- Tiszta sápadt vagy.. - fogott homlokomra JiAh, mikor a tesi öltözőben leültem, hogy beköthessem a cipőmet. - És szerintem hőemelkedésed van.

- Jól vagyok. - rántottam vállat, bár jelenleg nem tudtam eldönteni, hogy melyik JiAh-ra nézzek. Hol szédültem, hol pedig gyanúsan élesen láttam, ami már szinte fájt. Mintha most változnék át vámpírrá. Őszintén szólva már azon se lepődnék meg.

Tudtam, hogy fájdalmas lesz a köröket futni, de arra nem gondoltam, hogy össze is fogok esni. Még az óra elején, mikor csak bemelegítésnek kocognunk kellett tíz kört, ami ebben a teremben nem egy nagy kihívás, a harmadik után olyan rosszullét tört rám, hogy muszáj voltam leülni. A szemeimet eltakarták a hirtelen felbukkanó fekete foltok, és úgy éreztem, ha nem ülök le, akkor tényleg elájulok.

Éreztem, hogy vannak körülöttem, és tompán hallottam is, ahogy beszélnek, de válaszolni már nem tudtam, ahogy azt se láttam, ki fogott rá támogatásképp a vállamra. A tanár, miután meg tudtam mondani, hogy hányat mutat, elküldött az orvosiba, de én ragaszkodtam ahhoz, hogy maradok, és ne szóljanak az otthoniaknak, így csak egy lázcsillapítót adtak. Szerencsére itt számba veszik az ember kérését, még ha felelőtlenség is. Nagykorú vagyok, így megtehetem.

Még csak két napja, hogy megtudtam Ji Won ittlétét, de máris olyan gondolatokkal találkoztam, mikor kicsit elengedtem a fantáziámat, amiket utána inkább kiröhögtem volna. Adjak neki egy esélyt, és.. Utána? Legyünk egy pár? Valamiért ezt nem tudom elképzelni. Én túl visszafogott vagyok neki. Nem szeretek bulikba járni, és a nagyobb tömegeket se, akik túlságosan nyíltak. Bár azóta nagyon sokat változtam, olyan ez, mintha a lényének egy része bennem maradt volna, és megerősítené a személyemet, de ez sem elég ahhoz, hogy olyan tökös lány legyek, aki illene mellé. Nem tudom, ki tömte tele a fejét baromságokkal, hogy képes volt idáig követni, sőt, még ide is költözni.

Egész nap szótlan voltam, amit LiAh és JiAh is észrevettek. Sajnos pont közöttük ülök, mivel még év elején meggyőzték a tanárt, hogy úgy alakíthassák a termet, ahogy ők szeretnék, és így egyszerre három ember tud ülni egymás mellett. Azt már tudom, hogy LiAh van a bal oldalamon, de most jelenleg még ebben sem vagyok biztos. Ugyan iker, de én már a második hétben különbséget tudtam tenni közöttük, és nem az öltözködésük miatt. Most viszont annyira szúr a fejem - mintha valami össze akarná préselni egy nagy tűvel - hogy a saját nevemet nem tudom leírni a dolgozatra, nemhogy az egyik lányról lepuskázni.

Még a hazafele vezető úton is gondok voltak az egyenes menéssel, de végül otthon nyugodt szívvel tudtam magam ledobni az ágyamra, hogy épségben megérkeztem. Mamáéknak nem akarok erről szólni, mert biztos vagyok benne, hogy túlzásba vinnék a dolgot. Csendesen meghúzom magam, beveszek egy gyógyszert, iszok egy teát, és lefekszem aludni, hogy holnapra jobban legyek.

- Drágám! - rontott be nagymama az ajtómon, letörölve ezzel a felállított napirendemet. Tudtam, miért jön, elvégre máskor nem szokott ilyen hévvel letámadni. - Csinálok neked borsólevest, de elfogyott pár hozzávaló. Leugranál a boltba?

- Persze. - toltam fel magam, és vettem vissza a kardigánomat. Még kabátban is fázok, pedig ez alatt még van egy póló, meg egy trikó is. Kemény telünk lesz.

Zsebre tettem a kapott pénzt, meg egy szatyrot, és elindultam a kisbolt felé. Szerencsére közel van, így nem kell annyit kutyagolnom, de most még ez sem tudott dobni a kedvemen. Tudhattam volna, hogy vagyok olyan szerencsétlen, hogy pont most küld el valahova.

Ji Won pov's

- Loola nem eszik ilyeneket. - vettem ki anyám kezéből a konzervet, és a hátamra dobtam a mellette levő kutyakajás zsákot. A bevásárlókocsi végébe dobtam, hogy legyen hely a többi cuccnak is, majd a cetlire pillantottam. - Már csak egy karton víz kell. Bár nem értem, miért nem jó a csapból.

- Csak! - adta a végtelenül sokatmondó és művészi választ, egy sanda pillantással, majd elindult a másik sorba. Kíváncsi vagyok, HyunAh-nak sikerült e már feldolgozni azt, amit mondtam neki. Tudtam, hogy nem lesz könnyű, mivel nem bízik bennem, amit teljes mértékben megértek, de nem adom fel ilyen könnyen. Többször is ostoroztam magam, hogy miért én futok egy lány után, mikor szinte bárkit megkaphatnék, de mikor erre gondoltam, mindig ő jutott eszembe. Ez biztos a keresztanyám miatt van, akit azóta se láttam, és még csak nem is jelentkezett.

Anyát nem kellett sokáig győzködni, hogy ide jöjjünk. Neki mindegy volt, csak messze a volt férjétől, én pedig támogattam ezt az ötletet. Az pedig különösen tetszik, hogy bár együtt lakunk, nem vagyunk közvetlenül egy térben, elvégre ő a saját lakrészéből nem tud feljönni hozzám.

Gondolkodtam rajta, hogy beszélnem kellene HyunAh anyjával is, de mégis mit mondtam volna neki? ,, Jónapot, szerintem nem kell bemutatkoznom, most megyek a lányáért, hogy megkérjem, legyen a barátnőm"? Szerintem az anyja utál engem annyira, hogy páros lábbal basszon ki a házából. Meg aztán az se biztos, hogy sikerül. Benne volt a pakliban, hogy elutasít, vagy, hogy már talált magának valakit, de még ez sem tudott eltántorítani. Úgy tűnik, abban a pár hónapban, amit a testében töltöttem, megszerettem a lányt. És nem csak a kinézetét, hanem azt is, hogy olyan ártatlan. Mert ez azt jelenti, hogy nem fog mindenkivel összefeküdni. Amit mondjuk nem ártana majd nekem is betartanom.. Már megint előre gondolkodok.

- Jé, itt van rendes rizs? - állt meg anyám közvetlenül előttem. Megtorpantam, és megpróbáltam úgy kikerülni, hogy ne menjek neki a kocsi szélével, majd elindultam az ásványvizek felé, hogy azért haladjunk is. Nem akartam órákat itt tölteni.

Ahogy pakoltam a két kartont, megláttam közeledni a bejárat felől egy ismerős alakot. Arcomra halvány mosoly húzódott, mikor megláttam őt, ahogy pakol a kis kosarába, de rögtön feltűnt a szokatlan viselkedése. Hunyorgott, pedig tudtommal a szemével nincs semmi baj, és úgy kapaszkodott abba a tologatós szarba, mintha az élete múlna rajta.

Elhúztam az út széléről a kocsit, és odamentem hozzá, de egyelőre nem vett észre, mert épp félig be volt hajolva a fagyasztott ládába. Megingattam a fejem, megkocogtattam a hátát, és amíg ő lassan felegyenesedett, és kivettem neki azt a zacskót, amiért nyúlt.

- Oh.. Köszi. - felelte halkan és lassan, mint aki hetek óta nem aludt, szemei azonban nem voltak karikásak.

- Minden rendben? Nem nézel ki valami jól.

- Köszi. Minden nő ezt akarja hallani.

- Tudod, hogy értettem. - mosolyodtam el, és biccentettem oldalra fejem, a beszólása miatt. Nem lehet akkora baj, ha képes poénokat osztogatni, ugye?

Résnyire elnyitotta ajkait, majd lehunyta szemét, és a közvetlen közelembe lépve, mellkasomnak döntötte a fejét. Éreztem, és láttam is, milyen nehezen veszi a levegőt, ráadásul vagy az idegtől, vagy a hidegtől még remegett is a teste. Becsúsztattam homlokához a kezem, és magamban egy apró biccentéssel megállapítottam, hogy lázas, majd szétnéztem.

Anyám, ahogy meglátott minket, ördögi mosolyra húzta száját, én azonban csak intettem neki, hogy jöjjön ide, majd megfogtam a lány kezét, és a pénztárhoz indultunk. Szerintem a világát sem tudta, mivel innentől kezdve már nem is beszélt, csak résnyire kinyitott szemmel nézte az utat, hogy ne essen el, és haladt hazafele, mint egy zombi.

- Ő kicsoda? - lógott az arcomba a nő, mire sóhajtottam egyet. Párszor már beszéltem róla, de a nevét sosem mondtam el, így azzal nem sokra menne. Amíg oda nem értünk, ahol HyunAh lakott, levezettem anyámnak, hogy milyen a kapcsolatunk, de utána inkább a lányra koncentráltam.

Mikor beértünk, egy idősebb hölgy látott meg minket először. Arcára kiült a döbbenet, de ahogy meglátta anyámat, rögtön felderült. Ám mihelyst kiléptem az árnyékből, tekintete HyunAh-ra szegeződött, és aggodalommal telt meg.

- Mi történt? - rohant oda hozzánk, persze, ahogy ezt az öreg csontjai engedték, majd szó szerint lehámozta rólam az unokáját, és nagy valószínűséggel a szobája felé vitte. Megvártuk, amíg kijön, és addig bemutatkoztunk a nagypapájának, aki ahogy meghallotta a nevem, furcsa arckifejezéssel nézett rám.

- Anyjuk.. - fordult hátra, a nő pedig mellé érve rá, majd ránk nézett. - Tudod ki ez a fiatalember? - bökött rám, mire még egyszer felmért, hátha felismer, de szerencsére csak akkor találkoztunk, mikor HyunAh testében voltam. - Kim Ji Won. - ahogy meghallottam a nevem, rögtön tudtam, hogy honnan ismernek. Eszembe jutott, mennyi mindenről tudnak, én pedig ezt elfelejtve mégis bejöttem a házukba. Úgy éreztem magam, mint egy préda, a vadak barlangjában.