A három jedi, amiben csak tudott segített az embereknek, akik a tüzet oltották és a halottakat szállították, de leginkább csak felügyelők és irányítók voltak. Lara nagyon kimerült volt, visszamehetett volna a palotába pihenni, de nem akart. Nem akart gyengének látszani mestere és Kit Fisto előtt. Elvezényelte a siklót, ami a holttesteket szállította, de a visszaúton majd leragadt a szeme. Pedig csak egy éjszakát nem aludt, miért ilyen fáradékony? Talán a kábítólövedék utóhatása, nem tudja. Mindenesetre ellen kellett állnia álmosságának és végeznie kellett a feladatát.

– Aludj – vetette oda neki Koss. Most kivételesen nem a lánnyal volt elfoglalva, de mikor rátévedt a tekintete rögtön megállapította, hogy álmos.

– Nem vagyok fáradt – füllentette a lány.

– Aha. Te tudod – hagyta rá a férfi és volt mestere mellé lépett.

Kit Fisto és egy idegen férfi épp azon tanakodtak, hogy a felgyülemlett hamu egy igen nagy része emberi hamu. Voltak olyan terroristák, akik olyan szerencsétlen sorsra jutottak, hogy élve megégtek. Először csak a bőrük, majd a húsuk és a csontjaik, szépen lassan hamuvá váltak és eggyé lettek a természettel.

A sikeres tűzoltás és takarítás után valamennyien visszamentek a városba. Már bőven pirkadt, a jedik és a katonák a palotába vonultak, hogy értesítsék a fejleményekről a Firuze királynőt helyettesítő Kendra Rossit. Ő azt mondta, hogy a királynő már úton van, hamarosan megérkezik, érkezte után pedig tartani fog egy beszédet a városközpontban. A három jedinek ismét szét kell majd válnia, Kit Fisto a királynővel lesz, Koss és Lara pedig megkezdik a nyomozást. De előtte még reggeliznek egy jót. Jóízűen ették a tápláló és édes gyümölcsöket, de nem volt rá sok idejük, ugyanis megérkezett a palotába a királynő.

Fekete csipkés és buggyos ruhát viselt, arca fehérre volt mázolva, ajkait pedig vörös ajakfestékkel emelte ki. Haját egy paróka és egy fejdísz fedte, olyan nehéznek érezte a fejét, mint egy acélgolyót.

Meghajolt a jedik előtt és őszintén megköszönte, amiket tettek. Kevesebb, mint egy óra volt hátra a nagy bejelentésig, ráadásul Larának és Kossnak is bele kell kezdeni Douglas Le Pa kihallgatásába. Megtörténhet, hogy most kezdődnek el igazán a kalandok?

Koss Grildon és Lara Sokka megérkezett a városi fogdába, azon belül is a terroristák vezetője, Douglas Le Pa külön cellájába. A terrorista vezér szótlanul ült az ágyán és a jedik tekintetét kerülve a falat bámulta. Kívülről borzalmasan festett, inkább látszott egy összetört férfinak, mint egy elmebetegnek.

– Uram, a saját érdekében válaszoljon a kérdéseimre – mondta neki Koss kimért hangon, miután a jedi kérdéseire csupán hallgatással felelt.

– Nem mondok semmit.

– Árulja el mi késztette arra, hogy terroristákat toborozzon, pusztításokat és gyilkosságokat tervezzen Theedben?

– Mert utálom a várost, utálom a bolygót, utálok mindent, pusztuljanak! – ordította a férfi és ököllel belevert a falba. Semmi kétség, megbolondult.

– Ez nem mentség arra, amit ön és társai tettek.

– Elértük célunkat, felhívtuk magunkra a figyelmet. Ezeknek az embereknek nem volt mit veszítenie, meghaltak egymásért.

– Hogy érti azt, hogy nem volt mit veszíteniük?

– Az élet számunkra már csak a szenvedésről szólt, nyomorban éltünk.

– Nyomorban? A Naboon? Hisz itt mindenki gazdag – szólalt meg Lara.

Mestere megajándékozta egy nem túl kedves pillantással. Ebbe nem kéne beleszólnia, csak csöndben figyelnie. A kihallgatást Koss végzi.

– Nem anyagi nyomorra gondoltam kisasszony – mosolyodott el gúnyosan a férfi. – Ön bizonyára nem tudja milyen elveszíteni valakit, aki az életet jelenti számodra. A jediknek mindenük megvan, hogyan is várhatom el, hogy megértsék?

– Megértjük. Akár még segíteni is tudnánk, ha beavatna minket – lépett közelebb hozzá a lány.

– Lara gyere vissza! – húzta vissza magához Koss a csuklójánál fogva. Bár a tegnapi nap bebizonyította rátermettségét, Koss még mindig féltette őt. Ettől az embertől meg kétszeresen.

– Lara Grildon mi? Jól átvertél te kis senkiházi – nézett Lara szemébe a terrorista vezér. Tekintetéből tisztán kivehető volt a harag.

– A nevemmel is átvertelek, mert a Grildon csak álnév volt.

– Mi az igazi neved te lány? – kérdezte Douglas Le Pa.

Úgy érezte, mintha ismerné a lányt. Vagy valaki olyat ismer, akinek köze van hozzá. A szeme, az arcformája, a hangja, ismerte mindet, csak azt nem tudta honnan. Felállt az ágyról és rögtön szembetűnő lett a magasságkülönbség közte és a jedi padavan között. De nincsenek is olyan távol egymástól, aligha van köztük két méter. Koss aggódva nézte őket, várta a cselekmény végkifejletét és készenállt arra, hogy megvédje Larát.

– Az igazi nevem Lara Sokka.

– Sokka?! Te is azokhoz a kígyókhoz tartozol? – kapott vérszemet rögtön a férfi. Hát innen volt ismerős számára a lány.

Teljesen kifordult magából, Larának és Kossnak arra se volt ideje, hogy értelmezze a kérdést, ugyanis Douglas Le Pa nekiesett az ártatlan lánynak.

Ujjaival körülölelte a nyakát és a magasba emelve őt, fojtogatni kezdte. Lara egyből elgyengült, arra se volt ereje, hogy gyomron rúgja támadóját, vagy, hogy mondjuk előrántsa fénykardját és levágja a férfi fejét. Az utóbbi cselekedet több szempontból sem történhetett volna meg. Larának miatta tapadt volna vér a kezéhez, ráadásul a nyomozást is teljesen megszűntette volna.

Már épp kezdte összeszedni magát, amikor Douglas Le Pa leszorította a kezeit is és még jobban szorítani kezdte a torkát. Tehetetlen volt, a nemalvás miatt teljesen kimerült és legyengült. Az ájulás szélén állt, amikor Koss egy hirtelen erőlökéssel a falnak taszította a Larát fojtogató férfit. Mindketten összeestek a földön, Koss pedig értelemszerűen Larához ment oda először. Nyakát átkarolva felültette őt és aggódva nézett le rá.

– Lara! Lara, jól vagy?

– Igen mester, köszönöm – biccentett a lány és magára erőltetett egy mosolyt.

A jedi lovag megbizonyosodott róla, hogy tényleg jól van, úgyhogy felállt mellőle és odament a falnál heverő férfihoz. Megragadta a nyakát, felhúzta a földről és még jobban nekinyomta a falnak. Izmos karja megfeszült a szorítás okán, tekintetével pedig képes lett volna megölni azt az embert.

– Örüljön, hogy nem ölöm meg azért, amit az előbb tett! Most pedig áruljon el nekem mindent!

– Akár meg is ölhet, én nem bánom – mondta a terroristák vezetője fuldokolva. – De ez a lány egy Sokka! Mocskos hazugok, árulók, férgek! Miattuk halt meg az én Cassandrám is.

– Ki az a Cassandra?

– A feleségem volt. És meghalt – felelte a férfi könnyes szemmel. Koss kicsit engedett a szorításán, így a férfi kapott egy kis levegőt és beszélni is tudott. Illetve tudott volna, csak nem akart.

– Az én családom miatt halt meg? – kérdezte a földön ülő Lara a nyakát simogatva. – Tizenegy éve nem láttam őket, kidobtak, mert nem kellettem nekik. Legalább annyira utálom őket, mint maga, úgyhogy sürgősen kezdjen el beszélni! Tönkre akarom tenni őket.

– Oh, így mindjárt más a helyzet – nyelt egyet a férfi és kínosan lehunyta a szemét. – Elnézést az előbbiért kislány.

– Én megbocsájtok, de az a férfi nem fog, aki a torkát szorítja – vágta rá Lara és minden erejét összeszedve felállt a földről.

– Cassandra, a feleségem... Már tíz éve együtt éltünk, gyermekünk sajnos nem lehetett, de szerelmünk így is kitartott. Semmi problémánk nem volt, egyszer azonban a piacról olyan gyümölcsöt hozott haza, amit a Sokka család termesztett. Volt valami a gyümölcsben. Méreg, féreg vagy valami mesterséges hatóanyag, nem tudom. De megölte az én szeretett Cassandrámat.

– Biztos, hogy a gyümölcsök miatt halt meg?

– Biztos vagyok benne – erősködött a férfi.

– Sajnálom – mondta Lara, mestere viszont nem volt ennyire együttérző. Rászorított Douglas Le Pa nyakára ezzel jelezve, hogy folytassa a beszédet.

– Azért vagyok biztos benne, mert a halála után szűrésre vittem a gyümölcsöt egy barátomhoz. Valóban volt benne valami, a te családod miatt halt meg a feleségem. De nem csak velem történt ez, sokaknak adtak el mérgező gyümölcsöket. Elhatároztam, hogy elmegyek hozzájuk és értelmesen megoldom a helyzetet. A szüleid nem riadtak meg tőlem, ezért azzal fenyegettem meg őket, hogy bíróságra viszem az ügyet. Ekkor Roger, az apád – pillantott Larára beszéd közben a férfi. – nekem rontott egy késsel. Azzal a szándékkal, hogy belém állítja és megöl. Kár, hogy ez az egész fordítva sült el.

— Várjunk. Maga megölte az apámat? – tátotta el a száját Lara.

Hirtelen szertefoszlott a nyakát érő fájdalom – a fojtogatás utóhatása volt – és megindult a férfi felé, akit Koss egyik kezével a falnak nyomott, másik kezével pedig Larát próbálta elhárítani. Nem akarta a férfi közelébe engedni, kinézte belőle, hogy valami meggondolatlanságot művel.

– Igen, megöltem. De csak védekezésképp. Azt mondtad utálod, örülnöd kéne!

– Lehet, hogy mélyen legbelül örülök, de jelenleg nem tudok megbarátkozni azzal a ténnyel, hogy maga megölte az apámat!

– Lara menj ki! – szólt rá a mester.

– Tessék? – nézett fel rá értetlenül Lara.

– Menj ki innen! – ismételte meg Koss.

Nem emelte fel a hangját, de épp elég hatást gyakorolt Larára, aki miután lövellt egy utolsó gyilkos pillantást apja gyilkosa felé, a fejét lehajtva elhagyta a cellát.

Firuze királynő beszéde sikeres volt, a legtöbb theedi lakos megnyugodott és hálát adott a királynőnek meg a jediknek, ám mint mindig, most is voltak kételkedők. Sokan tudni akarták mik voltak a terrorista támadások előzményei, hány halott és sebesült van, egyesek pedig csak arra vágytak, hogy maguk előtt lássák Douglas Le Pa fejét. Külön a testétől, természetesen.

A királynő kimérten válaszolt a polgárok kérdéseire és próbált pozitív szavakkal hatni rájuk. A jedik még mindig itt vannak, dolgoznak az ügyön, hamarosan mindenre megoldást találnak.

Nem mindenki nyugodott meg a jedik hallatán, sokan gyűlölik őket, mindig csak a bajt hozzák magukkal. Kit Fisto, aki egy köpeny alá rejtőzködött odaszólt a királynőnek, hogy inkább vonuljanak vissza a palotába.

– Fenség, továbbra sem érkezett helyzetjelentés a kihallgatással kapcsolatban – mondta az egyik nagykövet mély tisztelettel a hangjában.

– Akkor kezdeményezzenek egy holohívást! – utasította őket Firuze királynő és a mellette sétáló nautolani jedi mesterre nézett. – Nagyon hálás vagyok önnek és társainak.

– Ugyan, csak a kötelességünket teljesítettük – mosolyodott el Kit Fisto.

Lara Sokka a városi fogda épülete előtt ült a kőlépcsőn és barna haját birizgálva elmélkedett. Meghalt az apja, de megérdemelte, hisz romlott gyümölcsöket árult, és ezzel embereket ölt meg. És tulajdonképpen miatta kezdődtek a terrorista támadások, tehát még több ember haláláért felelős. Ugyanolyan borzalmas ember, mint ahogyan emlékezett rá több, mint tíz éven keresztül. Egy nála lévő készülék csipogni kezdett, Firuze királynő kereste őt holohíváson keresztül.

– Üdvözlöm fenség.

– Lara Sokka ugye? Hogy áll a kihallgatás?

– Majd a mesterem mindent elmond, ő még mindig a cellában tartózkodik.

– Egyedül maradt a terroristával? – kapcsolódott be a beszélgetésbe Kit Fisto. – Valami borzasztó dolgot fog művelni, hozd ki onnan!

– Nem, épp ellenkezőleg. Én készültem valami borzasztó és felelőtlen dologra. Ezért inkább kiküldött.

– Mi történt? – érdeklődött a királynő.

– A vezető, Douglas Le Pa megölte az apámat.

– Te kapcsolatban vagy az édesapáddal? – kérdezte Fisto mester.

– Nem, de ez akkor is rosszul érintett. Koss majd mindenről részletesen beszámol – mondta Lara és felállt.

– Akarod mondani Grildon mester – javította ki Fisto mester mosolyogva.

– Persze, elnézést – motyogta Lara és véget vetett a holohívásnak.

Idegesen felnézett az égre és azon gondolkodott, hogy mestere mit művelhet éppen. A saját érdekében elterelte gondolatait Douglas Le Pa-ról és a cellája bűzös szagáról, helyette viszont mosolyogva gondolt vissza arra a pillanatra, amikor mestere megmentette őt. Ahogy felsegítette, aggódott érte és falnak nyomta támadóját. Az esti események is eszébe jutottak, mestere arca ott lebegett lelki szemei előtt, bárhogy próbálkozott nem tudott eligazodni rajta. Érezte Koss boldogságát és őszinte törődését, mégsem fogadta el ölelését. Pedig szívesen lenne izmos karjai közt.

– Lara – szólította meg őt a személy, akiről eddig ábrándozott. – Mindent elmondott. Leadjuk a helyzetjelentést a királynőnek, aztán megyünk a Sokka birtokra.

– Te elmész esetleg, de én inkább a palotában maradok – fordult meg a lány és mestere szemébe nézett.

– Nem válunk ketté, soha többé.

– Ugyan már – mosolyodott el Lara és óvatosan leporolta ruháját. – Inkább meghalok, minthogy találkozzak az anyámmal.

– Tudom, hogy zaklatott lettél amiatt, ami most kiderült, de nyugodj meg, nem lesz semmi baj – tette padavanja vállára a kezét Koss.

– Nem, én már attól zaklatott lettem, hogy Fisto mester elráncigált ide.

– Lara. Jedi vagy, meg kell tanulnod leküzdened a félelmeidet. Hidd el sokkal könnyebb lesz utána.

– Nem érdekel, én nem megyek sehova! – makacskodott Lara.

– Biztos? – emelte meg szemöldökét Koss és gúnyosan elmosolyodott. – Gondolj csak bele, letartóztathatod azt a nőt, aki kidobott téged, kiutált a családodból. Végre visszavághatsz, de persze nem bosszúból.

– Nem tudsz meggyőzni – mondta Lara bosszúsan és lesöpörte válláról mestere kezét. – Firuze királynő hívott minket, azt javaslom térjünk vissza a palotába és beszéljük meg vele a dolgot.

A palotába érve Koss Grildon rögtön társalogni kezdett a királynővel és volt mesterével, Lara pedig meghúzta magát a szobájában és ha csak pár percre is, de bedőlt az ágyba. Vanessa Demir szívélyesen köszöntötte őt és adott neki egy kis gyümölcsöt.

– Köszönöm, erre már nagyon szükségem volt – mosolygott rá Lara hálásan. Hirtelen nyílt az ajtaja és mestere, Koss lépett be rajta.

– Fisto mester elmegy ahhoz a férfihoz, aki a szűrést végezte a gyümölcsökön, alaposan át kell vizsgálni minden terméket a piacon, a királynő csírájában akar elfojtani minden lehetséges hasonló esetet.

– És mi mit csinálunk? Ugye itt maradunk?

– Nem, mi elmegyünk a Sokka birtokra és letartóztatjuk a családfőt. Aki jelen esetben az édesanyád lesz.

– Én ne megyek sehova – fonta keresztbe karjait Lara. – Fáradt vagyok.

– Én is hidd el, de ez a királynő parancsa. És minél hamarabb túl vagyunk a dolgon annál hamarabb hazatérhetünk. Ezt szeretnéd nem?

– De igen – forgatta meg a szemét Lara és miután bekapott egy utolsó szem szőlőt felállt az ágyról. – Szerencséd, hogy a királynő akarja így.

– Juj, most megijedtem – gúnyolta ki padavanját Koss, de hogy éreztesse vele csak viccelt, átkarolta a vállát és a szobából kiérve nevetve elindult vele a királyi palota folyosóján.

A Coruscanton

Obi-Wan Kenobi továbbra is a jedi templomon és a Coruscant bolygón kívül tartózkodott, az ifjú Anakin Skywalker pedig Luminara Unduli felügyelete alatt állt, az egész napja a szenvedésről szólt.

– Ne idegeskedj már ennyit, csak annyit kértem, hogy meditálj!

– De idegeskedek, mert felgyülemlettek az érzelmeim! – akadékoskodott Anakin, akinek már elege volt az egész napos meditálásból.

– Épp az lenne a lényeg, hogy elengedd az érzelmeidet, elméd pedig tiszta és kiegyensúlyozott legyen. De úgy látom nálad ezt lehetetlen elérni, nem is értem Kenobi mester hogy tud elviselni téged. Roppant makacs és önfejű vagy.

– Mondták már páran – fintorgott Anakin.

– Nézzétek ki van ott! Az érzelmei rabszolgája! – kiáltott fel valaki gúnyos és szórakozott hangon.

Luminara és Anakin az egyik meditálószobában voltak, az ajtó nyitva volt, és tökéletes kilátásuk volt a folyosóra. Egy a duros fajból származó jedi padavan volt az, akitől a hang származott. Padavan társainak szólt, akikkel kirekesztették és csúfolták Anakint már egész kiskora óta. Mindezt azért, mert később érkezett a jedi templomba, és azért, mert ő a kiválasztott. Leggyakoribb gúnyneve az „érzelmei rabszolgája" volt. Illett is rá, hisz anyjával és Padméval kapcsolatos érzelmei gyakran felszínre törtek, volt mikor tanuló gyakorlatok alatt. A rabszolga jelző pedig teljesen egyértelmű, hisz amíg a Tatuinon élt rabszolga volt akárcsak édesanyja. És így folytatódik az ördögi kör.

Skywalkert mint mindig, most is rosszul érintette ez az egész. Ilyenkor vagy Palpatine szenátorral szokta megbeszélni gondjait vagy Larával, aki időnként le is torkolja társait csak azért, hogy Anakint megvédje. De most Lara nincs itt, Anakin pedig magára maradt. Úgy döntött nem foglalkozik a rajta nevetgélő padavanokkal, lehunyja a szemét és megpróbál meditálni. Az elméje kicsit sem volt tiszta, sőt csak még több káros gondolattal bővült, és ezt Luminara Unduli is érezte, úgyhogy arra intette az ifjút, hogy hagyja abba a meditálást és térjen vissza szobájába.