Az éjszaka árnyai

Az éjszakai árnyai olyanok  voltak mint a falra festett képek, csak folyamatosan változtak. Egy olyan romvárosban, mint amilyen a külváros volt jóformán semmi nem lehetett rosszabb állapotban a környéken. Én és az osztag éppen ezért óvatosan, s lassan próbáltunk meg közlekedni, és habár még nem láttam azt a valakit akit kerestünk, úgy éreztem jó helyen járhatunk. Jóideje már a csend vett körbe minket. Csak Hex és Bokszos halk dörmögését hallottam olykor, de azt is halkan, távoli suttogásként. A házak és iskolák romosan álltak. Üresen adták tudtunkra hogy az elveszett lelkek onnan figyelhetnek minket, s én olykor-olykor megborzongtam ennek tudatában. Olyan volt mintha valaki szüntelenül figyelt volna minket, de nem beszélt volna, csak egyhelyben ácsorogva követett volna a pillantásával. Bricks kapitány olykor-olykor hátranézett, és ilyenkor jutott eszembe, ott a néha sötétségben hogy szerencsém van hogy nem vagyok egyedül. Kóbor, már-már nevetséges gondolat volt, de úgy éreztem hogy csapatban van minden rejtvény megoldásának a kulcsa, és kiskorom óta erre is tanítottak. És bár még elég fiatal voltam, és csak nemrég szereztem meg a lovagi címet, még mindig tartottam magamat ehhez. A düledező házak halkan megreccsentek. Ezernyi szempár is állhatott volna a házak tetején, és mégsem állt ott egy sem. Ki érti ezt? Megálltam. Egy régi udvaros házban álltunk, az udvaron amelyből kevés volt errefele. Ez a bolygó nem követte a Naboo gyönyörű építési stílusát. Más volt. Fénykorában sokkal cifrábban nézhetett ki. Nem tudtam. Sose láttam. Még felvételeken sem. Talán csak a holotérképek jelezték még hogy egykoron milyen lehetett.

" Lát valamit odafönn uram? " - Kérdezte Bricks. Én felfele néztem, de a tetőn nem állt senki sem. Álmosan világította meg a hold a gyászos tetőket. 

" Nem. Semmit. " - Válaszoltam halkan. - " De tudja ez furcsa. Meg mertem volna esküdni arra hogy itt lehet akit keresünk. Az Erő súgta meg. " - Bricks levette a sisakját, majd felvonta a szemöldökét. Nem tudtam még elképzelni sem hogy mit gondolnak az Erő-ről, de Brick egészen biztosan nem hitt benne. Tisztelte a Jedi rendet, de nem hitt abba amibe mi. Ez is különböztette meg őt a társaitól: ugyanis ők talán szkeptikusan, de hittek benne. Engem pedig nem zavart az hogy nem hisznek a dologban. A vallásunk más volt, de a célunk egy. És a lényeg ez volt, nem a véleményünk. A kapitány előszedett egy távcsövet s ráközelített vele a tető szerkezetre. A kis gép halkan pittyegett egyet ahogyan gazdája rávette a működésre.

" Nincsen ott semmi sem. " - Jelentette ki halkabban,majd kisöpörte fekete haját a szeméből. Összenéztünk. A katona oda adta az én kezembe is a távcsőt,bár bíztam benne, de úgy gondoltam hogy ha szeretné, megnézem,ám legyen.

" Akkor csak élénk volt a fantáziája a parancsnok úrnak? " - Szólalt meg Bokszos egy vigyorral a sisakja alatt. 

" Oh, persze, Bokszos, tudod minden vágyam bevizionálni minden félét. Főleg ilyen helyeken. És ilyen helyzetben. " - Pillantottam rá hátra egy szúrós pillantással. Voltak pillantok amikor ha nem lettem volna az a Jedi lovag aki voltam, legszívesebben lekevertem volna egyet. De így.. csak hallgattam.

" Jó csak vicceltem..."- Reagálta le a katona,észrevéve a visszafojtott érzelmeimet.

" Nem volt vicces... " - Morogtam oda egyszerre a kapitánnyal.- " Ám elismerem... lehet hogy csak a szemem káprázott... De ha a tetőn mégsem volt senki,akkor már inkább valószínűbb hogy..." Ekkor hirtelen mozgást hallottunk.Egy gyermek gyors léptei... a sötétben egy nyolc éves forma kislány futott el,éppen előttünk. Éreztem hogy fél. A rémület hangos zaja volt a tudatában, pedig mégcsak nem is láttam a kis arcát. El volt veszve, mint annak idején én magam. Meglepett hogy ilyen gyorsan felismertem ezt az érzést benne, de mire utána szólhattam volna máris eltűnt, valamerre, kifele a bedőlt udvarkapun át. Visszaadtam a mellettem álló kezébe a távcsövet, egy lendülettel átugrottam egy kidőlt fát s utána futottam olyan gyorsan ahogyan csak bírtam.

" Ott van!" - Ordította el magát Hex szinte másodpercre pontosan, ami miatt szegény gyermek még jobban megrémülhetett. A rádió hangtorzítása, s a sisakok világítása egy gyermek szemében egy csapat szörnyeteg vonulásának tűnhetett. 

" Maradjanak itt és értesítsék Sebden mestert a helyzetünkről!" - Kiáltottam oda. És a többiek maradtak is, de Bricks úgy tűnik nem. A katona nem bírt magával, s azonnal követni kezdett. 

" Valakinek meg kell védenie a parancsnokot. Maguk szóljanak a tábornoknak!" - Tudtam hogy Bricks okos fickó, de túlzottan aggódott értem. Mintha mindenki a fia lett volna olyan volt. Kiérdemelte a rangját, ám olykor az aggodalma sodorta őt veszélybe. Balra kanyarodtam, kifutottam az udvaros házból. Az út itt márcsak a pusztulásba vezetett. A szeparatisták tankjainak maradékai hevertek itt-ott gazdátlanul. A kiégett épületek mintha ránk akartak volna dőlni, úgy dőltek befele. A gyermek ekkor azonban az egyik nagyobb épületbe futott. Előre mentem. Bricks utánam jött, szorosan fogta a karabélyát. Úgy viselkedett mintha azok a szeparatista roncsok még aktívak lettek volna, ám azok holtan bámultak felénk. De valami nem volt rendjén. Én is éreztem.  A hátam mögé tettem a fénykardom, és beléptem a poros épületbe. És amint ezt megtettem egy csapda aktiválódott szinte azonnal. Felugrottam, és egy Erő-lökéssel arrébb löktem Bricks-et még mielőtt az automata ágyú szitává lőtte volna. Az ágyú ezernyi fénysugara így jobb hiján a falba csapódott olyan hangzavart keltve hogy arra a fél környék magához térhetett..És ha volt ellenség már biztos voltam benne hogy felénk közeledik. A kapitány a földre esett, és onnan lőtte ki az átkozott berendezést ami először felszikrázott majd robbant is, s aztán örökre elhallgatott- a legnagyobb szerencsénkre. Sóhajtottam egyet miután az utolsó kis fémcsavar is kiugrott belőle, majd megfordultam-ám ekkor újabb ágyú ébredt fel a szunnyadásból. Balra ugrottam, a kapitány pedig egy régi üres doboz árnyékába bukfencezett. 

" Az ég szerelmére!" - Ordította onnan. A kardjaimmal védekezve visszapattintottam a lövedékeket, s mikor az ágyú  felrobbant csak a kínos csend után  halkan szólaltam meg: 

" Azt hiszem Sebden mester el lesz ragadtatva. Ez a hely nem elég hogy veszélyes még tele van meglepetésekkel is. "

" Móka és kacagás. " - Jegyezte meg Bricks. Feltápászkodott a doboz mellől, azzal elindult utánam. Hátra tettem a szabadabbik kezemet,nehogy előre menjen.

"Ezúttal óvatosabbnak kell lennünk. Az ágyúkon a szepik jele volt. Nem árt nyitott szemmel közlekedni. "

" Ez igaz. A fiúk is biztos hallották a robbanásokat. Lehet idejönnek. "

" Parancsot kaptak, és nagyon remélem nem jut eszükbe most is felül írni ezeket. " - Füstölögtem ahogy előre lopakodtam a lépcsőfordulóban. Olyan volt az épület mint egy útvesztő. Tele volt leszakadt lépcsőkkel, és olyan folyosókkal amiket ha lehet már akkor elfejetettem volna. Ahogyan felértünk a legelső ilyen elég lehangoló folyosóra, lehunytam a szemem. A fénykardom fényében Bricks jól láthatta hogy koncentrálok így addig nem is szólalt meg míg újra ki nem nyitottam őket. Az épület egykor egy kórház lehetett... szinte láttam magam előtt a fényt, a napsütést mely az egykori fehér falakat érte, majd a robbanást s sikolyok kétségbe esett hangját... láttam magunkat is, a múltból kiemelkedni a jelent, és a gyermeket, akinek az arca elveszett de a folyosó végéről nézett rám. 

" Ne okolja a fiúkat parancsnok. Csak szeretnének ha épségben megúsznánk. " - Szólalt meg a kapitány. Ránéztem, és biccentettem.

" Tudom. Nem is akartam. Akkor keresnék okot, ha nem tudnék rá ésszerű magyarázatot.... és most ha megbocsájt kapitány... van egy találkozóm valakivel. Kérem várjon meg itt. " 

"A gyermek? " - Suttogta. Némán biccentettem. Úgy éreztem nem lesz más lehetőségem arra hogy kihozzam, így tisztelegtem egyet Bricksnek, mintha mindketten katonák lettünk volna. A kapitány ugyan ezt tette.Talán átérezte hogy nem lesz több lehetőségem, talán nem. az osztagom olykor kiismerhetetlen volt, ám Bricks és én jó bajtársak voltunk. És a háború sajnos belőlünk Jedikből is katonákat csinált.... olyan sok ideje voltunk a romos városban hogy olykor olykor a klónok ugyan olyan katonának tekintettek engem is. Bricks elnézett a sötét korridor felé. Zöldes szemeiben láttam hogy felsejlett pár negatív gondolat, ám hamarosan ezeket el is tüntette a másodperc töredéke alatt.  Ha valamit nem tartott volna helyesnek úgy is megjegyezte volna.- Gondoltam magamban. 

 "Rendben. Nem mozdulok. " 

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top