Ji Won a tarkómra fogott, majd feltérdelt mellém, és lehunyt szemekkel ajkait az enyémre tapasztotta.

Nem tudtam eldönteni, hogy képzelődök, vagy ez a valóság. Vártam, mikor fogok felkelni riadtan az ágyamban, de ez az idő nem érkezett el. Ajkait lassan mozgatni kezdte, hajamat pedig enyhén meghúzta hátra, miközben átvette teljes mértékben az irányítást. Nem csókoltam vissza, mert őszintén szólva nem igazán tudtam, hogy hogyan kell, ráadásul akkora sokként értek azok a puha párnák, hogy levegőt venni is elfelejtettem.

Nem tudom, mennyi ideig ülhettünk ott, miközben ő feltérképezte a számat, de mikor eltávolodott, én pedig szembe néztem saját magammal, ahogy érthetetlenül pislog rám, elöntött a melegség, ami egyenesen az arcomba szökött.

- Ez fura.. - jelentette be, miközben a tenyerére nézett. - Azt hittem kitelik attól a nőtől, hogy egy ilyen kis semmiség kelljen a visszaváltozásunkhoz. Úgy tűnik az évek alatt ravaszabb lett. - állapította meg magának, nagyokat bólogatva, majd rám nézett, és még jobban összezavarodott. - Mi van?

- Mi van? - nevettem fel, egy enyhe köhögő roham közepette. - Most csókoltál meg ember!

- Tudom. - bólintotta. - Azt hittem bejön. Bár lehet, hogy aludnunk kell rá egyet. - gondolkodott el. Nem értem.. Miért ilyen természetes ez neki?

Ji Won pov's

Tudtam, hogy le fogja sokkolni, ezért próbáltam úgy tenni, mintha ez semmiség lenne. Bár nekem tényleg az volt, hiszen a csók az mégis csak egy csók, de ez most nekem is más volt. Ez megmozgatott bennem valamit, és nem csak azért, mert a saját testemet kaptam le. Tényleg az hajtott, hogy így visszaváltozhatunk, mert azt gondoltam, a keresztanyám tisztában van vele, hogy őt nem érinteném meg, de úgy tűnik, előrelátó volt.

És most, ha visszagondolok arra a csókra.. Nem tudom, hogy ez a testem miatt van, vagy tényleg meg akartam tenni. Eddig úgy éreztem, utálom azt a nőt, de most, hogy kicsit jobban megismertem, már nem tudom, miért kellett annyit szekálnom.

Akkoriban jó volt azon nevetni, hogy mekkora szerencsétlen, de valójában csak arról volt szó, hogy nem akart vele foglalkozni. Tudta, hogy felesleges, mert míg mögöttem egy egész suli volt, ő egyedül bolyongott az osztályok között arra várva, hogy megszabaduljon tőlem. Hogy lehettem ekkora paraszt? És erre miért csak most jövök rá? Tényleg az kellett hozzá, hogy testet cseréljünk?

Biztosan csak fáradt vagyok. Ez nem az én gondolkozásmódom, én nem vagyok ilyen kedves.. Ez az egész egy agyfasz, és kezd kihatalmasodni nem csak a testemen, de az elmémen is. Kicsit ki kéne szellőztetnem a fejem.

- HyunAh! - szólt kintről anyám. Felpattantam az ágyról, bebújtam a papucsomba, és kifutottam hozzá. - Mindjárt itt vannak a nagyiék. Megterítesz?

- Persze. - válaszoltam, majd neki is álltam. El is felejtettem, hogy ma jönnek. Pedig azt hittem, lesz egy szabad szombatom, de úgy tűnik, megint jópofiznom kell majd, elvégre.. Nem hiszem, hogy HyunAh haragban lenne velük. Ha jól emlékszem, hozzájuk akart menni, mikor történt az a baleset.

Mire letettem az utolsó villát is, pont betoppantak az öregek. Szerencsére anyám fogadta őket, így mire hozzám értek volt időm felmérni őket.

- Jajj drágám, már megint fogytál? - tette rá kezét a derekamra.

- Dehogy, csak edzeni jár. - válaszolta helyettem anyám, mire a nagyi büszke pillantással egy puszit nyomott az arcomra.

Leültünk enni, mert ahogy kivettem a beszélgetésből, ők reggel óta úton voltak, és egy falatot sem ettek, mert tudták, hogy anya főzni fog. Bevallom, tényleg finom dolgokat tud csinálni, néha még én is kedvet kapok, hogy segítsek neki, de ilyenkor inkább észrevétlenül besurranok a szobába, és bezárom magam.

- Olyan szótlan vagy. Mesélj valamit! Milyen a tízedik? Van már pasid? - kacsintott. - Vagy olyan, aki tetszik? - most már értem, én miért akarok egyfolytában beszélni. Anyám nem vettem észre, HyunAh-n pedig pláne nem, de a nagymamája olyan, mint én mostanában. Megállás nélkül löki a szöveget.

Ám most átfutott egy gondolat a fejemen, amit nem hagyhattam ki, még akkor sem, ha disznóság lenne tőlem. Nem tudom, miért akartam beszélni neki erről, de ha már kérdezett, akkor illik válaszolni, nemde?

- Képzeld el, van egy Ji Won nevű pasi, aki mostanában tök rendes. Ráadásul helyes, és sportos is, de tudom, hogy sose fog észrevenni, mert nem beszélgetünk. Csak a távolból csodálom. - alig bírtam végigmondani nevetés nélkül. Akkora aljadék vagyok, hogy nagyobb már nem is lehetnék, és még élvezem is, elvégre az ördögi mosolyom folyamatosan ott virít az arcomon.

Láttam a nagyi arcán, hogy megpróbálja feldolgozni a kapott információt, de valamin nagyon fennakadhatott, mert ráncolni kezdte az amúgy is ráncos homlokát.

- De hát nem ő volt az, aki kilencedikben leöntött vízzel?

- Meg aki kihúzta alólad a széket Csoda, hogy nem tört el a kezed. - folytatta a mellette ülő férfi, aki mivel eddig meg sem szólalt, már rég befejezte az étkezést, míg mi csak a felénél tartottunk.

- De ha jól emlékszem, a hajadat is miatta kellett levágni, mert rágót ragasztott bele. Nem igaz? - fordult anyám felé, aki helyeslően bólogatni kezdett, de a tekintete folyamatosan engem figyelt, mint aki tudja, hogy mi történt, de mégis össze lenne zavarodva. Túl sokat képzelek bele? Lehet nem kellett volna felemlegetnem. Nem tudtam, hogy ennyi mindent elmondott itthon. Ahogy azt se, hogy ennyi mindent tettem vele..

- De igen, ő volt.. - sóhajtottam, majd összegörnyedtem, és halkan elfogyasztottam az előttem levő ételt, bár már közel sem esett olyan jól, mint mikor nekiálltam. Végig tudtam, hogy mit teszek vele, mégsem fogtam fel, hogy ez tönkreteszi az egész életét. Nem érdekelt a tetteim következménye, mert nem én szenvedtem el, most azonban itt vagyok előttük, hiszen épp az imént csapták az arcomba, és nem esett jól. Sőt, még belegondolni is szörnyű. Hogy tehettem vele ilyet?