Másnap Ann korán kelt. Felkapcsolta az olvasólámpát, és egy papír cetlit vett észre az éjjeliszekrényen. Odahajolt, és elolvasta.

Ann!

Reggel korán el kell mennem a bolygóról. Valószínűleg pár napig ott maradok. Bárkit kérdezze meg az épületben, ha segítség kell, és ne csinálj semmi meggondolatlanságot. Vigyázz magadra!

Ben

Ann döbbenten bámulta a levelet. Nem akarta, hogy a testvére egyedül hagyja ezen a nyomasztó helyen. Vagy inkább azt nem akarta, hogy kimaradjon a harcból, vagy bármiből.

Gyorsan felkapott magára egy fekete farmert, egy fekete pólót, és a vállára terített egy szintén fekete bőrdzsekit. Derekára felrakta a bátyjától kapott fekete övet, és belerakta a kardját meg a pisztolyát, majd gyorsan belebújt egy tornacipőbe, haját - ha már fésülködni nem volt ideje - gyorsan összefogta, majd elkezdett rohanni a hosszú folyosókon keresztül. Útközben segítséget kért egy rohamosztagostól, aki segítőkészen elirányította a főhangárba, ahol négy hatalmas hajó várakozott az indulásra. Ann nagy megkönnyebbülésére Bent is ott találta, így oda futott hozzá.

- Ben! Ne hagyj itt! Kérlek, vigyél magaddal – kiáltotta.

Testvére döbbenten felé fordult.

- Ann? Nem! Nem vihetlek magammal – rázta a fejét.

- Kérlek – könyörgött a lány, miközben lefékezett Ben mellett. – Nem akarok itt maradni!

- Nem lehet. Túl veszélyes.

- Uram, indulnunk kell – szólt egy férfi bizonytalanul az egyik űrhajó lépcsőjéről.

- Megyek - szólt vissza Ben, de Ann megragadta a karját.

- Tudok vigyázni magamra Ben! Nem hagyhatsz itt egyedül! – próbálkozott kétségbeesetten.

A férfi pár pillanatig a húga arcát fürkészte, majd megadóan bólintott.

- Rendben gyere. De az embereim előtt ne hívj Bennek.

Ann bólintott, és győztes vigyorral követte bátyját a hajóra, majd az utasítására leült egy ülésre. Rátapadt az ablakra, és figyelte, ahogy a jármű felemelkedik, majd kirepül a fénylő csillagok közé. Mikor Bennel repült nem volt alkalma megcsodálni a kilátást, mert túlságosan el volt foglalva azzal, hogy ne essenek le, így most majdnem a teljes figyelmét a látványnak szentelte. Csak fél füllel hallotta, ahogy Ben utasításokat osztogat az embereknek. Kicsit megdöbbentette, ahogy testvére beszél, hiszen vele mindig olyan kedves volt, de ő is tudta, hogy talán ő az egyetlen ember, akivel kedves. Az embereinek agresszívan, tiszteletet követelően adta ki a parancsait. Talán csak Snoke volt az, akihez tisztelettel, félelemmel szólt.

Ann hátra fordult, és megszólította a mögötte ülő férfit.

- Elnézést, de hova is megyünk tulajdonképpen?

- Az ellenállás bázisára. Az ellenállók elloptak tőlünk valamit, és most visszaszerezzük.

- Mit loptak el? – kérdezte Ann kíváncsian.

- Egy fontos információt – ült le Ben a húga mellé.

- Milyen információt? – kíváncsiskodott tovább Ann bátyja felé fordulva.

- Az nem fontos – mondta Ben, és Ann tudta, hogy ezzel a témát lezártnak tekinti.

- És mi a haditerv?

- Leszállunk a bázisukhoz közel egy bolygón, és tie vadászokkal megyünk tovább.

- Honnan lesznek tie vadászaink? Azokat is visszük magunkkal?

- Igen. Elég nagy hozzá a hajónk.

- Király! – vigyorgott Ann.

Nagyon remélte, hogy Ben engedi majd őt harcolni. Nem akart a gépen gubbasztani, bele akarta magát vetni a csatába. Tudta, hogy a harcolás nem helyes, de akkor is ki akarta próbálni.

Az út elég hosszú volt, de Ann nem tudta megítélni, hogy pontosan meggyit utazhattak. Leszálltak egy bolygón, egy sivatag közepén. Ameddig a szem ellátott csak homok volt mindenhol, és ehhez társult a borzasztó fülledt meleg. Pár perc után mindenkit kivert a víz, a dolgozó emberek alig kaptak levegőt.

A hajóból előkerültek a vadászgépek, és az emberek szép sorjában elfoglalták a helyüket. Hosszas könyörgés után Ben beleegyezett, hogy Ann is velük tartson. A két testvér beült az egyik gépbe. Ann vezetett, mivel lőni még nem tudott.

- Figyelj – nézett Ben a húgára mielőtt még felszálltak volna - ez nagyon veszélyes lesz. Valószínűleg el fogunk válni egymástól, de mindig maradj valakinek a közelében, hogy tudjanak segíteni, ha segítség kéne. Nagyon vigyázz magadra, Ann.

- Ígérem, hogy vigyázni fogok. Te viszont ne legyél aggódó nagytesó, inkább adj parancsot a felszállásra!

- Mindenki foglalja el a helyét – szólt bele Ben a mikrofonba. – Felszállás!

Ez a fejezet kicsit rövidre sikerült, legközelebb igyekszem hosszabbra írni, de remélem azért tetszett, ha igen, örülnék a szavazatoknak és a hozzászólásoknak!