A Korélián

A koréliai gazdag és tekintélyes ember, Harrys Gon lakásának azon részén járunk, ahol a tömlöcök vannak. Abban a cellában, ahol a Sokka család hat tagja a szökésüket tervezték.

– És mi lenne, ha használnánk a szellőzőrendszert? – mutatott a szellőzőnyílásra Logan.

– Én nem férek be – mondta Larry.

– Mi igen – mutatott magára és kisöccsére Scott.

– De le vagyunk láncolva – nézett testvéreire Jon kissé lelombozódva, de amikor a Lotusra nézett hirtelen újra felrobbant a remény lángja. – Viszont Lotus nincs!

– Mi? Jaj, ne! Bármit is akartok, biztos, hogy nem fog sikerülni.

– Dehogynem – bíztatta őt a legidősebb báty.

– Mit kéne csinálnom? Nekem nincs tapasztalatom az ilyesmiben, csak egy egyszerű rabszolgagyerek vagyok.

– Ne aggódj, mi sem vagyunk sokkal különbek. De ebben a pitiáner világban még a legegyszerűbb életet élő civileknek is tudni kell egy-két okosságot. Senkire se számíthatunk csak saját magunkra. Be kell másznod a szellőzőbe.

– És utána?

– Utána mondjuk előnyös lenne leállítani a biztonsági kamerákat és feloldani a zárakat – magyarázta Larry.

– Fogalmam sincs merre kell menni és mit kell csinálni. El fogom rontani és ha elkapnak minket akkor mind meghalunk! – esett kétségbe rögtön a törékeny kislány.

– Ne aggódj, menni fog. Bízunk benned Lotus – simította meg kishúga haját Jon és miután a többi testvér is megölelte őt, felemelte hogy elérje a szellőző bejáratát.

Kicsit nehezen ugyan, de leemelték a rekeszt, így pedig megnyílt az út a rettegő lány előtt. Négykézláb mászva, fejét lehajtva haladt előre, igyekezett minél halkabban megtenni ezt. Azt se tudta merre megy, össze-vissza kóválygott, egy ponton viszont megtorpant és még lélegezni is elfelejtett, ugyanis meghallotta Harrys Gon rémisztő hangját. Közvetlen felette volt, ettől pedig kétszeres sebességre váltott a szívverése.

– Igen megölettem – ennyit mondott.

– Miért? A testvéred volt – mondta egy másik hang.

– Lehet, de én sosem tekintettem a véremnek. Apám mindig is kivételezett velem, de nem hiába. Enyém lett a lakás, a torony, a cég meg a vagyon. És akkor ne is beszéljünk a csinos kis twi'lek rabszolgákról. Háremem is van.

– Flowira nem örülne annak, ha tudná milyen ember lett belőled.

– Már Flowira halála előtt is ilyen voltam, de a gyász tetézett mindent.

– Hagyjuk inkább a témát – mondta a másik ember. – Hogy van a fiad?

– Jól van, most épp egy harcászati és fegyverhasználati táborban van. Illetve a napokban fog visszatérni onnan.

– Értem – mondta szűkszavúan a másik férfi, aki egyébként Murco Ti, az üzlettársa. – Mégiscsak térjünk vissza Prysse fivéredre.

– Mit akarsz még tudni? – háborgott Harrys Gon.

– Mivel is tartozott neked?

– Mindennel, ami csak ezen a világon létezik! Többszázezer kreditet kért kölcsön, de sose adta vissza. Felrobbantotta a birtokomban álló aranysiklót, ami egy vagyont ért, és! A legnagyobb húzása. Volt vagy tizenöt éve, de azóta sem felejtem. Volt egy kisgyerek, aki a szolgálatomban állt. Sok hasznát vettem a fűszerszállítás során, anélkül fel tudta emelni a dobozokat, hogy hozzájuk ért volna.

– Azt meg mégis hogy? – rökönyödött meg Murco Ti.

– Benne volt az Erő, vagy mi az a jedi humbug.

– És hogy szökött meg?

– Prysse ügyelt rá és amíg megebédelt a dagadékja, addig a kölyök ellopott egy siklót és meglépett. Egy ideig még kerestettem, de végül feladtam. Azóta már biztos eljutott a jedi-templomba. De az sem kizárt, hogy nem.

– Érdekes.

– Az hát. Hé, szolga! Hozz nekünk egy üveg ardét! Ma be fogunk rúgni!

Lotus végig hallgatta az egész beszélgetést, megmoccanni se volt mersze. Megpróbált mindent memorizálni, aztán egy mély lélegzetvétel után továbbmászott a szellőzőben.

Egy negyedórás bolyongás után elérkezett egy kameraszobába, a képernyő előtt pedig egy fekete, kockára vágott hajú férfi ült. Ki kéne iktatnia valahogy, de ő nem képes ilyesmire! Lotus az ajkát harapdálva agyalt azon, hogy mitévő legyen, amikor megpillantott a férfi bal kezén egy narancssárga karperecet. A konyhán dolgozók, az őrök és a twi'lek táncosnők is mind ilyet viselnek. Mindenki, aki Harrys Gont szolgálja ilyet visel. Ez pedig azt jelentette, hogy ez az őr is egy rabszolga. Így pedig van esély arra, hogy segítséget kérjen tőle. Nem biztos a siker, de próba szerencse nem igaz?

Lotus szépen lassan felemelte a szellőző fedelét és egy fél karos, kalimpáló ereszkedés után földet ért a szobában. A képernyő előtt ülő férfi felugrott a hirtelen hangra, valami hatalmasra és rémisztőre számított, összeráncolt homlokkal meredt a derekáig érő kislányra.

– Ki vagy te és hogy kerülsz ide?

– Először én kérdezek – mondta Lotus és még ő maga is meglepődött azon, hogy milyen határozottan mondta mindezt. – Maga is Harrys Gon rabszolgája?

– Igen, de mégis mit keresel itt? Megszöktél talán? Mert akkor értesítenem kell a...

– Ne! Kérem ne szóljon senkinek. Inkább segítsen nekem és testvéreimnek. Ki kell jutnunk innen, és szükségünk van az ön segítségére.

– Az enyémre?

– Igen. Mi a neve?

– Anthony vagyok. Anthony Jucqua.

– Anthony, ha segít nekünk, akkor garantálom, hogy ön is kijuthat innen. Nos, benne van?

– Benne vagyok – húzta ki magát a férfi, aki hiába raboskodik itt már évek óta, eddig sosem volt mersze egy effajta szökéshez. – Mi a terv? Rabszolgafelkelés?

– Mondhatni. Kapcsoljuk ki a kamerákat és nyissunk ki minden ajtót és zárat.

– Rajta vagyok az ügyön – kezdett el pötyögni rögtön a férfi, Lotus pedig minden mozzanatát figyelemmel kísérte.

Jon, Larry, Logan, Scott és Cody tehetetlenül ültek a cellájukban, amikor hirtelen leesett róluk az elektromos bilincs és kinyílt a cellájuk ajtaja.

– Sikerült neki! – kiáltott fel Cody boldogan.

Testvéreivel együtt rögtön kirohant a folyosóra, ahol szembesülniük kellett azzal, hogy az összes börtöncella ajtaja kinyílt és minden rabszolga szabad lett. Az a néhány őr próbálta őket megakadályozni, de nem jártak sikerrel. Erre a hirtelen rabszolgafelkelésre senki nem számított.

Minden rab a kijárat felé sietett, de ott újabb őrökbe ütköztek, így kissé megkérdőjelezhetővé vált a szökés sikere. A Sokka testvérek megpillantották kishúgukat egy nagy doboz mögött, de amikor odamentek hozzá nem várt meglepetés fogadta őket Anthony Jucqua személyében.

– Fiúk, ő itt Anthony, szintén rabszolga, az ő érdeme mindez – mutatott körbe Lotus.

– Üdv. Mik a további tervek? – érdeklődött a férfi.

– Nem tudjuk – vallotta be Jon őszintén.

– Mi lenne, ha a dobozok segítségével jutnánk ki? – jutott eszébe hirtelen Logannek. – Észre se veszik ebben a banzájban.

– Jó ötlet, de siessünk. Az a pasas bármikor megjelenhet – aggodalmaskodott Larry.

– Nem biztos. Épp egy barátjával italozik, hallottam a szellőzőben – mondta Lotus, ám ez sem adott teljes megnyugvást senkinek.

A doboz mögött elrejtőzve, és közös erővel megtolva azt sikerült eljutniuk a kijáratig, és bár közel sem volt feltűnésmentes az akciójuk, senki nem tudott velük foglalkozni, mert rabszolgák sokasága tartott az épület főajtaja felé. Csodával határos módon a hat Sokka testvér, Anthony és még néhány másik rabszolga is sikeresen kijutott, eszeveszettül futni kezdtek. Távol a toronyépülettől végre biztonságban érezhették magukat, meg is álltak egy kicsit, hogy kifújják a levegőt és boldogan összemosolyogjanak. Végre szabadok, nincs miért aggódni. Legalábbis ezt hitték, aztán meglátták, hogy kisebb siklók hagyják el Harrys Gon tornyát, elég nagy valószínűséggel az elszökött foglyok felkutatása és ismételt elfogása volt a feladatuk a pilótáknak. Ez nem jelentett jót, folytatták a futást a hajóig, ami a város másik felén parkolt le még a tegnapi napon.

Hatalmas megkönnyebbülés volt vagy két órányi szenvedés után felmenni a hajó fedélzetére, ami néhány apróbb beállítás után Jon és Larry által felemelkedett a földről és elhagyta a bolygót.

– Anthony, téged hova vihetünk?

– A Bothawui bolygóra, ha kérhetem. Ott él egy régi barátom, talán ő befogad.

– Akkor irány a Bothawui! Tankolni is ott fogunk.

Jon és Larry kivételével mindenki, aki a hajón volt elszenderedett. Fárasztó napjuk volt, az már biztos. Viszont sajnos egyvalakiről elfeledkeztek. A8Y-ról, a Harrys Gon lakásán maradt sötétzöld protokoll-droidról. Már nem mintha, annyira hiányozna bárkinek is szegény.

A Bothawui bolygó elhagyása után a Sokka testvérek a Coruscant bolygót célozták meg, ennek oka pedig az volt, hogy beszéljenek egy jedivel. A jedi Lara lett volna, mily mesébe illő találkozás lett volna, csakhogy senki nem tudta, hogy Lara nincs a bolygón. Sőt, azt se tudni melyik bolygón van. Épp ezért, amikor a legidősebb és legbátrabb testvér, Jon arra kérte a jediket, hogy hadd találkozzon húgával, egy alacsony és idős zöld lény a mesterét küldte eléjük helyette. De ő sem volt teljesen idegen a számukra, ő volt az a férfi, aki bilincsbe verte az anyjukat.

Koss kissé megilletődve fogadta kik érkeztek elé, de a köpenyét magára véve elment egy kocsmába, hogy üdvözölje padavanja testvéreit. Ám arra nem számított, hogy a padavanja is ott lesz velük.

– Lara? – ám amikor a lila ruhát viselő lány megfordult, szembesülnie kellett a ténnyel, hogy ez nem Lara. – Oh, elnézést, tévedtem.

– Lotus vagyok – mondta bátortalanul a lány és feltérképezte az izmos férfit. Micsoda szerencsés nővére van!

– Hol van Lara? – kérdezte Cody izgatottan.

– Bár tudnám.

– Mi történt? – kérdezte Jon.

– Egy társával eltűntek, valószínűleg egy ismeretlen bolygón vannak.

– Nem lehet, hogy meghaltak? – jutott eszébe Logannek a lehető legszörnyűbb variáció.

– Nem. Érzem a jelenlétét valahol a galaxison kívül. Bízok benne és az Erőben, hiszem, hogy vissza fog térni.

– Hű – ámuldozott Cody és beleivott Jon poharába.

– Cody, ne! Az túl erős neked! – kapott oda ijedten a bátyja, de már késő volt, a kilencéves kisfiú kiköpte az alkoholtartalmú üdítőt.

– Szóval Lotus – nézett a megszeppent lányra Koss. Tudta, hogy nem Lara ül előtte ő mégis úgy érezte. Ez pedig némi megnyugvást adott neki. – Te eddig rabszolga voltál igaz?

– Igen. Borzasztó volt.

– És mégis hogy sikerült felszabadulnod?

– Ez egy igen hosszú történet, szeretne minden részletet hallani jedi mester? – könyökölt az asztalra Larry.

– Csak a lényegeseket – ivott bele a poharába a jedi lovag.

Nos, ez a történet meglehetősen meglepte őt. A Korélia és Harrys Gon egyáltalán nem voltak idegen kifejezések a számára. A mese pedig, amit Lotus hallott a szellőzőkön keresztül pláne nem volt az.

– Szóval azt mondod... – nézett a jedire Jon. – Hogy te voltál az a kisfiú?

– Igen. Évekig dolgoztam neki, aztán amikor sikerült megszöknöm és rájöttem arra ki is vagyok valójában eljöttem a jedi templomba.

– Magadtól?

– Igen – biccentett. – Yoda mester tanonca lettem, aztán a későbbiekben Kit Fisto mester padavanja. Most pedig a húgotok, Lara mestere vagyok.

– Hű. Mennyire zaklattunk fel téged ezzel az egész mesével? – kérdezte félve Logan.

– Eléggé ahhoz, hogy elutazzak a Koréliára és meglátogassak egy régi, jó barátot – állt fel az asztalról. – Ti mihez fogtok kezdeni? Lara ki tudja mikor tér vissza, semmiképp ne szalasszátok el a vele való találkozást.

– Nem tudjuk mihez kezdjünk, de van pénzünk bőven. Nem tudunk nagyon előre tervezni, de én például vissza akarok menni a Naboora a szerelmemért – mondta Jon. – De egy kis időre még a Coruscanton maradunk, megtennéd, hogy értesítesz minket, ha megérkezik Lara?

– Már ha megérkezik – suttogta Scott.

– Visszatér – nézett le rá Koss bizakodóan, de mégis kicsit rosszállóan. – Az Erő legyen veletek.

Egy idegen bolygó

A welokok sokáig bajlódtak a kristály feldolgozásával, napok teltek el, de megérte várni, mert sikeresen megalkották a szükséges oldatot. Anakin volt az, aki kellő figyelemmel beleöntötte a vörösen világító folyadékot az egyik kisebb hajó hiper- és sima hajtóművébe. Ezennel hivatalosan is készenálltak Larával és Huciussal, hogy elhagyják ezt a bolygót. A két padavan már alig várta, hogy visszatérjenek otthonukba, a jedi templomba, ellenben a bozontos Hucius egyre inkább ódzkodott attól, hogy elhagyja a bolygót, ahol már oly régóta él. A bolygót, aminek ő az ura, a welokok vezére és jóbarátja egyben. Ez a bolygó az igazi otthona és nem akarja itt hagyni. Ő itt fog meghalni, ez a sorsa.

– Hucius jöjjön! Felszállunk és már indulunk is haza! – szólította meg a tétovázó férfit Anakin.

– Nem megy – rázta meg a fejét.

– Mi az, hogy nem megy? – húzta össze a szemét Lara.

– Nem tudom itt hagyni a bolygót, a welokokat... Menjetek nélkülem. Menjetek!

– Biztos ebben? – kérdezte Lara.

– Teljesen biztos. Ez az otthonom – nézett körbe Hucius és elérzékenyülve szuggerálta a távoli welokokat.

– Ha így akarja. Ég önnel – vont vállat Skywalker és fellépett a hajó fedélzetére. Lara nem ment egyből utána, hálásan meghajolt a férfi előtt.

– Köszönöm, hogy ételt, italt és szállást adott nekünk és hogy kezelték a sebeinket. Ön és a welokok nélkül nem biztos, hogy túléltünk volna a bolygón.

– Ugyan, mi köszönjük, hogy elhoztátok a békét és az egyensúlyt a bolygónkra. Jó utat gyerekek.

– Az Erő legyen önnel – ez volt Lara utolsó mondata, ő is felszaladt a hajó fedélzetére és elhelyezkedett Anakin mellett a pilótafülkében. Elvégezték a végső beállításokat és végre! Végre elemelkedtek a földtől.

– El sem hiszem! – sikított fel Lara izgatottan. – Megyünk haza!

– Megyünk bizony – mosolyodott el Anakin.

– Hé! Mi az a mosoly? Mit sumákolsz? Mit tervezel már megint? – bökte meg a fiút indulatosan Lara.

– Nyugi Lara, nyugi. Úgy ismersz te engem, mint aki bármikor is eltér az eltervezett útvonaltól? – röhögött fel és meghúzott egy kart. Ezzel pedig hiperűrsebességre ugrott a hajó. És ha minden jól megy, akkor holnapra már a Coruscanton találják magukat. Ennyi volt az ismeretlen bolygón való szenvedés, véget ért a nagy kaland. Vagy mégsem?