Hosszú ideig álltam ott kint, az utcát figyelve. Vártam, hogy talán visszajön, és megbeszélhetjük, de tudtam, hogy ez nem fog megtörténni. A könnyeim már rég elapadtak a reménytelenségtől, hogy ma még viszont láthatom a férfit, ezért visszamentem a házba, az asztalon felejtett telefonomért.

Anyám, a nappaliban járt oda-vissza, mintha ő is ideges lenne. Körme melletti bőrét rágta, amit mindig is szokott ilyenkor, ha elfeledkezik magáról, de ez engem most cseppet sem érdekelt. Megragadtam a telefonomat, ám mikor az ajtó felé indultam, tekintetével foglyul ejtette az enyémet.

- Sajnálom. Nem fogom megtiltani a kapcsolatotokat, de tudnia kellett, hogy mi a véleményem róla. - bólintottam egyet, de ehhez semmi hozzáfűznivalóm nem volt.

- Ma Yumiéknál alszom. - jelentettem ki ridegen, majd elindultam, de mikor a kilincsre fogtam, hisztérikus hangon utánam szólt.

- Féltelek! HyunAh... Nagyon féltelek tőle.

Tudom anya.. De ezt talán még se kellett volna. - gondoltam magamban, amit talán ki kellett volna mondanom, de nem bírtam megszólalni. Nem is néztem vissza, csak kiléptem a házból, és elindultam a barátnőm felé.

Mikor bekopogtam, ő pedig ajtót nyitott, először nem is akart hinni a szemének. Nagy mosollyal az arcán magához ölelt, és szinte ott ugrált előttem örömében.

- Azt hittem csak holnap jössz.

- Igen.. Itt aludhatnék? - kérdeztem halkan, és benéztem a házba, hátha észreveszem az anyját.

- Persze. - húzódott el tőlem, továbbra is boldogan, ám mikor meglátta az arcomat, azt, hogy én nem repesek az örömtől, az ő ajkai is legörbültek. - Történt valami? - nem válaszoltam, mert a sírás megint erősebb lett, csak bólintottam, és kezemmel letöröltem az arcomra zúduló könnycseppjeimet. Ezek után egy hónapig nem akarok majd sírni.

Kikerülve az anyját - persze én azért beköszöntem neki - felmentünk a szobájába, majd miután magunkra zárta az ajtaját, én leroskadtam az ágyra. Követte a példámat, és felém fordulva törökülésbe vágta magát, majd úgy nézett rám kíváncsian.

- Anyám beszélt vele. - jelentettem ki, mire rögtön megértette, mi lehet a probléma. Nagyot sóhajtott, és bólintott egyet. - Aztán mikor kijött azt mondta, kell neki egy kis idő. Pedig kértem, hogy legyen vele kíméletes! - emeltem fel hangom. - Tudom, hogy félt, de a kurva életbe is.. Én jobban ismerem, mint ő!

- Épp ezért tette azt, amit. - válaszolta. - Nem tudja, milyen változásokon ment át, így még mindig gyűlöli azért, amit veled tett.

- De ezt is mondtam neki. Mondtam, hogy ismerje meg, és megérti, de ő.. - megráztam a fejem, és tehetetlenségemben oldalra tártam a kezem. - Egyszerűen csak elüldözte!

- Hol van most?

- Fogalmam sincs. Valószínűleg keresett magának valami olcsó helyet, ahol aludhat. - erről jut eszembe.. - Adnál valami pólót estére? A cuccom a kocsiban maradt. - szegtem le tekintetem.

- Mi? Képes volt elvinni a holmidat? - csattant fel.

- Dehogy. Szerintem nem is jutott eszébe, hogy ott maradtak. Anyám után lehet nekem sem az lett volna az első gondolatom. - megértően bólintott, de innentől már egyikünk se tudott mit mondani. Én azon agyaltam, hogy mit kellene tennem azért, hogy ne sértődjön meg és hagyjon el, de mindig eszembe jutott az, hogy időt kért, és lehet, most békén kellene hagynom. Egyszerűen csak.. Átgondolja a helyzetet, aztán gondolom majd megbeszéljük.

- Na jó! - csattant fel, majd ölébe helyezte a telefonját, és pötyögni kezdett. - Holnap elmegyünk vásárolni.

- Mi? Mit?

- Figyelj, megértem, hogy most szarul érzed magad, de én a barátnőmmel akarok lenni ebben a pár napban, amit itt töltesz, és nem egy depressziós barátnő utánzattal. Szóval holnap elmegyünk vásárolni!

- De mégis mit?

- Ruhát. Olyat, amiben ha Ji Won meglát, az lesz az első gondolata, hogy hol teperjen le.

- Tiszta hülye vagy. - nevettem fel zavaromban, és megráztam a fejem. - Amíg nincs kint több mint tíz fok, nem vagyok hajlandó semmilyen rövid ruhát felvenni.

- Akkor hálóing. - döntötte el, majd megint keresni kezdett a telefonján valamit. Hátravettetem magam az ágyon, és megvártam, amíg elrendezi a dolgait, amibe most nagyon benne volt látszólag.

Másnap úgy keltünk, mint a mosott szar, ugyanis majdnem egész éjjel beszélgettünk. Azt már nem tudom, hogy miről, de mi nagyon jól elvoltunk, mert izomláz van a hasamban a sok nevetéstől. Ez hiányzott nekem, hogy a legjobb barátommal töltsek pár órát, még ha holnap indulnom is kell haza, és anyámmal is kellene lennem egy kicsit. Most semmi kedvem sincs találkozni vele, sőt, végighallgatni se, mert biztos vagyok benne, hogy otthon ha meglát lelkizni akar majd velem.

Felültünk egy buszra, ami bevitt a város belsejébe. Kitelt Yumi-tól, hogy a legnagyobb plázába akar hozni, ezért nem is pakoltam másik cipőt, az edzőcipőm mellé. Mondjuk nincs jelentősége, mert a cuccom úgyis Ji Won-nál maradt.

Az első hely, ahova bementünk egy mindenes kis bolt volt, aminek a polcai olyan szinten tele voltak zsúfolva, hogy alig láttam belőlük valamit. Hajgumiktól elkezdve nyakláncok és fülbevalókon át bögrékig és szépségápolási termékekig. Yumi is ott kötött ki, és hosszas tanakodás után választott magának három körömlakkot. Én addig a fülbevalóknál voltam, ugyanis ahogy láttam a leírást, voltak itt piercingek is. Az egyik nagyon megtetszett, de mikor a fülemhez nyúltam, hogy kicsit megmozgassam, még mindig éreztem, hogy ha ezt most onnan kivenném, akkor beszarnék a fájdalomtól. Mondták, hogy minden embernél más időtartamú a gyógyulási idő, ezért nem is lepődök meg, hogy nekem hosszabb, mint az átlagnak.

- Mit nézel? - jött mellém Yumi. - Oh, ez nagyon szép. - mutatott arra, amivel én is szemeztem.

Mivel le volt árazva, és addig úgyse hagyott volna békén, amíg meg nem veszem, ezért odavittem a pénztárhoz, és turkálni kezdtem a telefonom tokjában levő apró zsebecskékben, ahol mindig hagyok magamnál pár ezer wont, pont az ilyen alkalmak miatt. Mert ugye hol máshol lenne a pénztárcám, mint a táskámban, Ji Won-nál.  

- Nézd csak. - állított meg a következő boltnál, ami szintén ajándékos volt, de ezek inkább plüssök és párnák voltak. Amire mutatott, annak az egyik oldala kék, a másik pedig piros volt, valamint egy ,,yes" és egy ,,no" felirat volt felfestve rá. - Ezt megvehetnéd. És mikor elkezdi a hülyeségeit tolni az arcodba, csak csapd agyon a ,,No" részével, hogy észhez térjen.

A nap hátralevő része így ment. Annyi pénzt félreraktam, amivel haza tudok menni, de a többit elköltöttem, és ahogy láttam, Yumi is kifosztotta magát. A legtöbb időt a ruhaboltban töltöttük, mivel amit kiválasztott nekem hálóing, az nekem egyértelműen tabu volt. Az egyiknek tetszett a színe, de túlságosan rövid volt alul, a másik pedig felül. Szinte az egész mellkasom kilátszódott volna benne.

- Nézd csak! - szólt mögülem, én pedig elfordultam a reménytelennek látszó hálóingek felől.  Yumi perverz fejjel közelített felém, egy bugyival, aminek a hátuljára az volt írva, hogy ,,I'm Yours". Nem értem, ilyeneket minek gyártanak, és ezt ki is nyilvánítottam szerintem sejtelmes fejemmel, amivel a lányra meredtem. - Ne nézz így. Ha ebben meglát, tuti elfelejti a durcáskodását. - még ha csak erről lenne szó.. De jó is lenne.

- Yumi, az se biztos, hogy látni fog még valaha fehérneműben. - világosítottam fel, mire ő csak ,,ne légy hülye" arckifejezéssel megrázta a fejét, és meglengette előttem a ruhadarabot.

- Megveszem neked ajándékba. Menjünk. - intett felém, és elindult a pénztárhoz. El is felejtettem milyen csökönyös is tud lenni, ha a fejébe vett valamit.