Az első éjszaka elmaradt a harc, mert a mesélés sokáig elhúzódott és Tatjana szinte tátott szájjal hallgatta végig a kalandokat, amint a barátnője ment keresztül az elmúlt időszakban.

Másnap este már kimentek a fiúk, és igen heves harcba kezdtek. A csontig hatoló hideg mozgásra késztette mind a kettőjüket, de így sem bírták túl sokáig és alig várták, hogy visszaérjenek a házba.

Argo meg is jegyezte nem számított arra, hogy a bundája nem lesz elég egyszer a hideg ellen. Valószínűnek tartotta, itteni fajtársainak jóval vastagabb lehet, mint neki. Pedig már ő is javában a télit viselte.

Harmadik nap reggelén is hiába nézték a tévét, a híradóban nem számoltak be újabb támadásról. Tatja kicsit kellemetlenül is érezte magát miatta, de mivel akadt munkája így vendégeit magára kellett hagynia, akik dél körül úgy döntöttek, hogy korcsolyázni mennek.

Lia fázósan húzta magát kisebbre össze, vele ellentétben Zina élvezte a szikrázó napsütést és fel is emelte az arcát, úgy élvezte.

Lucien emlékezett rá, hogy látta az embereket a jégen, de paraszti szórakozásnak tartotta, így most érdeklődve várta.

Argo csak morgott. Csak a szokásos. Neki minek kell jönnie? Eddig is meg volt nélküle és úgy se lesz rá soha szüksége.

Ráadásul már messziről hallotta a zenét. Elhaladtak néhány fiatal mellett, akik nem sokra értékelték azt, ami szólt. Fogadkoztak, majd ők megmutatják az ittenieknek, milyen a jó zene.

Kíváncsian fülelt tovább, ami miatt kicsit le is maradt. Aztán meg is torpant, amikor meghallotta mire is gondolnak. Nem maga a zene, hanem a szöveg.

- Argo, baj van? - jött vissza Zina.

- Hallod?

- Mit? - kérdezte a lány zavartan.

- A zenét. A kölykök irányából - intet alig láthatóan feléjük. A zöld szemű lány fülelt egy darabig.

- Igen. Mi van vele?

- Hogy-hogy mi van vele? - akadt ki kicsit Argo.

- Na, baj van? - jött vissza Lia is és már korcsolyát viselt a lábán. Mögötte Lucien igyekezett megállni a két vékony élen. A haladás igen lassú folyamatnak bizonyult számára, mert nem akart elesni.

- Rock zenét hallgat néhány fiatal, és nem tetszik Argonak.

- Hát nem lelkesedhet mindenki érte, mint mi - vigyorgott Lia.

- Te ilyet hallgatsz? - döbbent le a hím, majd halkabbra vette a hangját. - Ami rossz színben tünteti fel a vérfarkasokat? Nem csoda, hogy rosszat gondolnak rólunk az emberek.

- Nyugodj meg. Ez csak zene. A csapat a vérfarkasokat választotta témának és felépítettek egy sajátos világot, amit a dalokon keresztül népszerűsítenek. Nem énekelhetnek arról, hogy milyen jók, mert az egy fiatalt sem érdekelne - világosította fel a boszorkány. - De, ha kicsit rossznak állítják be őket, az menő. Főleg a lázadó korban lévő fiataloknál, mint ők. Szóval nem kell komolyan venni. Inkább menjünk korcsolyázni - indult vissza, Lucien pedig nem hitte el, hogy botladozhat vissza, pont most, mikor végre ideért.

- Akkor sem tetszik - morogta Argo. - Meg a kölykök sem.

Zina végigmérte őket. A ruhájuk alapján egyértelműen lázadó korszakot éltek, ki tudja talán még otthonról is elszöktek. Nem tűntek idevalónak. Eszébe jutott Tatjana gyanúja, de el is vetette.

Nagyon kevés vérfarkas ment emberek közé. Azok száma, akik ismerték az emberi együtteseket és a zenéjüket, az emberi technikai eszközökről nem is beszélve még csekélyebb.

Ezeknél a fiataloknál pedig volt minden, mp3 lejátszó, okos telefonok. És ahogy igyekezett kivenni a szagukat nem érezte rajtuk az erdő illatát sem.

- Majd szemmel tartjuk őket - igyekezett megnyugtatni a hímet. - De most menjünk! Jó móka lesz!

- Mint a vidámpark? Mert akkor inkább nem kérek belőle.

- Hát. Nem lesz egyszerű megtanulni, de csak egyensúlyérzék kell hozzá. Ahogy elnézem Luc is kapásból seggre ült.

Argo ezt hallva elvigyorodott. Ő biztos nem fog így járni, még akkor sem, ha vak. De nem lett igaza, mert alóla is kapásból kicsúszott a lába, és szerencsétlen módon Zina alól is kirúgta a sajátját, így a lány ráesett.

Kellemetlen helyzetbe kerültek és érezte is, hogy a zöld szemű zavarba jön, de végül sikerült talpra állnia és ha lassan is, de kezdett belejönni. A nőstény végig mellette maradt nehogy nekimenjen valakinek.

Végül már kezdte élvezni, bár bosszantotta, hogy a vámpír segítség nélkül boldogult, ő meg a vaksága miatt nem. De Zina megnyugtatta, azért még Lucien is bizonytalan néha és messze nem száguldozik úgy a jégen, mint Lia, aki könnyedén és kecsesen váltott hátrafele menetbe vagy forgott körbe egy lábon. A vérfarkas lány nem képviselte ezt a szintet. Szimpla mezei korcsolyatudással rendelkezett.

Kezdtek kevesebben lenni a jégen, így Zina kicsit eltávolodott tőle és egyedül tudott siklani, amikor valaki elszáguldott mellette és meglökte. Kissé elvesztette az egyensúlyát, de sikerült visszanyerni. Már épp káromkodott volna, mikor a füle elárulta, hogy újabb személyek közelednek nagy sebességgel.

Felkészült, de nem ért vele semmit, mert két oldalról is meglökték, sőt hallotta, hogy nevetve körbekorcsolyázzák miközben ő a hátsójára esik fájdalmasan. A szagokból rájött ezek azok a kölykök.

Ha nem jégen lennének, akkor elkapná a grabancukat és móresre tanítaná őket, de így csak magában moroghatott. Zina sietett a segítségére, ami miatt ő is célponttá vált. Egy puffanás jelezte ő is a jégen kötött ki.

- Argo! Zina! - hallotta meg a hím a boszorkány hangját, aki kintről jött vissza. Valaki finoman mellésiklott és megfogta a karját, de az illata alapján egy ismeretlen és nem Lia.

- Sajnálom! - szólalt meg a fiatal lány. - Hülyék a fiúk és azt hiszik vicces, de csak azért, mert nem ők vannak célkeresztben.

A boszorkány is odaért és ketten már könnyedén felsegítették a hímet és közben Zina is talpra állt.

- Móresre kéne őket tanítani! - morogta a hím és megmozgatta a csuklóját, amire ráesett.

- Volt, aki próbálta - majd elhallgatott a lány egy pillanatra - Porul járt. Ne foglalkozzon velük, az nagyobb bosszúság számukra.

- Katja! Gyere már! Mit pátyolgatod azt a nyomorékot? Készülnünk kell, ma este buli lesz! - kiabált oda az egyik fiú.

- A barátaid? - lepődött meg kissé Argo.

- A társaim. De most jobb, ha megyek - indult volna el, de Lia megfogta a karját.

- Nem kell velük menned!

- De igen! Olyan vagyok, mint ők. Nincs családom, nincs senkim, ahogy nekik sincs. Sajnálom még egyszer - azzal kiszabadította a kezét és a széle felé siklott, de mielőtt még kellő távolságba ért volna Argo fülét megütötte egy újabb zene, de nem az, amit a fiúktól hallott. És egyáltalán nem tetszett neki.

- Azt hiszem mára kellően eleget estem, és kezdek éhes is lenni - szólalt meg a hím.

- Nem csak te. Luciennel már ezért mentünk le a jégről, ő már vissza is vette a cipőjét - aztán Lia halkan felnevetett. - Látnod kellett volna az első egynéhány lépését, annyira megszokta a korizást.

Zina szintén mosolygott és Argo egyáltalán nem értette mitől jókedvűek. Egészen addig míg róla is le nem került a korcsolya és vissza a cipő. Majdnem csak úgy lépett, mint ahogy a jégen kellett, ráadásul olyan gömbölyűnek érezte a talpát, de hamar elmúlt.

Tatjana utánuk ért haza és mentegetőzött, amiért egész nap magukra hagyta őket, meg azért is, mert újra el kell mennie. De megnyugtatták, hogy semmi baj, fel fogják találni magukat. A két lány összedobott egy vacsorát, majd utána leültek tévézni. Lucien nekiállt összekészülni a harchoz, de alig léptek ki a házból Argo alig hallhatóan megszólalt.

- Nem megyünk messze a várostól.

- Miért?

- Rossz érzésem van a kölykök miatt. Valami nem stimmel velük.

- Vérfarkasok? - kérdezte óvatosan a vámpír.

- Nem hiszem, ahhoz túl modernek és neveletlenek, de talán mégis közük van a támadáshoz. - adott hangot a gyanújának Argo.

- Gondolod valamivel felhergelik a környék farkasait, hogy azok támadjanak?

- Nem tudom, de kiderül. Milyen magasan áll a Hold?

- Még nincs csúcsponton. Miért?

- A zene, amit hallgattak. A szövegben az volt, hogy amikor a hold magasan jár, hívjuk a falkát és támadunk - Lucien kétkedve nézett a másik férfira.

- Nem reagálod túl egy kicsit ezt a zene dolgot? - a vérfarkas komoran nézett rá.

- Meglátjuk. Jobb óvatosnak lenni.

- Akkor most mit is akarsz pontosan csinálni? - érdeklődte meg a vámpír.

- Várunk.

- Élvezet lesz ilyen hidegben - jegyezte meg szarkasztikusan Wintmoor.

- Ne légy puhány! Ha netán igazam lesz, akkor Tatjana is bajba kerülhet. Tudjuk hova ment pontosan?

- Nem.

- Kár. Menjünk!

- Hova akarsz menni?

- A város szélére, ha farkasokat hívnak valahogy, azok kintről jönnek - tájékoztatta Argo.

- Remek. Ott még szélvédett helyünk se lesz. Mégis melyik irányba akarsz menni?

- Ahol a legsűrűbb a környező erdő! - adta ki utasításba, és megindultak.

- Izgalmas lesz befelé bámulna, hogy vajon közeledik-e valami a város felé - lelkesedett továbbra is szarkasztikusan Luc. - De áruld el, mégis hogyan akarsz megállítani egy megvadult, vérszomjas farkas falkát? Talán tudsz velük kommunikálni?

- Igen, tudok - azt már nem tette hozzá hangosan, ha meg vannak vadulva, akkor nem biztos, hogy jobb belátásra tudja bírni őket és ki tudja talán rájuk is támadnak, ha állnak el az útjukból.

Már nagyjából másfél órája dekkoltak a város határában a térdig érő hóban és a vámpír kezdte nem érezni a lábujjait, amikor Lia telepatikusan felvette a kapcsolatot.

~ Azonnal gyertek! Vérfarkasok randalíroznak a városban! Már több házba betörtek és kezd pánikhangulat kialakulni.

~ Mi? Megyünk azonnal! - és már majdnem Árnnyá vált, amikor eszébe jutott, hogy talán Argoval is meg kéne osztani az információt szóban.

- A várost megtámadták, azonnal vissza kell mennünk! - a hím kicsit értetlenül nézett rá.

- Kik?

- Vérfarkasok.

- De... - kezdte.

- Gyere már, vagy itt hagylak! - indult meg futva Lucien.

Argo kénytelen volt lépést tartani a vámpírral, bár egyedül is visszatalálna, mert jó irányérzékkel rendelkezett. De emberformában nem tudta tartani a sebességet Wintmoorral, így a ruhájával nem törődve átváltozott és négykézláb ereszkedett.

Közben azon gondolkodott, hogyan történhetett meg mindez és miért? Aztán bevillant neki a csapatnyi kölyök és a lány, és már tudta a választ. Egyből nekiállt Zinaval felvenni a kapcsolatot.

~ Zina! Ezek a kölykök korcsok!

~ Tessék? - lepődött meg a zöldszemű lány.

~ Ezért nem éreztük rajtuk a ránk jellemző szagot. Ezért támadnak csak telihold környékén, mert az felerősíti az erejüket annyira, hogy át tudjanak változni. Abban nem vagyok biztos, hogy tudják magukat irányítani, de ha nem, az nekünk előny. Dominanciával engedelmességre tudjuk őket kényszeríteni.

~ De én nem vagyok alfa!

~ De velük ellentétben igazi vérfarkas vagy! Erősebb vagy náluk és ennyi elég. Csak légy határozott! Úton vagyunk!

~ Rendben. De honnan származnak? Ki volt olyan felelőtlen, hogy embereknek kölyköt nemzzen?

~ Ezt ráérünk később kideríteni.

~ Igaz.

~ Fene essen Wintmoorba, amiért Árnnyá vált és itt hagyott! - mérgelődött Argo, de ezt már nem osztotta meg a nősténnyel és inkább felgyorsított. Haladását megkönnyítette, hogy idefele már csapást törtek a hóba.

Lucien megunta, hogy fusson és amúgy is közel voltak már a városhoz, a hím biztos fog boldogulni nélküle is. Inkább Árnnyá vált és csak a városon belül öltött ismét anyagi testet és körbenézett. Egyből feltűnt neki a jégpályáról a lány, aki a sötétben, az egyik ház falánál kuporgott és ölelte át magát. Odasietett.

- Semmi baj - térdelt le hozzá. - Gyere! Biztonságba viszlek.

- Nem! - tiltakozott a lány. - Menjen el! Hagyjon békén!

- Itt kint meg fognak találni... - kezdte de a szavába vágtak.

- Nem akarom bántani! Tűnjön el! - emelte fel a fejét és Lucien hátrahőkölt mert a lány szeme világított.

Aztán a körmei karmokká nyúltak. Összeszorította az állkapcsát, de így sem tudta megakadályozni az átváltozást. A szeme láttára kezdett vérfarkassá alakulni. Nem várta meg és inkább tisztes távot vett fel.

A lány továbbra is küzdött, de alulmaradt a benne folyó farkas vérrel szemben és hamarosan vicsorogva nézett rá. Emberalakba olyan magas lehetett, mint Lia, így átalakulva meg sem közelítette még Zinát se.

Talán picivel volt nagyobb nála, de attól a karmai és az agyarai ugyan olyan veszélyesnek tűntek, mint egy igazi vérfarkasé. Támadott, de Lucien kitért előle és fordult utána, hogy ne kerüljön a hátába, de legnagyobb meglepetésére a lány tovább futott.

- Szóval még mindig küzd - jegyezte meg félhangosan.

- Ki küzd? - ért oda Argo és orrát a magasba emelte.

- A lány, a jégpályáról - tájékoztatta a vámpír

Argo mellkasa összeszorult, hisz tudta, hogy az a kis nőstény messze nem olyan, mint a többi kölyök. Eldöntötte, segít rajta valahogyan.

- Küzdött, nem akart átváltozni, de nem tudott ellenállni. Megtámadott, de aztán harc helyett inkább elfutott - fejezte be a beszámolót Lucien.

Ez az ezüst színű hímnek némi reményt adott, hogy talán mégsem vesztik el teljesen az emberi énjüket. És már azt is tudta, Katja egyáltalán nem élvezi a helyzetet a fiúkkal ellentétben, különben nem küzd az átváltozás ellen.

- Mond meg a boszorkánynak, hogy Zinaval kerítsenek valami istállót, raktárt, akármit, ahova be tudjuk terelni őket és gondoskodjon arról ne tudjanak kitörni.

- Rendben. Van valami terved?

- Igen, majd én megrendszabályozom őket. Elvégre alfa vagyok, ezek meg csak korcs kölykök.

Lucien nem kérdezett többet, hanem tájékoztatta Liat, akinek semmi kifogása nem volt, csupán azt nem tudta hol akadhat ilyen hely, de csak találnak majd valamit. Gyorsan felvette a kabátját és sapkáját, majd kilesett az ajtón, aztán vissza is csukta. Hiba volt, mert egy kölyök kiszúrta és máris az ajtó felé vette az irányt.

- Zina készülj! Vendégünk jön.

A másik lánynak nem maradt ideje kérdezni, így kicsit meglepte amikor Lia mágiával szélesre tárta az ajtót és egy vérfarkas esett be szó szerint az előtérbe. Nem csak őt, mert a kölyök is megdöbbent azon, hogy kinyílt az ajtó és nem kell betörnie. Becsületére legyen mondva gyorsan harcra készen, vicsorogva nézett körbe.

A zöld szemű lánynak több sem kellett, nekiállt átváltozni és hirtelen minden kétsége elszállt. Már tudta képes lesz rá, már csak a kölyök termete miatt is.

Lia közben visszacsukta az ajtót és felkészült a varázslásra szükségtelenül.

Zina fenyegetően húzta fel az ínyét a szőre felállt és roppant veszélyesnek tűnt. Ezt a nála jóval kisebb félvér is felfogta, mert menekülő út után nézett. A lépcső felé vetette magát, de a fekete vérfarkas egy ugrással utolérte, elkapta és maga alá gyűrte. A kölyök megpróbált ellenállni, de vészesen közel csattant a nőstény állkapcsa az arcához és inkább megadta magát. A teljes testtartása erről árulkodott.

- Változz vissza! - utasította Zina.

Csak zavart pillantást kapott és rájött, hogy a fiú sem beszélni nem tud, sem uralni a dolgot. Így inkább csak rámorgott, hogy bizton nyugton maradjon, míg megbeszéli a dolgot Liaval.

- Az értelmi szintje egy szimpla farkaséra esett vissza. Hova zárjuk be?

- Gondolkodom - töprengett Lia.

- Gyorsabban! - és biztos, ami biztos karmos kezét a kölyök nyakára tette, hogy eszébe se jusson semmi ostobaság.

- Köszi - húzta el a száját, aztán eszébe jutott valami. - Mit szólnál a jégpályához? Az oldala zárt, fölé pedig pajzsot húzok, és illúziót vonok köré.

- Nekem megfelel - morogta a lány. - Szólok Argonak, hogy odatereljék a többit.

- Rendben. Őt oda tudod vinni? - látta, hogy Zina ráncolja a homlokát. - Jó, majd én. Engedd el!

A fekete bundájú nőstény kicsit kétkedve, de elengedte. A kölyök egyből megpróbált meglépni, de nem jutott messzire, mert elemelkedett a földtől és a levegőben rúgkapált, láthatóan kétségbeesetten.

- Ez nem is lesz olyan könnyű, mint gondoltam - ráncolta Lia a homlokát a koncentrálásban.

- Veled megyek, hogy ne legyen bajod.

- Az jó lesz. Kinyitnád az ajtót?

Nem kellett kétszer kérnie, és már félúton a jégpályához leizzadt, pedig kint igen keményen röpködtek a mínuszok. Ráadásul egy másik kölyök megtámadta őket, de Zina leszerelte. Megfogni nem tudta, mert ahhoz magára kellett volna hagynia Liat, azt pedig nem akarta.

Találkoztak kétségbeesett emberekkel is, akik miután meglátták őket menekültek. Ahogy haladtak a betört ajtók mögött szétmarcangolt testek hevertek. A nőstény pedig egyre dühösebb lett.

Végül elérték a jégpályát, így elmehetett segíteni a két férfinak. Lia pedig bezárta a kölyköt, aki megpróbált átugrani a korláton, de láthatatlan akadályon keményen koppant. Kicsit szédelegve és bambán nézett, majd újra próbálkozott máshol, aztán az ismeretlen erőtől félve, vicsorogva, csúszkálva húzódott be a pálya közepére.

Argo leginkább a hangok után ment, Lucien pedig a közelében maradt. A hímet két kölyök támadta meg, de a sok gyakorlásnak hála könnyedén kerülte el őket, hisz a vicsorgás és a morgás miatt igen hangossá váltak a számára.

Nem került erőfeszítésbe megleckéztetni őket, és az miatt sem érzett lelkifurdalást, hogy megsebezte őket. Tanulják meg hol a helyük! Menekülőre fogták ő pedig a sarkukban maradt.

Lucien pedig gondoskodott róla, hogy egyik sikátorba se tudjanak befordulni. Árnyként könnyedén suhant egyik oldalról a másikra és használta a félelemkeltést, hogy elterelje őket. Csupán az első alkalommal akarták megtámadni, de hamar meggondolták magukat. A páros rövid időben belül csatlakozott a társukhoz a jégpályán.

Vissza se tudtak indulni Zina vonszolt szó szerint maga után egy sötétebb bundájú kölyköt, aki annyira félt, hogy mozdulni sem mert a nőstény karmai között, aki majdnem csak behajította a társaihoz.

- Még három fiú és a lány. - számolt Lucien

- Őt bízzátok rám - utalt Katjara Argo, hisz nála látott esélyt arra, hogy elérje még az emberi énjét.

- Boldogulsz egyedül? - kérdezte Lucien, és egy bólintás volt a válasz. - Akkor én megkeresem Tatjanat.

Lia hálásan mosolygott rá, mert nagyon aggódott a barátnőjéért, és remélte még nem esett áldozatul. Kellően sokat tudott a vérfarkasokról, hogy tudja mit a legokosabb tenni ilyenkor.

A trió szétvált a boszorkány pedig ottmaradt vigyázni. Kicsit sajnálta, hogy ez a szerep jutott neki, de nem lehet mindig ő a hős megmentő. Azzal vigasztalta magát a többiek erre úgy sem lennének képesek egyedül. Jobbnak látta, ha ő is az illúzió mögé áll, hátha erre téved egy ember és meglátja őt.

Lucien Árnyként suhant és a házakat vizsgálta át, hátha valamelyikben megtalálja Tatjanat. Sikítás hangja ütötte meg a fülét. Ott biztos talál vérfarkast, ezért elindult arra. Nem is tévedett, épp egy nő torkát harapta át.

A városban egyre inkább terjengő vérszag miatt neki is nagyot kellett nyelnie. Korholta magát, hogy egy ilyen fontos pillanatban veszti el éppen az önkontrollját. Valaki kirontott a házból és felismerte benne a vendéglátójukat.

De nem csak ő, a vérfarkas is felfigyelt a menekülő áldozatra és egyből utána vetette magát. Nem sok ideje maradt cselekedni. Árnnyá vált és már suhant is.

Tatjana elkövette azt a hibát, hogy hátranézett és ez miatt vesztett a sebességéből. Tudta jobb lenne lapulni, de arra gondolt talán el tud futni, míg a vérfarkas az ismerősét marcangolja. marta a keserűség a torkát, de tudta ő nem segíthet rajta, de Lia igen, ha eljut hozzá.

Látta a lényt elrugaszkodni, tudta rá fogja vetni magát. Egy pillanatra kihagyott a szíve a félelemtől. Aztán valami megragadta és elképesztő tempóval oldalra mozdult valakinek a karjaiban. Amikor felnézett Lucient látta, aki lefékezett, hogy megállítsa a lendületét. Hevesen kalapáló szívvel bámulta a vámpírt.

A célpontját vétő farkas dühösen acsarogva fordult a megmentő szerepében felbukkanó férfi felé, nem tudva kivel, mivel áll szemben, így gondolkodás nélkül támadott. Wintmoor könnyedén ugrott arrébb a nála jóval lassabb félvér farkas elől, és nekiállt maga után csalni.

Tatjanat szorosan fogta, de a nő így is jobbnak látta, ha a nyakába kapaszkodik. Menet közbe előkerült még egy kölyök és így azért már sokkal jobban kellett figyelnie mivel helyenként jég borította az utcát. Nem vethette be a félelemkeltést, mert akkor lehet menekülőre fogja a két félvér ahelyett, hogy megpróbálnák őt levadászni.

Néhány férfi került elő, kiabáltak és fegyvert is látott náluk. Nem érdekelte volna különösebben, ha lelövik valamelyiket, de akkor biztos, hogy holtában újra emberi alakot öltene, és egy ilyen dolog bejárná a világsajtót. Így is lesz visszhangja hacsak a lány valahogyan el nem simítja az esetet.

Most egyetlen dolgot tehetett. Megpróbált hatni a három férfi elméjére, hogy ne lőjenek, hanem menjenek másfele. Ezt még eddig egyszerre csak egy emberen alkalmazta, és nem volt benne biztos, hogy ilyen körülmények között menni fog. Pechjére a két kölyök is észrevette az újabb prédát, amit könnyebb célpontnak ítéltek. Káromkodni lett volna kedve, de elnyomta.

~ Koncentrálj a férfiakra, a vérfarkasokat bízd rám - hallotta meg Lia hangját a fejében, és gondolkodás nélkül tette, amire utasították.

Megbízott a boszorkányban. Aztán megérezte, hogy a lány körül felizzik az aurája és több erőt szabadít fel. Benne is megmoccant a sötét erő, de morgott és elnyomta. Azzal sem foglalkozott, hogy Tatjana meglepetten nagy levegőt vesz és elkerekedik szeme az előbukkanó vámpír fogak láttán.

Minden idegszálával a három férfi elméjére koncentrált. Figyelmen kívül hagyta a két támadó vérfarkas látványát, akik nekiálltak lelassítani majd félrebillentett fejjel a jégpálya felé néztek és lassan, megbabonázva önként indultak arra.

Végül sikerült és uralma alatt tartotta mind a három férfi elméjét. Elfedte a látottakat és utasította őket, hogy menjenek vissza a házba és zárkózzanak be. Megkönnyebbült mikor elengedte őket. Hangosan fújta ki a levegőt. Tatjana még mindig mozdulatlanul feküdt a karjaiban és láthatóan nem is mert moccanni, csak őt nézte meredten.

- Nem foglak megharapni - próbálta megnyugtatni, de nem bízott abban elhiszik neki.

Végül a nő bólintott és megpróbált ellazulni. Lucien jobbnak látta, ha még nem teszi le, és inkább Lia felé indult. A két vérfarkas önként sétált be, majd zavartan megálltak és megrázták a fejüket.

- Nem is tudtam, hogy a boszorkányoknak is van ilyen varázslata.

- Nincs - vallotta be Lia és az ajkába harapott. - A jó boszorkányoknak nincs.

- És te honnan tudsz akkor mégis ilyet? - kérdezte Lucien és most már letette Tatjanat, aki kicsit arrébb lépett a férfitól a még mindig remegő lábai ellenére.

- Nos. Én. Ööö. Találtam egy könyvet a könyvtáradban, ami valószínű az anyádé volt - nem tette hozzá az édes szót, emlékezve rá Lucien milyen érzéseket táplál a saját szülője irányába.

- Tessék?! - akadt ki a férfi. - És te azt eltetted?

- Ne légy mérges! - kérte Lia. - Borzalmas a könyv, nem is akartam átnézni igazán, de nem hagyott a kíváncsiság. És úgy gondoltam hasznomra válik, ha tudom mire számíthatok egy árnyboszorkánytól. Ezt az igét nem találtam annyira borzasztónak így megtanultam.

- Mégis mi volt ez? - kérdezte még mindig kissé dühösen a vámpír.

- Hasonlít a te képességedre, de mégse. Csábítóvá teszi a használója hangját, aki magához tudja csalogatni az áldozatot és rávenni arra, hogy azt tegye, amit mond.

- Mint a szírének? - kotyogott közbe Tatja.

- Igen - bólintott rá Lia.

- Ezek a szírének valahogy kimaradtak a természetfeletti lények listáról, amit meg kellett tanulnom.

- Mert nem léteznek. Sötét boszorkányok alkalmazták ezt az igét, és mivel ez egy finom varázslat és nem durva, mint amiket az emberek nekik tulajdonítottak. Hozzátenném jogosan. Így úgy gondolták valami másik természetfeletti lény képessége, és őket nevezték el sziréneknek.

- Értem - dünnyögte a vámpír és még mindig morcosnak tűnt, amiért a lány elemelt egy könyvet a könyvtárából, ráadásul olyat, ami az anyjáé volt és még csak meg sem mondta.

- De akkor miért kapcsolódnak a szirénekhez a tavak, folyók meg a tengerek? - kérdezte Tatja és kezdett megnyugodni.

- Nem tudom. Talán csak még misztikusabbá akarták tenni az egészet. Passz. Vagy pedig ködöt idéztek, hogy rejtsék magukat az árnyboszorkányok.

- Aha - és a másik lány nem tudott többet hozzáfűzni.

- Már csak kettő. Megyek - kezdte Lucien.

- Maradj. Csak elboldogulnak vele, meg szükségem lehet a képességedre, ha még több ember bukkanna fel.

- Rendben. - egyezett bele a vámpír, majd a többit csak telepatikusan mondta ~ Az a könyv pedig az enyém. Vissza fogod adni!

~ Ha ennyire akarod - egyezett bele Lia. ~ Bár te semmi hasznát nem fogod venni.

~ Nem akarom, hogy bármi mást megtanulj belőle. Semmi szükséged ilyen könyvekből nyert tudásra.

~ Igazad van - eresztette le Lia a vállát és halkan sóhajtott.

- Miért érzem úgy, hogy kimaradtam valamiből? - kérdezte Tatja és felváltva nézett rájuk, de a másik lány csak bocsánatkérően mosolygott, Luc pedig nem szólt egy szót sem. - Értem. Semmi közöm hozzá.