Vasárnap délelőtt elköszöntem Yumi-tól, és elindultam hazafelé. Muszáj kicsit anyámmal is lennem, különben ő is megsértődik, és lehet, hogy nehezebb lenne kiengesztelni, mint Ji Won-t, aki még mindig nem jelentkezett. Lehet, már otthon van.

Bekopogtam az ajtón, de nem mentem be. Nem éreztem azt, hogy most bemehetnék. Sőt, ha őszinte akarok lenni, én nem akartam bemenni. Abban reménykedtem, hogy nincs itthon, és erre fogva hazamehetek, de pár másodperc múlva kinyílt az ajtó, és megjelent előttem anyám.

- Szia.. - köszönt, amit én is viszonoztam, és bementem mellette a házba. A konyhába fordult, így én is oda mentem, azonban nem ültem le. Ellenőrizte a sütőben levő ételt, majd a pultnak dőlve rám nézett. - Mindjárt kész.

- Nem hiszem, hogy maradok addig. Én csak nem akartam elmenni anélkül, hogy rendesen elköszönnék, de sietnem kell, mert mire vonattal felérek oda, már jócskán délután lesz, és tanulnom is kellene.

- Értem.. Szóval még mindig haragszol. Ji Won meg itt hagyott, és ezért kell vonatoznod. - szűrte le a lényeget.

- Igen. Szerintem mindenki így reagált volna, ahogy ő. - keltem a védelmére, mert nem tudtam, anyám most miért mondta azt, amit. Haragszik rá, hogy itt hagyott, vagy megérti, esetleg most még jobban utálja a férfit.. Már nem tudok kiigazodni a saját anyámon.

- Remélem, azért még jönni fogsz a közeljövőben.

- Persze. - sóhajtottam. - Talán még húsvét előtt is, mert ha jól emlékszem, lesz egy hosszúhétvége. De majd szólni fogok előtte. - némán bólintott, majd megint ellenőrizte a húst. Ő is ideges, azért nem tud egy percnél tovább nyugton maradni.

- Mondd meg a nagyiéknak, hogy puszilom őket.

- Oké. - válaszoltam röviden. Odaléptem elé, és megöleltem, majd nyomtam az arcára két puszit, és elköszönve eljöttem onnan. Több időt akartam vele tölteni, de ez így nem ment. A beszélgetésünk erőltetett lett volna, és nem hiszem, hogy most tudnék neki mosolyogni, vagy erre a pár órára elengedni magam.

Inkább felültem egy vonatra, és bedugtam a fülem, hogy addig is zenét hallgathassak. Mivel rá tudtam csatlakozni a wifire, ezért végig Yumival, és LiAhékkal beszélgettem, de minden egyes értesítésnél bennem volt a remény, hogy most nem tőlük, hanem Ji Won-tól jött valami. Ő azonban nem jelentkezett, még akkor sem, mikor már otthon voltam, és a mamáéknak meséltem, mit csináltam ebben a két napban.

A táskámat hazahozta, és odaadta a papának, azonban nem fűzött hozzá semmit. Ezt is csak onnan tudom, hogy mikor beléptem a szobámba, az már az ágyamon várt, majd percekkel később belépett az öreg, hogy tájékoztasson. Ezek szerint már akkor hazajött.

Kipakoltam belőle a cuccomat, és eltettem a könyveimet, amik holnapra kellenek. Vettem egy gyors zuhanyt, és bemásztam az ágyamba, hogy minél előbb el tudjak aludni. Nem tudom, mennyi idő kell neki, és meg akarom adni, hogy ezzel is bizonyíthassam, hogy várok rá, de nagyon nehéz. Nehéz a tudattal együtt lenni, hogy bármelyik pillanatban megjelenhet, és szakíthatunk. Még mindig nem tudom, mit mondhatnék neki, amivel meggyőzném.

A hét elejét még úgy ahogy elviseltem. LiAh gondoskodott róla, hogy ne tudjak másra figyelni, csak az általa mondogatott hülyeségekre, amikkel folyamatosan bombázott, még óra közben is. Erről nem mondtam nekik semmit, mert ezt túlságosan magán dolognak tartottam, mégis észrevették, hogy valami baj van. Igyekeztek felvidítani, ami nagyon jól esett, ezért mindent megtette annak érdekében, hogy ne lássák, mennyire ideges vagyok. Yumi is kérdezősködött, de neki is csak annyit mondtam, hogy még nem jelentkezett.

Így telt el egy, majd még egy hét. Én nem kerestem, ahogy ő sem, és szépen lassan ez az érzés enyhülni kezdett. Már nem vártam rá, csak beletörődtem, hogy majd jön, mikor jönnie kell. Persze, minden este megnéztem az üzeneteimet, és minden nap elnéztem abba az utcába, ami az övükéhez visz, de nem mentem el addig. Nem akartam, hogy azt higgye, siettetem.

Olyan volt, mintha nem is lenne itt. Sehol se futottam össze vele, és semmit sem hallottam felőle. Mintha, nem is létezne, csak én képzeltem volna be eddig is magamnak.

- Nem kellene kimosni ezt a táskát? - emelte fel mama a kanapéra ledobott iskolatáskámat. Úgy fogta, mint kurva a rózsát, és a rajta levő mélykék pacákat nézte. Messziről úgy tűnt, hogy csak vizes itt-ott, és azért ilyen foltos, de közelről már látni lehetett, hogy koszos. Mikor is látott ez utoljára öblítőt?

- Kipakolom. - sóhajtottam, megrázva fejem, majd bevittem a szobámba, és elővettem a másik táskámat, amibe elkezdtem átpakolni. A könyveimen, füzeteimen, és egy csomag rágón kívül nem volt benne semmi más, de azért megnéztem a többi zsebet is, nehogy benne maradjon egy kósza zsebkendő.

Nagyon meglepődtem, mikor a legelső zsebben, ahova már akkor sem pakoltam semmit, mikor megkaptam a táskát, most volt valami. Egy félig gyűrött papírt vettem ki belőle, amin volt pár sor írás, de ezt nem én tettem oda. Amint megláttam az első pár betűt, rögtön felismertem. Hisztérikus módon kezdtem el olvasni, mintha az életem múlna rajta.

,,HyunAh, sajnálom, hogy otthagytalak, de tényleg úgy éreztem, hogy most kell egy kis távolság. Gondolkodnom kellett. Tudom, hogy már sokszor bocsánatot kértem, de emlékszel, mit mondtam? Életem végéig csinálhatnám ezt, akkor se tudnám jóvátenni azt, amit veled műveltem. És most, anyukád csak még jobban beláttatta velem ezt a tényt. Mégis, hogy tudtál belém szeretni? Mikor rád nézek, vagy megcsókollak, nem látok a szemedben félelmet. Nem félsz tőlem, tehát nem kényszerből vagy velem. Ez nagyon boldoggá tett, de vajon meddig tudunk így elmenni? Anyukádnak igaza volt, sosem fogsz tudni bennem maradéktalanul megbízni. Ha eltűnök pár napra, te valószínűleg azon fogsz agyalni, vajon kivel csallak meg. És ez mind az én hibám.

Ezért úgy döntöttem, rád hagyom a választást. Ha te még ezek után is úgy gondolod, hogy együtt tudsz velem élni, akkor gyere át hozzám, és beszéljük meg. De, ha te is úgy érzed, hogy ez nem fog működni közöttünk, akkor égesd el ezt a levelet, és soha többé ne keress. Meg fogom érteni, bármit is választasz, és nem fogok neheztelni rád. Kérlek, jól gondold át, melyik döntés felé húz a szíved.

Ji Won"

Ez nagyon nagy baj! Miért nem néztem át előbb ezt a rohadt táskát?! Most azt hiszi, hogy szakítottam vele, mert már lassan két hete nem hallott felőlem?! A kurva életbe is!