Naboo egész népe gyászol. Egykori királynőjük, Padmé Amidala életét vesztette. A nép nem tud halála okáról, nem is szabad tudniuk róla. A temetési ceremónián valamennyi, egykor Padméhoz közel álló ember részt vesz. A szülei, a testvérei, volt szenátor társai, a nabooi nemesek, volt hasonmásai és udvarhölgyei, valamint régi barátai. Barátai közt tudhatja Natalie Pearst is. Natalie gyermekkori barátnője volt Padménak, ugyanabban a kis faluban laktak, együtt nevelkedtek több, mint 10 éven keresztül. Szüleik jó barátok voltak, mindkét család pénzes és tekintélyes. Padmé és Natalie egy évben születtek, elválaszthatatlanok voltak. Sokat adakoztak a szegényeknek és az árváknak, az egész falu elismerte őket és munkásságaikat. Pedig csak két kislányról volt szó. Akik közül az egyik, hamarosan a bolygó uralkodója lett. Padmé királynőként sem feledkezett meg barátnőjéről, mivel sok mindenben hasonlítottak, szívesen felvette volna hasonmásának. Ám, nem akarta veszélybe sodorni őt, ezért végül udvarhölgyének fogadta. Natalie Padmé uralkodásáig végig vele volt, de aztán mindketten a tanulmányaikra és magánéletükre koncentráltak. Amidala szenátornak tanult, Natalie pedig visszaköltözött a szüleihez szülőfalujába. Ám akkor találkozott egy fiúval, aki család és pénz nélkül érkezett a bolygóra és a faluba. Ez a fiú nem volt más, mint Noah Svard.
Évek teltek el a találkozásuk óta, azóta pedig kialakult köztük egy igen erős, romantikus kapcsolat. Titokban kellett tartani szerelmüket, mert Natalie tartott attól, mit szólnának a szülei ahhoz, hogy ő egy szegény fiút visz haza. Félreértés ne essék, csodás szülei vannak, de azért azt elvárják lányuktól, hogy pénzes férjet kerítsen magának.
Tehát Natalie, épp úgy, mint mindenki más, fekete ruhában, és búskomor tekintettel áll, és nézi az üvegfedelű koporsót, amelyben egykori legjobb barátnője holteste volt. Még így is eszeveszetten gyönyörű volt, pedig nem is tartozott az élők sorába. A fiatal nőben most realizálódott ténylegesen, hogy Amidala szenátor meghalt, könnyek szöktek a szemébe. Nem bírta ki sírás nélkül. Bal kezét óvatosan megszorították, ezzel próbálták megnyugtatni őt. Ezt a mozdulatsort a mellette álló Noah csinálta, aki fekete ruhát viselve szintén eljött a temetésre, Natalie segítségével. A két fiatal keze szorosan össze volt kulcsolva, szerelmükkel kell elkergetniük a gyászt. Ezt a szörnyű, szörnyű gyászt.
A temetés után Natalie-nak vissza kellett térni a szüleihez - akik szintén meg lettek hívva a temetésre. Noah megbeszélt vele egy találkozót, holnap hajnalban. Ha találkoznak, mindig megnézik ahogy felkel a nap. Gyönyörű látvány és nem mellesleg romantikus is.
A Pears család még egyszer részvételt nyilvánít Padmé szüleinek és testvéreinek, aztán pedig elindulnak haza. Alig kommunikálnak egymással, igazából nem is lenne miről. A temetés és a tudat, hogy Padmé meghalt, az egész bolygót szótlanságra és gyászolásra kényszerítette. Natalie bevonult szobájába, levette a köpenyét, és leült az ágyra. Fekete vállpántos ruhában volt aranybarna haját pedig fésülni kezdte egy aranyozott fésűvel. Üveges tekintettel nézte magát a fali tükörben, arca sápadt volt, szeme pedig a sírástól pirossá lett. Lehunyta a szemét, vett egy mély levegőt és felállt. A fehér márvány szekrénysorához lépett. Egy alsó fiókból pedig elővett egy gyöngyökkel díszített dobozt. Kilépett az erkélyre és leült az ülőgarnitúrájára. Felnyitotta a dobozt, ami még több dolgot rejtett. Egy kisebb, kékeszöld dobozkát, aminek az oldalán van egy pöcök. Ha azt feltekerjük egy gyönyörű zenét játszik le. Natalie feltekeri a pöcköt és szemét lehunyva hallgatja a zenét. Ismét sírni kezd az emlékek miatt, ugyanis ezt még Padmétól kapta a 10. születésnapjára. Visszaemlékszik azokra a napokra, amikor kislányként játszottak a falu határában, a réten, és mindig ezt a zenét hallgatták közben. Mindig kiszámolták, hogy melyikük tekerje fel a kis zenedobozt, csodás gyermekkori emlék volt ez Natalie számára. Ha Padmé most itt lehetne, bizonyára ő is meghatódna. De nem lehet itt. Meghalt.
A zenedoboz elcsendesül, de a fiatal nő nem tekeri fel újra. Ezúttal egy üvegcsét emel ki a gyöngyös dobozból, az üvegcsében pedig két szál, száradt virág van. Egy hosszabb, rózsaszín; és egy rövidebb fehér. Ezt a két virágot a réten szedték egyszer Padméval, sokáig vázában virítottak, de mikor elhervadtak, Natalie akkor sem dobta ki őket. Most pedig újra előkerültek eme virágok, ezzel pedig még több fájdalmat okozva neki. Nem is érti miért vette elő most ezt a dobozt. Mintha nem is ő akarta volna így, a szíve vezényelte. Volt még ott egy valami. Egy arany nyaklánc, díszes medállal. Kinyitotta a medált, ami egy közös gyerekkori képet tartalmazott róla, és Padméról. Pár másodpercig bírta csupán, zokogni kezdett. Ha legalább el tudott volna búcsúzni tőle! De nem volt rá alkalma. Natalie mindent visszatett a gyöngyökkel borított dobozba, azt pedig vissza a fiókba. Levette a fekete ruháját és elment fürdőzni egyet vacsora előtt.

A szakács felszolgálta a vacsorát a Pears család számára. Sült hús és párolt zöldség. Natalie alig akart enni valamit, nagyon kevés étel ment le a torkán. Édesanyja és édesapja gondterhelten néztek össze.
- Lányom. Egyél még - nógatta egyszülött lányát Brith, az édesanyja.
- Nem bírok anyám - tolta el magától a tányért Natalie.
- Pihenj le. Holnap fontos útra kell indulnod - utasította az apja.
- Micsoda? Hova megyek? Én nem tudok semmiről - értetlenkedett a fiatal nő.
- Nagyon fontos feladatod van Natalie - nézett mélyen zöld szemeibe az apja - Mint azt te is tudod, véget ért a köztársaság és kipusztultak a jedik. A háború véget ért és most a Galaktikus Birodalom irányít mindent. Az egész galaxist mocskos gazemberek irányítják. Viszont nem mindenki áll a Birodalom oldalán.
- Vannak még jedik? Meg fognak védeni minket? Van még remény arra, hogy újra köztársaság legyen? - kérdezősködött izgatottan Natalie.
- Jedik még bizonyára vannak valahol, de bujkálni kényszerülnek. Egyszer az ő idejük is eljön. De most civil csapatok terveznek ellenállni és lázadni. Ők a köztársaság azon hívei, akik nem félnek szembe szállni a gonosszal.
- Mi is hozzájuk tartozunk? Őket képviseljük?
- Natalie - sóhajtott fel az édesanyja - Ebben a kilátástalan helyzetben senki sem tudja hova tartozik. De nekünk saját ügyünk azokat támogatni, akik a Birodalom ellen vannak.
- Értem. Hogyan támogatjuk őket? Pénzügyileg? - találta ki rögtön a dolgot az ifjú hölgy - Á, hogy ez lenne a dolgom. Krediteket szállítani a Lázadóknak.
- Igen. Új a szervezet, egy fedezetlen bázison kívül semmijük sincs. Néhány hajó, siklók, kézi fegyverek. De számuk kevés, ezért további támogatásokra van szükségük. Több Nabooi nemes is egyet ért velem, a Birodalom csak rontást hoz nekünk - mondta az apa - A barátaim is küldtek több ládányi kreditet, és jómagam is félretettem valamennyit. A te feladatod az lesz, hogy holnap délelőtt útnak indulj egy hajóval és eljuttasd a pénzt a lázadás központjára. A Polis Massára kell menned.
- Polis Massa. Padmé is ott halt meg. Ő is a lázadókhoz tartozott. És meghalt!
- Bonyolultabb a helyzet, mint te azt hiszed. Padmé egészséges volt, de elhagyta az életereje.
- De miért? - kérdezte Natalie könnyes szemmel.
- Lányom - simogatta meg a vállát édesanyja - Most tedd félre egy kicsit a gyászolást tudom, hogy nehéz, de menni fog. Ha Padmé élne, ugyanúgy a Birodalom ellen szólna, tégy úgy, mint ahogy ő tenne! Cselekedj helyesen és vidd el a krediteket a bázisra.
- Én megteszem. De miért hárult rám ez a feladat?
- Én nem mehetek el, fontos gyűlések lesznek holnap Theed városában - adta meg a magyarázatot az édesapja. - Anyád pedig...
- Új oktatási rendszer van, a fiúgyermekek többségét rohamosztagossá képzik, több a lány az iskolában és variálnunk kellett az osztályokat. És nekem, mint a helyi iskola igazgatójának, részt kell vennem mindenen.
- Értem - bólintott Natalie.
- Már csak egy aprócska gond van - dörmögte az apja - Kéne egy pilóta.
- Egy pilóta? - ragyogott fel a hölgy szeme.
- Igen, mert nem bízhatunk rád ennyi mindent. És különben is, féltünk téged. Szükséged van egy kísérőre.
- És ez miért probléma? - kérdezte Natalie.
- Azért, mert még nem találtunk erre alkalmas személyt.
- Nem is kell! Ismerek valakit, aki szívesen elvinne a Polis Massára. De azért hajnalban még megkérdezem tőle.
- Ki az? Ismerjük? - érdeklődött az anyja.
- Nem, de örülnék neki, ha végre megismerkednétek. Eddig nem mertem bemutatni nektek, mert... Nem olyan az agyagi háttere, mint nekünk.
- És aztán? Jaj, kislányom! Te szerelmes vagy és nem is szóltál? - nevette el magát Brith és egy nagy puszit nyomott a lánya fejére - Hajnalban menj el érte, reggel mutasd be nekünk, és délelőtt induljatok útnak. Ha minden igaz két nap múlva tértek vissza. És akkor aztán jobban megismerhetjük őt.
- Mi a fiú neve? - kérdezte szigorúan Norman, az apa.
- Noah Svard.
- Ismerős. Egészen véletlenül nem programozó és szerelő?
- De igen - helyeselt Natalie. Kíváncsi volt édesapja vajon honnan ismeri az ő titkos szerelmét.
- Rendes fiú, add át neki, hogy üdvözlöm a Pears családban - mosolyodott el - Na! Egyél még egy kicsit. Az elkövetkezendő két napod igen fárasztó lesz.