Október 21.

Sziasztok! A nevem Naja. 14 éves vagyok, és bármily meglepő az Alderan-on (ejsd: ,,Olderán") lakom. Az apám egy elég ismert ember; mindenki csak úgy ismeri, hogy Organa szenátor úr. Az senkinek sem jut eszébe, hogy ő nekem az apám. Persze tudják, hogy ő az apám. Csak nem gondolnak bele. Én csak ,,a kisebbik Organa hercegnő" vagyok. Ugyanis van egy nővérem, Organa hercegnő. Ja. Leia. Ő már 19 éves és tagja a Lázadóknak. Vagyis ő az egyik vezetőjük. Van titkos bázisuk is meg minden. Szterintem tök király. Az unokatesóim szerint menő. Meg kúl. Satöbbi. Na mindegy, nem érdekes. Ha tudni akarjátok az okát, hogy miért ragadtam tollat, fogtam egy füzetet és neveztem ki
,,naplóm"-nak, hát akkor azt most megtudjátok. Egyszerű. Azért, mert 14 éves vagyok és egyszerűen muszály leírnom az érzéseimet, meg a gondolataimat. Szóval. Apa és anya elég gazdagok. Mivel úgyszólván hercegnő vagyok. Amióta Leia nagykorú és kevesebbet van itthon, azóta én vagyok a középpontban. Ennek először örültem, de mostanra unom. Minden lépésemet figyelik, és sehova nem mehetek el úgy, hogy ne szúrnának ki, és vinnének vissza apámhoz. Értem ez alatt azt, hogy ha például a barátaimmal akarok ellógni valahová, az jóformán lehetetlen. Szóval először örültem, hogy Leia elment, de mostmár nagyon hiányzik, rég láttam, és tök egyedül érzem magam nélküle. Itt ez a hatalmas épület amiben lakunk és üresen kong. De totálisan. Leia 5 éves volt, amikor megszülettem. Őt örögbefogadták, tudta ő ezt jól, anyáék így nevelték. De az, hogy mi volt előtte, titok. Leia sem tudja, hogy kik voltak a vérszerinti szülei, és bár nagyon szereti anyáékat, azért reménykedik, hogy egyszer még megtudhatja; ha úgy adódik, találkozhat velük. Persze erre elég kevés az esély sajnos, mert anyáékon kívül senki sem tudja. Szóval mivel Leiát örögbefogadták, úgy gondoltál, legyen még egy gyerkőc, de az már saját. Ez lettem én. És mi csak ketten vagyunk, ami ahhoz képest fura, hogy például az unokatesóim minimum négyen vannak egy családban testvérek. Merthogy elég sok unokatesóm van. De ez már egy másik téma. Szóval. Leia elment és elméletileg holnap vagy holnapután meg kéne érkeznie. Már nagyon várom! Mert olyan unalmasak ezek a hétköznapok! Magántanuló vagyok, amit utálok. Amikor kisebb voltam, rendes suliba jártam a velem egykorúakkal, de aztán apám kivett a suliból, mondván, hogy hercegnőnek kell tanulnom. Pff. Nagyon dühös vagyok rá emiatt azóta is. De amúgy apa jó ember. Senkinek nem akar rosszat szándékosan. Számára a nép sorsa a legfontosabb. Ezért van olyan keveset itthon. Na, mára elég lesz ennyi, majd írok. Most mennem kell vacsorázni.

Október 24.

Leia nem jött. Se tegnap, se tegnapelőtt. Se ma. Nem is jelzett semmit. Ez elszomorított. Apa viszont megérkezett; rögtön ki is oktatott. Az úgy volt, hogy tegnap olyan dél körül az egyik srác a régi sulimból, becsöngetett hozzánk. Na most ez úgy hangzott, mintha nem ismerném. Pedig ismerem. Nagyon jól.
Joel-nek (ejsd: ,,Dzsoel") hívják, és annyi idős, mint én. Régen -egészen két évvel ezelőttig- egy osztályba jártunk. És én tökre bele voltam zúgva. De teljesen. Aztán eljöttem. Ritkán láttam, szinte egyszer sem. De tegnap, amikor anya szólt, hogy egy régi osztálytársam van itt, és kimentem hozzá, és megláttam, görcsbe rándult a gyomrom, és rá kellett jönnöm, hogy még mindig szeretem. Na erről ennyit. Szóval kimentem hozzá.
-Szia! -köszöntem zavartan.
-Szia! -ő is zavart volt egy kicsit.
-Csak jöttem megkérdezni, hogy hogy van a hercegnő.
Ezzel kicsit oldotta a feszültséget és a zavartságot köztünk. Elnevettem magam.
-Ó pompásan
köszönöm! -válaszoltam mosolyogva.
-Ennek felettébb örülök.
-De most komolyan. Hogyhogy jöttél?-kérdeztem, mert tényleg nem tudtam hova rakni.
-Tényleg csakúgy-válaszolta.
Nos. Ezek után még sokáig beszélgettünk. Már majdnem fél órája a kapuban álltunk, amikor egyszer csak megérkezett apa. Ránk nézett, alig láthatón megcsóválta a fejét, majd inkább lerakta a siklóját a garázsba.
-Asszem jobb ha
mész-komorodtam el egy pillanat alatt. Joel látta rajtam, hogy nem viccelek, így elköszöntünk, majd elment. Sóhajtva néztem utána, de nem volt időm sokat gondolkodni, mert apa kilépett a garázsból. Odaszaladtam hozzá. Szorosan magához ölelt.
-Hiányoztál!-mondtam neki.
-Te is nekem. Ki volt ez a fiú.
-Csak egy régi osztálytársam-legyintettem. Apa nem érti a szívügyeket.
-És mit akart?-kérte számon. Sejtettem, hogy tudni akarja majd. Pff.
-Csak megkérdezte, hogy vagyok. Ennyi.
-Értem. Akkor jó-megnyugodott.
-Gyere menjünk be!
Odabent aztán puszi-puszi anyának is, aztán leültünk ebédelni.
-Szóval van egy kis gond. Benne vagyunk a háborúban. Eléggé mélyen. A birodalmiak ugyanis támadni készülnek. Ráadásul hamar!
Apa inkább anyának mesélte ezeket. Én meg csak hallgattam.
-És mi van Leiával?-kérdeztem hirtelen.
Mint kiderült, senki sem tudta. Komolyan kezdek aggódni.
Késő éjszaka, amikor már mindneki aludt, titokban üzentem Joelnak, hogy holnap délután fél ötkor találkozzunk a templom előtt. Remélem megkapta és eljön. De mostmár megyek aludni. Mindjárt leragad a szemem. Jó éjt világ!

Október 27.

Hű! Az elmúlt három nap elég zűrösre alakult. Ha valaki azt mondja nekem három nappal ezelőtt, hogy ma már nem a bolygómon leszek, egyszerűen kiröhögöm. Merthogy apa fix, hogy sosem engedne el egy másik bolygóra. Szóval várnom kellett volna az utazgatással minimum addig, amíg nagykorú leszek. De így! Na szóval. Akkor elmondom, hogy mi történt.
Szóval ugye 25-én délután találkoztam Joellel. Elmondtam neki, amit apától hallottam, de megkértem, hogy ne mondja el senkinek. Az egész szitu amúgy fura volt. Ő nem volt zavarban, csak én. De én nagyon. Na mindegy. Szóval. Utána hazamentem. Otthon apa fogadott ezzel:
-Naja! Csomagold a legfontosabb dolgaidat! Elmegyünk, most! Mozgás!
-De apa!... mi???? Miért kell...
-Menj már! Mindent elmondok, később!
A szobámba szaladtam. Megragadtam a kedvenc táskám, és bele dobáltam pár ruhát. Aztán fogtam egy másik táskát, abba pedig beleraktam két füzetet, tollakat, a naplóm, még pár fontos dolgot, plusz egy egészen kicsi tarisznyát, ami még Leia készített nekem, jó pár évvel ezelőtt. Amikor itt tartottam belépett anya.
-Amit nem azokba a táskákba raktál...-végig nézett a szobámon.-Szóval a maradék cuccodat rakd ebbe-odaadott egy utazóládát. Ami kellett is. A szobám ezek után szinte üres lett. Már csak szemét és a bútorok maradtak benne. Meg pár dolog ami nem kellett már. Hát igen. Lehet, hogy gyakrabban kéne szortíroznom. De ahogy ezeket végig gondoltam anya ismét bejött és közölte, hogy menjek át Leia szobájába, mert az ő cuccai is velünk jönnek. (Na nem mintha egyébként Leia nem vinné el mindig a fél szobáját. Neki nincs olyan sok cucca, mint nekem.)
-Az én cuccaimmal mi legyen?-kérdezm.
-Mindjárt felküldöm érte Michael-t-mondta anya, azzal lerobogott a lépcsőn. (Mellesleg Michael egy segéd. Kicsit olyan szolga féle, de én utálom így hívni őket.) Kelletlenül át mentem Leia szobájába, hogy segítsek a ,,szobalányoknak" a pakolásban.
Később amikor már az űrhajó-kikötő felé tartottunk (igen, anyáék legalább annyit elárultak a nagy rohanásban, hogy hova megyünk), ismét megkérdeztem:
-Apa, mi ez a nagy felhajtás?
Apa nagyot sóhajtott, majd rám nézett.
-Ne haragudj, Naja, hogy eddig nem mondtuk el, de túl hosszú lett volna. Na meg én úgy gondoltam, hogy még kicsi vagy ahhoz, hogy tudd. De anyád meggyőzött, hogy jogodban áll tudni róla. Félre ne értsd, mi is csak most tudtuk meg-apa mellette lévő táskában kezdett kotorászni, majd előhúzott egy borítékot.-Tessék-adta oda.-Olvasd el nyugodtan.
Kinyitottam és olvasni kezdtem:

Kedves Anya és Apa!

Nagyon hiányoztok meg minden, puszi-puszi, de... van egy kis gond. Ne ijedjetek meg, én jól vagyok, de ti veszélyben vagytok. A Birodalom kitalálta, hogy kipróbálja az óriási fegyverét egy bolygón. És a kiválasztott bolygó az Alderan lett. Szóval. Mondom mi a teendőtök: amilyen gyorsan csak tudjátok, hagyjátok el a bolygót! És indíts, apa, evakulációt (írói megj.: nem biztos, hogy ez a helyes szó, ami illik ide)! Az embereket evakuláljátok! Amilyen gyorsan csak lehet! Amíg még nem késő! Akár melyik percben lőhetnek, és abben az esetben a bolygónk felrobban! Kérlek siessetek!!! Nagyok szeretkek titeket! Nem akarlak elveszíteni!!! Sok puszi nektek! Puszilom Naját is! Siessetek!
Leia❤

Mikor a levél végére értem először is lesokkolódva meredtem apára.
-Ez halál komoly?-suttogtam döbbenten.
Apa bólintott. Visszaadtam neki a levelet, majd kibámultam az ablakon.
Az űrhajó-kikötő nem volt messze (Joelék lakásához pedig egyenesen közel volt😏), nem sokkal később meg is érkeztünk. Már feltettük a csomagokat, és már majdnem mi is fölszálltunk, amikor eszembe jutott valami.
-Apa állj!-kiáltottam, és szaladni kezdtem Joelék felé. Tudom ez fura volt. A baj csak az volt, hogy nem jutottam messzire. Apa elkapott.
-Naja, eszednél vagy? Hova mész?
-Apa! Joel!-sírtam el magam.
-Mi?-nos, nem csodálom, hogy apa ilyen értetlenül állt a dolog előtt. Anya viszont értette.
-Ja hát persze! A fiú, aki tettszik Najának!-fordult apu felé.
Szúrósan néztem rá.
-Mi?-apa továbbra sem értette.
-Apa, hadd kérdezzem meg, hogy eljön-e velünk!-kértem.
-Mindenki kijut a bolygóról, megígérem neked!
-De attól még akkor nem fogom látni többet!
-Na jó, nem bánom. De gyors legyél!-engedett el apa.
Futottam ahogy csak tudtam. Amikor Joel anyukája beengedett, csak annyit mondtam, hogy Joellel szeretnék beszélni. Elmagyaráztan Joelnek, hogy mi a helyzet. Leia levélét, hogy mi most elmegyünk. Satöbbi.
-Nem értem-rázta meg a fejét.-Így is úgyis elhagyjuk a bolygót, de?
-De kérlek ti gyertek velünk! Szeretném!-ezt már suttogva mondtam; csak Joel hallotta.
Tíz perc múlva a családjuk indulásra készen állt.
Amint visszaértünk a kikötőbe, azonnal felszálltunk a gépre. Ami tele volt. Mindenhol emberek ültek és álltak. Több gép is indult, az is mind tele volt. Szerencsénkre, nekünk apa foglalt helyet, így le tudtunk ülni. Nem sokkal később a gép felszáll, és kilőttünk az űrbe. Nos, ami ezután jött, az nagyon zavaros, de megpróbálom leírni. Szóval. Csodálkozva néztem az űrt. Eddig még nem jártam itt. Aztán egyszercsak nagyot rázkódott az űrhajó.
-Mi volt ez?-néztem apára. Értetlenül megrázta a fejét.
-Figyelem emberek!-ordította egy ember, aki az űrbázison dolgozott, csak ő is velünk tartott.-Mindenki a kis kabinokba! Egybe max. 10 fő fér be! Alattunk van a Tatuin, oda fognak vinni titeket! Mindenki! Beszállás!
Ahogy a tömeg felfogta a hallotakat, egyszerre akartak benyomulni a mentőkabinokba.
-Naja! Fogd a két táskád! El ne engedd! Apád intézi az utazóládád!-kiabálta anya.
-Naja gyere! Erre!-kiabált apa.
Felkaptam a két táskám, és apa után indultam. Illetve csak szerettem volna, mert elsodort a tömeg. Nem tudtam utána menni. Nem törődtem ezzel, tudtam, hogy úgyis egy helyen érünk földet, akkor majd megkeressük egymást. Úgyhogy inkább magamhoz szorítva a táskám beszálltam egy kabinba. Nem sokkal később a kabin megtelt, becsukták az ajtaját, majd kilőttek minket. Én még ilyet életemben nem láttam. Úgy suhantunk a bolygó felé, hogy az csak na! Persze, amint a közelébe ért, lassított. Majd földet ért. Kiszálltunk. Én rögtön a többi felé indultam... csakhogy nem volt ,,többi". Körülnéztem. Egy kopár sivatag? Ez lenne az a bizonyos Tatuin? Hát ez elég szörnyű! A többi ember szétszéledt, de nem láttam köztük senki ismerőst. A távolban láttam egy várost. Oda indultam. Sétáltam, sétáltam. Egyszercsak megláttam, hogy egy másik mentőkabin éppen akkor ér földet. Odaszaladtam. Nem láttam a kiszálló emberek közt se apát, se anyát, se Joelt, se senki ismerőst. Úgyhogy folytattam az utam a város irányába. Nagy sokára végre odaértem. Valószínűleg a belvárost sikerült megtalálnom, mert elég nagy volt a nyüzsi. Az utca tele volt boltokkal, kocsmákkal, emberekkel, árukkal.
-Hjajj! Mit fogok én itt egyedül csinálni?-sóhajtottam.
Tovább sétáltam, de nem sokára rádöbbentem, hogy szomjas vagyok. Megláttam egy kocsmát, gondoltam bemegyek. Na ez hiba volt.
Beléptem az ajtón. A kocsma tele volt különféle undorító lényekkel. Gyorsan kértem egy pohár vizet, kifizettem (kredit volt nálam, szerencsére), és már majdnem beleittam amikor valaki kiverte a kezemből.
-Hé!-kiáltottam föl.
-Mit csinálsz kislány?-dörmögte egy szörny.
-Én semmit! Valaki ki verte a kezemből a poharat!-védekeztem.-Nem maga volt az?
-Mit képzelsz te rólam? Úgy nézek én ki, mint aki ilyen kis sz*rosokkal foglalkozik?-fenyegetőzött.
-Én nem...-kezdtem hátrálni, de neki mentem a falnak. Már emelte a kezét, hogy megüssön, amikor egyszercsak a semmiből előtűnt egy jedi (igen, nem viccelek! Egy JEDI!), és egy lézerkarddal levágta a szörny karját. A szörny a csonkját szorongatva, ordítva elfutott, én pedig feltápászkodtam a földről és hálásan néztem a megmentőmre.
-Jól vagy?-kérdezte kedvesen a jedi.
-Igen köszönöm!-mondtam, majd remegve lerogytam a földre és zokogni kezdtem.
-Mit csináltál vele, Ben?-hallottam egy fiatal srác hangját.
-Én semmit!-védekezett az említett.
-Akkor miért sír?
-Nem tudom. De gyere, Luke, vigyük ki innen. Ez a hely nem neki való.
A srác és a jedi (!!!) felsegítettek a földről és sűrűen elnézést kérve a vendégektől meg a kocsmárosoktól kitessékeltek a kocsmából. Kint leültettek egy padra, mire abbahagytam a zokogást, és megtöröltem a szemem.
-Nagyon szépen köszönöm!-suttogtam.
-Ugyanmár, semmiség!-legyintett a srác.
-Tulajdonképpen mit kerestél egy kocsmában?-kérdezte a jedi.
Elmeséltem neki, hogy keveredtem ide, majd megkérdeztem kik ők.
-Ó, ne haragudj, még be sem mutatkoztunk!-kapott a fejéhez a fiú.-Luke Skywalker vagyok.
-Én pedig Obi-Wan Kenobi, jedimester.
-Én Naja Organa vagyok.
-Te vagy Bail Organa lánya?-kérdezte döbbenten a jedi.
-Igen, miért?
-Hát ő elég híres ember...-kezdte Obi-Wan.
-Tudom.
-...és ha a kocsmában megtudják, hogy a lánya vagy...
-De nem tudják-vágtam közbe.
-Hidd el ezek bármire képesek-figyelmeztetett Luke.
-Rendben. Vigyázni fogok!-ígértem meg.
-Na és, most mihez kezdesz?-kérdezte Obi-Wan.
-Hát, hogy őszinte legyek nem tudom-vallottam be, és lehajtottam a fejem.-De ne is törődjetek velem!
-De törődünk!-mondta Luke.-Ebben a városban megölnek, ha egyedül kóborolsz! Ez a belváros!
-De Luke! Akkor mit akarsz vele csinálni?
-Nem tudom, de az biztos, hogy itt nem maradhat egyedül! Láttad, az előbb a kocsmában is majdnem megmérgezték, és...
-Várj! Mi?-vágtam közbe.-Mi az hogy majdnem megmérgeztek???
-Az ital, amit meg akartál inni. Méreg volt benne.
-De nem ittam meg, mert...?
-Mert kivertem a kezedből-magyarázta Luke.
-Tényleg?-kérdeztem csodálkozva. Luke bólintott, mire megöleltem.
-Ben! Vigyük el magunkkal!
-Ezt hogy gondolod, Luke? Csak két személyre fizettem Csubakkának!
-Jajj már! Csak el visznek még egy lányt is!
-Hát jó megkérdezzük. De akkor menjünk a felszálló helyre!
Elindultunk az utcán. Nem tudtam, hova megyünk, de valahogy éreztem, hogy bízhatok ezekben az emberekben.
-Na és mond csak Naja! Hogy állsz a Birodalommal?-kérdezte Obi-Wan.
-Utálok őket! Mint már mondtam, bolygókat akarnak felrobbantani! Felháborító!
Miközben ezt ecseteltem, megérkeztünk.
Egy hatalmas űrhajó tárult a szemem elé.
-Azta!
-Üdvözletem!-bújt ki alóla egy fiatalember.-Hé hé! Álljunk csak meg! A kisasszonyról nem volt szó!-állított meg engem.
Obi-Wan elmagyarázta a helyzetet, a srác pedig kicsit lenézően, de egész kedvesen nézett rám.
-Tudja, nem maradhatok itt. Az előbb majdnem megmérgeztek-mondtam neki ártatlanul pislogva.
-Na jó, nem bánom, gyere te is-sóhajtotta.-És amúgy tegezz nyugodtan. Han Solo vagyok-mutatkozott be. Kezet ráztam vele.
-Én Naja Organa vagyok. Örülök, hogy találkoztunk.
És így is gondoltam. Jópofa fickónak nézett ki. Kicsit öntelt, de egyébként kedves, jó fej, na meg vicces. Ezeket állapítottam meg magamban róla.
Elkezdtünk bepakolni az űrhajóba (mellesleg, mint megtudtam, Ezeréves Sólyom a neve), aztán nem sokkal később Han szólt, hogy szálljunk be, indulunk. Izgatottan léptem be a vezető fülkébe, és kíváncsian néztem, ahogy Csubakka (a vuki) nyomogatja a gombokat. A fülkében csak négy ülés volt (kettő vezető elől, két utasnak való mögötte), úgyhogy én Luke ölébe ültem (oké, ez fura volt, de nekem már van szerelmem!). Aztán felszálltunk. Szomorúan néztem vissza a bolygóra. Könnyes is lett a szemem.
-Valami baj van, Naja?-kérdezte Obi-Wan.-Olyan szótlan vagy!
A többiek is rám néztek.
-Te sírsz?-kérdezte Han.
-Nem.. vagyis igen. Vagyis... csak az van, hogy ugye ide érkeztek a mentőkabinok és nem tudom mi van anyáékkal, és...-na. Ezen a ponton elsírtam magam. Hírtelen felpattantam, kinyitottam az ajtót és kiszaladtam. Találtam egy kis lyukat, ami ideális helynek bizonyult a síráshoz, így oda bekucorodtam.
Nem tudom mennyi idő telt ez így, de egy fél óránál nem lehetett több, amikor is valaki kopogott a kuckóm melletti falon.
-Halihó, hercegnő! Mi újság?-Han volt az.
Felnéztem rá, és megtöröltem a szemem.
-Gyere, mert hamarosan megérkezünk az Alderanra.
-Miért megyünk az Alderanra?!-csattantam föl.-Azt fel akarják robbantani!-sírtam el magam újra.
-Ööö...-nos, Han nem tudta mit csináljon. Nem csodálom.
-Vigyél Leiához! Most!-kérten zokogva.
-Ki az a Leia?
-A nővérem.
-Á értem. Na gyere csak!-húzott föl a földről.
-Luke, miről beszél Naja? Ki az a Leia, és hol van? Naja azt mondja, hogy ő mindenre tudja a választ-hát igen. Időközben ezt is elmondtam neki. Jó. Lehet, hogy nem mindent, de sok mindnet.
Hát, nagyon sokra nem jutottunk. Luke hallott már róla, ahogy Obi-Wan is, de részleteket ők nem tudtak. Én viszont igen. Elmondtam nekik a lázadókról amit csak tudtam. Végül abban maradtunk, hogy előbb megnézzük az Alderant, aztán megyünk a bázisra. Én tudtam hol van. Rajtam kívül senki más. Leia nem nagyon mondta el senkinek, hol van. De nekem igen. És én tovább adtam annak a három embernek (meg egy vukinak), akik kisegítettek a bajból. Most pedig már nagyon késő van (bár ezt csak az órámról tudom, az űrben nem érzékelhető az idő), úgyhogy megyek aludni. Csak le akartam írni ezt a zűrös napot. Szóval azthiszem mostmár tényleg alszok. Asszem Luke mellet fogok. Ott a legkényelmesebb. Han és Csubakka felváltva vezetnek, addig pedig repülünk az igazi otthonom felé. Na jó. Ez nagyon fura. És az igazság az, hogy félek. Mi van anyáékkal? Joelékkel? Mi lesz velük? Mi lesz velem? Mégis, a sok kérdés ellenére van bennem valami megnyugvás féle. Mert itt van velem Luke, Obi-Wan, Han és Csubakka. Azért, mert tudom, hogy ők megvédenek, és tudom, hogy csak ma ismertem meg őket, meg hogy szinte vadidegenek, de valahogy érzem, hogy jó emberek és kész. És mostmár tényleg elég a dumából. Jó éjt!❤

Sziasztok! Itt az első rész. Remélem tettszik; ha igen akkor vote és légyszí kommentbe, hogy mi a véleményed! Köszi! És hamarosan jön következő rész. Addig is puszi!😊😘

Jázmin🙋❤