✧3.✧
A leszállótéren
A leszállótéren rengeteg köztársasági hajó van, az egyik egy nagyobb méretű sikló, aminek fedélzetén egy pilóta és egy másodpilóta van. A hajón kívül Koss Grildon és Kit Fisto türelmesen várakozott. Larára vártak, már csak három perce volt arra, hogy ott teremjen mellettük.
– Érzem, hogy mindjárt ideér – szólalt meg Koss.
– Mármint a padavan?
– Igen. Attól tartasz, hogy elkésik, és be kell valljam én is izgulok érte. Reggel is elkésett az elméleti óránkról, Jocasta Nu mesternő szerint majd megszokom, hogy Lara ilyen késős fajta.
– Ő késős, te meggondolatlan én meg humoros. Remek csapat leszünk. – mosolyodott el a zöldbőrű jedi.
Aztán Lara hirtelen ott termett mellettük, térdére támaszkodva próbálta egyenletessé tenni a levegővételét.
– Elnézést a... Késtem?
– Nem, pont időben érkeztél – nézett le rá Koss.
– Huh, még szerencse. Akkor... Irány a Naboo! – indult meg a lány.
Bézs színű hosszúnadrágot, barna hosszú szárú csizmát és szintén barna ujjatlan felsőt viselt. Barna haja ezúttal egy erős kontyba volt felfogva. Határozott mozdulattal szállt be a siklóba és vágta le magát a kis ülőke egyik szélére. A két jedi is fellépett a fedélzetre, jeleztek a pilótáknak és leültek Lara mellé. A hajó felszállt és hiper-űrsebességre ugorva megindult a Naboo felé. Az út javában tartott, Kit Fisto, Koss Grildon és Lara Sokka csak ültek és nézték a hiper-alagutat a hajó ajtajának üveges részén. Nagy volt a csend, ezért is rázta meg az egész hajót egy hangos csipogás, ami Lara komlinkjéből származott.
– Ki az? – kérdezte érdeklődve Koss a lánytól.
– Anakin Skywalker. Khm – köhintett a lány és fogadta a hívást. – Itt Lara Sokka.
– Tudom ki vagy Lara, azért hívtalak – hallatszódott Anakin gúnyos hangja a vonal másik végéről.
– Figyelj Anakin. Épp úton vagyok a Naboora. Ne szólj közbe! Ne mondj semmi meggondolatlant, mert mindent lehet hallani a hajón!
– Ó. Akkor vonulj félre.
– Nem tudok.
– Jól van, mindegy akkor. Találkoztam Brodyval és megemlítette, hogy a Naboora mész terrorista cselekményeket megfigyelni. A Naboora érted? Jól vagy?
– Igen, köszönöm kérdésed. Túlélem valahogy. De ha jól sejtem nem engem féltesz a legjobban – mosolyodott el Lara.
– Jól sejted és elnézést kérek miatta.
– Nem gond, ezt is túlélem – nevetett fel Lara.
A két jedi lovag csak fél füllel ugyan, de hallották a beszélgetést. Kit Fisto mestert különösebben nem érdekelte, Kosst annál inkább. Frusztrálta a tény, hogy tanítványa ilyen jókedvűen és nyíltan beszélget valakivel, aki nem ő.
– Szóval kérdeznél róla esetleg? Hogy jól van-e? Aggódok érte, úgy érzem, mintha valaki ólálkodna körülötte.
– Értem. Ne aggódj, mindenképp utánajárok – mondta Lara. A „titkos" beszélgetés egyébként nyilvánvalóan Padmé Amidaláról szólt.
– Most mennem kell, Obi-Wan mester kihívott egy fénykard párbajra. Földbe döngölöm!
– Meghiszem azt! – kacagott fel a lány.
– Hé, Lara! Vigyázz magadra! – mondta ki végül Skywalker.
Hangjában némi aggódást lehetett észlelni. Nagyon jó barátjának tartja Larát, nem szeretné, hogy baja essen. Lara bólintott, bár ezt Anakin nem látta. A beszélgetésnek vége szakadt. Anakin fénykardozni ment Kenobi mesterrel, a lány pedig folytatta néma útját Fisto és Grildon mesterrel. Legalábbis azt hitte néma út lesz.
– Ki ez az Anakin? – kérdezte kíváncsian Koss.
– Jó barátom. Nem igaz, hogy nem ismered mester. Ő a kiválasztott.
– Ó, értem – biccentett a férfi.
Nem mert többet kérdezni, nem szeretné, hogy a lánynak feltűnjön az iránta való érdeklődése. Ami egyre intenzívebb.
A theedi kikötőben
A köztársasági hajó leszállt a nabooi Theed kikötőjében, a három köpenyes jedit pedig rögtön fogadta is egy királyi nagykövet.
– Jedi mesterek! Köszönjük, hogy hárman is a segítségünkre siettek! A terroristák azóta a palota ellen is indítottak egy merényletet. Embereink sikeresen vissza tudták tartani őket, de nagyok a veszteségeink és nem állunk készen egy újabb támadásra.
– Jöttünk, amilyen gyorsan csak tudtunk. Ígérjük, hogy a következő támadást elhárítjuk – szólalt meg Kit Fisto a köpenye kapucnija alatt.
– Jöjjenek utánam mélyen tisztelt jedi mesterek! – indult meg a nagykövet egyenest egy királyi közlekedő hajó irányába.
– Ne mondjuk meg neki, hogy én csak egy padavan vagyok? – kérdezte Lara suttogva mesterétől.
– Ugyan, ne rontsuk el a varázst – válaszolta a férfi mosolyogva.
A három köpenyes jedi és a nagykövet felszálltak a hajóra, ami elindult a nabooi palota felé.
A palotában
A trónterem felé vezető folyosón menetelt a három jedi – akik közül az egyik még csupán egy padavan –, kíséretük két őrből és a nagykövetből állt.
Lara próbálta leplezni feszültségét és idegességét, ami azóta kíséri, hogy megérkeztek a bolygóra. Négy évig élt itt, bár ebből aligha emlékszik egy évre. Mégis... Mégis olyan ismerős lett neki minden. A környezet, az illatok, a madarak hangja, az emberek kisugárzása és viselete... Érezte családja jelenlétét, s bár még messze volt a találkozás ideje tudta, hogy elkerülhetetlen. De vajon mikor és miképp?
A nagykövet kinyitott egy hatalmas, díszes ajtót, így a vendégek beléphettek a trónterembe, minek végében a királynő ült. Trónja egy kisebb emelvényen volt, mindkét oldalán őrök álltak. Lara nem igazán tudta megítélni a királynőt, arcát rengeteg festék és smink borította, és terebélyes ruhája sem mutatott belőle sokat. Nagyon fiatal volt, megjelenése mégis azt sugallta, hogy nagy hatalommal bír.
– Végre, hogy megérkeztek! – állt fel boldogan és meghajolt. – Üdvözlöm önöket. Firuze királynő vagyok.
Fisto, Grildon és Sokka is meghajolt a királynő előtt, ezzel kifejezték iránta kölcsönös tiszteletüket.
– Amióta Padmé Amidala királynő lemondott én irányítom ezt a bolygót, és eddig sosem volt ehhez fogható problémám. A theedi terrorista cselekmények borzalmas fényt vetnek a bolygóra és rám is. Nem tisztem az erőszak, már megpróbáltunk diplomáciai lépésekkel békét teremteni, de a terroristák vezére nem hajlik erre. Ezért úgy gondoltam az a legészszerűbb lépés, ha a Jedi Tanácsot hívom segítségül.
– Jól tette fenség – mondta Kit Fisto.
– Máris nyugodtabb vagyok, hogy az önök védelmét is élvezhetem. Sok történetet hallottam már a jedikről, de még sosem találkoztam élőben eggyel sem – mondta a fiatal királynő, és lelépett az emelvényről. – Kérem kövessenek, a szobájukba vezetem önöket. És örömömre szolgálna, ha egy óra múlva megtisztelnének a jelenlétükkel a vacsorakor. Evés közben pedig megtervezhetnénk a holnapi teendőket. Nem kevés dolgot kell átbeszélnünk.
Firuze királynő elvezette szobáikba a jediket és rögtön továbbállt. Kit Fisto és Koss közös szobát kaptak, előbbi kiment az erkélyre levegőzni, utóbbi pedig szétterült az ágyán és megpróbálta egy óra alatt kipihenni a hosszú utat és a reggeli tanítást.
Lara is elfoglalta szobáját, kellemetlenül érezte magát, ugyanis a bútorok és a díszítések mind eszébe juttatták régi otthonát. A Naboot sűrű díszítettség jellemzi, mind bútorokat, mind ruhákat és mind tárgyakat illetően. Reszkető kezekkel simított végig egy vázát, a motívumok nagyon ismerősek voltak számára. Megzavarta őt azonban a szobájába belépő idegen lány, akiről hamar kiderült, hogy Firuze királynő küldte őt a szolgálatára. Szőke haja egy kontyba volt fogva és narancssárga színű szövetruhát viselt. Kedvesen rámosolygott Larára, aki letette jedi köpenyét az ágyra.
– Üdvözlöm kisasszony. A nevem Vanessa Demir, a királynő küldött ide, hogy segítségedre legyek bármiben.
– Üdvözöllek. Az én nevem Lara Sokka – viszonozta a mosolyát az ifjú lány. – És egyelőre semmilyen szolgáltatásra nincs szükségem.
– Hihetetlen, hogy ilyen fiatal és jedi mester! – csodálkozott a szobalány.
– Dehogy vagyok jedi mester – bukott ki a lányból. – Padavan vagyok, az egyik legjobb a csapatomban. Illetve a volt csapatomban.
– Értem. Meg van elégedve a szobával?
– Teljes mértékben.
– Tényleg ne hozzak valami gyümölcsöt? Vagy édességet, esetleg egy kis frissítőt?
– Köszönöm Vanessa, egy italt szívesen elfogadok – mondta Lara és helyet foglalt az arannyal díszített kanapén.
Az étkezőben
Elérkezett a vacsora ideje. A palota étkezőtermében áll egy hatalmas asztal, telis-tele étellel. Az asztalfőnél természetesen a királynő ült, jobbján a főbizalmasa, udvarhölgye és hasonmása ült, Kendra Rossi. Balján Kit Fisto ült, mellette Koss Grildon, vele szemben pedig tanítványa, Lara foglalt helyet. A lány érdeklődve nézte a rengeteg ételt, nem értette miért van ennyi, amikor csak öten ülnek az asztalnál. Mindenesetre már nagyon várta, hogy megkóstolhassa a nabooi halkülönlegességeket. Tudni illik a bolygó nagyrészét víz borítja, és ez rengeteg halfajnak ad menedéket.
Koss fél szemmel ugyan, de tanítványát nézte. Mókásnak találta, ahogyan a halra nézett. Szerencsésnek érzi magát, amiért ő lett a padavanja.
– Mondják meg kérem a neveiket – nézett a jedikre Firuze királynő.
– Kit Fisto vagyok fenség.
– Koss Grildon.
– Én pedig Lara Sokka.
– Nagyon örvendek. Mily fiatal vagy, nyilván ügyes lehetsz, ha máris mesterré avattak – mosolygott rá Larára a királynő.
– Ami azt illeti...
– Lara még padavan. Én vagyok a mestere – vágott közbe Koss.
A királynő bólintott egyet és enni kezdett, Lara viszont tátott szájjal meredt a vele szemben ülő férfira.
– Igen ez így van. De én is eltudtam volna mondani – fejezte ki nemtetszését a lány. Mélyen mestere szemébe nézett azt sugallva, hogy mérges rá. Koss tűrte a gyilkos tekintetét.
– Semmi baj. De te semmiképp nem maradsz itt velem.
– Tessék? – döbbent le a lány.
– Egyeztessünk. A holnapi nap folyamán szeretném, ha szétválnának. Ha már hárman is a segítségemre siettek.
– Hogy váljunk szét? – kérdezte a nautolani jedi mester csodálkozva.
– Igen. Egyikőjük maradjon a palotában. Ha a terroristák újra támadást indítanak, márpedig indítani fognak, akkor szeretném, ha erősítené a palotaőrség védelmét.
– Én elvállalom ezt – jelentette ki Fisto mester. – És mi less Koss meg Lara feladata?
– Be kéne olvadniuk a város népe közé, onnan tudnának nyomozni a terroristák után.
– És mit csináljunk, ha szemtanúi vagyunk egy robbantásnak? – kérdezte Koss.
– Próbálják meg elkapni a vezetőt. Információim szerint a férfi neve Douglas Le Pa.
– És ha elkapjuk? Meg kell ölnünk? – kérdezte Lara félve.
Még sosem ölt meg senkit. Tizenegy éve él jediként a Coruscanton, számított rá, hogy egyszer meg kell ölnie valakit. De ilyen hamar elérkezett volna az idő?
– Csak ha nincs más választás. De egyébként nem szeretnék vérontást. Jó lenne, ha a terroristák leszámolása után a végére járnánk a dolgoknak. Egészen a gyökerekig el kell jutnunk, hogy tudjuk mi kezdeményezte ezt az egészet. Tudnom kell, és meg kell akadályoznom, hogy többször megismétlődjen. Meg kell védenem a bolygómat.
– Számíthat ránk fenség – biccentett Koss.
A vacsora további részében mindent újra átbeszéltek és megtárgyaltak, minden eshetőséget felmértek és tervek sokaságát szőtték, hogy az elkövetkezendő napok zökkenőmentesen teljenek.
A vacsora után mindannyian bevonultak a szobájukba. Lara egy rövid fürdőzés után felvette a ruhát, amit Vanessa készített ki neki az alváshoz. Valósággal úgy érezte magát, mintha ő lenne a királynő. Nem szokott hozzá az effajta bánásmódhoz. Kicsit megszellőztette a fejét az erkélyen állva, de győzött felette az álmosság és inkább befészkelte magát a meleg és kényelmes ágyba.
A Naboo egyik mocsara
A Naboo bolygón rengeteg a víz és a mocsár. A gungenek itt élnek ugyan, de az emberek csak ritkán járnak a mocsarakba. Épp ezért remek búvóhely, a hírhedt terrorista csoport is ezen mocsarak egyikében vert magának tábort. Sátrak, tűzrakóhelyek és földbeszúrt vörös zászlók alkotják táborhelyüket. A zászlón ez a felirat található: „Másokért, magunkért, ha kell halljunk meg egymásért!"
Minden merénylet előtt ezt kiáltják, a szerencsétlen és ártatlan civilek, ha meghallják ezt a mondatot azt se tudják merre szaladjanak. Tudják, hogy közeleg a vég. A legnagyobb sátorban – ami a vezetőjüket Douglas Le Pa-t illeti meg – éppen megbeszélés folyik. Több, mint húsz férfi tartozik a terroristák csapatába, most mind egy helyen voltak.
– Ketté oszlunk – kezdett bele a vezető. – Az első csapat robbant egyet a város egyik végében, a többiek pedig a palotát ostromolják. Ez tíz-tíz embert jelent. Két ember itt marad velem a táborban. Putto, te pedig elmész az önkéntesekért. Itt a cím – nyújtott át egy cetlit Putto nevű társának. – Hans, a te feladatod lesz a legnehezebb. Túszokat kell ejtenünk.
– Értem. Nőket? Férfiakat?
– Lehetőleg nőket. A ruházatot vedd figyelembe. Minél gazdagabb és befolyásosabb, annál több pénzt ad majd érte a királynő.
A megbeszélés véget ért, mindenki ment a saját sátorrészébe. Douglas elővett egy bőrrel fedett ketté hajtható noteszt. Egyik felében egy kilapított és kiszáradt virág volt, a másikban pedig egy rajz egy nőről. A férfi összecsukta a noteszt és indulatosan ökölbe szorította a kezét. Holnap végre sikerülni fog. Be fognak jutni a palotába és a markukban tarthatják a királynő és az egész bolygó sorsát.
A palotában
Koss Grildon mélyen aludt éppen, amikor egy rémálom miatt felriadt. Padavanját látta álmában, meglőtték és összeesett a földön. A jedi lovag furcsállta, hogy Laráról álmodott. Az sem kizárt, hogy egy látomás volt.
Kezdi bevallani magának, hogy fontos számára a lány, mindenképp meg akarja őt óvni minden veszélytől. Hogy ne ébressze fel Fisto mestert, rendkívül halkan kilépett az erkélyére és átugrott a mellette lévőre. Addig ugrált erkélyről erkélyre, amíg meg nem érezte a lány jelentlétét.
Az Erő segítségével kinyitotta Lara szobájának ablakát és beugrott rajta. Lara ott feküdt az ágyon és békésen aludt. Teste nyugodtsággal volt tele, és ez Kosst is megnyugtatta. Bár meggyőződött róla, hogy tanítványának nem esett bántódása, ott maradt még a szobájában pár percig. Nézte az alvó lányt és próbált rájönni mit is érez iránta. Abban biztos volt, hogy nem egyszerű a kapcsolatuk, de nem is képzelhet bele több mindent. Egy jedinek nem szabad érzelmileg kötődni senkihez, mert befolyásolja minden tettét. Épp ma reggel tanította. Felsóhajtott és az ablakon keresztül elhagyta a szobát.
Korán reggel volt, egy villámgyors étkezés után a három Jedi Tanácskozott egy utolsót. Kit Fisto a palotában marad védelmezni a királynőt, biztos a sikerében, de aggódott volt tanítványa miatt. Érezte, hogy nincs minden rendben vele. Koss ugyanígy aggódott Laráért, a tegnapi álma kételyeket és félelmet keltett benne. Larának látszólag semmi baja nem volt, de mégis idegesség és félelem gyötörte. Rettegett a szüleivel való találkozástól, és a gyilkolástól is. De a polgárokért mindkettővel képes szembe szállni.
A királynő közölte a két ifjabb jedivel, hogy igen feltűnő lenne kapucnis köpenyben járni az utcán, és mivel küldetésük célja a beolvadás, az lesz a legészszerűbb megoldás, ha civil ruhában indulnak útnak. Lara ideiglenes szobalánya szerzett nekik megfelelő ruhákat. Koss egy barna nadrágot, és egy bézs színű bő felsőt kapott, arany hímzéssel, valamint egy pár fekete bakanccsal. Lara egy bordó felsőt kapott szintén arany hímzéssel, valamint egy fekete hosszú nadrágot és egy fekete cipőt. Haját maga a királynő fodrásza csinálta, egy gyönyörű nabooi kontyot kapott. Lara kicsit kellemetlenül érezte magát a nabooi viselet miatt, de viszonylag hozzá szokott. Kosst teljesen elkápráztatta a lány, szerencséjére nem tűnt fel neki, hogy bámulja. Fisto mesternek viszont igen, súgott is valamit volt padavanja fülébe.
– Koncentrálj! Csak a küldetésre figyelj!
Koss kelletlenül bólintott egyet, próbálta eltakarni gondolatait volt mestere és az Erő elől is. Ám ekkor Lara hirtelen odament mellé.
– Mester. Nem tudom hova tenni a fénykardomat. Túlontúl feltűnő volna.
– Add ide, az én köpenyem alatt elfér. Ha szükség lenne rá odaadom – vette el padavanjától a fénykardot. Bézs felsője valóban bő volt, már-már egy köpenyre hasonlított, feltűnés nélkül elfért alatta mindkét fegyver. Elköszöntek a királynőtől és Fisto mestertől, aztán kiléptek a palota kapuján. Akkor kezdődjék a nyomozás és a beolvadás!
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top