A hely jól érzékelhetően mágikus volt, így a két vérfarkas nem ellenkezett. Lia felnézett Lucra, aki kérdőn húzta fel a szemöldökét. Nem dönthetett helyette. Nyelt egy nagyot, majd bólintott, hogy felkészült. Ideje volt szembe néznie azzal, ami rá várt itt, legyen az akármi.

Lucien lépett be elsőnek, de nem történt semmi, a fények tovább játszottak. Majd Lia is belépett, utána pedig villant valami a háta mögött. Pajzs zárta le a folyosót, hogy senki más ne juthasson be. A két vérfarkast kizárták és csupán szemlélhették az eseményeket. Pontosabban Zina szemlélte és néha továbbított egy-egy képet Argonak, aki kénytelen volt ennyivel beérni.

- Nahát, azt hittem már sosem értek ide! - hallották meg Lilith hangját, aki egy kisebb kiszögellés mögül kilépett.

Gúnyos mosoly ült a másik boszorkány ajkán, és Luc torkából ösztönösen morgás tört fel, és védelmezőn Lia elé állt. Kiterjesztette érzékeit és a szellemlovagot kereste, hisz annak is a közelben kellett lennie, ha a fekete hajú némber itt volt.

- Te mit keresel itt? - kérdezte a lány és igyekezett kilépni a takarásból, hogy rálásson a másikra. Hátrányba kerül, ha nem látja, hogy épp varázsolni készül vagy sem.

- Nálam van, amit keresel - és Lilith hangja szinte vidáman csengett, mintha jól szórakozott volna Lia tudatlanságán.

Felemelte bal kezét, hogy láthatóvá váljon a tekercs. A fények úgy vetültek, hogy ő árnyékba került. Csupán gondolt rá, hogy Árnnyá válik, megjelenik a boszorkány mögött és kikapja kezéből a tekercset, de abban a pillanatban láthatóvá vált a lovag is. Pont ott ahová érkezni szeretett volna.

- Akkor légy szíves és add át! - de Lilith csak kikacagta ezt hallva. Miért is bízott abba, hogy ilyen könnyű lesz?

A hang visszaverődött a falakról, Lucien hátán felállt a szőr, és érezte, hogy sötét énje megmozdul és ébredni kezd. Erővel kellett elnyomnia. Nem vette volna jól ki magát, ha elveszti az önkontrollját, netán megöli a boszorkányt. Akkor Argo biztos nem fog róluk jó véleményt alkotni. Azt meg nem akarta, hogy Liat miatta bélyegezzék meg.

- Hogy te milyen naiv vagy. Komolyan azt hitted csak úgy odaadom? Meg kell szerezned tőlem! - és újra gúnyosan mosolygott a szőke hajú boszorkányra.

- Nem fogok veled harcolni. Boszorkányok vagyunk, nem marakodhatunk egymással - ellenkezett Lia.

Nem akarta elhinni, hogy azért küldték ide, mert Lilith-tel kell harcolnia. Azt előbb kinézte a másikból, hogy szándékosan jött ide és meg akarta akadályozni a feladata teljesítésében.

- Szóval nem mondták el neked? - és viselkedése nem csak gúnyos volt, de lekezelő is.

Lia a homlokát ráncolta. Elmondták, hogy ide kell jönnie a tekercsért, de ezen kívül semmi mást.

- Drágám, ez a te próbád, hogy bebizonyítsd alkalmas vagy egy magasabbra szintre lépni.

Lia szíve kihagyott egy ütemet, a gyomra összeszorult és gombóc nőtt a torkába. Eszébe jutott még lent ez a lehetőség is, de nem gondolta, hogy Sha'tac tényleg ezért küldte ide. Ráadásul úgy, hogy nem mondta meg neki az igazat. Most pedig, hogy szembesült a ténnyel, kezdett pánikba esni.

~ Nyugalom! - hallotta meg a fejében Lucien hangját. ~ Az elmúlt időben csak az igéket gyakoroltad, tudod mindet.

~ Igen, de...

~ Az elmúlt éjszakákon vámpírokkal harcoltunk, meg legyőztél egy lidércet. Nem egy ilyen perszóna fog rajtad kifogni.

~ Igazad van! - és Luc magában elmosolyodott, hogy sikerült a boszorkányt megnyugtatnia és visszahozni az önbizalmát.

- Biztos azért nem mondta neked Sha'tac, mert tudta, úgyis összecsinálnád magad és nem jönnél ide, hanem inkább elbujdokolnál valahova - gúnyolódott tovább Lilith, mire Lucnál betelt a pohár.

- Elég! - emelte fel a hangját és a fekete hajú boszorkány egy pillanatra megdöbbent. - Semmit sem tudsz Liaról!

Ami nem volt igaz, mert ők ketten részben együtt nőttek fel, miután felébredt bennük az erő és a boszorkányok magukhoz vették őket. De míg Lilith mindenben kimagaslott, addig Lia szenvedett. Mégis mindig párba osztották be őket, ami miatt a fekete hajú mindig dühöngött, mondván egy szerencsétlennel kell együtt dolgoznia. Lia sem örült neki, mert a másik lány folyton csak szidta és semmit sem segített neki.

- Hallgass szolga! - találta meg Lilith a hangját és legszívesebben lesújtott volna a vámpírra, de tudta, hogy nem teheti.

- Elég! - dühödött fel Lia is és felemelte a hangját. - Te lehet szolgának nézed a Védelmeződet, de én nem! És ne merészeld Lucient utasítgatni!

Egész meglepődött magán, de leginkább a határozottságán. Wintmoor viszont elégedetten mosolygott mellette. Lehet tőle ragadt át rá egy kis magabiztosság?

Lilith arcára viszont kiült a meglepettség, így Lia zavartalanul folytathatta.

- Szóval ez egy próba? Hát legyen! Készen állok rá! - és remélte tényleg felkészült rá.

A fekete hajú lenézően mérte végig és fújt egyet. Egyáltalán nem gondolta, hogy Lia ellenfél lehet számára.

- Boszorkány a boszorkány ellen, Védelmező a Védelmező ellen.

A hely felvillant, ami jelezte a felek számára, hogy a harc feltételeit jóváhagyja, így Lilith sem emelhetett ellene kifogást. Lia volt a kihívó, így ő hozhatta a szabályokat. A két boszorkány körül felizzott az aurájuk. A fekete hajút körül mélylila szín derengett fel. Lia körül viszont a fehér-világos kék, aminek láttán a másik meglepődött, de aztán túltette magát rajta.

Luc arrébb állt, hogy ne legyen a boszorkánya útjában. A szellemlovag anyagiasulva felállt vele szemben, másfélkezes kardját már a kezében tartotta. Wintmoor már bánta, hogy nála csak a tőre van és nem hozta a sajátját. Aztán eszébe jutott valami.

Ha árnyékból pajzsot tud formálni, akkor talán mást is képes létrehozni belőle. Ha már úgy is van benne az Árnyékvilágból egy darab, akkor kihasználja. Mindent Lia győzelméért.

Összpontosított lénye ezen sötét részére, majd egy másfélkezes kardot képzelt el. Ez tűnt a legegyszerűbbnek és leghatásosabbnak a lovag fegyvere ellen. Pár pillanat múlva a sötétség formálódni kezdett előtte és kezében tartott egy Árnyékból szőtt kardot.

Most a szellemlovagon volt a sor, hogy meglepődjön, de nem szólt egy szót sem. Egy dolgot viszont megjegyzett magában. Jó lesz, ha vigyáz a vámpírral, mert láthatóan nem hétköznapi. Bár ezt eddig is sejtette.

Csendben teltek a pillanatok, a barlang színei sem mozdultak, mintha vártak volna valamire. Aztán megunták és a terem négy sarkára, ahol a felek álltak más-más színek vetültek. Lilith árnyékba borult, Liára fehér fény sütött le. Lancelothra sárga, míg Luceinre vörös esett.

A fekete hajú támadott először. Megpróbálta Lia elméjét összezavarni, de az semmivé lett az előzőleg feltett védővarázslatnak hála.

A világos hajún volt a sor, megpróbálta lebénítani ellenfelét, de az is felkészült és villant a védőbűbáj, amint aktiválódott.

Mindketten egy alapvető támadáshoz folyamodtak. Megpróbálták a másikat a falnak lökni egy energiahullámmal. A két erő félúton találkozott, egymásnak feszültek és forgószéllé álltak össze. Felkavarva az évszázados port, lehetetlenné téve, hogy lássák egymást az ellenfelek.

Lia a fal felé mozdult annak ellenére, hogy tudta ott kevesebb helye lesz aztán manőverezni. Rizikós mozdulat, de remélte Lilith feltételezi róla, hogy a nagyobb tér felé fog menni. Megszőtt egy erősebb védőbűbájt, ismerve a fekete hajú erejét.

Lilith is mozdult, de a terem közepe felé, védekezés helyett viszont támadást készített elő, amit kézben tartott és akkor akart elsütni, amint elül a por és nagyjából láthatóvá válik Lia.

A kis termetű boszorkány előkotorta a vizes palackját, majd apró kézmozdulattal nekiállt a por egy részét összegyűjteni a barlang egy távolabbi részébe. Támadt egy ötlete, amivel megszerezheti a tekercset, és nem kell hozzá a másik boszorkányt bántania.

A két védelmező is egymásnak esett, két penge vívta halálos táncát. Védekeztek és támadtak, majd újra védekeztek és visszatámadtak. UgyanLucien utoljára akkor vívott karddal élet-halál harcot, amikor az uralkodó parancsára hadba vonult, örömmel tapasztalta, hogy nem rozsdásodott be és felejtette el hogyan is kell.

Más parancsnokokkal ellentétben ő mindig frontvonalon harcolt a katonáival együtt. Ez nem hasonlított ahhoz, mégis mintha megint ott lett volna. Az Árnyékpenge tökéletesen simult a markába. Mozdulatai folyamatosak voltak, mintha csak táncolt volna.

Úgy érezte, mintha nem is telt volna el több mint négyszáz év. Nem látott bele ellenfele fejébe, mégis úgy érezte a lovag is hasonlóan éli meg a harcot. Nem tudhatta, hogy nem jár messze az igazságtól.

A szellemlovag is úgy érezte magát, mint aki visszarepült az időben. Újra az udvar első lovagja volt, királya jobbkeze, legfőbb bizalmasa. Ott volt egy véres háborúban, amiből győztesen került ki, de mégis vesztesnek érezte magát, mert soha nem lehetett az övé az, amit a királya magáénak tudhatott. Egy nő.

Ábrándozásából egy fájdalmas vágás térítette magához. A vámpír Árnyékpengéje célt ért és sebet ejtett rajta. Tudta az a fegyver még szellemalakban is sérülést tudna okozni neki, így felesleges dematerializálódnia.

Mikor szél támadt és semmit sem lehetett látni, nem vált anyagtalanná. Csupán behunyta a szemét és ösztöneire figyelve szándékozott folytatni a harcot.

Luc sem öltötte fel Árny alakját, pedig most megtehette volna. A szellemhez hasonlóan belső érzékeivel igyekezett érzékelni a környezetét.

Mind a ketten leálltak és várták a másik mozdulatát, hogy reagálni tudjanak rá.

A szél elcsitult, a rövid kis szünet a végéhez közeledett. A porszemek lassan hulltak alá, a felek előtt a kép kezdett kitisztulni. A vámpír és a lovag előbb csaptak össze, mint a két boszorkány.

Lilith nem feltételezte Liáról, hogy a másik irányba fog mozdulni, és egy fényjáték is becsapta a szemét. Kiküldte a támadását, de a vélt alak eloszlott és az energia a falnak csapódott. Meglepetten látta, hogy nem járt sikerrel és ez a pár pillanatnyi idő elég volt Liának.

A por keveredett a vízzel, képlékeny masszát alkotva, amit a fekete hajú felé irányított a fal mentén, hogy kiessen ellenfele látószögéből.

Lilith végre megtalálta a másik lányt, és újra bénító igézetbe kezdett, erősebbe, mint az előzőleg, de az újra szőtt védőbűbájon nem jutott át a nagy része, ami igen, azt Lia akarata rázta le, de nem adta jelét.

Csak állt ott, mint, aki védtelen és közben akaratával tovább irányította a masszát Lilith felé. A fekete hajú nem nézett ki cselszövést a szőkéből, és magabiztosan próbált meg betörni a másik elméjébe. Hisz elég Liaval kimondatnia pár szót és már nyert is, míg a lány elbukik a vizsgán.

Szép tervnek tűnd, de megvalósítani nem sikerült. Lia akaratának megfelelően a sár elérte a célszemélyt és beterítette Lilithet hátulról, aki megakadt a támadás a közben meglepettségében.

A szőke nem szalasztotta el az alkalmat és még mielőtt a másik lesöpörhette volna magáról, gyorsan hőt generált körülötte, amitől a massza megszilárdult és mozgásképtelenné tette a fekete hajút, akinek csak dühösen villant a szeme.

Jobb kezét nem tudta használni, ami akadályozta a varázslatban, hisz szükségesek voltak bizonyos igékhez kézmozdulatok. Balban viszont a tekercset tartotta. Ahhoz viszont, amit elkezdett egyikre sem volt szüksége.

Újra nekifeszült Lia elméjének és még erőteljesebben próbált meg betörni. A másik lány megtorpant a közeledésben és minden akaratát be kellett vetnie, hogy tartsa magát. Még győzhetett, de ehhez szüksége volt a vámpírra.

- Luc - nyögte halkan maga elé, mert a telepatikus kapcsolathoz nem maradt ereje, mert ha arra koncentrál, akkor megtörik az ellenállása. A férfi így is meghallotta.

~ Figyelek, mond! - üzente mentálisan, de valami megakadályozta a kapcsolatot, valami kizárta a boszorkánya elméjéből.

Idegen volt és ez meglepte, mert nem tudta mi lehet az. A lovag pedig kihasználta, hogy nem teljesen figyel és viszonozta az előbbi sebzést. Wintmoor bal vállába fúródott a penge, harcképtelenné téve azt a kezét, így már csak egy kézzel foghatta a másfélkezes Árnyékpengét.

Felmordult, a legközelebbi árnyékos rész felé mozdult és Árnnyá vált, majd a terem egy másik részében bukkant fel, ahol nyugodtan felmérhette a helyzetet, ki hol helyezkedik el és hogyan áll a harc a két nő között.

Látta Lilithet a sár fogságában, mégis Lia testtartása árulkodott arról, hogy a fekete hajú áll nyerésre, és ennek egyáltalán nem örült.

Lancelothot meglepte ellenfele eltűnése, és ő sem vesztegette az idejét. Felmérte a terepet és, amint meglátta a boszorkánya helyzetét anyagtalanná vált és mellésiklott és védekező poziciót vett fel. Tartott attól, hogy a vámpír megszegi a szabályokat és a boszorkányra támad.

Lucien emlékezett rá, hogy Lia győzelméhez elég megszerezni a tekercset és elnézve a boszorkányt még csak harcolnia sem kell vele, elég kivennie a kezéből. Amit könnyedén meg tudott volna tenni, ha a lovag nem jelenik meg a fekete hajú mellett, aki dühösen pillantott rá, mert egyáltalán nem gondolta, hogy a védelmére szorulna.

Lia nem állt túl jól. Védekező testtartást vett fel a mentális támadás ellen és láthatóan minden erejével a védekezésre koncentrált. Nem maradt ideje újabb harcot vívnia a lovaggal, bár örült volna neki, ha tisztes test a test ellni harcban győzheti le, de majd máskor.

Eltüntette a kardot, majd ahogy nem is olyan régen Sha'tac köré, most a lovag köré kezdett Árnyékpajzsot szőni. Nem olyat, mint vámpírok, hanem olyat, ami az Árnyak síkjához tartozott. Ugyan nem tudta, hogy hatásos lesz-e a szellemlovaggal szemben, de nem volt más ötlete jelenleg.

Lilith ugyan dühös volt a Védelmezőjére, mégis meglepte mikor fekete pajzs borította be a férfit, és egy pillanatra Lia támadásán is enyhített, de aztán észbe kapott és újra teljes erővel támadta. Tudta, csak a vámpír keze lehet a dologban, akinek ő most szabad préda lett. Testi erejével próbált a sártól megszabadulni, de egyelőre nem járt sikerrel.

A pajzs viszont bejött, mert Lucien nem látta és érzékelte a lovagot. Kihasználta a helyzetet és egy pillanat alatt Lilith mellett termett. Megpróbálta elvenni a tekercset, de a fekete hajú boszorkány kezében hirtelen kék lángok lobbantak és a papír egy pillanat alatt elhamvadt.

Elképedve nézett a boszorkányra, aki gúnyosan mosolygott rá, hisz a szabályok értelmében nem bánthatta. De egy vámpírt mégis mit érdekelnek a szabályok?

Lucien lelkében düh ébredt és már azon volt, hogy torkon kapja a nőt, de ebben a pillanatban a lovag átküzdötte magát a pajzson. Láthatóan sebződött és legyengült.

Szellem volt, és egy boszorkány Védelmezője. Szabadon járt az anyagi és a szellemsík között, de az Árnyak síkja nem tartozott egyikhez sem. Egy erőtér választotta el a másik kettőtől, és neki nem volt hatalma felette, mint egy árnyékmacskának.

A legrosszabb az volt, hogy látta mit csinált a boszorkánya és tudta a vámpír ezért meg fogja ölni. Nem akarta végignézni. Nem akart, még egy nőt elveszíteni, főleg nem ezt a nőt!

Dühös volt Lilithre, amiért ilyet tett. Dühös volt magára, hogy csapdába tudták zárni, pedig már az elején megjegyezte, hogy óvatosnak kell lennie. És a dühe volt az, ami kellő erőt adott, hogy áttörje a pajzsot, még akkor is, ha szellemlénye sérül. Nem számított csak az, hogy megállítsa a vámpírt. Anyagiasult és puszta súlyával ment neki és döntötte a földre Lucient és közvetlen testi harccal akart pontot tenni párbajuk végére.

Lilith úgy vélte kellően legyengítette Liát. felhagyott a támadással. Nekiállt kiszabadítani magát, most, hogy a Védelmezője újra lefoglalta a vámpírt. Arra viszont nem számított, hogy Liában van még erő felnézni rá.

A sár megrepedt, majd nekiállt lepattogni, végül szinte lerobbant a fekete hajúról. A két férfit csak azért nem sebezte meg vele, mert azok kézi tusájukban már arrébb gurultak. Elégedetten elmosolyodott volna, de a következő pillanatban egy erő csapta a falnak, majd ott tartotta úgy, hogy a lába sem érte a földet.

Nem tudott megmozdulni, csupán szemével körbenézni. Megdöbbentette, amit látott. Lia körül fehér-világos kék aurája még fényesebben ragyogott, de nem csak az. Íriszei eltűntek és szeme, aurájának színében izzott és olyan erőteljes kisugárzása lett, hogy a két férfi is megdermedt harc közben.

- Add fel a harcot és a vereség miatt nem ér szégyen! - Lia hangját erő járta át és nem eviláginak tűnt.

Argo ugyan nem látott, de még ő is érezte a változást, ami végbement a boszorkányban. Jól érezhetően dühösnek tűnt. Zinatól tudta, a másik nő elpusztította a tekercset, de abszurdnak tűnt, hogy ez miatt kapta fel ennyire a vizet. Vagy mégis? Lehet jobb, ha ő is megválogatja vele szemben a szavait, mert ha ilyen dühösen, akkor jobb a békesség.

Lia megindult Lilith felé, Lucien pedig azt érezte menekülni akar lénye egy része. A benne lévő sötét erő pedig azért kiáltott, hogy gyilkolja meg a lányt. De végül nem mozdult, bízott abban, hogy Lia még jelen, furcsa állapotában sem fogja őt bántani. Vajon ő is ilyen rémisztőnek tűnt a lány számára, mikor a sötét erő átvette felette az irányítást? Most Liával is hasonló történik? De, ha ez nem gonosz erő, akkor miért érzi ennyire fenyegetőnek?

A lány úgy ment el mellettük, hogy rájuk sem nézett, csak Lilithet figyelte. A vámpír hallotta, mellette a szellem valami olyat motyog, hogy lehetetlen. Meg nem evilági szemek. Ebben mondjuk egyet értett vele, mert hátborzongató volt ilyennek látni a lányt.

Lilith tudta, hogy vesztett, bár nem értette mi történt a másikkal. Honnan tett szert hirtelen ilyen erőre? Megpróbált még egyszer kiszabadulni mielőtt Lia kellően közel nem ért.

- Jól van! - nyögte végül, amivel rábólintott, hogy feladja, de azt már nem volt hajlandó kimondani, hogy te győztél.

Akkor inkább leharapja a saját nyelvét. De nem is kellett kimondania. A termet uraló mágia így is tudta, hogy a harc véget ért és Lia győzött. A fények megváltoztak és hirtelen normálisnak tűntek.

A világos hajú lány elengedte a másikat, aki még egy darabig nézte őt, de végül elmormolt pár szót és eltűnt. A Védelmezője sem maradt sokkal tovább, tisztelget Lucien felé, elismerve harcukat és a másik képességeit, aztán a szellem síkra lépett.

Lia csak ezek után engedte el az auráját, aztán egyből össze is esett eszméletlenül. Wintmoornak alig egy pillanata maradt odaérni, de meg tudta akadályozni, hogy a lány a földre zuhanjon. A vérfarkasokat kizáró pajzs is megszűnt és Zina száguldott hozzájuk. Keze egyből a másik lány pulzusát kereste, ami alig érzett. Rettentő gyengén vert, de élt.

- Él? - tudakolta óvatosan Argo, aki jóval komótosabban érkezett, mint a nőstény.

Csupán képeket látott a harcból és Zina beszámolóját, de azok alapján el tudta dönteni, hogy a boszorkány a jó oldalon át. A vámpír is úgy tűnt, de nem hagyhatta figyelmen kívül, hogy olyan erőt birtokolt, ami nem volt megszokott egy vérszívótól.

- Igen. Eszméletlen és gyenge, de él - tájékoztatta Zina, Lucien pedig aggódva fogta magához a boszorkányát.

A Boszorkányok Tornyából két szempár figyelte a Próba-hegy eseményeit. Egyikük sem közömbösen, és egyikük sem tudta volna megmondani a harc kimenetelét. Viszont semelyikük sem volt felkészülve arra, ami aztán történt. Némán figyelték az eseményeket, míg a harc végett nem ért. Percek teltek el, mikor egy gondolat szakította meg a csendet.

~ Tartozol nekem egy magyarázattal - sugallta Sha'tac a boszorkánya felé.

~ Igen. Talán. Ha a birtokomban lenne - válaszolta Alytta, majd felidézett egy huszonhat évvel ezelőtti napot, amikor még fiatal volt.

Egy napot, amikor szembe jött vele egy olyan férfi, akitől hirtelen hevesebben kezdett verni a szíve. Akinek el tudott volna olvadni a mosolyától és olyan szemet birtokolt, amiben el tudott volna veszni örökre.

Natan igazi úriembernek tűnt, olyan férfinak, amiről a nők csak álmodoznak, és őszintén megmondta, hogy csupán átutazó, nem marad, és nem is maradhat. De Alyttat nem érdekelte. Azt mondta, hacsak pár hét, akkor is élni akar a lehetőséggel. És valóban csak pár hetet kapott tőle.

Natan, ahogyan szembe jött egy nap, úgy egy másikon tisztességesen elbúcsúzott és többé nem látta. Nem is kereste, pedig lett volna rá oka. Hisz kalandja a férfival nem maradt nyomtalan. Talán ideje lenne kiderítenie, hogy ki is ő valójában. Az pedig, hogy csupán átutazó és nem maradhat, most új értelmet kaptak.

Sha'tac türelmesen várakozott, mert érezte a boszorkánya felől, hogy olyan emlékben merült el, amit neki is tiszteletben kell tartani. Az ezer éve alatt, jó pár boszorkány Védelmezője volt, és ez miatt ritkán adódott alkalma, hogy saját fajtársaival találkozzon. Olyankor is az ellenkező nem társaságát kereste. Szóval igencsak meg tudta érteni, ha Alytta nem számbolt be neki erről.