- Gyere megmutatom a nappalit - és Lucien hangos léptekkel megindult Argo pedig utána. - Bal kanyar.

De hiába a figyelmeztetés az ezüst hajú így is nekiment a falnak, mert elszámította a távolságot. Nem mintha nagyon felvette volna, de mikor aztán jobbra kellett utána már fordulni akkor már óvatosabban tette és inkább kirakta a kezét.

Érezte, hogy elmegy a vámpír mellett, és szabad térre számítva maga előtte megindult, de pár lépés után a vámpír ráfogott a vállára és visszarántotta. Egy morgással rázta le a váratlan mozdulatot és félig hátrafordult.

- Nyugalom farkaskám. Csak nem akartam, hogy átess az üvegasztalon és összetörd. Lia nem lenne túl boldog.

- Elég lett volna, ha azt mondod állj.

- Nem gondoltam, hogy csak úgy trappolni fogsz előre, ismeretlenül - vágott vissza Lucien és ha Argo látott volna, akkor valószínű farkasszemet néz vele, úgy méregetve a másik erejét. - Két lépés jobbra, három előre, balra át és leülhetsz.

A hímnek nem tetszett a hangnem, de tudta azért kap ilyen útbaigazítást, hogy megtanulja mi merre van. Bőrrel bevont valamire ült, ami besüpped alatta és be kellett vallania magának, hogy kényelmes. Nagyon kényelmes. A vámpír mellé ült, majd valamit kézbe vett és egy fura hang után párbeszédet hallott.

- Na nézzünk egy kis tévét, azaz leginkább te csak hallgatod.

Argonak fogalma sem volt, mi az a tévé. Rettentő furcsán érezte magát attól, hogy hal hangokat, de szag nem tartozik hozzájuk.Egyértelművé vált számára valami emberi dolog lehet mögötte, de inkább csendben maradt és nem kérdezett semmit. Aztán hirtelen vége szakadt a beszélgetésnek és valami teljesen másról volt szó. Mégis mi a fene folyt az orra előtt?

- Nem értem, hogy az emberek mit szeretnek ezeken a sorozatokon, semmi értelmük nincs, és valóságalapjuk sem - jegyezte meg mellette hirtelen Wintmoor.

- Ha te mondod vámpír.

- Majd megszokod. Sok dolog nekem is újdonság volt mikor pár nappal ezelőtt idejöttünk Liaval. Ugyan Sha'tac jóvoltából már szereztem némi ismeretet ezekről a fejlett emberi eszközökről, de azért látni és használni más. Azért van a tévének hasznos oldala is.

- Mégis mi, ha csak értelmetlen sorozatok vannak?

- Vannak ismertető filmek is, meg történelmiek. Elég sok pótolnivalóm van még. És ahogy elnézem neked se fog megártani.

A másik szobában végre a lányoknak sikerült a jókedvűkön úrrá lenni, bár nehezen ment. Zina körbeforgott és tetszett neki, amit látott. Nem ilyenre számított. Sokkal inkább valami olyanra, amiben a rózsaszín dominál és tele van fodros párnákkal, meg rakás cuki plüssfigurával. Utóbbiból látott is néhány darabot.

- Tetszik a szobád - ismerte el.

- Nem ilyenre számítottál igaz?

- Nem, valóban nem.

- És, ha tudnád milyen zenéket hallgatok! - somolygott a boszorkány.

- Ebből arra következtetek, hogy nem csöpögős dalokat.

- Nem bizony, majd mutatok este párat.

- Kíváncsian várom. Mi az? - vette észre, hogy Lia végigméri.

- Nem hoztatok magatokkal semmit, igaz?

- Ezt is a boszorkányoktól kaptuk - ismerte el. - De ne izgulj, van bankszámlám az egyik bankban, amin pénz is van.

- És van személyid, hogy ki is tudd venni? - kérdezte Lia kétkedve.

- Ujjlenyomatos azonosítást kértem hozzá - vigyorodott el Zina amikor meglátta a boszorkány arcát.

- Van ilyen?

- Elértem, hogy legyen - és a fekete hajú lány továbbra is mosolygott.

- Nem semmi - ismerte el. - Na nézzük meg a fiúkat. Argora ráférne egy borotválás.

- Nekem tetszik így is - szólta el magát Zina, az ajkába harapott és óvatosan sandított Liara. Most a boszorkány vigyorgott. - Ne mond el neki, légyszi. Olyan megalázó lenne, ha megtudná.

- Ugyan miért? - ráncolta a másik lány a homlokát.

- Ő alfa, egy vezér fia. Én meg... - nem fejezte be a mondatot.

- Semmit nem jelent. Attól még simán lehet esélyed nála.

- Nem hiszem.

- Na majd ráuszítom Lucient, hogy puhatolja ki mit gondol rólad Argo.

- El akarod neki mondani? - döbbenettől elkerekedett a szeme.

- Ugyan! Eljárna a szája. A férfiak is pletykásak, még ha az ellenkezőjét is állítják magukról. De tudom mit mondjak neki, hogy meg is csinálja és ne is szólja el magát. Szóval nyugi - mosolygott rá, aztán kifelé indult. A nappali előtt vett egy mély lélegzetet, hogy le tudja gyűrni újra feltörő jókedvét. - Argo!

- Tessék? - nézett balra a hím.

- Meg kéne borotválkoznod, bár neked vakon nem fog menni.

- Minek? Jó vagyok én így is.

- Neked lehet megfelel, de már az ezüst hajad is feltűnő nemhogy még egy ilyen szakáll! Mindig így nézel ki, ha átváltozol emberré?

- Eddig nem nagyon volt szükségem arra, hogy emberré változzak - és bár ő nem érezte úgy, hogy szégyellni kellene ezt a tényt, nem tetszett neki a boszorkány hümmögése.

- Lesz ez akkor még jobb is, remélem. - jegyezte meg végül Lia - Zina megborotválnád?

- Orvos vagyok nem borbély. Azt se tudom hogyan álljak neki.

- Majd én megborotválom - szólt bele a beszélgetésbe Lucien.

- Csak maradjunk végre csöndbe, hogy halld mit beszélnek, igaz? - kérdezte Lia hamiskás mosollyal, mert feltűnt neki, hogy a vámpír előszeretettel üti el az időt tévénézéssel.

- Nem fogsz te késsel a kezedbe a torkom felé közelíteni az is biztos! - mordult fel Argo.

- Pedig így tényleg nem mehetsz emberek közé - értett egyet Lucien a lányokkal. - Mint valami ősember úgy nézel ki.

- Nem is akarok közéjük menni. Éjszakánként kimegyünk harcolni, olyankor ők úgy is alszanak.

- Ezek szerint nem vagy kíváncsi arra milyen egy emberi város.

- Nem igazán. Látni úgy se látnék belőle semmit, akkor meg minek? - kérdezte mogorván.

- Hát jó, akkor egyelőre megúsztad a borotválkozást - egyezett bele Lia, aminek Argo örült.

És ahogy tervezte is, éjszakánként járt ki a vámpírral harcolni, ami leginkább abból állt, hogy a levegőt csapkodta, Lucien pedig bosszantotta. Felkészült valami ilyesmire, de nem számított ilyen rosszra, hisz az erdőben támadták meg vámpírok, de azok a közelébe jöttek.

Wintmoor viszont nem becsülte alá az erejét és a karmait, így okosan kitért és csak olyankor támadott, amikor Argo valóban védtelenné vált egy-egy ponton. A kudarc miatt viszont napról-napra egyre mogorvább lett, mert eredménytelennek érezte az egészet. Zina pedig aggódva figyelte.

- Nem lesz jó vége. Egyre feszültebb és ez veszélyessé teszi - adott hangot aggodalmának Zina mikor kettesben maradt Liaval, akivel ez alatt a pár nap alatt nagyon jól összebarátkozott. Teljesen másmilyen volt a boszorkány, mint amit eddig gondolt róla.

- Hmm - morfondírozott a másik lány, aztán a tenyerébe csapott. - Tudom! Elvisszük őket vidámparkba.

- Ilyen hidegben? Üzemel ilyenkor egyáltalán vidámpark? - vágott kétkedő arcot Zina.

- Itt nem - mosolygott Lia - De van ahol most is jó idő van.

- A Föld túloldalán vagy közel az egyenlítőhöz igen. De, hogy akarsz odajutni?

- Egy szó. Pontosabban név. Sha'tac.

- Ilyenre rá tudnád venni az árnyékmacskát.

- Igen. Szerintem bármibe beleegyezik, ha azzal Lucient lehet szívatni.

- Szívatni?

- Ültél már hullámvasúton? - vigyorgott Lia.

- Egyszer. Soha többet! - aztán sunyin ő is elmosolyodott. Gonosz dologra készültek, de be kellett vallania kíváncsi arra hogyan viselné a két férfi az élményt. - Rendben. Beszélj vele, én meg rábeszélem Argot a borotválkozásra.

Ugyan a hím morgott, de Zina tudott rá hatni, így az ő vigyázó tekintette mellett Lucien megborotválta a farkast, akin valóban egyre kevesebbnek tűnt a szőr, minél többször változott újra és újra emberré.

Bár ez inkább csak a szakállára vonatkozott, ami már rövidebb lett és kezdett arra hasonlítani, ami. És már nem tűnt úgy mintha a bundájának maradványa lenne. Mire végeztek Sha'tac is megjelent Lucien nagy bánatára, mert még mindig pikkelt a macskára.

Egy jó órával később napsütötte területre léptek ki. Argo kivételével mindenki hunyorgott az Árnyék síkon történő utazás után. Sha'tac nagyvonalúan felajánlotta, hogy a két férfi belépő jegyét kifizeti, így a lányoknak csak a sajátjukat kellett.

Bejutás után hatalmas tömeg látványa fogadta őket. Na meg zsibongó zaj, amit Argo nehezen viselt, a szagokról nem is beszélve.

- Érdekes egy hely - jegyezte meg Lucien ahogy körbenézett és szemügyre vette a különböző eszközöket, amiket az emberek szórakoztatására állítottak fel. - Nem egészen ilyenre gondoltam, mikor azt mondtad, hogy vidámpark.

- Mire gondoltál? - kíváncsiskodott a boszorkány.

- Zsonglőrök, tűz és kardnyelők, szemfényvesztők - félbehagyta a sorolást amikor meglátta a lány mosolyát.

- Ilyet manapság leginkább cirkuszokba látsz, itt sokkal érdekesebb dolgokkal okoznak örömet.

- Értem - mormogott az orra alatt a Védelmezője.

Argo csak hegyezte a fülét, hisz ő is valami hasonlóra számított. És közben megint az az érzése támadt, hogy talán többet kéne a vérfarkasoknak emberek közé menni, mert le vannak maradva. Egy megrögzött szokás akár a fajtájuk végét is jelentheti, ha az emberek rájönnek a létezésükre. De erre rávenni a falkáját akkor tudná, ha ő lenne a vezér, amire pedig most nem sok esélyt látott.

- Kezdjük a legizgalmasabbal - csapta össze Lia váratlan a tenyerét, azzal megindult előre. - Oh jut eszembe! Argo karolj Zinába, hogy könnyebben tudj jönni. Elég nagy a tömeg és elkeverednél mellőlünk.

A másik lány szeme elkerekedett az ötlet hallatán, Lucien gyanakodva nézett Liára, Argo viszont morcos arcot vágott.

- Megoldom - dörmögte a hím ellenségesen, mert kellemetlennek érezte a helyzetet.

- Jobb szeretnél Lucienbe karolva jönni? - kérdezte aljasul Lia.

A vámpír és Zina is döbbenten néztek rá, a hím ha lehet még mogorvább arcot vágott, Sha'tac viszont csak csendesen mosolygott Lia lába mellett. Végül Argo arra lépett, amerről a vérfarkas lány szaga jött, jelezve, hogy inkább őt választja.

- Remek! - mosolygott győzedelmesen a boszorkány. - Akkor irány a hullámvasút!

- Mi? - nézett kérdőn a Védelmezője, de nem kapott választ, így kénytelen volt felzárkózni a lány mellé.

Zina csak zavartan állt és azt se tudta mit csináljon. Most ő fog a hímbe karolni, vagy fordítva?

- Ez a boszorkány semmit se tud a szokásainkról - morogta Argo alig hallhatóan. - Nem akarlak kellemetlen helyzetbe hozni, úgyhogy csak maradj érezhető közelségben.

A nőstény kissé megnyugodott ugyanakkor csalódást is érzett, mert valahol örült volna, ha az ezüst hajúba karolva sétálhat. Szorosan a férfi mellé állt, a karjaik összeértek, de arra ügyelt, hogy a kezük ne. Így indultak meg a macskával kiegészült páros után.

A vidámpark hatalmas területen helyezkedett el, de a hullámvasutat nem lehetett eltéveszteni, mert kimagaslott a többi közül. Wintmoor gyanakodva figyelte, ahogy egyre közeledtek és kezdtek kétségei lenni. Az nem lehet, hogy Lia erre akar felülni? Veszélyesnek, sőt életveszélyesnek tűnt, főleg, ha figyelembe vette azt is mennyien sikítoztak. És ezt élvezik az emberek?

- Csak én hallom úgy, hogy egyesek pánikszerűen sikítanak? - kérdezte meg Argo, ahogy utolérték az időközben megálló párost.

- Nem - válaszolt neki Lucien, majd a lány felé fordult. - Erre akarsz felülni?

- Nem - mosolygott a lány - Ti ketten fogtok felülni.

- Tessék?! - és a két férfi szinte egyszerre szólalt meg, bár Argot inkább az lepte meg, hogy csak neki és a vámpírnak kell.

- Mi, Zinaval már ültünk ilyenen, és egyszer nektek is ki kell próbálni - majd elmosolyodott. - Jó móka.

Wintmoor kétkedve nézett újra a hullámvasútnak nevezett valamire. A vérfarkas még csak azt se tudja mi vár rá, hogy esetlegesen ellenkezzen, vagy kifogást emeljen. Aztán feltűnt neki, hogy Lia mosolyogva nézi.

- Ugyan Lucien! - kezdett neki és a vámpírnak nem tetszett a hangnem, amin megszólalt. - Emberek százai ülnek fel nap, mint nap rá, ne mond, hogy te - hangsúlyozta ki, és nem mondta ki hangosan, hogy vámpír, sőt annál még több is - nem mersz rá felülni.

Argo csak fülelt és kezdett neki az egész gyanús lenni. Mégis mi ez az egész, hogy a boszorkány ilyasmivel zsarolja a vámpírt?

~ Zina? - fordult a lány felé telepatikusan ~ Mégis miről van szó? Mire kell felülni?

Aztán kapott a lánytól egy képet és nem tudott hirtelen reagálni a látottakra, de már értette miért sikítanak egyesek ilyen kétségbeesetten. Megfordult a fejében ugyan az a kérdés, ami a mellette álló vámpíréba is. Miért élvezik ezt az emberek?

- Szóval Lucien Wintmoor? Mit mondasz? Felülsz a hullámvasútra, vagy sem? - és a hím egyértelműen kiérezte a boszorkány hangjából, hogy kötekedik.

Sajnálta a vámpírt, mert ha nemet mond, akkor valószínű az elkövetkezőkben ezzel fogja a lány piszkálni. Aztán rájött, hogy nem csak a vérszívónak kell felülni, hanem neki is. Mondjuk egyelőre nem kell aggódnia, mert tőle nem kérdezték meg.

- És te Argo, mit mondasz?

Na eddig tartott a megmenekülése. Nem volt a kép túl bizalomgerjesztő, se a hangok, de a fene essen bele ő nem ember, hanem vérfarkas. Vérfarkas, aki már nem egy vámpírral megküzdött, sőt egy liche-hel való harcot is túlélt.

Az emberek már a tudattól pánikba esnének, ha tisztában lennének a ténnyel, hogy ők és sok másik mitikus lény létezik. Na ne ám már, hogy ő ne merjen felülni, és végigcsinálni valamit, amire viszont emberek tucatjai képesek.

- Részemről rendben - jelentette ki magabiztosan és egyáltalán nem tetszett neki, hogy belülről nem érezte ugyanezt.

- Lia, te tényleg ültél ilyenen? - kérdezte kétkedve Lucien.

- Igen, még tinédzserként egy osztálykirándulás alkalmával - Wintmoornak volt egy érzése, hogy Lia elhallgat valamit, de abban biztos lehetett a lány nem hazudik.

- Én egyetemistaként, mikor orvosnak tanultam - erősítette meg Zina a tényt, hogy ő is ült ilyenen.

Argo ugyan már rábólintott, de ezek után úgy érezte, mindenképp fel kell ülnie. Nem maradhat le a nőstény mögött, főleg, ha valóban meg akarja szerezni magának egy napon.

- Rendben - egyezett bele kissé vonakodva Lucien, bár egyáltalán nem tartotta jó ötletnek. - Biztonságos?

- Igen. Nagyon szigorúak a biztonsági előírások, és ebben a vidámparkban még senki nem halt meg az miatt, mert kiesett az ülésből - szánta megnyugtatónak Lia.

- Ebben? - fordult felé a Védelmezője.

- Máshol már volt rá példa igen. Azt be is zárták egy időre. Szóval nyugi. Én is vigyázok rátok - aztán közelebb lépett a két férfihoz és még halkan hozzátette. - Nem átváltozni, nem Árnnyá válni.

- Minek nézel engem? - sértődött meg Argo.

- Nem nagyon látok árnyékos részt, ami egyáltalán alkalmat adna rá.

- Rendben. Azért én is készenlétben leszek, ha bármi történne - és Lucient most megnyugtatta a Lia arcára kerülő mosoly. - Akkor álljunk be a sorba.

- Sorba kell állni?

- Igen, és elég hosszú a sor. - tájékoztatta a vámpír a hímet.

- Gyorsan halad, szerintem fél óra és már sorra is kerültök. Addig is itt leszünk, hogy szórakoztassunk titeket - biztosította őket Lia.

- Remek - örvendezett szarkasztikusan Argo.

Ha valamit utált az a tétlen várakozás. De a boszorkánynak igaza lett és fél órával később beültették valamibe, ami nem lehetett kényelmesnek nevezni. Zina elmondta, hogy fentről fognak egy szerkezetet ráhajtani, ami az ülésben tartja. Mégis rossz érzés kerítette hatalmába.

Egy vérfarkas sem szerette a bezártságot, és ezt kicsit adott tudta hasonlítani, hisz nem tudott tőle nagyon mozogni. Csupán a karja és a lába maradt szabadon. Hallotta, hogy a vámpír is fészkalódik mellette, ő is kényelmetlenül érezte magát. Nem vigasztalta, de elégtételként fogta fel, hogy nincs egyedül.

Aztán komótosan elindult alattuk az eszköz, de még Argo, aki nem látta hogyan működik is tudta nem marad így. Az utolsó sorban kaptak helyett, aminek annyira nem örült, mert bármi történik előttük az emberekkel, annak a szaga mind el fog hozzá jutni.

- Nem tudom, hogy valóban jó ötlet volt-e ez - szólalt meg hirtelen mellette a vámpír.

- Már nincs visszaút. Félsz? - kérdezte gúnyosan.

- Inkább csak bizonytalan vagyok - de nem tudták folytatni a beszélgetést, mert pályára állították őket és hirtelen nagy sebességgel kilőtték a szerelvényt.

Az elején nem tapasztaltak semmi különöset. Száguldottak viszonylag egyenesen, néha élesen jobbra vagy balra dőlt a szerkezet. Az emberek sikítottak, amit Lucien nem értett, hogy miért.

Árnyként mozogni ennél félelmetesebb volt, mert ott minden szürkévé vált és elmosódottá. Nem látott körvonalakat, csak homályos határokat, és az első alkalom után a frász jött rá, mert azt se tudta mi történt vele.

Ez ahhoz képest eddig semminek tűnt. Ahogy elnézte a mellette ülő vérfarkast se különösebben viselte meg. Kapaszkodott ahogy ő is, hogy minél kevésbé dülöngéljenek a kanyarokban.

Aztán egy egyenes szakasz után felfelé vitte őket a masina, és ahogy egyre feljebb ért fogyott a lendület és a sebesség. Argonak kezdett az az érzése lenni, ha nem történik valami, akkor visszafognak csúszni, aminek azért annyira nem örült volna.

- Ó a kurva életbe! - hallotta meg maga mellett káromkodni a vámpírt, amire eddig nem volt példa.

Igazi úriemberként viselkedett és nem, vagy ha igen, akkor sem ilyen csúnya szó hagyta el a száját.

Nem maradt ideje megkérdezni minek köszönhető a káromkodás, mert szinte függőlegesen kezdtek el lefele száguldani. Ha farkas alakban lett volna biztos lesunyja a füleit, kimereszti a karmait és vicsorog az érzés mellé.

Az adrenalin szintje megugrott, megfeszítette az izmait és felkészült arra, hogy fájdalmasan, de valahova fel fognak kenődni. Szeretett volna átváltozni, de emlékezett a boszorkány szavaira, viszont így sem volt benne biztos, hogy esetlegesen nem indult meg a változás a kezén, mert a körmei fájdalmasan vájtak a tenyerébe. Hallotta maga mellett a vámpír kiálltását és nem fogadott volna rá ő nem tette-e ugyan ezt.

Aztán pár másodperc múlva vízszintesbe kerültek és remélte itt a vége, de tévednie kellett. Újra felfelé vették az irányt és aztán pár másodpercig fejjel lefelé lógott ahogy tettek egy teljes kört, és már száguldottak is tovább.

Újabb domb, és éles kanyar jött, majd egy lankásabb lejtő. És már alig várta, hogy megálljanak, mert a szíve olyan ütemben zakatolt, mintha ina szakadtából futott volna már órák óta. Aztán újra lassult alatta a masina és felkészült valami rosszra, de aztán végül teljesen megálltak.

- Vége? - kérdezte meg bizonytalanul a vámpírtól, és valahogy a hangja nem a szokásosan csengett.

- Vége.

Megnyugtató volt hallani, hogy nem csak az ő hangszálaival nem stimmelt valami.

- Jó. Mert már begörcsöltek az izmaim.

Szégyen ide vagy oda, de ez volt az igazság. Az utolsó szakasz még az ő idegeit is kikezdte. És az orra alapján néhányan maguk alá is csináltak. De minek ül fel valaki, ha nem bírja?

Valaki segített neki felnyitni azt a vackot, ami a helyén tartotta, aztán kiszállt és érezte maga mellett a vámpírt, aki mintha szintén kicsit nehezen mozgott volna.

- Nem akarom elhinni, hogy Lia is ült ilyenen - hallotta meg a dörmögést, valószínű a vérszívó csak magának szánta a mondandóját.

- Hát tény, hogy nem nézném ki belőle. De azért ez nagyon rossz volt, hogy azt se láttam mire számítsak.

Lucien sandán pillantott rá, mert nem értett egyet Argoval.

- Szerintem jobban jártál, hogy nem láttad, mert akkor már előre féltél volna attól, ami várt ránk.

- Csak nem féltél vá... - aztán elharapta az utolsó szót.

- Volt egy-két szakasz, aminél nem voltam benne biztos, hogy túléljük, és nem halunk bele. Ne mond, hogy te nem éreztél így, mert úgy se hiszem el - közben nekiállt a vérfarkast terelni, hogy megkeressék a lányokat és a macskát.

- De volt - ismerte el, pedig nem akarta. - De, ha ezt elmered mondani a lányoknak, akkor biztos lehetsz benne, hogy megöllek.

- Nem gondoltad komolyan, hogy elmondom nekik, ugye? Még a végén mit gondolna rólam Lia, milyen Védelmezője vagyok? - Argo kissé megnyugodott, őt ugyan a boszorkány véleménye nem érdekelte, de Zinaé igen.

Megemelte a fejét, hátha szag alapján be tudja őket mérni, de annyian voltak, hogy lehetetlenségnek tűnt. Így csak reménykedhetett benne a vámpír kellően magas, hogy ellásson az emberek feje felett és megtalálja őket.

- Ott vannak! - hallotta meg maga mellett a vámpírt, aki gyanakodva folytatta. - Valamin nagyon nevetnek.

- De jó nekik - dörmögte Argo, és örült hogy a szervezete kezdett újra nyugalmi állapotba kerülni és már az izmai sem olyan merevek.

- Édes Istenem! - nevetett Lia, és le kellett egy könnycseppet törölnie a szeme sarkából, Zina egyelőre levegőhöz sem, nemhogy szóhoz jutott volna. Fogta az oldalát és próbált nem idiótának tűnni.

- Fenomenális képek - dorombolta a boszorkány vállán ülő macska.

- Milyen képek? - lépett oda Argo és a vámpírral szinte egyszerre kérdezték.

Lia nem tudta megakadályozni, hogy Lucien ne vegye ki a kezéből a képeket, amik róla és a hímről készültek a hullámvasúton. Wintmoor szólni sem tudott, pedig olyan egyszerűnek tűnt megegyezni a vérfarkassal, hogy nem mondják meg. Most meg kép formájában itt volt a bizonyíték a kezében, amit szíve szerint elégetett volna. De minél tovább nézte őket, magát és a vérfarkast is, annál inkább támadt kedve neki is nevetni. Kizártnak tűnt, hogy ilyen fejeket vágott volna és mégse tagadhatta a bizonyítékokat.

- Milyen képek Wintmoor? - vált mellette türelmetlenné a vérfarkas.

- Amin te meg én vagyok, ahogy élvezzük a hullámvasutat - érezte hogyan változik meg Argo hangulata, kicsit olyannak tűnt, mint akire ráöntöttek egy vödörnyi jeges vizet.

- Arról nem volt szó, hogy képek is készülnek! - dühösnek, sőt sértettnek tűnt.

És úgy is érezte magát, mint akit megaláztak a méltóságában és a becsületébe gázoltak. Főleg annak tudatában, hogy hallotta Zina is milyen jóízűen nevet.

- Nyugodj meg Argo. Ti egyesekhez képest még jól viseltétek. Láttunk pár képet mire megtaláltuk a tiéteket. Hát inkább ne akard tudni! - kezdett Lia úrrá lenni a jókedvén, és miután Lucientől visszakapta, elrakta a táskájába. - Tudom, aljas volt erre titeket felültetni, de nem lehetett kihagyni a lehetőséget. Annyira szerettük volna tudni hogyan reagáltok.

A vérfarkas lány csak bólogatni tudott helyeslően, megszólalni egyelőre nem. De a boszorkány szavaitól Argonak még nem lett jobb kedve.

- Biztos lehetsz benne, hogy ezután nem fogsz rábeszélni semmire se - jelentette ki morcosan.

- Ahogy gondolod, de ha vigasztal a dolog elmondom, hogy én fele ekkorán se ültem és úgy szedtek ki belőle, annyira görcsösen kapaszkodtam.

Lia a vallomást bocsánatkérésnek szánta és látta, hogy mind a két férfi döbbenten néz néhány pillanatig. Aztán Lucien arca szokásossá vált, nem tűnt sem sértetnek, sem haragosnak, amiért a boszorkánya felültette egy ilyenre. Argo viszont még mindig morcosnak tűnt kicsit.

- Őszintén szólva nekem nem sok kellett annakidején, hogy átváltozzak és morogva kiszabaduljak valahogyan - vallotta be Zina. - Utólag azért jó érzés volt az ereimben tomboló adrenalin.

- Én a javatokra írom, hogy nem változtatok át - Sha'tac hangját épphogy csak ők hallották. Furcsán is néztek volna az emberek, ha beszélő macskát látnak, ami nem is filmes trükk.

- Wintmoor ez dicséret akart lenni a... tőle? - kérdezte Argo.

- Talán - bár Lucien nem volt benne biztos, hogy egyáltalán az árnyékmacska képes-e bárkit megdicsérni.

- A többi nem ilyen durva, és tényleg szórakoztató - mosolygott Lia. - És azokra már mi is felülünk. Szóval Argo biztos nem akarsz semmi mást kipróbálni.

- Azt mondod felültök? - kérdezte gyanakodva.

- Azt - mosolygott Lia.

- Talán - nem akarta ilyen könnyen megadni magát.

- Remek. Akkor menjünk. Lánchintázni akarok!

- Lánchinta! Az jó! Imádom! - csatlakozott mellé Zina és már indultak is. - Bepörgetjük magunkat?

- Még szép!

- Csak én lettem óvatos, vagy valóban nem hangzik túl jól, hogy lánchinta és bepörgetni? - és kénytelen volt szorosan a vámpír mellett maradni, hisz Zina szinte teljesen megfeledkezett arról, hogy neki kellene kísérgetnie.

- Meglátjuk milyen lesz - aztán egy kis szünet után hozzátette. - Én legalábbis.

- Majd leírod milyen.

- Hoztál papírt és tollat? - kérdezett féloldalas mosollyal, de nem értékelték a humorát.

- Nagyon vicces, de majd ha beléd mélyesztem a karmaim, nem fogod annak találni.

Kissé bajosan, de utolérték a lányokat, akik már izgatottan álltak a sorban és integettek nekik, hogy siessenek le ne maradjanak.

- Szóval?

- Nem tűnik vészesnek. Sok hintát látok kör alakban, hosszú láncon lógnak. Kíváncsi leszek, hogy fog ennyi ember egyszerre hintázni, úgy hogy nem mennek egymásnak.

- A leírás alapján rosszabb nem lehet, mint a hullámvasút. Szóval megér egy próbát, ha már itt vagyunk.

- Jó, hogy ideértetek! Mindjárt indítják. Nagyon jó móka lesz!

- Bizonyára - Argo egyáltalán nem tudott lelkesedni.

Zina segített neki beülni egybe. Meghagyta, hogyha akarja pörgesse be magát, mert úgy mókásabb és mivel még várni kellett úgy döntött miért ne. Hallotta, hogy a lány az előtte lévőben foglal helyet, aztán a boszorkány, majd a vámpír jött a sorban.

Vajon élvezni fogják a fiúk a lánchintát?