Ha valaki fél éve azt mondja nekem, hogy november tizennegyedikén a Saõ Pauloi reptéren fogok leszállni, és egy Forma 1 futamra megyek egy pilótával, képen röhögöm.

De most mégis ott voltam, ott ültem abban a taxiban, amely egyenesen a hotelhez vitt, a mellettem lévő fiú pedig vigyorogva mutogatta a város látványosságait, hisz ő már többször is megfordult itt.
- Ha gondolod, délután átmehetünk Alexához és Maxhoz - szólalt meg Pierre, miután átvettük a kulcsainkat, és elindultunk az elmelet felé.
- Maxxal még nem is nagyon beszéltem - gondolkodtam el - amikor először találkoztunk, nagyon csendes volt.
- Hidd el, alapból nem ilyen - nevetett fel.
- Igen, ezt már Alexa is mesélte - bólogattam én is mosolyogva.
- És ne felejtsd el, ha bárhová szeretnél menni, szólj, mert nem akarom hogy az történjen mint múltkor - állt meg a szobám ajtaja előtt, miközben elhúzta száját.
- Rendben - raktam be a kulcsot a zárba.
- És esetleg este egy vacsora? - édes hangja rögtön megmelengette szívem, és kissé elpirultan válaszoltam.
- Miért is ne?

- Szia, mi még csak egyszer találkoztunk - tárta ki az ajtót Max mosolyogva, és mellette álló barátnőjére mutatott - de ez a lányka már sokat mesélt rólad.
- Kölcsönös - kuncogtam fel, és Alexát gyorsan megölelve beléptem a szobába - Pierre is mindjárt jön szerintem.
- Ahogy mindig, most is késik - forgatta meg szemeit a holland fiú - addig esetleg egy teát?
- Köszönöm - bólintottam, és elfogadtam a fiú kezéből a bögrét. - hogy vagytok?
- Minden rendben, fejben már a versenypályán vagyok - rántotta meg vállait Max - nekem ez egy erős pályám, úgyhogy szerintem sok esélyem lesz.
- Én pedig végig ott fogok szurkolni neked a boxban - karolta át nyakát Alexa, és egy apró puszit nyomott barátja arcára - Pierre hol van már?
- Nem tudom, azt igérte hogy hatra itt lesz - néztem rá telefonomra, mely fél hetet mutatott, majd felálltam - megyek, megnézem a szobájában - a liftbe beszállva vagy százszor megnyomtam a felfelé irányító gombot, és mire az ajtó becsukódott volna, egy nálam jóval magasabb fiú lépett be mellém. Sötét haja tincsekben omlott homlokára, testét pedig egy piros Ferrari póló fedte. Ismerős volt, de a nevét nem tudtam volna megmondani, ezért inkább kínosan lehajtottam a fejem, és a padlót kezdtem pásztázni. Mikor a lift egy csipogással jelezte, hogy megérkeztünk, sietősen elindultam Pierre szobája felé, és az ajtó előtt megállva bekopogtam rajta, miközben végignéztem, ahogy a piros pólós srác a szomszédos szobába belehelyezi kulcsát, és benyit. A fejemet megrázta újra elkezdtem kopogni, és mivel semmi válasz nem jött, hirtelen kinyitottam az ajtót.

- Pierre? Itt vagy? - szólaltam meg, és gyorsan lerúgtam a cipőmet, hogy beljebb tudjak sétálni.
- Menj el - ideges hangját meghallva kérdően fordultam a hálószoba felé - kérlek.
- Miért? - mikor megláttam, kissé megijedtem. A földön ült, hátát a falnak döntötte, arcát pedig kezeibe temette - mi történt?
- Menj el - suttogta.
- Nem megyek - óvatosan leguggolva mellé elkezdtem simogatni vállát - itt maradok veled.
- Nem kell - rázta a fejét hevesen, kócos tincsei össze vissza rázkódtak.
- Mi a baj?
- Túl sok már nekem ez az egész - hangja újra felerősödött, és látszott rajta hogy kitörni készül, de én hagytam neki, mert tudtam, hogy néha ez a legjobb megoldás- egy patkány riporter az aulában megállított, és elkezdett kérdezősködni, hogy mennyire érzem megalázva magam az engem ért teljesen jogos kritikák miatt. Legszívesebben a képébe ordítottam volna, hogy nagyon. Láttad, hogy miket kommentelnek az emberek a képeim alá? Amiket külön üzenetben küldenek nekem? - túrt bele hajába erősen, kezén kidudorodtak erei - nem bírom már ezt.
- Pierre - simítottam tarkójára tenyerem a lehető legóvatosabbabban - teljes mértékben megértem, hogy legszívesebben feladnád. De gondolj bele. Ha ezt tennéd, akkor kielégítenéd azokat az utálkozó embereket, és nem mutatnál fel nekik semmi újat. Két futam van a szezonból, utána szünet, és én biztos vagyok benne, hogy képes leszel újult erővel nekiállni a következő évnek, és megmutatni mindenkinek, hogy mi lakozik igenis benned. Mert - hajtottam le a fejem, és bár más szituációban ilyet nem mertem volna kiejteni számon, most mégis megtettem - mert a legcsodásabb ember vagy, akit ismerek, és ha valaki, akkor te be tudod bizonyítani, ki is vagy valójában.
- Én nem is tudom mit mondjak - a fiú végre arcát felemelte, és egyenesen szemeimbe nézett, elmélyedve bennük - csak meg akarlak csókolni.
- T...tessék? - arcom azonnal vörösbe borult, előbbi bátorságom teljesen elillant, egy ép szót is alig tudtam összekotorni. A következő pillanatban viszont már időm sem volt reagálni, hiszen Pierre gondolkodás nélkül ajkaimra tapadt és gyengéden arcomra simította tenyerét. Csókja lágy volt, de egyben heves is. Gyengéd, de vágyakozó. Édes, finom, puha. A rám törő extázistól tarkójánál fogva mégjobban magamhoz húztam, hatalmas kezei pedig derekamat ölelték körbe.

Nem tudom mennyi idő telt el, lehet hogy másodpercek, lehet hogy percek, de kénytelenek voltunk elválni egymástól levegőhiány miatt.
Óvatosan nyitottam ki szemeim, miközben egy mosoly kezdett kialakulni arcomon, mely a fiú csukott íriszeit és kipirult, vigyorgó arcát látva csak még nagyobb lett.
- Ha létezik tökéletes csók - suttogta, és lassan kinyitotta szemeit. Én zavaromban hajamat kezdtem birizgálni, hiszen a fiú pillantása szinte ostromolt. - 𝘈 𝘯𝘦𝘷𝘦𝘥 𝘢 𝘬𝘢𝘳𝘢𝘮𝘦𝘭𝘭𝘳𝘦 𝘦𝘮𝘭é𝘬𝘦𝘻𝘵𝘦𝘵 - 𝘴𝘻ó𝘭𝘢𝘭𝘵 𝘮𝘦𝘨 𝘢 𝘴𝘦𝘮𝘮𝘪𝘣ő𝘭, 𝘮𝘪𝘬ö𝘻𝘣𝘦𝘯 𝘢𝘻 𝘢𝘳𝘤𝘰𝘮𝘢𝘵 𝘧ü𝘳𝘬é𝘴𝘻𝘵𝘦 - 𝘐𝘭𝘭𝘪𝘬 𝘪𝘴 𝘳á𝘥. É𝘥𝘦𝘴, 𝘥𝘦 𝘩𝘢 𝘥𝘶𝘳𝘷á𝘯 𝘩𝘢𝘳𝘢𝘱𝘴𝘻 𝘳á, 𝘢𝘬𝘬𝘰𝘳 𝘣𝘦𝘭𝘦𝘵ö𝘳𝘪𝘬 𝘢 𝘧𝘰𝘨𝘢𝘥.
- Te nem haraptál rá durván - feleltem, belül pedig szinte elolvadtam a fiú mondatán.
- És milyen jól tettem - sóhajtott fel, majd kezem után nyúlva felhúzott a földről.
- Szerintem vissza kéne mennünk Maxékhoz - próbáltam a pár perccel ezelőtt történtek miatti zavaromat tématereléssel elnyomni.
- Rendben.

- Futottál? - ráncolta össze szemöldökeit Max, amikor meglátott.
- Nem, miért? - értetlenkedtem.
- Tiszta vörös az arcod - szavai hallatán gyorsan odakaptam az említett területre kezem, mintha ez bármin is változtatna.
- Csak melegem van - rántottam meg a vállam, majd egy mindent tudó pillantást küldtem Alexának, aki ennek láttán vigyorogni kezdett.
- Srácok, nem hoztok valami kaját? Éhen halok - hajtotta Max mellkasára fejét a lány, és én tudtam, hogy miért akarja elküldeni a fiúkat.
- Pizza jó lesz? - kérdezte a holland fiú, majd Pierre felé fordult - mi majd leeddzük holnap délelőtt.
- Tökéletes - adott egy puszit Alexa a holland fiú szájára, én pedig pár pillanatra Pierre mosolygós szemeibe néztem.

- Mesélj, most! - a német lány abban a pillanatban mellettem termett, amint a két pilóta elhagyta a szobát - mégis mi történt?
- Semmi - haraptam bele számba, hogy elrejtsem hatalmas mosolyomat, majd Alexa kételkedő pillantása után folytattam - na jó, megcsókolt.
- Hogy miii? - sikítva ugrott nyakamba, én pedig a rám nehezedő sújtól majdhogynem összerogytam - és te miért nem vagy lelkes?
- Hidd el, imádtam.
- Csak? - húzta össze szemeit a lány.
- Csak nem tudom, hogy mi volt a célja ezzel. Most... most össze fogunk jönni? Készen állok én egy kapcsolatra egyáltalán? - túrtam a hajamba - készen állok arra, hogy megfeleljek neki minden szempontból? Készen állok arra, hogy lefeküdjek vele?
- Carm, ha nem próbálod meg, soha nem fog kiderülni. Biztos vagyok benne, hogy Pierre várni fog rád, főleg akkor, ha végre erőt veszel magadon és elmeséled neki a múltad - húzott magához - nem mellesleg, erre vártál nem?
- De, lehet - hunytam le a szemeim, és testemet újra átjárta az a varázslatos érzés, amely a csók közben is - erre vártam!

Sziasztok:)
Holnaptól online suli, ez egyet jelent nekem a sok sok részírással, illetve talán egy új könyvvel is, úgyhogy legyetek résen❤
Vigyázzatok magatokra,

xx T💕