, de egy kar megragadta, és oldalra rántotta. Még látta, ahogy Strange a helyére lép, hogy megnyugtassa az információkra éhes tömeget.

Megmentője fekete, kapucnis kabátot viselt, ami eltakarta a ruháját és az arcát. Amikor kellő távolságra értek a tömegtől, egy sikátorban álltak meg. A rejtélyes alak felfedte magát. Peter volt az, arca piros volt a sok futástól.

- Öhm... Köszönöm. Miért is mentettél meg? Ki szeretnél békülni?- nézett rá Stark.

Peter a fejét csóválta, majd leroskadt az egyik szemetes mellé:

- Szó sincs róla. Csak nem akarom, hogy itt maradj, ebben az univerzumban. Meg a Hírharsonát is gyűlölöm.

- Figyelj, Kölyök! Jobb, ha indulunk- szólt halkan.

- Kölyök?- Petert meleg érzés töltötte el az ismerős becenévtől.

- Igen, ha jól tudom, kiskorú vagy. – nevetett fel Stark. Peter arcán is halvány mosoly jelent meg. – És akkor miért is rágtál be a Hírharsonára?

Peter a fejét vakargatta:

- Mert lelepleztek. Vagyis Mysterio leplezett le, rajtuk keresztül. Most a világ nem úgy ismer, mint a Barátságos Pókembert, hanem mint a Pszichopata, Embergyilkos Pókembert.

- Szóval ezért haragszol annyira arra a Mysterio hapsira!- döbbent rá Tony. Aztán eszébe jutott a hálóféle anyag, ami csapdába ejtette a pincében, és már nem is csodálkozott azon, hogy a fiú Pókember.

Már éppen kiértek volna a sikátorból, amikor a semmiből egy vörösen villant fel egy alak. Peter ledermedt. Az alak kinézete kirajzolódott: vörös, páncélszerű ruhát viselt, szemét pirosas anyag takarta.

- Már megint?- nyögte Peter. – Ez az ember hetek óta zaklat.

Tony ránézett:

- Haver, neked nem szólt senki? Nem tartunk jelmezes bulit. Jobb lenne, ha elmennél, és békén hagynád őt!

- Szerintem meg neked kéne menned. Ez itt melletted el akarta pusztítani a várost- mordult fel a maszkos. A hangja hallatán Tonyt elöntötte az érzés: ezt már hallotta valahol.

- Jól tud hazudni- nézett félre az álruhás. – De engem nem ejt át.

Tony már közel járt a megoldáshoz. Majdnem rájött, hogy kit lát maga előtt. De ekkor Peter elrántotta.

- Menjünk innen, Mr. Stark!- kiáltotta, majd futni kezdett.

- Ha én nem- nézett utána a maszkos. – a törvény majd elvégzi a dolgát.

Miután meggyőződtek arról, hogy a fura alak nem követi őket, Tony lihegve megállt, majd Peterre nézett:

- Most azonnal kell neked egy védőügyvéd. Ez így nem mehet tovább.

Peter bólintott, bár nem túl magabiztosan:

- Ismer valakit, aki képes tisztázni a nevem?

Tony elgondolkodott. Sok ügyvédje volt már élete során, de egyik sem olyan, aki igazán értett volna a munkájához, vagy esetleg együttérzést ébresztett volna az esküdtszékben.

Aztán beugrott neki valaki:

- Ugye nem zavarnak a fura emberek?

- Megszoktam a különös embereket- vont vállat a fiú.

- Akkor jobb, ha most rögtön indulunk.

Nem telt bele sok idő, Peter és Tony egy ügyvédi iroda előtt állt. A férfinek nem kellett sok idő, gyorsan rátalált a címre. Későre járt az idő, de az épületből még fény szűrődött ki. Bekopogtak. Az ajtót egy bezselézett hajú, nyakkendőt viselő, kicsit teltebb alakú férfi nyitotta ki.

- Mr. Murdockot keressük!- vágta rá reflexből Tony.

- Sajnálom, de jelenleg nincs itt. Viszont én szívesen segítek. Szolgálatukra, Foggy Nelson vagyok- nyújtott kezet.

Stark viszont nem fogott vele kezet, hanem újból elmondta:

- Mr. Murdockot keressük!

Nelson felsóhajtott, már éppen ki akarta őket tessékelni, hogy ha annyira fontos, jöjjenek vissza holnap, de ekkor az egy magabiztos hang szakította félbe terveit:

- Itt vagyok! Miben segíthetek?

Stark ráismert. Az öltözködése emlékeztette az másik dimenzióban élő Matthew Murdockra, hasonló napszemüveget viselt, az arcát egy vörös, látszólag friss seb tarkította.

- Az én nevem Tony Stark, ő pedig, itt mellettem Peter Parker. Tudja, egy jó ügyvédet keresünk!- nyújtotta felé a kezét Stark. Aztán vissza is húzta, amikor rájött, hogy Murdock ezt nem vette észre vaksága miatt, ezért nem viszonozta a gesztust.

- A fiúnak vagy önnek?- mormogta halkan.

- Természetesen neki- mutatott Stark Peterre. – Remélem, hogy maga hisz neki azzal kapcsolatban, hogy nem ő akarta elpusztítani a várost.

Murdocknak nem volt ínyére az új ügyfél elvállalása. Elmélyedt a gondolataiban.

Pár percnyi csend következett, amit Nelson tört meg:

- Vállaljuk!

Stark hálásan pillantott fel Foggyra:

- Akkor holnap visszajövünk, addig is meg tudják beszélni egymás között a részleteket.

Murdock, bár kicsit bizalmatlanul, de biccentett. Arckifejezése nem sugallt túl sok jót. Mikor Tony és Peter kilépett az ajtón, Nelson felé fordult.

- Mégis miért mentél bele?

- Azt mondtad, hogy az ártatlanokat védjük. Nekem annak tűnik. És egyébként is, ha igazak a hírek, amit az újságok nem rég közöltek le Stark visszatéréséről, talán az irodát is ki tudnánk pofozni kicsit a pénzből, amit kapni fogunk. Tudod, Tony Stark eléggé pénzes.

Murdock felsóhajtott:

- Rendben Foggy, csináljuk, de ne a pénzért. Már kezdek én is hinni abban, hogy ártatlan.

- Mi változtatta meg a véleményedet, amiért hónapok óta ragaszkodsz? Mi miatt hitted el, hogy Peter Parker mégsem bűnös?

- Ma kétszer is találkoztam vele.

- Jaj, már megint, Matt...?

- Igen. És a szívverése alapján mindkét esetben igazat mondott az ártatlanságáról. Eddig megtévesztésnek hittem, hogy Parker csak megjátszza a jót, hogy ne szálljon rá New York összes hőse. De most komolyan: ha nem tudja, hogy Matt Murdock Fenegyerek, akkor mi értelme lenne eljátszani itt is az ártatlant?

- Hiszen Matt Murdock csak egy vak ügyvéd, ki gondolna a beépített igazságdetektorra?

Foggy szellemes válaszára Matt elmosolyodott. Leült az íróasztalához, és nekiállt a munkának.

■■■
Írta: ANevemnemrdekes és én