HyunAh pov's

Zihálva keltem fel az éjszaka közepén, és hajoltam oldalra, hogy felkapcsolhassam a kislámpát. Teljesen leizzadtam, és még most is érzem, ahogy a végtagjaim bizseregnek, a torkom ki van száradva, ahogy a szám is, a fejem pedig sajog.

Álmomban megint ott ültünk a fa alatt, de most a saját testünkben láttam magunkat, ahogy csókolózunk, majd egy óvatlan pillanatban szinte egy pislantás sem kellett hozzá, hogy hirtelen a szobába teremjünk, félmeztelenül.  Már majdnem lekerült rólam a ruha, mikor felébredtem, de én álmomban sem csináltam semmit, csak ziháltam alatta, és többre vágytam. Mégis, hogy tudtam ennyire beindulni egy semmit se jelentő csóktól?

Ráadásul, ha ez nem lenne elég, ide látom a kis sátrat, ami felpúposítja a takarót, és úgy érzem, lesznek még gondok vele, ha most nem megyek ki és intézem el a mosdóban, egy kiadós zuhany mellett. Bár anya nem fog örülni, ha felkeltem, most nem feküdnék így vissza. Lehúztam magamról a takarót, majd az ágaskodó tagomra pillantottam, és sóhajtottam egyet.

- Nem leszünk így haverok ám.. - jelentettem ki, majd kisétáltam a mosdóig, és lekaptam magamról a ruháimat.

---------------------

Kíváncsi vagyok, vajon mi járhat Ji Won fejében. A harmadik és negyedik óra közötti szünetben lehívtak mindenkit az ebédlőbe, hogy bejelentsenek pár dolgot, többek között azt is, hogy csütörtökön és pénteken nem kell iskolába jönni, tehát lesz egy hosszú hétvégénk.

Ahogy megláttuk egymást, és elindultunk edzeni, rögtön kijelentette, hogy igényt tart rám pénteken, úgyhogy ne szervezzek semmit. Nem is volt mit, elvégre azon kívül, hogy anyámmal elmegyek bevásárolni, nincs programom. Kíváncsi vagyok, hogyan alakul a kapcsolatuk Yumi-val. Keresnem kell egy ürügyet ahhoz, hogy végre beszélgessünk egy kicsit, mert most már tényleg nagyon hiányzik, de ezt nagyban megnehezíti a tény, hogy a lány utál.

- És öltözz kényelmesen. - fejezte be mondatát, aminek a felét nem is fogtam fel, mert épp elkalandoztam, de azért bólogattam, mint aki megértette a kérését.

- Hova megyünk?

- Majd ott megtudod. - rántott vállat.

- Nem szeretem a meglepetéseket.

- Nem igazán érdekel. - nyújtotta ki felém a nyelvét, majd előhalászta zsebéből a kulcsait, és bement a kapun.

- Ji Won! - szóltam utána, de rögtön szétnéztem az utcán, valamint a házunk ablakain, hogy ki hallotta meg, ahogy egy férfi nevén szólítom az előttem álló lányt. - Yumi-val minden rendben?

- Yumi olyan, mint a keresztanyám. - fonta keresztbe karjait, majd kissé összehúzott szemekkel, sandán pillantott fel rám. - Mondhattad volna, hogy agyturkász. - biztos élvezte azt a fejet, amit most vágtam, mivel nem értettem egy szavát se. - Igyekeztem úgy viselkedni, ahogy szoktál, de nem veszi be. Folyton kérdezgeti, hogy mi van velem, mit tett, hogy máshogy viselkedek vele, mint eddig, és én már nem tudok mit kitalálni, ezért egy ideje csak köszönő viszonyban vagyunk.

- Ne! - kiáltottam fel, mintha ezzel megakadályozhatnám ezt. - Nem akarom elveszíteni.. Kérlek.. - ugyan mit tudna tenni? Ha nem vagyok hozzá őszinte, persze, hogy ő is elfordul tőlem. Akkoriban megígértük egymásnak, hogy bármi van, azt elmondjuk, és túljutunk rajta, de egy ilyenbe mégis hogyan tudnám beavatni?

- Tudom, hogy nehéz hinni nekem, de tényleg igyekeztem. Sajnálom, de én nem tudok órákat beszélni a pasikról, vagy a havi bajomról. Képtelen vagyok rá. Bár amilyen fura vagyok mostanában lehet, hogy már ez sem okozna gondot. - jelentette ki halkan, majd komor arckifejezéssel becsukta előttem a kaput, és bement a házba. Őt is érzékenyen érinti, hogy olyanná válunk, mint a másik.

Otthon anyám már terített a vacsorához, én pedig miután levettem a cipőmet segítettem neki a tálalásban. Tudtam, hogy a bátyám nem fog kijönni, ezért neki nem is szedtem az ételből, inkább üresen hagytam a tányérját.

- Mond, hol voltál ennyi ideig?

- Edzésen. - feleltem.

- De az nem szokott eddig tartani. - jegyezte meg, miközben a villával elkezdte bökdösni a borsót.

- Hazakísértem egy lányt a suliból. Egyszer megtámadták, és azóta kicsit fél, hogy megint megtörténik. - vallottam be, hátha előbb szabadulok, meg amúgy is.. Nem hiszem, hogy tudná, kiről beszélek, és nem nézek ki azt belőle, hogy nyomozni kezd majd utána. Bár Ji Won egyszer sem kért rá, mégis ez már amolyan megszokás lett.

- Értem. Ez kedves tőled. - mosolyodott el, de ahogy visszapillantott a tányérra, ajkai legörbültek, amit be is harapott. Sokat pislogott, és most vettem csak észre, hogy meg volt duzzadva a szeme alatti piros rész. Lehet, hogy sírt? Azért ilyen ideges, hogy már két perce azt a szerencsétlen borsót gyilkolja?

- Anya.. Minden rendben? - kérdeztem rá, de ő meg sem hallotta, csak püfölte tovább a zöld kis zöldséget. - Anya! - fogtam ré kezére, mire hirtelen elrántotta tőlem, a villával együtt, ami a háta mögé esett, hangosan csörömpölve. Kezemre ragadtam, és a csaphoz rohantam, hogy lemossam róla a vért, de tudtam, hogy nem szabad sokáig otthagynom, mivel akkor sosem hagyja abba. Inkább megvárom, míg rászárad a sebre, így az elzárja, és egy idő után ha lekaparom, nem fog újra vérezni.

- Ne haragudj.. Nem direkt csináltam. - szabadkozott. - Nem értem, miért történik ez.. - sóhajtott fel, amitől még a szívem is beleremegett abba a lemondó, és reménytelen hangszínébe.

- Történt valami? - bólintott, de nem tudott válaszolni, mivel a könnyei utat törtek, és benedvesítették az arcát. Szemei elé húzta a kezét, és úgy próbált meg lenyugodni, míg én egy zsebkendőt toltam elé, hátha szüksége lesz rá, ha már rendesen lát.

Nem mondtam semmit, nem mentem el, és nem türelmetlenkedtem. Hagytam időt arra, hogy rendesen lenyugodjon, és mikor már kapott levegőt, és kifújta az orrát, csak akkor néztem rá kérdőn.

- A férjem megcsal. - jelentette ki. Egy pillanatra nem is tudtam volna mit mondani, olyan váratlanul ért ez az egész.

- Honnan veszed? - böktem ki végül nagy nehezen a kérdést. Ha Ji Won lett volna itt, biztos azt kérdezné, hogy kit érdekel, de nem akarom még jobban összetörni a nőt. Bár az sem tetszik, hogy ha nem én fogom, akkor a férfi. Ha valami csoda folytán mégis visszaváltoznánk, vajon ugyan úgy viselkedne vele?

- Láttam. Oda akartam menni, mert pont előttem ült be a kocsiba, de az a nő.. Egyszerűen rávetette magát, és megcsókolta, ő pedig ellenkezés nélkül borult a karjaiba. Hogy lehettem ennyire naiv?! - kiáltott fel, és az asztal tartalmát a földre sodorta. A törött tányérok beterítették a padlót, de a nő nem foglalkozott vele, csak tovább zokogott. - Azt hittem, sok a munkája, és azért nem jön haza.. Végig csak hülyített, és most is azt hiszi, hogy nem tudom. Legszívesebben megfojtanám, amiért annyi se volt benne, hogy szóljon! - mordult fel mérgesen, én pedig mivel nem tudtam mit kezdeni az érzelemhullámaival, inkább fogtam egy seprűt, és mielőtt valamelyikünk belelépne, összesöpörtem a törött darabokat.

- Anya.. Nem értek hozzá, viszont tudom, hogy nehéz lehet. - fogtam vállára. Éreztem, ahogy remeg, és ez megrémisztett. - De nem ér ennyit. Ha nem veszi észre, mit hagy ott azzal, hogy más mellé áll, akkor csak sajnálni tudom.

Meglepődtem, mikor a mondandóm után felnevetett. Megfogta a kezem, és a még könnyes tekintetével felnézett rám.

- Ki vagy te és mit csináltál Ji Won-al? - mosolyodott el végre őszintén majd, mint egy kisgyerek, magához ölelt, fejét pedig a hasamhoz hajtotta. Mivel úgy tűnt, hogy elaludt - amit nem értek, hogyan csinált, de minden tiszteletem az övé - felvettem, és bevittem a szobába. Szerencsére csak akkor kelt fel, mikor letettem az ágyra, de annyi volt az egész, hogy félig kinyitotta a szemét, átfordult a másik oldalra, majd visszaaludt.

Tudom, hogy nem kérhetek ilyet és, ha felhoznám előtte, csak én lennék lebaszva, de szeretném, ha Ji Won is így viselkedne az anyukájával. Megérdemli, hogy a nevelt fia viszonozza azt a törődést, amit kapott még akkor is, ha ezt a férfi nem látta, mert túl elfogult volt. Bár fogalmam sincs, a bátyámmal milyen kapcsolatban áll az anyám, azt látom, hogy valamiért velem akar jobban szimpatizálni, így csak még nagyobb az aggodalmam, ha arra gondolok, hogy vissza fogunk tudni változni. Pedig valójában erre vágyok. Nem foglalkozhatok mindenkivel, ha egyszer a saját életem sincs rendben. Akkor meg miért teszek mindig így?