-Mehetünk?-tett le a földre Pietro,mire bólintottam.

Halkan koppant a cipőm talpa,miközben a megtestesült pokol folyosóján lépkedtem. Kezemben idegesen rezgett a fegyver,miközben zavartan szívtam be és fújtam ki a poros oxigént. A lelkem ezer meg ezer helyen kóvárgott abban a pillanatban és minden egyes mozzanatomhoz egy-egy emlékkép társult. Keserű ízt éreztem a számban,ahogy néhány HYDRA-val kapcsolatos emlékfoszlány jelent meg előttem ami felidézett néhány kellemetlen emléket. Megrezzentem,ahogy megéreztem egy hideg kezet a kézfejemen. Ijedten kaptam a kéz tulajdonosa felé a fejem,miközben nagyokat pislogva hessegettem el a kényelmetlen emlékeket.

-Nyugi. Csak halkan, nemsokára ott vagyunk.-Suttogta Pietro,majd megszorította a kezem.

-Rendben. Készülj! Azonnal támadni fogunk.-suttogtam, mire egyetértően bólintott.

-Háromra. 1~2~3!-kiáltotta el magát,majd előre rohant a mostmár őröktől hemzsegő folyosón.
Azonnal kibiztosítottam a fegyverem és magam elé emelve szaladtam Pietro után. Befordultam egy sarkon és rögtön három fegyveres őr fogadott.

-Tedd le a fegyvert,kislány! Neked még babázni kéne!-szólt be az egyik nevetve,mire nyakon lőttem. Spriccelve ömlött ki a vér a nyakából,majd holtan esett össze.

-Hogyan?-hördült fel az egyik,majd a társára nézett.

-Nyaki artéria, pár másodperc alatt elvérzel ha ott eltalálnak. Szegénykém, hát nem tanították ezt meg neked az iskolában? Bár, ha nem jártál iskolába akkor fölöslegesen jártatom a számat.-forgattam meg a szemeim és újra megtöltöttem a fegyverem.

-Inkább fogd be!-kiáltotta,majd felém lőtt. Egy jól irányzott szaltóval kikerültem a felém száguldó lövedéket,majd gyomron lőttem a másik katonát,aki szintén holtan esett össze.

-Hasi aorta mielőtt kérdeznéd.-mondtam,majd fejbelőttem a tátott szájjal néző katonát. Nevetve szaladtam előre,miközben fegyverropogás visszhangzott a levegőben. Nagyot fékezve álltam meg az előttem álló fiú háta előtt. Orral lefelé tettem a fegyvert,majd megérintettem a vállát.

-Pietro,mi a baj?-kérdeztem,majd végigsimítottam a vállán.

-Nézz csak oda.-motyogta,majd előre bökött a fejével.

-Strucker!-kiáltottam,majd eldobtam a fegyvert.

-Nicsak,nicsak. A mi kis eltévedt ördögünk végre hazatért.-nevette el magát.

-Én megölöm!-üvöltötte Pietro,ahogy meglátta Wandát,akinek a fejéhez fegyver volt szorítva.

-Egy rossz mozdulat és meghal!-ordította Strucker.

-Pietro, bízd rám.-morogtam,majd elővarázsoltam az ujjaimból a lángokat. Egy hatalmas nagy tűzgömböt hoztam létre és azt dobálgattam a kezemben.

-Wanda, tudod mit kell tenned. -suttogta Strucker Wanda fülébe,aki elsírta magát.

-Sajnálom Lori.!-kiáltotta Wanda majd rámirányította az erejét. Mielőtt hatott volna rám az ereje eldobtam a tűzgömböt,ami eltalálta a Strucker mellett álló őrt.
Üvöltve estem térdre és kaptam a fejemhez.
-Nem aktiválhatja a chipet.- suttogtam magam elé,majd újból felordítottam. Éreztem ahogy az egész testem bizsereg,majd meggyullad. Mintha olajat locsoltak volna rám, aztán rádobtak volna egy gyufát. Pár másodperc alatt lepték el a testem a lángok.

-Érd el,hogy elérje az ereje maximumát! Lássuk mire is képes!-hallottam meg Strucker hangfoszlányát. Mintha víz alatt lettem volna,olyan elmosódott és tompa volt a körülöttem lévő világ.
Aztán jött egy óriási fájdalom,mintha villám csapott volna belém,annyira fájt. Fájdalmamban akkorát üvöltöttem,hogy lángok törtek elő a torkomból, ezzel szétégetve a nyelőcsövemet.
Aztán elsötétült minden. Tudtam,hogy nem ájultam el,csak valamiféle transzba estem. Körbenéztem a légüres fekete térben,majd egyszer csak megjelent előttem egy tükör. Félve néztem bele.
Az első dolog amin megakadt a tekintetem az a szemeim voltak. A fehér rész most feketén izzott, a közepén pedig piros fényben csillogott a tűzpiros szemgolyóm.

Aztán jobban megnéztem magam. Körülöttem óriási lángoszlopok sorakoztak, a hajam felfelé lógott,mintha az űrben lettem volna, nulla gravitációval. A kezeim szét voltak tárva úgy lüktetett körülötte a piros tűz.

Remegve emeltem el a tekintetem a tükörtől és próbáltam meg szabadulni erről a borzalmas helyről. Épp erősen ütöttem a kezem egy láthatatlan burok falába ami időközben körül vett, amikor ájultan estem össze.

-Felébredt!-ordította valaki,mire felpattantam.

-Mi történt?-kérdeztem remegve.

-Hál istennek élsz!-ölelt magához Pietro.

-Mi a fene történt?-kérdeztem újra,mire elengedett.

-Ijesztő voltál Lori. Valamiféle idegen nyelven dumáltál,miközben átalakultál valamivé. -magyarázta Pietro,mire lefagytam.

-Aucs!-ordított fel Wanda,mire Pietro odaszaladt hozzá.

-Wanda! Mi a baj?-kérdezte aggódva Pietro.

-Ez fáj! Ez..-morogta Wanda,miközben fogta a fejét.

-Esküszöm megölöm! El fogok menni hozzá és meg fogom ölni!-ordította Pietro,majd ökölbe szorította a kezét.

-Nem kell!-rázta meg fájdalmasan a fejét Wanda.

-Áh!-üvöltöttem fel,majd a gerincemhez kaptam.

-Lori, ne!-kiáltotta Pietro,de már késő volt. Remegve húztam végig a kezem a gerincemen,majd elsírtam magam.

-Mégis miért vannak pikkelyek és tüskék a hátamon?-üvöltöttem sírva.

-Majd én elmondom.-szállt le mellénk egy sárkány.

-Ethan!-sírtam tovább,majd odaszaladtam hozzá és megöleltem.

-Semmi baj.-mondta morogva,majd átváltozott emberré.

-De van! Mégis mi vagyok?!-kérdeztem üvöltve.

-Félvér.-suttogta,majd odaszaladt Wandához.

-Lori!-kiáltotta Pietro,majd elkapott,ahogy összecsuklottak alattam a lábaim.

-Hol fáj?-kérdezte Wandától Ethan.

-Az egész fejem fáj!-ordította Wanda sírva.

-Ez segíteni fog.-mondta Ethan,majd ráejtett egy könnycseppet Wanda halántékára.

-Mégis miért segítene neki?-kérdezte morogva Pietro.

-A sárkánykönny gyógyít.-mondta Ethan,majd felsegítette Wandát.

-Ja, a csillámláma meg idomítható.-forgatta meg a szemeit Pietro,mire felnevettem.

-Marhavicces.-morogta Ethan.

-Látom jobban vagy Princezná.-puszilt orron Pietro.

-Igen, Speedy.-nevettem el magam,majd megöleltem.

-Akkor én most repülök.-mondta Ethan,majd visszaváltozott.

-Várj! Miért nem maradsz?-kérdeztem lebiggyesztett ajkakkal.

-Pietro ne nyalogasd a szádat.-forgatta meg a szemeit Wanda,mire a fülig pirult Pietrora néztem.

-Idióta!-nevettem el magam.

-Sárkány ügyek. Üvölts ha kellenék!-kacsintott rám,majd elrepült.

-Minden bátyó ilyen?-kérdeztem Wandától.

-Az én tesóm különleges.-nevetett fel Wanda.

-Köszönöm!-húzta ki magát Pietro.

-Ennél hülyébb nemigen akad!-kiabálta nevetve Wanda,mire Pietro felhorkantott.

-Adom!-kiáltottam nevetve,majd arcon pusziltam a hisztiző Pietrot.

-Ezt még visszakapjátok!-kiabálta Pietro,majd letett és elfutott. Nevetve törölgettük a könnyeinket Wandával,miközben felidéztünk néhány régi emléket. Van ami soha nem változik meg, legyen bármilyen akadály is előttünk mi mindig itt leszünk egymásnak.