Rettenetesen izgulok, a holnap miatt. Ji Won azt mondta, eljön velem, de el tudom képzelni miért. Látni akarja, hogyan boldogulok meccs közben, utána pedig le fogja szedni a fejem, hogy mennyire lejárattam őt.  

Az előző két napban igyekeztünk suli után ott maradni a pályán, és az előre elkért labdával gyakorolgatni. Mutatott pár trükköt, de mivel én nem tudok kosarazni, csak elmondani tudta, hogy mit kell csináljak, mivel ő akárhányszor dobott rá, egyszer sem ment be. Amint persze nem lepődök meg, nem születtem labdaérzékkel, mint egyesek.

Folyamatosan sértegetett, de mintha meg sem hallottam volna igyekeztem memorizálni mindent, amit elmondott, nehogy valakiben gyanút keltsek. Az eddig verhetetlen Kim Ji Won most olyan béna lett, hogy miatta bukott a mérkőzés.. Ezt még én sem engedhetem meg. Persze nem azért, mert segíteni akarok neki. Magam sem értem, miért kell ezt végigcsinálnom érte, mikor ő a kisujját sem képes mozdítani. Talán az van a háttérben, hogy nem szeretném, ha kihasználná a testemet, és mondjuk úgy jönne iskolába, mint egy ribanc. Nincsenek olyan ruháim, de ő képes arra, hogy megoldja.

Anyám nem kérdezett semmit afelől, hogy miért érek haza később, viszont biztos vagyok benne, hogy Ji Won-tól megkérdezte, és csak remélni merem, hogy nem volt vele gonosz. Anyám nagyon érzékeny attól függetlenül, hogy erősnek mutatja magát. Sokszor azt mondta, ezt örököltem tőle, de ezt én egyáltalán nem érzem igaznak. Én mindentől elsírom magam, és napokig kattogok egy dolgon. Fényévekre vagyok anyám természetétől.

Otthon, mivel anyám még nem ért haza, gyorsan elmosogattam, és letöröltem a pultot is. Nem akartam túlságosan belemenni a takarításba de, hogy őszinte legyek nem is kellett, mert minden szép tiszta volt ahhoz képest, hogy estig dolgozik, és reggel megy el. Biztos nagyon fáradt lehet, a hülye fia pedig nem veszi ezt észre. Hogy lehet valaki ennyire utálatos?

Zuhanyzás után ledobtam magam az ágyra, és a plafont kezdtem bámulni. Megpróbáltam mindent felidézni, amit csak mondott Ji Won erről, de akárhányszor a kosárra gondoltam, mindig elfogott a hányinger, és a félelem, hogy nem fog menni. Nem vagyok ehhez elég tökös, még így se, hogy gyakorlatilag nőtt egy, amivel nem tudok mit kezdeni. Pláne reggelente, mikor arra kelek, hogy tiszteleg. Biztos, hogy nem fogok hozzá nyúlni, hiába is akarja azt.

Gondolkodás helyett inkább körülnéztem a szobába, és illendő vagy sem, kutakodni kezdtem. A fiókokban nem találtam semmit, csak ruhákat, alsóneműket, amik rendszertelenül voltak behányva, valamint ruhákat. Nem bírtam ki, kilöktem az összeset onnan, és egyesével szépen összehajtogattam, hogy amíg én vagyok ebben a nyamvadt testben, átlássam a dolgokat.

Nem volt sok ruhája, de az ízlését meg lehetett belőle mondani. Többnyire fekete, és szakadt dolgok, de akadt közöttük sima fehér póló is, valamint még egy zöld. Az valami aranytojás lehet, mivel ez az egyetlen más színű.

A könyvespolchoz érve megtorpantam, mert egyszerre olvastam olyan neveket, akikről pontosan tudom, hogy miket írnak. Maya Banks, Penelope Ward, Shayla Black, Elizabeth Bevarly, és még sorolhatnám kiktől vannak erotikus könyvek az orrom előtt felsorakoztatva. Tavaly a diákmunka miatt egy könyvtárban dekkoltam hónapokat, mivel eléggé szabályszerűre vették a figurát, így nem csalhattam le egy hét alatt, ahogy azt a többiek is csinálták. Volt szerencsém megismerkedni ezekkel a könyvekkel. Tudom, mit rejtenek a lapjai, ezért is ijedtem meg egy kicsit, hogy csak ilyen jellegű könyvei vannak.

Idő közben észre se vettem, hogy mennyire elborult az ég. A vihar már jócskán a fejünk fölött zengett, de én meg sem rezdültem, nem úgy, mint a telefonom. A képernyőre pillantva megforgattam a fejem, és felkészültem a sértegetéseire, majd csak azután vettem fel.

-,,Te komolyan félsz a viharban?!" - kiáltott bele mindenféle köszönés, vagy egyéb nélkül.

- ,,Honnan veszed?"

- ,,Onnan, hogy a tested remeg, és különös késztetést érzek arra, hogy ezt a tetves mackót ölelgessem!"

- ,,Ha csak sértegetni hívtál, akkor szia!" - jelentettem be, majd letettem a telefont, de tudtam, hogy nem fogja annyiban hagyni. Kettő perc után, megint felhívott.

-,, Ne merd még egyszer rám tenni a telefont!"

- ,, Miért? Mit fogsz tenni? Ji Won, gondolj már bele, mivel tudnál még jobban büntetni? Már így is egy halom szerencsétlenségnek gondolnak a többiek miattad, mit akarsz még?" - fakadtam ki. Furcsa volt, hogy nem sírtam el magam, sőt, azt éreztem, hogy most jobban bírnám tartani, mint eddig. - ,,Legyen elég, hogy holnap mindent beleadok azért, hogy neked ne legyen rossz. Legyél kicsit megértőbb, és legalább most hagyj békén, mikor így is annyira izgulok, hogy a pulzusom az egeket veri!" - leraktam ismét, de nem tettem messzire, mert vártam, hogy mikor hív vissza. Ezek után mindent magamnak köszönhetek, ha holnap csinál valamit. De mégis miért teszi ezt? Miért én, és miért jó neki? Ha annyi pénzem lenne, ahányszor ezt megkérdeztem magamban, már milliárdos lennék, és még ő is nekem dolgozna. Bár már elfogadtam, hogy ez a valóság, titokban mégis vágyok arra a pillanatra, mikor felébredek. Mikor ismét magamban érezhetem a lelkemet, és nem kell azon aggódnom, hogy az a valaki mikor fogja tönkretenni még jobban az életemet. Ha anyámat, vagy Yumi-t elüldözi mellőlem.. Akkor tényleg egyedül maradok.

Este tizenegy óra környékén megint rezgett a telefon, de nem hívtak, csak egy üzenetem érkezett. Nem gondoltam volna, hogy ezek után még szóba áll velem, hogy mégis az ő neve virít a kijelzőn, de az SMS-nek sajnos csak az első két szavát látom, ezért megnyitottam azt.

,,Húzzál aludni, és ne kattogj a versenyen, mert nem tesz jót a testemnek!"  

Hát persze, még most is magára gondol. Miért is várok tőle csodát? Soha nem fog megváltozni, vagy ha mégis, akkor azt csakis a rosszabbik irányba. Mert ez ő. A megtestesült gonoszság, aki csak azért született meg, hogy pokollá tegye az életemet. És most, hogy testet cseréltünk, ez a régi elméletem új értelmet nyert. Miatta fogok egész életemben szenvedni a magánytól.