(+18)

HyunAh pov's

Hogy mi volt velem tegnap? Fogalmam sincs. Egyszerűen mikor megláttam a férfit, elfogott a vágy iránta, és a félelem is, hogy elveszíthetem. Úgy éreztem, csak ezzel tudom magamhoz kötni, és nem bántam meg. Tényleg nem.

Nem csak azért mondom, hogy magamat áltassam vele. Nem siettük el, adtunk időt a másiknak, és úgy lett, ahogy mondta. Várt rám, és mivel én akartam, ezért történhetett meg. És annak ellenére, hogy az elején azt hittem, szétszakadok, élveztem. A végére alig éreztem azt a feszítő fájdalmat, ő pedig gondoskodott arról, hogy nagyobb legyen az élvezet, mint a fájdalom.

Nem tudom, mikor ébredtem fel, de hihetetlenül jól esett, hogy Ji Won itt van mellettem, és az első dolog, amit ébredés után látok, az a szeme, ami engem vizslat.

- Jó reggelt.

- Neked is. - válaszolta, én pedig közelebb vontam hozzá a fejem. - Fáj még? - kérdezte, mire megráztam a fejem, és ránéztem.

- Ne aggódj. Jól vagyok.

- Ennek örülök. Féltem, hogy reggelre megbánod. Bár nem hagytál más választást. - nevetett fel.

- Így van. Én akartam. Meg akartam neked mutatni, hogy szeretlek, és más nem jutott az eszembe. Amúgy is esedékes volt már ez, mert úgy éreztem, mind a ketten fel vagyunk már húzva annyira, hogy most kicsit leengedjünk.

- Már ne haragudj, de - kezdett bele, de nem fejezte be, hanem a takaró alatt megragadta a derekam, és magára húzott, hogy én legyek felül. - Én ettől csak jobban beindultam. Most, hogy éreztelek, nehéz lesz nem megdugni téged minden nap. - fogalmazott nyersen, ami most valamiért kevésbé hozott zavarba, mint általában.

- Igen, érzem. - toltam hátrébb fenekem, és találtam meg erekcióját. A férfiaknak tényleg minden reggel ilyen gondokkal kell számolniuk?

- Ne csináld.. - sziszegte fogai között.

- Miért ne? - hajoltam hozzá közel, pimasz mosollyal az arcomon. Nem vagyok normális, és egy mazoista is vagyok, amiért elintézek magamnak egy reggeli menetet, de.. Boldoggá akarom tenni.

- Mert úgy helyben hagylak, hogy járni se fogsz tudni. - fogott fenekemre, és húzott előrébb magán, hogy még csak véletlenül se érintse semmim duzzadt tagját.

- Momentán úgy tudom, hogy nincs tervben semmi. - forgattam meg szemem, eljátszva, hogy gondolkodok, de ezzel inkább csak alapot adtam az elkerülhetetlennek. Megingatta a fejét, és oldalra nyúlt, hogy a fiókból kivegyen egy újabb óvszert. Felült, és a nyakamra tapadt, miközben hátul matatott, gondolom felgörgette magára, azonban amint ez megtörtént, visszahuppant az ágyra.

Tudtam, mit akart ezzel elérni, és valahol számítottam is rá, ezért előre hajoltam, hogy addig is megcsókolhassam, és marokra fogva farkát beigazítottam magamnak, és leereszkedtem rá, azonban nem tudtam teljesen. Még mindig érzem, hogy fáj, de igyekszem nem mutatni neki.

- Segítek. - suttogta fülembe, ismét felülve előttem. Rögtön nyakába kapaszkodtam, szorosan magamhoz húzva a férfit, és engedtem neki, hogy derekamat markolgatva teljesen lenyomjon. Új szögben voltunk, így teljesen máshogy éreztem őt. Intenzívebb volt már most, pedig még el se kezdett mozogni, és sokkal jobban kitöltött.

- Ji Won! - kiáltottam nevét, ahogy másodjára is eltalált bennem egy olyan pontot, amitől az egész testem megfeszült.

- Érzem. - nyögte nyakamba, és igyekezett csak oda lökni, ami sikerült is neki. Megéreztem azt az érzést, amit az ujjai váltottak ki belőlem még az elsőnél, de ez most sokkal intenzívebb volt, nagyobb, és hirtelen tört rám, nem pedig fokozatosan épült. Minden egyes jól betalált lökésnél nagyobb let, majd végül felrobbant, és pedig elernyedtem a karjaiban, miközben ő még mozgott bennem egy ideig, ezzel elhúzva ezt az érzést.

Szorosan fonta körbe rajtam kezét, és így dőltünk hátra az ágyon. Nem húzódott ki, ami csak még jobban dobott a hangulatomon. Éreztem, hogy még mindig bennem van, ami egyszerre volt izgató és zavarba ejtő, ráadásul erre még az is rájátszott, hogy az a kezdeti fájdalom megint eltűnt a végére. Ha nem is lenne, félek, függő lennék.

- Azt hiszem.. Megint mehetek fürdeni. - állapítottam meg.

- Legalább lenyomhatunk még egy menetet.

- Sokat akar a szarka, Oppa. - nevettem fel, kisebb gúnnyal a hangomban, és ránéztem. A megnevezés eléggé váratlanul érte, mivel egy pillanatig szikrát sem kapott, de utána elöntötte arcát a boldogság, és megcirógatta a hátamat.

- De az én farkam bírja is, Jagi. - válaszolta, majd kihúzódott, és felém nyújtotta a kezét.

Végül az lett belőle, hogy megint előtte kötöttem ki a habfürdőben. Nem próbálkozott, csak kellemes érzést keltve bennem simogatta a hasam, és a kezem, miközben élveztük, ahogy a forró víz kiszívja belőlünk a már amúgy is megcsappant erőnket.

- Nem akarok ünneprontó lenni de.. Anyámmal kezdeni kellene majd valamit. Mind a kettőtöket szeretlek, és nem szeretném, ha haragban lennétek.

- Ez csakis tőle függ. - rántott vállat. - Én sem szeretnék a leendő anyósommal mindig háborúzni, amikor csak meglátom. - sóhajtanom kellett, azonban a felénél mégis belém szorult a levegő. Ez a megnevezés elég magas volt, ráadásul egy olyan dologról beszélt, amit még nagyon távolinak láttam.

- Te... Meg akarod kérni a kezem?

- Persze. Majd később. Most még talán túl korai lenne elköteleződni. Kiélvezzük az együtt töltött szabadságunkat, aztán feleségül veszlek. Persze csak ha te is akarod, és miután megbizonyosodtam afelől, hogy a nagyanyád nem fog szövetséget kötni anyáddal, és levadászni engem ezért.

- Nem hiszem. - nevettem fel és ingattam meg fejem. - Mama azt mondta, örülne néhány unokának, csak ne az ő házában csináljuk.

- Valóban? - bár nem láttam, hallottam a hangján, hogy felvidult, és szinte lelki szemeim elé tárult az a kép, ahogy perverzen megcsillan a tekintete. - Akkor indulás vissza a szobába.

- Hogy is volt az a szöveg, hogy ,,nem kell sietnünk?" - néztem fel rá, de ő mintha tudta volna, hogy ez fog következni, lehajtotta a fejét, és betapasztotta számat az övével.

- Szeretem, mikor felbátorodsz. - mosolyodott el. - Egy gyerek eléggé lekorlátozná az életünket. Először diplomázzunk le mind a ketten, és mikor már láttunk mindent, amit szeretnénk, csak akkor vállaljunk be egy lurkót, hogy meg tudjuk neki mutatni a világunkat.

- Rendben. - ez a terv tetszik. Örülök, hogy azon az állásponton van, amin én, és nem erőszakoskodik. Mindent meg fogok tenni, hogy anya elfogadja őt, és többé nem engedem, hogy valami közénk álljon.