Ha egy dolgot kellett volna kiemelnie az életéből, az az lett volna, hogy Park Jimin mindig késésben volt. Habár legtöbbször mindenhová odaért a megfelelő időpontban, mégis állandóan rohant. A munkából az egyetemre, az egyetemről a munkába, onnan a könyvtárba, és mire fáradtan bedőlt az ágyba, úgy érezte, egy pillanattal később már indulnia is kell tovább. Hiába fürdött le naponta többször is, a testét mintha állandóan egy láthatatlan izzadtságréteg borította volna az állandó kapkodástól. Persze nem segített a dolgon, hogy mindkét munkahelyén a szó szoros értelmében is kapkodnia kellett. Egy soha véget nem érő küszködés volt ez, aminek a nap végén nem volt igazi célja, mert a pénz nem maradt, sőt mindig egyre kevesebbnek tűnt. De ameddig lehetett, küzdött. Felkelt akkor is, amikor már térdei össze akartak csuklani alatta. 

De a rossz dolgok kivédhetetlenek. Akkor is, ha ő mindent megtett, a nap végén nem működött a dolog, valaminek mindig el kellett romlania. Valaminek mindig vissza kellett őt löknie a gödör aljára. 

- Sajnálom, hogy megütöttelek - mondta a műszakvezető, és átnyújtott neki egy csomag mirelit zöldséget, hogy az arcára tegye.
- Ezek szerint nem tervezel kirúgni? - kérdezte reménykedve Jimin, de valójában már temette a havi bevételét. 
- Ezek a gyerekek hetente itt vannak, a szüleik itt intézik nyáron az üzleti tárgyalásokat. Nem kockáztathatom a dolgot. Nagyon sajnálom. Te vagy az egyik legjobb pincérem. 
Mit lehetett volna még mondani? Hogy nem az ő hibája volt? Véletlenül botlott meg az étellel? Direkt akarták kirúgatni azok a hülye ficsúrok? A nap végén nem számított, hogy ki volt a hibás, mert egy másik játékot játszottak, méghozzá, hogy kinek van több pénze. És ahol a pénz, ott az igazság. 
- Általában beugrósoknak nem adunk bónuszt, de veled kivételt teszek. Köszönöm, hogy ilyen keményen dolgoztál az elmúlt hónapokban, Jimin. Kapkodni fognak utánad a munkahelyek. 
A fiú illedelmesen elmosolyodott. A szeptemben vészesen közeledett, már nem találna másik helyet, a bónusz pedig aligha lesz annyi, hogy fedezze a kiadásait. 
- Én is köszönök mindent - mondta inkább, és megalázva, könnyektől égő szemmel sarkon fordult.

Nem ragaszkodott kifejezetten ehhez a helyhez. A többi pincérrel jól kijött, és a golfpálya látványa is megnyugtató volt a fővárosi zaj után, de a nap végén ő nem tartozott ide. Nem értette az embereket, taszították a márkák, amikben jártak, irigyelte és megvetette őket. Talán jobb is, hogy nem kell nap mint nap testközelből látnia a kontrasztot. Még azért egyszer utoljára megnézte magának a békés kis klubot, ahogy az öltözőbe indult összeszedni a holmiját. Odabent éppen nem volt senki, már mindenki javában a dolgát végezte ebédidőben, amikor a legnagyobb volt a forgalom. Jimin egy kicsit örült neki, hogy nem kell másokkal szembenéznie. Már biztosan elterjedt a pletyka arról, hogy felpofozták. Előhúzta a pad alól a szürkére nyűtt tornacipőjét, és a szekrényéhez lépett átöltözni. Az itt tartott extra pólót és néhány apróságot a hátizsákjába gyűrte. Átöltözött az elegáns pincérruhából a saját régi farmerében és túlméretezett pólójába. A szekrényében már csak az ajtóra ragasztott kép maradt róla és az anyjáról. Ez általában motivációként szolgált a munkára akkor is, ha hajnalban kellett kezdenie, de most csak arra tudott gondolni, hogy cserben hagyta azt, akinek igazán szüksége lenne a pénzre. Jimin grimaszolt egyet, és azzal nyugatta magát, amivel naponta többször, mindennap: mindegy, majd lesz valahogy, majd megoldom. De mi lesz, ha egyszer nem sikerül? 

Leadta a ruháit és a belépőkártyáját, meg sem várva, hogy bárki szeretne-e elbúcsúzni tőle. Ha időben vissza tud buszozni a belvárosba, akkor talán Yoongi megengedi neki, hogy a csúcsidő miatt beugorjon néhány extra órára a kávézóba. 
- Nem tudom elfejteni az arcát, amikor csattant rajta a pofon. Nagyon élem ezeket a kihívásokat. Még akkor is, ha te nyertél - hallotta korábbról az egyik gazdag fiú hangját, ahogy kilépett a bejárat elé. A magasabb srác nevetgélve utánozta Jimin korábbi arckifjezését, míg a másik, aki tényleges kirúgatta, csendben állt, és bámult maga elé, látszólag oda sem figyelve a másikra. 
Jimin most oda mehetett volna, elégtételt kaphatott volna, ha megüti a fiút, és egy pillanatra meg is rándult a keze, készen a mozdulatra, de aztán a józan esze győzött. Nem volt szüksége egy esetleges perre. Ő mindenképpen vesztes volt ebben a helyzetben. Tulajdonképpen az egész életben.
A pillanat elszállt, és a két fiú fekete terepjárója már meg is állt a bejáratnál. Az alacsonyabb, fekete hajú fiú kinyitotta az ajtót, és a tekintete egy pillanatra találkozott Jiminével. Jimin ellenségesen összehúzta a szemét, és felemelte az állát, mire a másik gyorsan beszállt a kocsiba, és már el is hajtottak. 
Az ex-pincérfiú is komótosan elindult a buszmegálló felé. 

***

- Kérlek, Yoongi hyung, csak  két extra óra. Mi lenne, ha kitakarítanám a hűtőt? Arra soha nincs időnk. Vagy felmoshatnám a hátsó folyosó fugáit. 
Jimin előredőlt a széken, próbálva elkapni Yoongi tekintetét, de az egy pillanatra sem vette le a pillantását a félig kész sárkányról, amit épp egy izmos vádlira tetovált. 

Min Yoongi Szöul egyik jól működő kisvállalkozója volt, és már-már talán Jimin barátja is. Sőt, az egyik olyan ember, akiben Jimin megbízott és élvezhette a kedvességét. Nem sok ilyen volt a világon. Tulajdonképpen, más nem is nagyon. Persze voltak más barátai vagy jó ismerősei is a fiúnak, hiszen számos munkahelyen megfordult már, de Yoongi volt az egyetlen, akinek anyagilag meg volt a lehetősége rá, hogy egy kicsit segítse őt. 
A két fiú az éppen akkor nyitó Omelas kávézó miatt ismerkedett meg. Jiminnek hatalmas szüksége volt az állásra, Yoongi pedig hajlandó volt őt alkalmazni a tanóráihoz igazodva, amit sok más munkahely nem vett figyelembe. Néhány hónap alatt barátok lettek, habár az idősebb nem sok időt töltött a kávézóban, mivel azt szinte teljesen a három barista futtatta: Jimin, Hoseok és Yeonjun. Ők ketten Jiminen kívül állandó munkaidőben váltották egymást a kiszolgálásban, míg Jimin igyekezett egyik és másik műszakban is minél több órát vállalni, és a többiek szabadnapjaiban kitölteni az órákat. Mindeközben Yoongi, a tulaj, a kávézó legbelső sarkából nyíló fekete ajtón túl dolgozott egy tetoválószalonban, aminek szintén tulajdonosa is volt egyben. Jimin nem sokat tudott a szöuli üzletek szabályozásáról, de valószínűtlennek tűnt, hogy kávézóból nyílhasson tetoválószalon. A helyen ráadásul minden fekete volt, természetes fény sehonnan nem sütött be, és állandóan valamilyen hiphop előadó szólt a háttérben. A falakon elkészült tetoválások képei lógtak, és függönnyel elválasztott fakkokban négy tetováló készítette az újabb alkotásokat. Jimin nem ismerte túl jól a többieket, kevésszer fordult meg az ajtón túl, már csak azért is, mert Yoongi nem szerette, ha megzavarják munka közben. Őszintén szólva, a fiú abban sem volt biztos, hogy az idősebnek egyáltalán van-e egyáltalán engedélye tetoválni, de az biztos, hogy tehetséges volt. És hát, ki volt ő, hogy kérdéseket tegyen fel? Miután egyedül maradt, és többé nem volt otthona, az idősebb megengedte neki, hogy a kávézó feletti kisszobában húzza meg magát, ameddig talpra nem áll. Ez azóta sem történt meg. Tehát, ameddig nem záratták be a helyet, és a néha megjelenő furcsa alakok csak keresztülsétáltak a kávézón és nem kötöttek bele senkibe, addig tényleg nem volt értelme törődnie ezzel az egésszel. A munkaóráival annál inkább. 

- A plusz órák helyett kiverhetnénk inkább a műszakvezetőd fogát - ajánlotta a hyung. - Csak a show kedvéért megütni az alkalmazottaid nem a legjobb módja a megbecsülésnek. Meg egyáltalán. Nem készült felvétel? Perelhetnénk. 
- Persze, mert csakis ügyvédre van pénzem - forgatta a szemét a fiú. - Meg amúgy is, nem élnék a tudattal, hogy még le is van videózva az egész megszégyenülésem. 
Yoongi hümmögött egyet megértően. 
- Szóval? Két óra? Vagy három? Kérlek, Yoongi! Nézek majd valami kisbolti melót, de ma már oda biztos nem mehetek. 
- Jó, legyen - adta be a derekát az idősebb. - Menj egy három órára, de nincs nagy forgalom, nem kell kimenned. A raktárban viszont nagy a káosz, össze kéne kicsit pakolni. Utána látogasd meg anyukádat, vigyél neki egy sütit tőlünk, és akkor a rendes műszakodra visszaérsz. 
- Te vagy a legjobb, hyung! - ugrott fel a fiú a székből, és majdnem megölelte a másikat, de aztán eszébe jutott, hogy ameddig tű van a kezében, inkább nem kéne. 
- Egyél te is egy sütit, rád fér. 
- Akkor már én is kérek egyet - szólalt meg a férfi, akinek készült a vádliján a sárkány. 
Yoongi elröhögte magát. 
- Hozz egyet a vendégünknek is. 

Jimin lelkesen bólintott egyet. 
Mára tehát megvolt az extra bevétele. Már csak  holnaptól kellett valahogy túlélnie.