Órán alig bírtam figyelni. Nem tudom miért, de viszket a tenyerem, mégpedig azon a helyen, ahol megérintett. Még mindig és, ami szerintem nem normális, és nem tudok mire gondolni, hogy ez miért lehet. Allergiás lennék valamire, ami a bőrére volt tapadva? Nem, ez még gondolatban kimondva is hülyeségnek hangzik. Lehet fáradt vagyok, és a testem így akar megviccelni.

- Hé, minden rendben? Nagyon elsápadtál. - fogott homlokomra Yumi. Megráztam a fejem, majd felé fordultam, ám ekkor még az a kezdetleges mosoly is lehervadt az arcomról, amit felé küldtem, mivel Ji Won ismét felénk közeledve villogtatta veszélyesen mély szemeit. Biztosan tesijük lesz, ugyanis egy trikó fedi csak a felsőtestét, így látni engedi a karján feszülő izmait, amitől a mögöttünk ülő lányoknak elfolyt az összes nyál a szájukból.

- Leszedted, egérke? Pedig jól állt. - nézett a szám fölötti részre, ahol anyámnak hála nyoma sincs az igazságtalan ügyködésének. - Na mindegy. A tanár berágott rám, ezért a többiektől eltérően adott nekem pár feladatot. - csapta le elém a füzetét. - Nem sok, csak két oldal. - nevetett fel, míg én inkább csendben álltam a tekintetét és vártam, hogy végre lelépjen. - Még nap végére meg akarom kapni. - mutatott rá a levegőből, majd egy számára nem is olyan nagy, de nekem most eléggé szembetűnő dolgot tett. Ahogy elfordult, és kifelé vette az irányt, mellkasa elé húzta a kezét, és megvakarta a tenyerét épp ott, ahol nekem is ég a bőr. Lehet csak túlkombinálom? Nem lehetnek ekkora véletlenek. Azt hiszem, rám férne egy kiadós alvás, ami több mint nyolc óra.

- Ez megőrült! - jelentette ki Yumi, aki már ki is nyitotta a füzetet, hogy megnézhesse, amit a férfi mondott. Sóhajtottam egyet, majd nekiláttam, hisz még volt három percünk a szünetből, ami jó esetben öt megoldott feladatot jelent. Komolyan, a tanároknak még nem tűnt fel, hogy túl egyöntetűek a megoldások, és az íráskép is? Egy fiú nem ír úgy, mint én. Bár Ji Wonból és a talpnyalóiból még azt is kinézem, hogy ez cseppet sem érdekli őket.

- Sose volt normális. - suttogom magam elé. Mit is várok attól a férfitől, aki megkeserítette a gyerekkoromat? Nem értem miért reménykedtem még az idekerülésem utáni pár hétben, hogy majd leakad rólam, mivel más osztályba járunk. Soha, egy rossz szavam nem volt hozzá, még csak egy sanda pillantás se, de ő mégis egyfolytában megaláz, és kellemetlen helyzetbe hoz mások előtt, amin utána jót röhög. A baj csak annyi, hogy már félek tőle, mert kiszámíthatatlan. Nem tudom, mi lesz a következő, ahogy azt sem, hogy mikor fog a videofelvételhez is elérni, majd kiposztolni az egész világnak. Pedig most már tizennyolc éves! Ez pedig valamilyen pszichés betegségre utal, ha még ilyen érett korban is úgy viselkedik, mint egy nyomorult másodikos, aki nem tud mit kezdeni a szabadidejével.

Órák után végre mehettünk haza, ami azt jelentette, hogy már csak a holnapot kell túlélnünk, és itt a hétvége. Kell most az a két nap, és ha rá tudom venni anyámat, akkor el fogunk menni valami nyugis helyre, ahol lazíthatok. A tenyeremet már pirosra vakartam, de még mindig nem fáj, csak viszket, amit most már végképp nem értek.

Utolsó mozzanatnak átmentem a terembe, hogy letegyem Ji Won asztalára a füzetét, de amint megfordultam az általam üresnek hitt teremben, rögtön megláttam a férfit, aki a fal mellett hintázott az egyik széken ülve.

- Gyengülsz, kisegér. Az egyik feladat nem volt jó. - ciccegte, majd felállt, és közeledni kezdett.

- Nem az én hibám, hogy nem tökéletesek. Nem vagyok egy zseni, és nem is fogok az lenni csak azért, hogy nektek házit készítgessek.

- Nocsak. Ki vágta így fel a nyelvedet? - ez így igaz, mitől lettem én ennyire bátor?! - Biztos vagy benne, hogy megengedheted magadnak ezt a hangnemet? - addig-addig lépegettem hátra, míg nem a csípőm elérte az ablak peremét, amire rögtön felültetett, egy egyszerű mozzanattal. Úgy fogott rá csípőmre és dobott fel oda, mintha egy kisgyerek lennék, majd kezével beszorított arra a kis helyre, hogy ne tudjak menekülni.

- Hagyd abba! - kértem, elvégre mögöttem ki van nyitva az ablak, és a második emeleten vagyunk, ő pedig egyre jobban közeledik, ezzel engem hátrébb kényszerítve. Már szinte félig kilógok.

- Nem akarok még egyszer ilyen hangnemet hallani tőled. Megértettél? - mivel nem válaszoltam, csak magam előtt tartva a kezem kinézegettem az ablakon, nehogy túl hátra dőljek, és kiessek, így mellém csapott tenyerével, a hangtól pedig annyira megijedtem, hogy könnyek szöktek a szemembe, és remegni kezdtem.

- Ji Won! - ejtettem ki életemben először a nevét. Kétségbeesésem miatt megragadtam pólója ujját, hogy abba kapaszkodjak, ám ő erőszakosan lerángatta onnan kezeim, és hátrált pár lépést, mire én egy pillanat alatt léptem le a talajra. Lábaim még mindig remegtek, az a pár könnycsepp pedig már rég legurult az arcomon.

- Ne hívj a nevemen. Undorítónak hangzik a szádból. Legközelebb pedig megbánod, ha megint hozzám érsz. - tette hozzá, majd felkapta táskáját, és becsapta maga után az ajtót.

Ne aggódj te arcátlan barom, nem lesz legközelebb. Legalábbis nem szeretnék. Minél messzebb el akarlak kerülni, de nem fogok iskolát váltani, hogy te nyerj! Van még bennem annyi kihívásérzet, hogy kitartsak addig, amíg én nevetve nézem végig a ballagásodat, ami egyenlő lesz az én életem kezdetével, ahol te nem keserítesz tovább.

Otthon előre gondolkodva bepakoltam, majd rögtön elmentem venni egy forró fürdőt, és kiáztattam magamból minden hülyeséget. Igyekeztem nem arra gondolni, hogy majdnem kilökött az ablakon, de amint lehunytam a szemem, megéreztem azt a szelet, ami a hátamat simogatta, a halál arculatával karöltve, és rögtön elrázott a hideg, holott a forró vízben voltam. Tenyerem égő, viszkető érzése már cseppet sem érdekelt, csak az hajtotta fáradt és a rémülettől még mindig gyenge lábaimat, hogy minél előbb lefeküdhessek.

Este anyától kértem a fejfájásomra gyógyszert, majd elköszöntem tőle, és korán elmentem aludni, hogy holnapra mindez elmúljon, én pedig kipihent legyek a hét utolsó suliban töltött napján. Azonban este nem tudtam úgy aludni, ahogy én azt szeretem volna. Forgott velem a világ, fáztam, de izzadtam is egyben, valamint a fejem úgy lüktetett, mintha ki akarna belőle szakadni valami. Reggel egy megváltásnak éreztem, mikor kinyitottam a szemem, de az idegen hely ami fogadott rögtön arra késztetett, hogy felüljek az ágyon. Ami nem az enyém volt.

Fogalmam sem volt, hogy mi folyik itt, ezért elkezdtem csipkedni és ütögetni magam, hátha felébredek, de a fájdalom olyan valós volt, hogy rögtön felfogtam, ez a valóság. Kitakartam magam, és felálltam, hogy a mosdóba siethessek, de ekkor valamilyen oknál fogva . magas sem tudom miért - lepillantottam a földre, és feltűnt a szokatlanul nagy lábam, és a vastag, izmos vádlim. Nem akartam hinni a szememnek, ezért alaposan végig tapogattam, majd a szobát is átnéztem. Ez biztosan nem az enyém, ugyanis minden idegen. Hogy kerültem ide? Semmire sem emlékszem, csak arra, hogy lefeküdtem, és reggel már itt találtam magam.

Kimentem a helyiségből, és mivel rögtön mellettem volt egy ajtó, amire poénosan fel volt firkantva, hogy nőknek bemenni tilos, így benyitottam, ugyanis ezt a fajta táblácskát az éttermekben szokták használni a mosdók jelzésére. Rögtön a tükör volt az első, amit megkerestem, és gondolkodás nélkül elé álltam, a látvány azonban oly mértékben megrémisztett, hogy levegőt venni is elfelejtettem, mikor lerogytam a földre.

Minden, ami eddig én voltam, a mélybarna hajam, és a szürkésbarna szemem eltűnt, a helyébe pedig egy mogorva férfi nézett velem farkasszemet, aki nem volt más, mint Kim Ji Won.