Épp a leckémet írtam, mikor Yumi megcsörgetett, de rögtön le is tette, mivel én ingyen hívom. Tudtam, hogy mára ennyi volt a tanulásnak, mivel ha itthon talál, akkor képesek vagyunk órákat beszélgetni, és így is már öt fele jár az idő.

Szokás szerint először a suliról, majd rögtön a kapcsolatunkról beszélgettünk, többek között Ji Won-ról, de aztán rátért a lényegre, hogy miért is hívott fel. Azt mondta, találkozott anyámmal, és nagyon panaszkodott neki a hiányomról. Pedig mikor beszélgettünk azt mondta, jól megvan, és csak futólag kérdezett rá, mikor szándékozom meglátogatni.

Megbeszéltem Yumi-val, hogy következő hónapban - mivel hónap vége van - mindenképp elutazok oda pár napra, de vinnem kell Ji Won-t is, mert az érettségire való felkészülés miatt ki tudja mennyi időm lesz erre a későbbiekben. Azonban még Yumi is vonakodott ettől. Azt mondta, a helyemben vinnék  valamilyen pajzsot, amivel majd megvédhetem a férfit anyám haragjától, de szerintem ha megfelelően adagolom be neki, akkor nem lesz gond. Max egy kicsi, amit majd meg tudunk beszélni. Jesszus, nem hiszem el, hogy most az ugrott be, hogy szöveget fogok erre írni, nehogy eltoljam. Az anyámmal fogok beszélni a pasimról, a jó életbe is! Meg fogja érteni, mivel az anyám.

- Figyelj csak. - szólított meg a nagyi, mikor épp a fürdőszoba felé tartottam, kezemben a pizsamámmal. - Mit adjak majd a fiúcskának? - vajon tudja a nevét? Jó a memóriája, de mégiscsak egyszer hallotta. - És hol fog aludni?

- Szerintem nálam. - jelentettem be könnyedén, ám neki nem volt olyan természetes. Még keresztbe is fonta a karjait, majd sejtelmesen felhúzta a szemöldökét. - Nyugi. Úgyse csinálnánk mást az alváson kívül. Ő tiszta hulla az egyetem miatt - ami persze nem igaz, mert most még alig tanul, és ritkán jár be, legalábbis szerintem - én pedig a középsuli miatt.

- Nem azzal van a problémám, elég idősnek érzem már magamat az unokákhoz, csak ne ebben a házban történjen meg, oké?

- Jesszus mama! - csaptam rá az ajtót, majd hallottam meg jóízű nevetését, ahogy elhalad a szobája felé. Tudom, hogy egyre közelebb van az a nap, mikor le kellene feküdnünk, mert ahogy olvastam minden egészséges kapcsolatban kell lennie aktusnak, de nem hiszem el, hogy még az élet is közrejátszik ebben. Nem lenne elég csak nekem őrlődnöm, az én is gondolataimban?

-----------------------

- Szóval nem feküdtetek le.  - állapította meg LiAh az előző beszélgetésünkből, és a még most is kissé piros arcomból, amivel aprót bólintottam. JiAh látszólag elaludta  padon, még nincs teljesen jól, viszont ahhoz képest a testvére szinte ragyog. - Végül is ti döntitek el, hogy meddig vártok. Hisz még nem is vagytok olyan sok ideje együtt, ha jól tudom.

- Igen, de.. Tudod, mikor látod a másikon, hogy ő már akarja, az neked.. Rossz érzés. - mondtam bizonytalanul, meg-megakadva a mondatban.

- Az lehet, viszont meg kell értenie, hogy ez most rólad szól. Ő már biztos jártas benne, na meg a férfiaknak ez nem ugyanolyan. Tudod, ők nem lelkiznek, ha megtörtént, hanem inkább istenítik magukat, nekünk meg jön a mély depresszió, az elhízás, majd a kényszeres fogyókúra, végül az ,,olyan erős vagyok, hogy senki se kell, de belül egy zokogó kislányé a lelkem" korszak.

- Jesszus, ne siess ennyire kérlek. - állítottam le, először is azért, mert nagyon hadart, nyilván, hogy ne felejtsen el semmit, és ezért alig értettem mit mond, a másik meg, hogy én sosem leszek olyan, mint amilyet mondott, ezért felesleges is róla beszélni.

- A lényeg. - vett egy mély levegőt, és lassult ne normálisra. - Hogy ha tényleg szeret, várni fog rád. Majd mikor te is készen állsz, csak akkor esik neked. És ezt látni fogja. Te pedig érezni. - bökött felém egy sejtelmes mosollyal az arcán. Érdekes, vele nem kínos erről beszélni, pedig ez is intim. De ha mondjuk ezt meg kellett volna beszélnem Ji Won-nal, lehet, hogy még mindig a beszélgetés elején lennénk, miattam.

- Kösz, a tippeket.

- Ilyet bármikor. Ezzel is megy legalább az idő, és segítek egy barátnak. - veregette meg kedvesen vállamat, majd felverte testvérét az álmaiból, és felkapta hátára a táskáját jelezve neki, hogy indulniuk kellene.

A hétvége hamar eljött, bár én azt hittem, ez is egy örökkévalóság lesz. Lehet ezt azért éreztem másnak, mert már nem izgulok annyira, hogy mi fog történni. Igaza van LiAh-nak, és én tudom, hogy Ji Won pontosan olyan, aki várna rám - legalább is remélem, mert eddig ezt bizonyította - ezért próbálok nem idegeskedni.

Ji Won pont akkor érkezett meg, mikor a mama kivette a sütőben sülő húst, és ehetőnek ítélte, ezért én egy köszöntő csók után rögtön teríteni kezdtem. Nem bírta ki az öreg, hogy ne bombázza kérdéseivel a pár napja nem látott férfit, ezért kicsit beszédesen telt a vacsora, de legalább a hangulat jó volt. Örültem, hogy jól kijön velük , és, hogy a mamáék támogatnak minket.

Mikor összeszedtem a tányérokat, és mosogatni kezdtem, rögtön egy kéz fonódott körém, majd lecsúszott a hasamhoz, és lassan magához húzva ringatni kezdett.

- Ha egyedül akarsz zuhanyozni azt ajánlom siess, különben lesz egy látogatód. - súgta a fülembe, majd meg is harapta azt, amitől felnevettem, és elhajoltam tőle. Megráztam a fejem, miközben ő leült mögém a székre, és nagy valószínűséggel végig engem bámult, amíg el nem mostam azt a pár tányért.

Szerencsémre nem jött be, egymás után mentünk és készültünk el, majd értünk be a szobámba, amit kicsit kitakarítottam, miközben ő bent foglalatoskodott a fürdőben. Leültem az ágyra, majd felnéztem rá, ő pedig kérdő tekintettel várta, hogy mit akarok neki mondani. Nagyot sóhajtottam, és úgy kezdtem bele, mintha semmi gond nem lenne.

- El kéne látogatnom Yumiékhoz. - bólintott, majd vállat rántott, és tovább bámult. - De.. Anyámhoz is be kellene ugranom. - még mindig nem értette, hova akarok kilyukadni. Homlokát ráncolva várta, hogy végre elmondjam, mit is akarok ezzel.  - Neked is jönnöd kellene. - amint kimondtam, szinte hallottam, ahogy az a kő, ami általában leesik a szívünkről, mikor megkönnyebbülünk, most az övére ránehezedett. - Muszáj lenne. Inkább előbb, vita nélkül, mint később.

- Vita nélkül? Szerinted anyukád.. Megértené a helyzetünket? Pláne akkor, ha meglát. Ki fog akadni.

- Tudom. - rántottam most én vállat. Igyekeztem természetes lenni, és elpalástolni az aggodalmaimat efelől, csakhogy meg tudjam győzni. - De nem lesz semmi baj. Meg fogja érteni. Ahogy én is tettem.

- Mi mások vagyunk. Ha nem történt volna az ami, talán még most is az idegeiden táncolnék.

- Nem, már nem. - vidultam fel, és nyújtottam ki a nyelvem. - Már leérettségiztél. - jelentettem ki, és hátat fordítva neki az ágy közepére mászva törökülésben vártam, hogy beszóljon valamit. Már hallottam, ahogy veszi a levegőt, de nem mondott semmit. Helyette inkább valami anyagot emelt a szemem elé, és azzal együtt hátra rántott, én pedig elfeküdtem az ágyon.