- Hétvégén jön a keresztanyád. - támadott le anya éjjel, mikor ismét kiosontam mosogatni. Bár már megbeszéltünk mindent, a ,,változásomról" mégis jobbnak láttam, ha nem a bátyja, illetve a bátyám előtt kezdek el háziasszonyt játszani. Vajon vele miért ilyen goromba? Ahogy láttam a viselkedés kölcsönös, úgyhogy valami régi civakodás lehetett a fő gond, ami miatt ma már nem szólnak egymáshoz.

- Ennek örülök.

- De nem furcsállod? Az előző hónapban volt nálunk, és általában évente csak egyszer látogat meg. - ült fel a pultra, hogy rálásson az arcomra, de egyelőre az ölébe húzott kezeit nézte. - Most meg ismét el akar jönni. - vajon hol lakik, hogy ilyen ritkán jár hozzánk?

- Lehet, hiányzunk neki. - vontam vállat, és elzártam a vizet.

- Sosem volt egy érzelmes ember, nem hiszem, hogy pont most jönne rá a- nem tudta befejezni a mondatot, mivel valaki bejött a házba. Nem lehetett semmi mást hallani, csak az ajtó csapódását, utána pedig megláttam egy férfit, aki alig látott, és dülöngélt jobbra-balra. Ő lehet az apám.  - Nahát. Hogyhogy ilyen korán? - elmosolyodtam a kérdésen, elvégre fél tizenkettő is elmúlt.

- Csak.. A munka.. - dünnyögte az orra alatt. Levette a nyakkendőjét, és lehajította a kanapéra, majd bevonult a szobájába, és bezárta az ajtót.

- Megint részeg. - sóhajtotta a nő.  

- Mostanában alig látom. Gyakran megesik vele az ilyen? - ezzel még nem is vagyok gyanús, elvégre tényleg most látom őt először. És még csak nem is köszönt. Lehet vele is olyan kiemelkedően jó volt Ji Won kapcsolata, mint az anyjával. Mintha nem is léteznének egymás szemében.

- Igen, sajnos. Tényleg nagyon sok a munkája, elvégre vezető beosztást kapott, és az alkoholba fojtja a fáradalmait. Nem tudom lebeszélni róla, mert mindig azzal jön, hogy ,,csak egy pohár volt".

- De ugye nem.. - nem tudtam befejezni, mert nem akartam kimondani. Semmi közöm ehhez a nőhöz, mégis aggódom, hogy egyszer bántani fogja, mivel a részegek a legveszélyesebb emberek számomra. Nem tudod, mikor mit gondol, mikor mond valamit komolyan, és mi lesz a következő lépése.

- Jajj, dehogy. - legyintett. - Előbb rúgnám tökön, minthogy megpofozna, vagy ilyenek. Mostanában nem is beszélünk, szóval bántani még annyira se lenne ideje. - nagyot sóhajtottam az őszintének vélt válaszán. - De nem akarlak feltartani, holnap suli. Kösz a mosogatást. - ugrott le mellém, majd felnyúlt, és összeborzolta a hajam. Ha Ji Won állna itt, biztos ellökte volna a kezét, de én inkább hagytam neki, és megvártam, amíg eltűnik a szobában. Megtöröltem a kezem, a rongyot pedig kiterítettem a sütő fogantyújára, hogy megszáradjon, majd elindultam a szobám felé, de ekkor találkoztam még valakivel, aki az utamat állta.

- Mire készülsz? - kérdezte haragos hanggal, amitől végigfutott a gerincem mentén a hideg.

- Hogy érted?

- Miért csinálod ezt? Össze akarod megint törni? Azt hittem megbeszéltük, hogy anyámat kivonod a mocskos játékaidból. - te jó ég Ji Won, mégis mit tettél?! - Persze, mint mindig. - nevetett fel gúnyosan. - Most is csak mélyen hallgatsz. Milyen érzés elfutni a hibáid elől? Gondolom könnyű, elvégre mindig ezt választod. Szánalmas vagy. - fordult meg és indult ki, de mielőtt eltűnhetett volna, visszanézett a válla fölött. - Amit mondtam, azt pedig komolyan gondoltam. Anyámat hagyd ki ebből! Túl jó ahhoz, hogy pont egy ilyen lombozza le a kedvét. - nézett végig rajtam, és vonult be a szobájába.

Nem tudtam, mit gondoljak. Ezek szerint nem csak velem volt olyan amilyen, hanem a saját anyjával is, aki bár nem vérszerinti, de úgy szerette és nevelte, mintha az lenne? Ezért nem jön ki a bátyjával? Végül is érthető lenne, mivel a gyereknek az anyja a legfontosabb, ő pedig lehet akárhány éves, félti a nőt. Félti tőlem, ez pedig megijeszt. Még most is remeg a kezem, pedig nem én csináltam azokat, bármi is legyen az.

Másnap nem volt kedvem senkivel sem beszélni. A fiúknak tartottam egy rövidke szembeszédet arról, hogy szakadjanak le az egérkéről, azaz rólam, mivel megint át akarták passzolni a házijukat, de ha Ji Won még egy füzetet meglát, szerintem egyesével etetné meg velük.

Órán sem volt kedvem írni, és azt sem tudtam komolyan venni, mikor a tanár megint elkezdett ijesztgetni minket az érettségivel. Mindenki ezen lovagol, pedig az is csak egy papír. Igaz, hogy meghatározza az életedet, mert nélküle nem vennének fel sehova, de az lényegtelen, hogy hányassal végeztél. A fő dolog az, hogy a kezedben legyen, a többi meg majd jön magától.

Ji Won is észrevette, hogy ma szokatlanul csöndes vagyok. Éreztem, ahogy engem figyel minden percben edzés közben is, de én nem néztem rá. El voltam a saját kis világomban, ahol nincs semmi, csak én, és a feketeség, amiben lebegtem. Mikor lettem ennyire depressziós?

- Ki vele. Mit csináltál már megint? - lépett kicsivel előrébb, hogy miközben hazafelé sétálunk, a szemembe tudjon nézni.

- Nem tudom, mire gondolsz. - ráztam meg fejem.

- Arra, amiért most nem vagy képes a szemembe nézni, és kerülgeted a témát. - megálltam, mivel ő is így tett, é nagy nehezen rávettem magam, hogy a saját szemeimbe nézzek. Most ugyan olyan feketékké váltak, mint amilyen Ji Won-é.

- Milyen a viszonyod a keresztanyáddal? - tettem fel a kérdést, ami eléggé meglepte.

- Hát... Mivel nem volt hajlandó magához venni, kissé haragszom rá, de bírom a fejét. Miért?

- Mert meglátogat.

- Az lehetetlen. - jelentette ki. - Nem szokott ilyen sokszor.

- Tudom, anyukád is ezt mondta. - mikor ezt kimondtam, eltűnt a szemében levő nyugodt fény, és a helyébe lépett az idegesség. Nem kellett volna említenem a nőt, sem azt, hogy beszélgettem vele, mivel tudom, hogy nem szereti. - De most hétvégén megint jön, ezért akartam tudni, hogy hogyan viselkedjek vele.

- Ő amolyan boszorkány típusú, szóval még ha hazudsz is neki, azt is észreveszi. Oh! - kiáltott fel. Szemei a kétszeresükre nőttek, majd megragadta a kezem, és mosolyogni kezdett, miközben tekintetem kereste - Mond el neki, mi történt velünk!

- Megvesztél? - azzal a lendülettel küldene a diliházba.

- Nem! Te nem ismered őt! Imádja az ilyet, és ha el tudod vele hitetni lehet, hogy segíteni fog!

- Komolyan mondtad, hogy boszorkány? - biccentettem oldalra fejem, majd lenéztem a kezünkre, amik még mindig fogták a másikét. Mikor ezt ő is észrevette megköszörülte a torkát, és elengedett.

- Bocs. De igen. Szokott jósolni is, ami elég jól megy neki. - jós... Te jó ég! Most jutott eszembe, hogy mielőtt ez megtörtént, egy jós nővel találkoztam, aki mindenféle hülyeséget zagyvált össze nekem, de ha visszagondolok, most már nem is tűnnek akkora baromságnak a szavai.