A táborban már készülődtek az ebédhez, sült a hús, főtt a pörkölt, parázson izzított kövön készült a lepény. Luc előre örült a készülő ételeknek, amiket ismert és szeretett. Vele ellentétben Lia fintorgott, biztosra vette, hogy a hús mócsingos, a pörkölt túl zsíros, a lepénynek meg kő vagy korom íze lesz.

- Jó sokáig elvoltak - szólalt meg hirtelen mellettük a táborvezető, és a vámpírnak nem tetszett, hogy képes volt észrevétlen megközelíteni őt.

- Ha vásárlásról van szó rosszabb, mint egy nő - jegyezte meg a boszorkány hamiskásan. Valami morgásfélére számított, de nem így történt.

- Ha testmozgásról van szó, lassabb, mint egy kivénhedt, sánta ló - vágott vissza a Lucien.

Lia rámeredt és Wintmoor úgy gondolta megengedhet magának egy önelégült mosolyt. Ne higgye azt a kislány, hogy csak úgy szó nélkül hagy egy ilyet. Be kellett vallania, intelligensnek és szellemesnek találta. Az ő korában, még ritkaság számba ment, ha egy nő adott a műveltségre. A táborvezető felnevetett és a hasát fogva hagyta őket ott. Luc a lak felé indult és a válla felett szólt hátra.

- Lefürdök - muszáj volt kipróbálnia ezt a zuhanyzós dolgot, nem mintha szüksége lett volna rá, de ha már így belejöttek az évődésbe, akkor miért ne említhetné ezt meg.

A hatás nem is maradt el, a nő fülig pirult. Egy újabb találatot írhatott a saját számlájára, és gyanította, nem kell sokat várnia a visszavágásra. Ledobta a szobában a ruháit, majd belépett a zuhanykabinba. Nem tudta, hogyan működik, de úgy volt vele, majd rájön.

Először a kék jelzéssel ellátott valamit kezdte el tekerni. Hideg víz zúdult a nyakába, gyors mozdulattal el is zárta. Bölcsen arrébb lépett, majd a pirossal próbálkozott, és ahogy a kezét a víz alá rakta érezte, abból meg forró jön. Nem tellett sok időbe rájönni, hogyan állítsa be a megfelelő hőfokot, ami alá nyugodtan beállhatott.

Nemes létére mindig is szépen kidolgozott izmos felsőtesttel rendelkezett. Karját még egy kikötői rakodómunkás is megirigyelhette volna. Mellkasa széles volt és csupasz, a víz akadálytalanul folyhatott le végig kockás hasán, keskeny csípőjén, az ágyékához. Majd le a lábain egészen a lefolyóig.

Élvezte a vizet. Nem is emlékezett rá, mikor volt utoljára része meleg fürdőben. Vagy húsz percet állt alatta és még az sem érdekelte, ha aztán másoknak nem jut belőle. Mások szükségletei amúgy sem érdekelték soha, csak a sajátjai. Elzárta a vizet, a falra szerelt tartón volt egy törölköző. Megdörgölte a haját, majd a dereka köré csavarta.

Lia ellézengett, megnézte hogyan készítik az ebédet, aztán a programot böngészte át még egyszer. Jó negyed óra telt el így. Remélte, már végzett a férfi, neki sem kellett több idő egy gyors zuhanyhoz. Nem tellett két percbe odaérni és belépett.

A földön szanaszét a levetett ruhák, de mi mást is várhatott egy férfitól? De hol lehetett? Ekkor nyílt a fürdő ajtaja és lépett ki rajta Luc. A boszorkány egyszerűen képtelen volt róla levenni a szemét. Egy hosszú heg húzódott az oldalán, de ettől eltekintve tökéletes felsőtesttel rendelkezett, ami sok nő listáján szerepelt, ha a tökéletes férfi tulajdonságairól kérdezték.

Wintmoor soha nem akarta, hogy bárki is lássa azt a heget, de most már nem tehetett ellene semmit. Szinte várta a lány kérdéseit, hogyan, mikor szerezte? Ő viszont nem akart beszélni róla senkinek. De nem ez történt.

A következő pillanatban Lia égő arccal fordult ki az ajtón, amit nem értett. Lucien pusztán egy-két pillanatig gondolkodott azon, mi hozhatta a másikat zavarba, aztán már rá is jött. Míg visszavette a ruháit azon morfondírozott, mondjon e lánynak bármit, de végül úgy döntött, nem.

Lia a lépcsőn üldögélt, letelepedett mellé. Nem szólt hozzá, nézte a táborban céltalanul lődörgő városi embereket és a tüzeknél kíváncsiskodó ártatlan gyerekeket. Semmit nem tudtak még az életről és a vele járó gondokról, problémákról. A vámpírokról, meg a boszorkányokról pedig talán csak annyit, ami benne volt a mesékben. Néha vágyott rá, bárcsak ő se tudna többet, de ezen már hiába kesergett volna.

- Hány éves is vagy? - kérdezte aztán meg.

- Huszonöt, miért? - nézett rá a lány meglepetten, egyáltalán nem erre számított a férfitól.

- Vénlány - mondta a férfi majd felállt mielőtt Lia reagálhatott volna. - Gyere, szerezzünk ételt, mielőtt ez a sáskahad le nem csap rá.

Megindult az asztalok felé, nem nézett hátra. Sejtette, hogy a boszorkány úgyis követni fogja, ha más nem kíváncsiságból, vagy csak azért mert megsértődött az előbbi megjegyzésén, és meg akarja majd torolni. Elvett két tányért, majd hátra szólt a válla felett.

- Foglalj helyet az asztalnál, addig szerzek ételt - bár maga sem tudta, miért is ajánlotta fel mindezt. Az biztos, nem bocsánatkérésképpen.

~ Mit képzel? Nem parancsolgathat nekem kedve szerint. Épp ellenkezőleg, nekem, mint boszorkánynak kéne irányítanom a Védelmezőmet - morgott magában Lia, de azért leült és várt.

Nem kellett sokat, hamarosan egy tányér koppant halkan előtte. Egy szépen átsült lepény és színhús volt rajta, számára hatalmas adag. Luc is lehuppant mellé, az ő tányérján, ha ez lehetséges még több étel tornyosult.

- Ennyit nem tudok megenni - jegyezte meg.

- Nem baj, majd megeszem a maradékot - azzal a vámpír már a szájába is emelte az első falatot.

Soha nem volt híve a pazarlásnak. Igaz, azt sem fordult meg soha a fejében, hogy elhagyja a száját egy ilyen mondat. A boszorkány ámuló tekintette is arról tanúskodott, ezt ő sem feltételezte róla.

S tán anno vágyott a magányra, ezért sem érdekelték a nők vagy bárki más, de az elmúlt néhány órában rájött, élvezi a lány társaságát. Négyszáz évet töltött el egyedül, és igen, elég volt. Talán egy kicsit kedvesebbre veheti a modorát, akkor talán megússza a boszorkány gúnyolódását is, már ha meg akarja úszni egyáltalán.

Mire Lia nekikezdett a tálján lévő ételnek a férfi addigra már a fele adagját elpusztította. Neki pedig igaza lett, a felével is bőven jóllakott, Luc pedig nem hazudott, már várta, hogy befejezze az evést és lecsaphasson a maradékra. Kicserélték a két tányért és Lia ámulva nézte hogyan tünteti el a maradékot. Nem tudta megállni, meg kellett kérdeznie.

- Hogyan tudsz megenni ennyi kaját? - nézett rá elkerekedett szemekkel.

- Hogyan tudsz jóllakni pusztán ennyikétől? - kérdezett vissza és törölte meg a száját.

- Tény, magasabb, és nagyobb darab vagy, mint én, de. Eszméletlen mennyit eltüntettél! - csóválta meg a fejét álmélkodva.

~ Igaz, eddig én úgy tudtam, hogy a vámpírok nem esznek ételt, lévén élőhalottak, csak vért isznak. Talán utána kéne majd járnom, mennyire normális dolog ez - de ezt már nem merte hangosan kimondani.

- Jól esik, rég volt alkalmam ilyen finomat enni - húzta aztán ki magát elégedetten.

- Örülök, hogy ízlett! - egy-egy kéz nehezedett a vállukra, miközben a jól ismert nyájas hang szólalt meg.

Lucnak minden önuralmát bevetette, hogy ne rázza le magáról egy mozdulattal, a teste így is megfeszült. Valószínű ellenszenvét a másik is észrevehette, mert elvette róla a kezét. De a legbosszantóbbnak azt találta, megint képes volt észrevétlen megközelíteni őt és ez bosszantotta.

- Maradjanak még, ma lesz süti is, meg sör is - mondta kedvesen, majd tovább állt.

- Lemondok a sörömről, ha nekem adod a sütid - ajánlotta Lia és úgy nézett rá, ahogy csak egy nő tud, amikor nagyon akar valamit.

Lucien szemezett vele egy pár pillanatig, majd engedett és végül bólintott. A lány tekintetében felvillanó öröm megérte ezt a kis áldozatot. El is csodálkozott magán, azon pedig még inkább, milyen érzéseket váltott ki belőle a lány reakciója.

Ez a gesztus nem jellemezte őt soha. Vagy mégis, csak nem találkozott olyannal, aki kihozta volna belőle ezeket az érzéseket, amikről úgy gondolta, hogy nem is ismeri?

~ Eh, talán nem kéne ennyire engedékenynek lennem, még hozzászokik - jegyezte meg magának, bár élvezte a nő társaságát, azt azért még magának sem vallotta be, kezdi kedvelni is valahol.

Megérkezett a sör és a süti. Furcsán nézett a zöld dobozra, amit letettek elé. Lia viszont nem hagyta, hogy zavarban maradjon, kinyitotta mindkettőt, majd jóízűen nekiesett a sütinek, annak ellenére, hogy az előbb azt állította, jóllakott. Jó volt nézni, ahogy falatozik. A vámpírt már-már mosolygásra késztette, de inkább a kibontott dobozokra koncentrált.

Kis nyílás volt a tetején és a jól ismert sör szaga illant ki rajta. A doboz felé nyúlt óvatosan, és milyen jól tette. Vékony fémlemez könnyen összeroppant volna a tenyere alatt, és akkor kár a drága nedűért.

A sör íze nem változott, de az állaga viszont kevésbé bizonyult sűrűnek, mint amihez szokott. Ami a dobozban volt, arra emlékeztette, amit a legalja kocsmákban szolgáltak fel: keserű és híg. Bezzeg az ír sör, az volt az igazi: fekete, sűrű, és ütős. Nem osztotta meg a gondolatait a boszorkánnyal, inkább szótlanul tüntette el mindkettő tartalmát. Különösebb hatást nem fejtett ki nála, talán ha valami töményebbet inna azt megérezné.

- Mit szólnál, ha aludnánk egy kört délután? - vetette fel Lia, miután végzett mind a két süteménnyel.

- Benne vagyok - bólintott rá.

Régebben megvetette az ilyen ebéd utáni lustálkodást, de vámpírként hozzászokott, a nappali alváshoz, és éjszakai élethez, így nem volt ellenére az ötlet. Kisegítette a lányt a pad mögül, és elindultak a lak felé. Még oda sem értek Luc már közölte, ő alszik az ágy bal oldalán. Látta a lány döbbent pillantását, amiből tudta, nem arra gondolt, hogy ők ketten, egy ágyban. De csak nem várja el tőle, hogy a földön aludjon?

- Nyugalom, nem fogok rád mászni. Nem érdekelnek a nők - a boszorkány szemöldökei a magasba szöktek. Kíváncsian és meglepetten.

~ Na, ez nem lett túl jól megfogalmazva - állapította meg magában, mindegy, nem fog nekiállni magyarázkodni, sőt így talán Lia nyugodtabban fog mellé feküdni az ágyban.

A lakba beérve letette magát az ágy bal oldalára és elnyúlt a takaró felett, anélkül hogy levette volna a cipőjét. Mikor meglátta Lia testtartását, ahogyan ott állt csípőre tett kézzel és azzal a bizonyos pillantással a szemében, amire csak a nők képesek, tudta, ezt nem kellett volna.

Utoljára a dadája nézett így rá, mikor a tiszta ruhájában felmászott azon a rácsozaton ahová a rózsákat futtatták, csak azért, hogy a legszebbet szakítsa le az anyjának. Még az sem érdekelte, hogy közben a tövisek agyonszurkálják és tönkreteszik az új öltözetét.

Öt éves volt akkor, nagyon szerette az anyját, de csak ritkán láthatta, mert szinte mindig betegeskedett. A pillantás alatt újra annyinak érezte magát és nem habozott a cipőt levenni, mikor a lány karba fonta a kezét és nekiállt a lábával dobolni. Tudta egy hosszú tirádától kímélheti így meg magát. Igaza is lett, amint lekerült a cipő a lábáról, Lia elégedetten bólintott.

Kényelembe helyezte magát, kezét a feje alá rakta, lábait keresztbe. Az ujjatlan póló megfeszült a vállán és a mellkasán. Bármilyen korú nő szíve gyorsabban kezdett volna verni, ha rápillant, így Lia is inkább levette róla a tekintetét.

Ledobta a kabátját az ágy végébe, megszabadult a bakancsától, majd az ágy jobb oldalán helyezkedett el. Szinte a legszélére feküdt, hogy a lehető legnagyobb távolságot tudja maguk között.

A férfinak háttal az oldalára fordult, de nem volt jó, mert az ágy így is Wintmoor felé lejtett és állandó jelleggel a hátára akart gördülni emiatt. Amikor feladta a harcot, hogy az oldalán aludjon a hátára fordult, de ez sem bizonyult kényelmesnek, mert nem feküdt vízszintesen és ettől tengeri betegnek érezte magát. Hasra fordult, majd megint oldalra. Aztán egy kéz került a látóterébe, ahogy a vámpír megtámaszkodott az ágy szélén és fölé hajolt. Zavarát azzal leplezte, hogy morcosan nézett a férfira.

- Mi van? - és igyekezett kerülni a szemkontaktust.

- Fejezd be a forgolódást és döntsd el végre hogyan akarsz aludni! - nézett rá határozottan. Könnyedén el tudott volna aludni, ha a lány nem mocorog, meg neszel folyamatosan.

- Az oldalamon aludnék, de puha a matrac és túlságosan besüpped a súlyod alatt, ezért mindegy hogyan fekszem, sehogy sem jó - tört ki belőle a panasz.

A következő pillanatban a férfi karja a hasánál az oldala alá csúszott és behúzta az ágy közepére. Lia először meglepettségében, majd zavarában nem tudott tiltakozni. Luc ugyanis mögé feküdt. Érezte a hátán az izmos mellkast, hasat, a fenekénél a férfi ágyékát. Combja a combjához simult. A vámpír lerakta a kezét a feje alá, majd megszólalt.

- Remélem menni fog az alvás így, hogy megtámaszkodhatsz rajtam - a hangja álmosan csengett és magának is azzal magyarázta a tettét, csak azért csinálja, hogy végre tudjon aludni.

- Persze - jött a válasz, de Luc tudta, hazudik.

Nagyon is érezte, hogy a normálishoz képest sokkal gyorsabban ver a szíve, és a teste is megfeszült. Valahol a vámpír megmozdult benne, harapni akart és a vérét venni, de emlékeztette magát, hogyan járt legutóbb, és arra is, nemrég evett.

- Remek - motyogta, majd már el is aludt, karja átölelte a lányt.

~ Édes Istenem, de sokszor álmodoztam erről, bár soha nem gondoltam volna, hogy pont egy mogorva, magányos vámpír váltja valóra, aki ráadásul azt állítja magáról, hogy nem érdeklik a nők.

Zavarban volt és nem mert megmozdulni, így is épp eléggé jól érezte a férfi minden porcikáját. Félt, ha megmozdul, lehet valami reakciót vált ki a másikból, ami abszurdnak tűnt lévén élőhalottról van szó. Bár ahhoz képest Lucien teste túl melegnek tűnt, amit nem értett.

S bár álmodozott róla, hirtelen úgy érezte, hogy még nincs felkészülve egy ilyen élményre. De hiába minden zavara és feszültsége, meg a furcsa gondolatai, a fáradtság végül győzedelmeskedett és őt is elnyomta az álom.

Luc ébredt először. Már sötét volt kint, belső órája azt mondta olyan tizenegy óra lehet. Máskor függetlenül attól mikor tért nyugovóra, ébredt, amikor a Nap lement. Nem tudott magyarázatot találni arra, most miért nem történt meg. Valami nem volt rendjén, bár a furcsa érzésre nem talált magyarázatot. Karja alatt megmozdult a lány.

Lia szemei úgy nyíltak ki, mintha nem is aludt volna, pusztán csak figyelt lehunyt pillái mögött és most meghallotta, a várt hangot. Wintmoor keze még mindig átölelte, teste a testéhez simult, de nem tűnt olyan nyugodtnak és ellazultnak, mint mikor lefeküdtek.

Feszült volt és mintha figyelt volna valamire. A lány ösztönei is működésbe léptek, boszorkány énje furcsa erőkisugárzást észlelt. Talán ez is ébresztette fel az előbb. Már épp kinyitotta volna a száját, de aztán meggondolta magát. Behunyta a szemét és koncentrált, megkereste a férfi elméjét.

~ Válj Árnnyá és nézz körbe kint légyszi. Negatív energiákat érzékelek - sugallta gondolati úton, remélte, a férfi hallotta a gondolatát. Elvileg a Védelmező és a boszorkánya között működik a telepatikus kapcsolat, az egyezség megkötése után. Gyakorlatban még nem volt alkalma kipróbálni.

~ Megyek - jött szinte azonnal a válasz, láthatóan Lucien könnyen túltette magát ezen az élményen, és nem mutatta jelét meglepettségnek.

A következő pillanatban eltűnt mellőle. Lia érezte, ahogyan átsuhan rajta, a hideg rázta ki, pedig tudta, a férfi nem bántaná. Délutáni viselkedése megmutatta, képes ő kedves is lenni, csak épp az esetek többségében nagyon jól titkolja.

Ő maga egyelőre nem mozdult. Gondolatban összeszedte a rendelkezésére álló támadó és védő varázslatokat. Az űző igékből még csak egy-kettőt ismert, azok is gyengébb kísértetekhez voltak csak jók.

Aztán a következő pillanatban úgy érezte, valami nála nagyobb erő leszorítja a testét, levegőt épphogy csak kapott, de beszélni nem tudott. A gondolatátvitel sem működött, sőt két épkézláb mondatot nem tudott volna összehozni annyira zavartnak érezte magát. Egyetlen egy értelmes gondolat villant fel az agyában.

~ Lucien! - majd elsötétedett előtte a világ.