Az út csendben telt egy darabig. Egy korgó hang volt, ami meg merészelte törni ezt. Luc ránézett a mellette haladó boszira. Lia a kezét a hasára tette, de egy szót sem szólt. A vérfarkas előttük ment, és nem tett mást, mint hátrasandított a válla felett.

- Megálljunk enni? – kérdezte aztán Zina.

- Nem lényeges – legyintett Lia, nem akart gyengének tűnni a másik nő előtt.

A vérfarkas csak vállat vont és vezette őket tovább, kerülve az egyes klánok területeit. Így haladtak tovább, míg egy jó óra múlva a vámpír törte meg a csendet.

- Mégis milyen messze van az a hely?

- Ebben a tempóban az út nagyjából egy hétig fog tartani – felelte nyugodtan Zina.

- Éjszaka gyorsabban fogunk tudni haladni – nyugtatta meg a férfi.

- Miért nem most? – kérdezett vissza értetlenül a másik lány, hisz ha megtehették volna, akkor miért nem éltek a lehetőséggel?

- Mert nappal maximum a vérfarkasoktól kell tartanunk, míg éjjel a vámpíroktól is. Ugye nem bánod, ha az energiáinkat inkább akkora tartogatjuk? – Lia kérdésébe némi gúny vegyült, s ez nem kerülte el Zina figyelmét, de inkább nem reagált a boszorkány piszkálódására. Egyelőre.

- Talán reggelizzünk meg! – váltott témát Wintmoor, volt egy érzése, lesz még gondja ezzel a két nővel.

- Felőlem – vont vállat Zina, majd előszedte a hátizsákjából azt, amit a toronyban csomagoltak neki.

Lia is hasonlóan tett. Két szendvicset szedett elő, az egyiket a vámpírnak nyújtotta, de az elhárította.

- Kell az neked később. Én meg tegnap bőségesen ettem, minden szempontból. Akár napokig el leszek így. Neked viszont kell majd valamiből az erőt pótolnod, ha netán harcra kerül a sor. -Lia hálásan mosolygott rá, bár először meglepte Lucien elutasítása.

Arra a rövid időre, míg falatoztak, megálltak. Indulás előtt Zina megérdeklődte nem lenne-e gond, ha gyorsabb tempót diktálna, a páros nem emelet kifogást ellene, s így indultak tovább.

Lia is tudta tartani az iramot, bár volt egy érzése, hogy estére hulla fáradt lesz, és az izomlázat sem fogja megúszni, de nem szólt egy szót sem. Pár órányi erőltetett tempó után kezdett kifogyni a szuszból, de most is a férfi húzta ki a kínos helyzetből.

- Mi lenne, ha keresnénk egy helyet, ahol pihennénk pár órát, éjszaka úgy sem lesz rá lehetőségünk - javasolta, mintha most jutott volna az eszébe.

Zina elgondolkodott, majd bólintott. Aztán egy jó félórányi séta után egy barlangnál kötöttek ki.

- Remélem semmilyen állat nem lakja – jegyezte meg Lia.

- Csak nem félsz a pókoktól, meg az egerektől? – adta vissza Zina a délelőtti gúnyolódást.

Lia nem túl kedves pillantást vetett rá, de még mielőtt megszólalhatott volna Luc vágott közbe.

- Ha lakja valami, kiköltöztetjük! – két dühödt női pillantás szegeződött rá, amiért közbe mert szólni. – Most pedig menjünk be és mindenki igyekezzen pihenni, aludni ebben a pár órában. Az éjszaka hosszúnak ígérkezik – s nem zavartatva magát belépett a barlangba.

Érzékei nem jeleztek semmilyen életet, de miután belépett pár pillanatig csak állt és várt, de semmi nem támadta meg. A háta mögött a két nő még farkasszemet nézett egy darabig, aztán egyszerre fordították el a tekintetüket és léptek be a férfi után.

A mélyedés két átellenes pontján kerestek helyet maguknak. Luc ült le a barlang szájához legközelebb, ha bármi be akarna jönni, rajta kell először túljutnia.

Egyáltalán nem volt kényelmes, földön ülve aludni, de Lia tudta, hogy muszáj lesz rávennie magát. Némi mocorgás után sikerült viszonylag jól elhelyezkednie és elaludnia is. Zina ugyan lecsukta a szemét, de füleit hegyezte és az ösztöneit is kiélesítette. Luc hasonlóan cselekedett, pihent, de közben őrködött.

December hónapot írtak, annak is a közepén jártak. A nappalok a hegyek között most voltak a legrövidebbek. Négy-öt óra fele már teljesen besötétedett. Luc kinyitotta a szemét és Zina zöld világító szempárjával találta szembe magát.

- Valami közeledik – súgta a lány.

Lucien csak bólintott, de nem mozdult, így Zina sem tett semmit. Jó pár száz méterrel arrébb Árnyak suhantak el, de nem vették észre őket.

- Ideje mennünk – jegyezte meg halkan Lucien. – Azok a kastély felé mentek.

Zina csak bólintott válaszképp, majd ránézett Liára.

- Őt hagyd rám. Változz át és rohanj a cél felé, ahogy csak tudsz, majd megyünk utánad!

A vérfarkas lány megint csak bólintott, majd változott és már rohan is. Magában pedig imádkozott, hogy ne fusson össze egy Árnnyá vált vámpírral sem.

- Lukrécia ébresztő! – fogta meg Lia vállát Luc.

- Még mindig Liának hívnak. – nyitotta ki morcosan a szemeit, de felengedett a vámpír mosolya láttán.

- Mennünk kell! Zinát már előre küldtem. Pár Árny suhant el innen nem messze, több is lehet a környéken, nem akarom sokáig egyedül hagyni őt, de téged sem akarlak magadra hagyni. Míg varázsolsz, védtelen vagy.

Luc legnagyobb meglepetésére Lia olyat káromkodott, hogy először azt hitte rosszul hall.

- Elengedted egyedül azt a farkast? Eh! – emelte égnek a kezét – Férfi!

Tette még aztán hozzá, olyan hangsúllyal, mintha csak káromkodott volna. Lucien ebből nem sokat értett, de inkább nem szólt egy szót sem.

- Menj utána és tartsd vele a lépést, ha harcba keveredtek szólj! – adta ki aztán a parancsot a boszorkány.

- De...

- Nincs de! Vannak védő varázslataim. Egy ujjal nem tudnának hozzám érni a vámpírok, nemhogy mást. Bízz bennem! – nézett kérlelhetetlenül Wintmoor szemébe.

A férfi hezitált egy darabig és nem mozdult.

- Csak gondolj arra, hogy te hogy érzel az aurám láttán – győzködte Lia.

Luc erre csak bólintani tudott, aztán más suhant is Árnyként Zina után. A lány már a gondolatát is utálta, hogy az a vérfarkas kettesben lesz a vámpírral. Az ő vámpírjával. De neki nem állt módjában velük lépést tartani, és az sem lett volna megoldás, ha az egyikük viszi, ahogyan az sem, ha kétpercenként a férfi után teleportál.

Marta a féltékenység belülről, de nem tehetett jelen helyzetben mást. Hogy elterelje a gondolatait inkább nekiállt megszőni pár védő varázslatot. Csak kisebbeket, ha netán egy vámpír vagy más a közelben van, akkor ne érezze meg az energiákat.

Nem jött be az óvatosság. Egy vérszívó öltött testet a barlang szájánál, ahogy vigyorgott kilátszottak a szemfogai, majd félelemkeltéssel támadott. Lián borzongás futott végig, de bűbájainak köszönhetően nem dermedt le.

~ Lia?! - jött Wintmoor kérdése, mert valami átjött az őket összekötő bűbájon, de nem tudta volna megmondani, mi volt az, vagy mi történt.

~ Csak haladj előre és ne zavarj! - válaszolta határozottan, s közben az auráját maga köré idézte.

A vámpír megtorpant centikkel előtte, majd elhátrált. Lia belekezdett egy igézetbe, melynek eredménye egy mesterséges napfény, ami a vámpírokra nézve ugyanolyan halálos volt, mint az igaz.

Míg megszőtte az igézetet a vámpír telepatikusan segítséget hívott, de társai már nem értek oda időben. Fény villant a barlangban és a vérszívóból csupán egy porkupac maradt.

Lia épp fellélegzett volna mikor a másik két vámpír a barlang elé ért. Nem nagyon tudott mit csinálni, elhadarta a teleportálás szavait. Épp időben tűnt el a két támadó vérszívó elől, de tudta, ezzel nem rázta le őket.

A szagát megjegyezték és nagy valószínűséggel már utána is vetették magukat, és amilyen balszerencsés a közelben lévő társaiknak is tovább adták az információkat.

De hiába érkezett Luc mellé, csupán egyik veszélyes helyzetből a másikba csöppent bele, s míg az ő Védelmezője két vámpírral küzdött, addig Zina eggyel szemben alig tudta tartani magát. Újra felizzott körülötte a saját belső energiája és nekiállt Wintmoor köré egy védőaurát vonni.

~ Ne nekem, én megleszek! Zinának segíts! - hallotta meg Luc hangját a fejében.

Lia nem szívesen, de célszemélyt váltott és az aura a vérfarkas körül aktiválódott. Egy bizonyos mennyiségű fizikai sebzést blokkolt.

- Végezz vele gyorsan, hamarosan újabb kettő fog jönni! – kiáltott oda a vérfarkasnak.

Az először ledöbbent, de aztán rájött, hogy a vámpír jelenleg nem képes megsebezni és védekezésből átment támadásba. Meglepte az ellenfelét és bár irtózott a dologtól, mert inkább tartotta magát orvosnak, mint harcosnak, fejét vette az ellenfelének, mire az porrá omlott.

Közben Lia nekiállt Wintmoor köré is védő varázslatot szőni. Gyógyítóba nem mert kezdeni, mert még emlékezett rá, hogyan reagált a férfi rá legutóbb.

Az őt üldöző két vámpír is megérkezett. Először a boszorkányt akarták megtámadni, de a kékes-fehér aura meggondolásra késztette őket és inkább a sebesült vérfarkas felé vették az irányt.

Luc közben élet-halál harcot vívott a két erősebb vámpírral. Több sebből is vérzett, de legalább annyit ki is osztott, amennyit kapott. Mikor a védővarázs aktiválódott, nem habozott, és szíven döfte tőrével az egyik vámpírt. Az életben maradt társa a két újonnan érkezettnek szólt, hogy ne a vérfarkassal foglalkozzanak, hanem neki segítsenek. Ez mentette meg Zina életét.

- Nincs semmi gyógyító varázslatod? – esett neki a boszorkánynak, amint levegőhöz jutott, aztán a következő pillanatban megfeszült a teste, ahogy a gyógyító energiák átjárták.

- De van, remélem megfelelt? – somolygott rá Lia, mivel ő tisztában volt, hogy a gyógyítás nem éppen az erőssége.

Válaszképp a vérfarkas csak nyögni tudott, mert az érzés nem bizonyult túl kellemesnek. Biztosra vette, a másik nő direkt volt ilyen durva. Az igazságot valójában nem ismerte.

~ Meg tudod szőni a pajzsot, amit hajnalban Sha'tac köré? - kérdezte Lucient Lia, már nem foglalkozott a vérfarkassal.

~ Igen - jött a válasz, de többre nem futotta most tőle, a három vámpír már soknak bizonyult neki is, lévén mind jól képzett és erős volt.

~ Ha azt mondom most, burkold be magad a lehető legerősebben! - utasította Lia.

Azzal újra belefogott a fény igézetébe, pedig tudta ez a másodszintű varázslat rizikós dolog harmadrangúként, pláne hogy másodszor készült használni rövid időn belül. De az járt a fejében, amit Luc mondott; minden csak az akaraton múlik.

Míg ő szőtte az igézetet Zina összeszedte magát és betámadta az egyik vámpírt. Ezzel valamivel megkönnyítette Wintmoor dolgát. A varázslat készen állt, már csak el kellett sütni.

~ Lucien, most! - sugallta, mert nem tudta tovább kézben tartani az igézetet.

A férfi megszőtte az árnyékpajzsot, olyan erősre, amilyenre csak tudta. A következő pillanatban nappali világosság lett.

Luc szemét még a pajzson keresztül is bántotta a fény, sőt meglepetten látta, egyre vékonyodik, amit maga köré szőtt. Zina is fájdalmasan hunyta le a szemét, és átkozta magában a boszorkányt, amiért nem figyelmeztette.

Amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan el is tűnt, csupán három porkupac maradt a vámpírokból. Luc pajzsa is semmivé foszlott pont azelőtt, hogy a fény kihunyt. Volt egy olyan érzése, Lia védőbűbája ide vagy oda, azzal ezt nem élte volna túl.

A boszorkány körül az aura megszűnt, majd a lány lábai felmondták a szolgálatot. Luc ott termett egy szempillantás alatt mellette és megfogta. Ételt és italt keresett elő Lia táskájából.

Zina először csak foltokat látott, majd szép fokozatosan tért vissza a látása. Megfogadta magában, hogy ezért még számol a boszorkánnyal. Már épp szóra nyitotta volna a száját, de Luc megelőzte.

- A legjobb, ha hajnalig mozgásban maradunk. Indulj, én viszem Liát! – azzal ölbe vette a lányt.

Így Zina kénytelen volt a mérgét lenyelni és inkább a futásban levezetni. Szerencséjükre, nem futottak bele újabb vámpírokba és amint a Nap felkelt megálltak. Addigra valamennyire Lia is összeszedte magát.

- Meggyógyítalak – címezte Luciennek a szavait.

- Inkább kihagynám – mosolygott a férfi, majd hozzátette. – Egyik sérülésem sem komoly.

- Legközelebb én is, brutális ahogyan csinálod – morogta Zina, pedig neki fel sem ajánlotta.

- Nem az erősségem a gyógyítás, de majd legközelebb hagylak elvérezni! – csattant fel a boszorkány.

- Ne becsüld alá a regenerálódási képességeimet! – morogta oda Zina.

- Jó, nem becsülöm, de a harci képességeidet igen – döfött vissza Lia.

Wintmoor szeme csak járt a két nő között, nem akart ebbe a harcba belekeveredni, de úgy tűnt neki, muszáj lesz. Már épp nyitotta volna a száját, de a vérfarkas megelőzte.

- És mi volt ez a fény? Majdnem megvakultam!

- Pont az volt. Fény. Olyan, ami porrá változtat egy vámpírt, és amúgy senki sem mondta, hogy menj Luc közelébe!

A két nő dühösen nézett farkasszemet, Wintmoor elérkezettnek látta, hogy most már tényleg közbeszóljon.

- Messze vagyunk az adott helytől? – két gyilkos pillantás szegeződött rá, és a férfi megbánta, hogy megszólalt.

- Már nem – szólalt meg nagy nehezen Zina.

- Akkor javaslom délelőtt pihenjünk, aztán folytassuk az utat – próbált békíteni Luc.

- Legyen! - hagyta jóvá a két nő egyszerre.

Újra egymásra meredtek, majd hátat fordítottak egymásnak. Luc csak egy sóhajtással nyugtázta a viselkedésüket. Az volt az érzése, két gyerekkel indult el, egy nem éppen veszélytelen kirándulásra, de hangot nem adott véleményének, mert még a végén a két nő rajta tölti ki a dühét. Bár legalább akkor összedolgoznának, és nem egymást marnák. Óvatosan elmosolyodott, rejtve jókedvét előlük.

Amennyire a környék engedte, elhelyezkedtek és ki-ki a maga módján ismét próbált pihenni.