Mikor megmutattam a fülemben levő új ékszert a mamáéknak, először el se akarták hinni. Nem szigorúak ebből a szempontból sem, csupán csak nem díjazzák a testékszerek semmilyen formáját. Még nyakláncot is csak akkor vesz fel a nagyi, ha temetésre mennek, ami elég ritka.

- A következő egy tetoválás lesz? - vetette fel poénból az öreg, és miközben ő jót nevetett a gondolaton, eszembe jutott, milyen fejet vágna Ji Won, ha valamikor észrevenne rajtam egyet. Nyilván nem fogok csináltatni, azt azért többször is át kéne gondolnom, na meg keresni valami olyat, ami tetszik is, és illik hozzám, és kiválasztani a helyet. Maradok ennél a piercingnél, ami most is fáj, lévén meg kellett mozdítanom ahhoz, hogy a krémmel bekenjem.

Hétfőtől szerdáig unalmasan teltek a napjaim, mivel az ikrek lebetegedtek. Először JiAh majd LiAh is, mivel egy háztartásban élnek, és még mindig nem érzik jól magukat. Minden nap elküldtem nekik az anyagot, elvégre ők is megtették értem, de a tanórákon magányos voltam, egyedül a padban. Azzal foglalatoskodtam, hogy Yumi-val beszélgettem hol órán, hol pedig a szünetben, attól függően, mikor látta az üzeneteket.

Rég voltam már otthon, így el kell gondolkodnom, mikor látogatom meg őket. Talán, ha Ji Won is benne van, elkezdhetnénk lágyan belecsöpögtetni anyám lelkébe a tényt, hogy együtt vagyunk. Biztos vagyok benne, hogy ki fog borulni, mert nem olyan laza, mint a mama, épp ezért félek bármit is mondani neki. De inkább akkor vesszünk össze és beszéljünk meg mindent, minthogy magától jöjjön rá. Nem akarok hazudni neki, hisz nem szégyellem a barátomat, azt pedig végképp nem, ami a múltban történt velünk. Mindennek megvan a miértje, mi pedig új fejezetet indítottunk, elfelejtve minden rosszat, még ha hozzám vissza-visszatér is néha.

Elmentem futni egy kicsit délután, mivel mostanában hanyagoltam az edzést, és kiestem a gyakorlatból, azonban a telefonomat otthon felejtettem, így hamar meguntam, és el is fáradtam. Általában ilyenkor zenét hallgatok, és ezáltal nem veszem észre az idő múlását, valamint a tüdőm sípoló fájdalmát a fáradtságtól, ami most a földre kényszerített.

Pár percig az aszfalton ültem, kihasználva, hogy nem jön errefele egy autó sem, majd visszasétáltam a hátba, egy gyors zuhany reményében, pedig még csak hat óra lehetett. Ránéztem a zölden villogó telefonomra, mert azt hittem, Yumi tért vissza, de helyette Ji Won nevét írta ki a kijelző.

- ,,Egy vízilovon ülök."
- ,,Tudtad, hogy vöröset izzadnak?"
- ,,Baszki, azt hiszem ,három ajtó van előttem, melyiken menjek be?"
- ,,Miért nem beszélsz velem? Megutáltál? Miért nem mondtad? A fürdős eset a baj?"
- ,,Na mindegy, ha te nem beszélsz velem, akkor majd otthon beszélgetek kicsit Loola-val, és elviszem sétálni anyámat."

Most ő.. Részeg? - gondoltam rögtön, ahogy elolvastam az utolsó sorokat. Nem tudtam eldönteni, hogy csak ennyire unatkozik, vagy tényleg ivott valamit, ezért rákérdeztem, de nem jött válasz. Mivel azt mondta, hazamegy, nem bírtam ki, hogy ne ellenőrizzem az állapotát. Aggódtam, hogy hol lehet, mit csinál, és ha nincs otthon, akkor vajon merre jár.

Szinte feltéptem a kapujukat, amit a kutya nem igazán díjazott, de most ez volt a legkisebb problémám. Megkönnyebbültem, mikor a bejárati ajtaja nem volt bezárva, a szobájából pedig hangokat hallottam.

Ahogy benéztem, rögtön elfogott a pánik. A könyveit dobálta le a padlóra, majd rájuk is taposott, mintha haragudna a lapokra. Bementem, és becsuktam magam mögött az ajtót, amit meghallott, és felém fordult, de csak másodpercek múlva találta meg a tekintetemet. Addig mindenfele nézett, csak arra nem, amerre tényleg vagyok.

- Hogy kerülsz te ide? - ahhoz képest, hogy érzem rajta az alkohol szagát - pedig messze állok tőle - és hallom a hangján a bizonytalanságot, tisztán mondja a szavakat. Most, hogy így belegondolok, az üzeneteiben sem volt semmi hiba, csak baromságokat írt.

- Aggódtam, mert nem vetted fel a telefont.

- Ja! - kiáltott fel, és remegő kezével az ágy felé mutatott. - Mert becsúszott mögé, mikor megtámadott a szekrény.

- Azért bántod? - mosolyodtam el, és guggoltam le, hogy össze tudjam szedni a könyveket. Szerencsére a taposással nem tett kárt bennük, úgy tűnik nem rugdosta egymásnak, mivel egy lap sincs összegyűrve. Felvettem az összeset, és a szekrényre raktam, hogy ha majd kegyeskedik arrébb állni, visszatehessem őket a polcra.

Ott állt előttem, csapzott hajjal, kissé zihálva, és párás tekintettel, miközben engem méregetett, meglepő módon szótlanul. Sóhajtottam egyet, és mellé állva belékaroltam, majd az ágy felé kezdtem húzni.

- Na gyere, feküdjünk le.

- Ez egy nagyon jó ötlet! - húzta pimasz mosolyra ajkait, majd megpróbálta átvenni felettem az irányítást, de most olyan gyenge volt, hogy még csak ellökni se tudott. Kezeivel úgy kapálózott, mint egy testedző előtt lévő aprócska kisgyerek, ereje pedig szinte teljesen eltűnt. Leültettem az ágyra, de túl nagy volt neki a lendület, ezért hátra nyekkent, egy apró ,,jajj" szót kipréselve tüdejéből. Kezeit maga mellé dobta, így terülve el az ágyon, amit én nyilván nem engedhettem, pláne ilyen szaggal.

- Gyere csak. - karoltam belé ismét, és felültettem, hogy legalább a kardigánt, és a pólót le tudjam venni róla.  Jesszusom, nyitnom kell egy ablakot. Mégis mit ivott, amit ennyire átvett a ruhája anyaga?

- Ezt már szeretem. Máskor is vetkőztethetsz. - mormolta magában lehunyt szemekkel. Pár perc tököléssel ugyan - mivel nem volt hajlandó segíteni -,de levettem róla a pólót is. Nem mozdult, olyan volt, mint aki ülve elaludt. Ujjammal megböktem homlokát, ő pedig erőtlenül esett hátra az ágyon ugyan úgy, mint mikor leült. Nem ébredt fel rá, ezért nem is akartam megzavarni. Talán így jobb is.

Megragadtam a nadrágját, kigomboltam, és lehúztam a cipzárt, hogy le tudjam azt is venni. Úgy éreztem magam, mint egy birkózó, mikor tépnem kellett az anyagot, hogy lejöjjön, ugyanis félig azon feküdt, én pedig nem tudtam megemelni. Végül sikerült lehámoznom róla, de úgy voltam vele, hogy még ha sikerülne is, reggelre végeznék csak a felöltöztetésével, így a bokszert rajta hagyom, és majd holnap megoldja ő egy zuhannyal együtt.

Gyors bedobtam a szennyes kosárba a holmikat, de ekkor észrevettem, mennyire meg van tömve. Megforgattam szemem a hanyagsága miatt, és bepakoltam a ruhákat a mosógépbe, hogy majd ő elindíthassa, és mikor hazajön, kiteregessen. Igen, ezt én is elhittem. Azt hiszem, holnap délután is át kell jönnöm, ha azt akarom, hogy tiszta ruhákba járjon egyetemre.

Visszamentem a halkan hortyogó férfihoz, és megragadva lábait elfektettem az ágyon úgy, ahogy lennie kell. Betakartam, és bukóra bezártam az ablakot, mivel az alkohol szag már kiszellőzött a szobából. Nem tudtam eldönteni, hogy itt maradjak, vagy sem, de mikor leültem mellé, a telefonja megrezdült ,én pedig reflexből rákaptam, nehogy felébressze, de csak egy üzenete jött, aminek nem volt hangja.

- ,,Jó volt ma látni. Találkozhatnánk többször is. A barátnőd miatt pedig ne aggódj...."

A többit nem láttam, mivel nem tudom feloldani a telefont. Nem értettem, miről van szó, pláne akkor, mikor megláttam egy nő nevét az üzenet felett virítani. Mégis hol volt? Berúgott, aztán kap egy ilyen SMS-t.. Ugye részegen sem menne el odáig, hogy megcsal? Vagy lehet, tényleg nekem volt igazam, és most kezdődik az egész szenvedésem?