Ji Won pov's

Nem tudom miért, de várom már a pénteket. Elhatároztam, hogy elviszem moziba HyunAh-t, de nem azért, hogy randizzunk, hanem, hogy leküzdje a félelmét. Ugyanis vonattal fogunk menni, és mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy felszálljon. Igazából először úgy gondoltam, a mozi csak ürügy lesz, amivel felcsalogatom, de ha ő ennyit megtesz saját magáért, akkor kell valami ellenszolgáltatás, amivel kompenzálom.  Valamint lehet nem ártana egy végrendelet, mert ha megtudja, tuti kiherél.

- Szóval.. Mi van most veletek? - kérdezte Yumi, én pedig megráztam a fejem, és felé fordultam. Mióta beszéltem erről HyunAh-nak, mindig az ő könyörgő hangja jut eszembe, ha a nő megszólal.

- Kivel? - kérdeztem vissza, mert nem értettem, miről beszél. Megforgatta a szemét, és olyan fejet vágott, mint aki ideges, hogy hülyének nézem, amivel még inkább összezavart.

- Egy ideje figyellek titeket. Együtt mentek valahova Ji Won-al. Nem hozza a füzeteket, és nem szekál. Mi van veletek? Összejöttetek a hátam mögött?

- Jesszus, dehogy! - nevettem fel, de szerintem még a süket is érezte volna, hogy ez mekkora kamunevetés volt. Még a hangom is elcsuklott. Csoda, hogy nem köptem. - Mi csak.. - elmondhatom neki? nem lesz fura, hogy azzal járok edzeni, aki általános óta basztat? - Edzeni járunk. A teremben vettük észre egymást, és azóta együtt megyünk, de ennyi.

- Aha, értem. - közölte flegmán. - És ez neked nem furcsa?

- Nem, miért? - kérlek Yumi.. Ejtsd a témát..

- Miért? - nevetett fel gúnyosan. - Baszki, kiskorod óta nem száll le rólad, most meg hirtelen elkezd jópofizni? Tuti készül valamire. Ne bízz meg benne, és ne mondj el magadról vagy a családodról semmit, mert vissza fog élni az infókkal! - wow.. Yumi nagyon jól ismeri a régi énemet. Ha nem lett volna ez a testcserés baromság, tuti ezt csináltam volna. Elvégre anno még arra is képes lettem volna, hogy elhitetem a többiekkel, hogy összejöttünk HyunAh-val, majd miután visszaváltoztunk mindenki szeme láttára dobom ki, mint egy rongyot. Ez is, egy mocskos húzás lett volna tőlem, de ahogy ismernek, senki se lepődött volna meg. Csak még jobban elástam volna HyunAh-t abba a gödörbe, amiben már általános óta belelöktem.

- Igen, igazad van.. - adtam meg magam, hátha így beletörődik, és nem kezd el megint azzal a gyanút szimatoló tekintetével vizslatni, de ezt már akkor elbuktam, mikor ma reggel szóba álltam vele. Szerencsére nem erőltette a dolgot, hanem inkább azzal büntetett, hogy a nap hátralevő részében nem szólt hozzám. Bár ez csak három tanóra volt, mégis ott motoszkált a fejemben ismét HyunAh hangja, én pedig azon gondolkodtam végig, hogyan tehetném ezt jóvá. A férfiaknál ez miért könnyebb? Mi nem sértődünk meg ilyen kis dolgokon, és még ha bele is tiportunk a másik lelkébe, alszunk rá egyet, vagy épp iszunk, és el van felejtve. Nem kell megbeszélni, meg hasonló baromságok.

- Na jó. - állt fel, mikor az utolsó óráról is kicsöngettek. - Akkor keressük meg Polla-t. - az meg ki a rákom?

- Minek? - meglepődve fogadta a kérdésem, és kicsit mintha el is ment volna a kedve. Valamitől.

- Csak gyere. - ragadta meg kezem, és indult meg kifelé. Fogalmam sem volt, kit keresünk, vagy, hogy hova akar vinni, de csendben hagytam neki, hogy húzzon arra, amerre akart. Kiértünk az udvarra, és az első útelágazásnál lefordult jobbra, amerre tudtommal az a kis tó van, amit körbeültettek fákkal.

Mikor megállt, mellé léptem, és végignéztem a csendes tájon. A szél lágyan simogatta a víz felszínét, a hullámok szinte csalogattak, hogy ugorjak be.

- Emlékszel még? - mosolyodott el. Ugye nem nosztalgiázni akar? Ki kell valamit találnom, hogy lelépjek. - Itt találkoztunk először, ugyanakkor is is vesztünk össze a legtöbbet.

- Igen. - nevettem fel, hátha meg tudom nyugtatni a lelkében kíváncsiskodó ördögöt, aki beszélteti. - Mindig bűntudatom volt. - mit mondana HyunAh? Fontos neki Yumi, akkor nem is mondok akkora baromságot, ugye?

- Ennek örülök. - fordult felém, majd a szemembe nézett, de tekintete még a legerősebb kaktuszénál is szúrósabb volt. Átható pillantással egyenesen a lelkembe nézett, ahol meglátta az igazságot. - Mert nem történt ilyen. - jelentette ki, majd várt pár másodpercet, mielőtt tovább folytathatta volna. - Ide akkor jöttünk, mikor a tanár bemutatta a kertet, és már akkor olyan jóba lettünk, hogy azóta se veszekedtünk semmin.

Bassza meg. Kurva nagy gondban vagyok.. Most mégis mit tegyek? Színleljem azt, hogy elájulok?

- Már egy ideje észrevettem, hogy más vagy. Nem beszélünk annyit, nem mondasz el nekem szinte semmit, és furcsán viselkedsz velem. Nem tudtam hova tenni, de ezek után már végképp összezavarsz. Pláne az utolsóval. - kérdőn néztem rá, ő pedig megingatta fejét, mintha ezzel azt akarná mondani, hogy honnan is tudhatnám. - Polla te vagy. Még tavaly aggattam rád ezt a nevet, az egyik sorozatból, amit közösen néztünk. Eddig azt hittem, én vagyok a legjobb barátod, de most úgy érzem, egy idegen áll előttem.

- Yumi, te vagy a-

- Igen. - vágott szavamba, ismét mosolyogva. - Én vagyok a legjobb barátod. De te nem ő vagy. Ezért, kérdezem most meg nyíltan.. Hogy mégis ki vagy te? - némán álltunk egymás előtt. Nem mertem másfelé nézni, csakis rá, ő pedig kissé talán dühösen, de mégis bizakodva nézett rám, hogy elmondom neki. Vajon, megtehetem? Képes lenne felfogni, vagy egyáltalán elhinni?

- Adj egy percet. - feleltem, majd a telefonomért kaptam, és felhívtam HyunAh-t, ai minden bizonnyal már tűkön ülve várt a teremben, hogy indulhassunk edzeni. Elmondtam neki hol vagyunk, és, hogy igyekezzen, de azt nem, hogy miről van szó, csak megemlítettem, hogy Yumi is itt van. A lány keresztbe font karokkal várta a csodát, miközben hol engem, hol pedig a tavat kémlelte.

Észre se vette a mögötte sietős léptekkel közeledő énemet. HyunAh először rám, majd Yumi-ra pillantott, egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében. Mikor megállt mellette, a lány pedig felé fordult, először nem tudta mire vélni, hogy mit keres itt, de aztán szemei a kétszeresükre tágultak, majd gyors pillantásokkal mind a kettőnket felmért.

- Mi folyik itt? - kérdezte HyunAh, Yumi pedig elé lépett.

- Te vagy az? - kérdezte olyan hangnemmel, mintha még ő sem akarná elhinni. HyunAh csak bólintott egyet, majd hátra lépett, hogy meg bírja magukat tartani, mivel a lány szó szerint a nyakába ugrott.

- Nagyon hiányoztál! Nem tudtam, hogyan mondhatnám el, mert féltem, hogy ostobának hinnél minket. Ez az egész egy agyfasz, de..

- Agyfasz? - nevetett fel Yumi. - A testcserén kívül új személyiséget is kaptatok?

- Olyasmi. - sóhajtottam fel. A lány arca egyből elkomorodott, majd szemöldökét ráncolva most elém lépett.

- Végig.. Ji Won voltál? - bólintottam, és most éreztem először azt, hogy elpirultam. - És képes voltál így viselkedni velem? Nem néztem volna ki belőled, hogy normális is tudsz lenni.

- Ezek szerint mégis szarul csináltam valamit, ha leesett, hogy nem ő vagyok. - mutattam HyunAh felé, aki egy büszkén mosolygott rám.

- Csak azért, mert már hozzászoktam a viselkedéséhez. De még mindig van mit mesélnetek, úgyhogy ki vele! - ült le a fűbe törökülésbe, majd felnézett ránk, és kezével intett, hogy mi is tegyünk így. Azt hiszem, lőttek a mai edzésnek, mert nem fogunk egykönnyen szabadulni a nőtől, ahogy látom.