/Pietro szemszöge/

Ahogy itt alszik mellettem gondosan megfigyelem minden egyes mozdulatát. Ahogy mélyen beszívja a levegőt, majd szuszogva kifújja azt. A hidegben a kilélegzett levegő szürkésen vegyült össze a láthatatlan oxigénnel,majd végleg eltűnt. Aztán pár pillanat múltán úgy riadt fel mellettem, mint ahogy a villám belecsap egy fába. Érezni lehetett az erős impulzust, amit a nyugtalan lelke sugárzott. Szorosan magamhoz öleltem és simogattam a félhomálytól szürkén csillogó hajzuhatagát. Elmosolyodtam a csalóka hajszínére,amely mostmár hasonlított az enyémre. Úgy folyt róla a víz, mint esős időben az ereszről a vízcseppek. A teste remegett,mint egy ijedt nyúl a bokorban akire egy gyilkos ragadozó les a bokor másik oldalán. Miközben csitítgattam, hallottam a megkönnyebbült lélegzetvételét,majd újra belépett az álmok országába, magamra hagyva a zord valóságban.
Mosolyogva folytattam arca cirógatását,míg az apró szuszogásai abba nem maradtak. Szemhéjai megremegtek,majd kinyíltak az éjfeketén csillogó szemei. Megbabonázva néztem minden egyes mozdulatát,miközben kinyújtotta elgémberedett végtagjait. Testén jobban megfigyelhetővé váltak mellének domborulatai,mire egy sóhaj csúszott ki a számon.

-Pi.. Hágy óra?-kérdezte rekedt hangon.

-Várj,megnézem.-mosolyogtam rá,majd rápillantottam a tévé felett világító digitális órára.

-Fél hét.-néztem rá újra,majd megdörzsöltem a szemeimet.

-Hogy-hogy nem alszol?-kérdezte ásítás közben.

-Aludtam, de éjjel felijedtem. Aztán megláttalak aludni. Mintha mély bódulatba estem volna tőled.-suttogtam,majd egy forró csókot leheltem a homlokára.

-Pi, túl aranyos vagy.-nevetett fel.

-De tényleg! Az egész lényed vonzotta az igéző tekintet. Mintha könyörgött volna a lényed,hogy istenítsem. Amit mellesleg,meg is tettem.-mosolyogtam rá,majd összeborzoltam a kócos haját.

-Pi, lehet egy kérdésem?-nézett rám,miközben a száját harapdálta.

-Ezt most hagyd abba és igen, hallgatlak.-pusziltam meg az orrán,mire megremegett.

-Mi lesz a reggeli?-kérdezte morogva,majd feljebb húzta magán a takarót.

-Jaa, szóval innen fúj a szél Princezná! Nem vagyok elég neked,te kis telhetetlen nőszemély.-ráztam meg a fejem nevetve,mire vállba bokszolt.

-Pi! Nem..Nem erről van szó!-pirult el. Azt hiszi,hogy nem látom, de édes.

-Princezná ne légy zavarban. -simítottam el a szeméből egy hajtincset.

-Én nem is..-kezdte de nem hagytam,hogy befejezze. Vigyorogva tapasztottam rá az ajkaimat az igéző,piros ajkaira.

-Jó, öltözzünk, kapsz palacsintát, De Maximoff módra.-kacsintottam rá,majd felpattantam mellőle. Pár másodperc múlva már előtte álltam a szokásos ruháimban.

-Na, hajrá, kelj fel -nevettem rá,mire morogva felkelt.

-Ezt add ide.-kapta le rólam a pólóm,majd felvette. Pont a combja közepéig ért.

-Hé!-takartam el grimaszolva a mellkasomat.

-Így dögösebb vagy Django.-sóhajtotta,majd kisétált a szobából. Direkt ingatta jobbra-balra a csípőjét,mivel tudja,hogy az a gyengém.

Fintorogva haraptam meg az alsó ajkamat,majd utána sétáltam. Igen, a híres Pietro Maximoff sétál és nem fut. Hihetetlen,nem?

-Várj,majd én.-vettem el tőle a serpenyőt,majd beleöntöttem a tésztát és elkezdtem sütni a palacsintákat.

Miközben dobáltam a palacsintát két hideg kéz karolt át hátulról. Elvigyorodtam az érintés hatására. Gyorsan megfordultam és ajkaimat rátapasztottam a szájára. Felmordult a gyorsaság miatt, majd egy gyors másodperc alatt egy kész palacsintát be is falt.

-Még meleg.-ráztam meg a fejem.

-Csak neked. Nekem nem.-öltötte ki rám a nyelvét és egy tálba pakolta a kész palacsintákat és elfutott. Sóhajtva pakoltam el magam után és dőltem neki az ajtó félfának.

Mennyire,de mennyire szeretem én ezt a lányt