Kim a sötétben csak egy árnyéknak tűnt, könnyedén közelítette meg a hegy azon területét, amit a kivetített tervrajzon bejelöltek. Átmászta a kövekből álló falat és a kis fémrács levétele után bejutott a szellőzőrendszerbe. Kétszer jobbra és egyszer balra fordult, a szellőző ténylegesen véget ért. Kim a rácsokon kitekintve nem látott túl sok mindent, de az épp elég gondot jelentett, hogy hárman is tartózkodtak rajta kívül az irányító szobában. Gyorsnak és pontosnak kell lennie. Mindössze egy perc alatt történt, hogy Kim kimászott a szellőzőből, fegyverével lelőtte az egyik droidot, egy rúgással földre terítette a másikat, a harmadikat pedig egy lebukás után szintén lelőtte. Piros pöcök, ezt kell megtalálnia, onnantól kezdve minden Parker kezében lesz. Meg is van, a fiú adóvevőn keresztül jelzi, hogy mostantól ő irányít, fél percen belül beengedi Rob-ot, Kim pedig folytathatja útját a szellőzőben a széf felé. A kis gömböt a kezében tartotta és kúszás közben a kivetített miniatűr tervrajzot nézte. Azt követve fordult jobbra és balra.
Mindeközben Parker kinyitott egy mellékajtót, ahol Rob be tudott jutni az épületbe. Itt kezdődött csak el számára igazi izgalom. Kézi fegyverét ügyetlenül használta, de eltalált két roham-droidot, aztán miközben sorra helyezte le a robbanótölteteket az épületben, egyre több droiddal találta szembe magát, és bár elég gyakran elfogta a halálfélelem, minddel végzett. Még mindig van húsz töltet, pedig már vagy kétszer átjárta a gyárat. Annyira belejött a futásba, a bomba-pakolásba és a droid irtásba, hogy már nem is tűnt számára olyan nagynak az épület.
– Rob gyere ki! Kim már visszafelé tart, mindjárt a szellőző végében van – szólalt meg Parker adóvevőn keresztül.
– Jó, de még van húsz robbanótöltetem.
– Mondanám, hogy helyezd a főreaktorba, de az kész öngyilkosság lenne, szóval inkább szaladj!
– Megyek már – mondta Rob és a visszaút során az összes többi bombát lerakta valahova. Aztán egy kellemetlen meglepetés fogadta őt annál a mellék-ajtónál, ahol bejött. Nem csak roham-droidok, de harci-droidok is voltak ott – Hoppá – riadt meg Rob, a hangja pedig felkeltette a droidok érdeklődését. Amint meglátták őt, tüzet nyitottak rá. A férfinak az volt a szerencséje, hogy az egyik bombát véletlenül aktiválta az egyik roham-droid, így a legtöbbjük megsemmisült, ráadásul a semmiből ott termett mellette Kim egy óriási táskával a hátán.
– Jól szórakozol?
– Nem éppen, alig két perc múlva felrobban az egész épület és mi még itt vagyunk.
– Nyugalom, kezelem a helyzetet – vette el a férfi fegyverét a nő és egyszerre két pisztollyal sorozta a droidokat. Fejvadászként nagyobb a tehetsége és a tapasztalata fegyverek terén, mint Robnak, aki csak egy egyszerű kovács.
Szaladva törtek ki a gyárból és már többszáz méterre voltak a hegytől, amikor az egész bolygót felrázó robbanás bekövetkezett. A fal és vasdarabok, a műszerek, a hegy sziklákra morzsolódott darabjai és a droid maradványok szerteszét repültek, de Kim és Rob már hatótávolságon kívül voltak.
– Megcsináltuk, ezaaaz! – üdvözölte őket Parker boldogan.
– Megvan a pénz? – kérdezte Rob kimerülten a nőtől, aki lecsapta a nagy táskát a poros földre. Egyébként még távolabb mentek a helyszíntől, egy Rob magasságának háromszorosával megegyező szikla mögött voltak, Parker és Kim pedig a megszerzett pénzt számolta. Rob álmodozva nézte, ahogy az arany és ezüst kreditek megcsillannak Parker elektronikus lámpájának fényében. Sosem látott még ennyi pénzt. Tudja, hogy csak a harmadát kaphatja meg, de már az is elég ahhoz, hogy szüleinek és magának is normális körülményeket teremtsen.

– Hatvanezer. És pontosan elosztható háromfele. Tessék Rob, ez a tiéd – tolt oda a leizzadt férfinak néhány toronyba épített kreditet – Parker ez téged illet, ez pedig engem – osztotta el igazságosan Kim – Nos úgy érzem közös kalandunknak ezzel vége. Parker te mehetsz kódokat törni szerte a galaxisban, Rob tudom, hogy te jó dolgokra fogod használni a pénzt, én pedig... Én pedig folytatom az életem egy száműzött és átvert fejvadászként.
– Ti is hallottátok? – állt fel Rob riadtan.
– Mégis mit? – ivott bele vizes üvegébe Parker.
– Én sem hallok semmit. – értetlenkedett Jungan és kendőjét a fejére kötötte.
– Füleljetek jobban és készítsétek a fegyvereket. Ezek Batuui tigrisek.
– Van egyáltalán ilyen faj?
– Persze, de nincs róluk sok információnk. Nem volt sok túlélője azoknak az eseteknek, amikor Batuui tigriseket láttak – magyarázta Gorgan.
– Akkor úgy tűnik együtt maradunk még egy darabig – söpörte össze a pénzét Parker.
– After parti – vigyorgott Kim.
– Csak nehogy itt hagyjuk a fogunkat. – dünnyögte a hármasuk utolsó tagja. Rob.
Nem sokkal később valóban feltűnt három vadállat, pengeéles fogakkal és karmokkal, szőrük zöld volt és sötétebb árnyalatú zöld csíkok futottak rajta végig. A három állat félkörbe állva kerítette be őket és nyál csorgatva morogtak rájuk.
– Mit tanácsolsz Rob? Végezzünk velük? – kérdezte Kim.
– Inkább, mint hogy fordítva történjen – emelte fel fegyverét a férfi és lelőtte az egyik állatot. A tigris egy nyűszítés után mozdulatlanul szétterült a földön, társai pedig azonnal rátámadtak a csapatra.
– Fuss a hajóhoz Parker és vegyél fel minket! – utasította a fiatal fiút Kim – Én és Rob feltartjuk őket.
Így is történt. Parker elindult a hajó irányába, de a másik két tigrist már nem volt olyan könnyű legyőzni. Kim kétszer is meglőtte az egyiket, de csak a harmadik találat okozta halálát. Ráadásul belemélyesztette a fogát a combjába ezzel egy csúnya, vérző sebet okozva. Robnak nem volt ekkora szerencséje. A tigris gyors és cseles volt nagyokat ugorva ért oda hozzá és egy találat sem érte. Végig terült vele a földön és...
– Ne! – kiáltott fel Kim és fegyverével azonnal lelőtte az állatot – Rob! Rob minden rendben? – szaladt oda a háton fekvő férfihoz, aki a kínos csendet egy nevetéssel törte meg.
– Végig karmolta az arcom egy Batuui tigris és nem haltam meg – mondta hitetlenkedve és nem foglalkozva az arcán lévő hatalmas vérző vágással tovább nevetett. Megkönnyebbült, de nem csak a tigrisek miatt. Felrobbantott egy szeparatista droid gyárat, egy igazi küldetésben vett részt és túlélte! Kim először hitetlenkedve nézte őt, de végül vele együtt nevetett.
A sötét vidéket egy hajó fényszórója világította meg, kinyílt a csapóajtó, Kim és Rob pedig felmentek a hajóra.
– Ezek szerint megúsztátok. Annyira örülök, hogy jól vagytok – jött elő a pilótafülkéből Parker, aztán mikor meglátta barátait rögtön elkomorodott – Rob! Kim! Mi a fene...
– Orvosi ellátásra van szükségünk, az enyém nem olyan vészes, de...
– A tiéd is súlyos, jössz velem az orvosi rendelő ügyeletére – mondta Rob ellentmondást nem tűrő hangon – Parker vigyél vissza minket a városba.
– Igenis.
Kim Jungan hajója leszállt a várostér közepén, és az utasai azonnal az orvosi rendelőbe mentek. Egy orvos droid volt ott és fél óra alatt ellátta a sebüket. Betértek a kocsmába, ettek és ittak egy kicsit, aztán hajnalban visszamentek a hajóra. Elérkezett a búcsú ideje.
– Köszönöm, hogy veletek dolgozhattam, remélem még találkozunk – ölelte meg Kimet és Rob-ot Parker és a pénzével meg a műszereivel együtt elhagyta a hajót.
– Én is köszönöm, hogy túszul ejtettél munka közben – nézett a nőre Rob mosolyogva.
– Nálad nagyszerűbb embert nem is választhattam volna a túsz szerepére. – viszonozta a mosolyt Kim.
– Kim! Nekem... El kell mondanom valamit – kezdett bele a nagydarab férfi.
– Jaj, ne is folytasd! Hízelgő, de nem vagyok képes egy helyen leragadni. Különben is, nem érdemellek meg.
– Oh értem – bólintott csalódottan a férfi.
– Ne haragudj Rob, de neked is jobb lesz így. Örülök, hogy megismerhettelek – tette a kezét a vállára Kim. – Sok szerencsét a továbbiakban.
– Neked is – mondta végül a férfi és a pénzével együtt ő is elhagyta a hajót. Visszament a műhelyébe és filozofálgatás közben befejezte a félbehagyott fegyverek javítását. Bárcsak itt lenne most valaki, akinek ezeket a kalandokat elmesélheti. A szüleit nem akarja ezzel terhelni, ha kérdeznék honnan van ez a rengeteg pénz azt feleli majd, hogy fogadásban nyerte. De például Noah barátjának lelkesedve mesélte volna el milyen izgalmakat élt át a kaland során. De Noah nincs itt, már évek óta elment. Ki tudja látják-e még egymást valaha.
Rob úgy döntött ma már nem dolgozik többet. Ki kell pihennie magát és a sebével is óvatosan kell bánnia. Bezárja a műhelyt és elindul a falujába. Az úton pedig csak arra tud gondolni, hogy vajon meddig lesz elég ez a pénz? Ha ügyesen befekteti akkor hónapokig is kitarthat. De ki tudja mik jönnek majd a képbe.

Arra sajnos még Rob se gondolt, hogy körülbelül egy év múlva a Galaktikus Birodalom fogja uralni a galaxist és ez mindenki életét fenekestül meg fogja változtatni...