− Tényleg elintéztetek a boszorkánnyal egy banshee-t meg a hordáját London mellett? − érte meglepetésként Argot a vörhenyes árnyalatú vérfarkas kérdése, mert nem erre számított.

− Hogy jön ez most ide Rhys? − nézett rá Mord mogorván.

− Kíváncsi vagyok, ennyi. Szóval Argo?

− Igen, tényleg. A vége felé megjelent egy nekromanta is a csontvázaival.

− Na persze! És ti hárman... − kezdte Serg, de az ezüstbundás közbevágott.

− Négyen!

− Mindegy. Szóval azt akarod bemesélni, hogy győztetek ennyi ellen egy olyan boszorkánnyal, aki alig élt még, ráadásul ha igazak a pletykák, akkor nem is erős? Komolyan azt akarod ezt elhiggyük?

− Nos, mivel a nyakunkon van egy háború, talán nem lesz belőle baj, ha elárulom az a boszorkány félig angyal, és az ereje nemhogy elhanyagolható, hanem nagyon is lenyűgöző − tájékoztatta őket és bejelentését csend fogadta. − És, ha már itt tartunk, nem maradhatunk semlegesek ebben a harcban, hanem a boszorkányok oldalára kell állnunk.

Mord felhorkant, de olyan szinten, hogy minden szempár rászegeződött. Argo készült erre, sejtette a legnagyobb kételkedő a saját apja lesz.

− Honnan veszed, hogy háború lesz? A boszorkányok mondták talán, akikkel az utóbbi időben nagyon összebarátkoztál? − és érezhetően rossz véleménnyel volt a dologról, és mindezt igyekezett úgy feltüntetni rossznak lássák a többiek is.

− Talán még nem tűnt fel, de a vámpírok visszavonultak, és nem csak a falkák környékéről, hanem a városokból is, ezt a Vadászok is megerősítették − kezdett bele Argo az indoklásba.

− Már a Vadászokkal is jóban vagy? És mi van akkor, ha az a néhány vámpír, aki bemerészkedett a városokba eltűnt? Az talán meg se fordult a fejedben az eltűnésük a mi érdemünk? Mert szépen lassan, de sikerült annyira kiirtanunk és legyengíteni őket ne tudják a létszámukat növelni?

Most Argon volt a sor, hogy felhorkanjon. Annyira abszurdnak tűnt, hogy a saját apja ennyire vak, és makacs. És egyre biztosabb volt benne vele mindenképp meg kell küzdeni. Csak remélte Diar előbb bukkan fel, és nem utána kell csak vele harcolnia, mert akkor biztos nem fog győzni.

− Talán változtatni kellene végre a hozzáálláson és nem riválist, sőt ellenfelet látni bennük, hanem szövetségest, akik ugyan az ellen harcolnak, mint mi. De! Hogy válaszoljak a kérdésedre, nem, nem vagyok jóban eggyel sem, de nem is utálom őket, mint a legtöbb vérfarkas. És nem néhány vámpírról van szó, hanem több százról, akik könnyen bújnak meg egy több milliós népességgel rendelkező városban, ahol fel sem tűnik, ha néha egy-egy embert kinyírnak.

− Akkora város nem létezhet! − ellenkezett Serg, támogatva Mordot a véleményével.

− Pedig nagyon is létezik! Az emberek sokkal többen vannak, mint a vérfarkasok azt gondolják, olyan eszközökkel, amikkel könnyen irthatnának ki minket, ha tudnának a létezésünkről, de szerencsére csupán mitikus lények vagyunk számukra. Szerencsénkre.

− Ez így van! − helyeselt mellette Rhys. - A falkánkhoz közel van egy akkora alapterületű város, ami beillene egy kisebb erdőnek is. Magasra épített házakkal, ahol tucatszámra laknak az emberek. Argonak igaza van, lassan túlnőnek rajtunk, de túl feltűnő lenne, ha megpróbálnánk bemenni, és informálódni.

− Nem lehetetlen, ha van egy kis segítség. Jó pár magányosnak sikerült beilleszkedni, és azok a korcsok is nagy segítségek ebben, akikkel találkoztam.

− Ezt úgy mondtad, mintha beköltöztetted volna a falkád egy városba − erre Argo csak elmosolyodott, és bár nem látta, de érezte az apja szagán a döbbenetet.

− Ez azért felelőtlenség volt részedről! − torkolta le Han. − Mit csináltál volna, ha lebuktok az emberek előtt? Mindannyiunkat veszélybe sodortál!

− A legnagyobb körültekintéssel tettem, és bármilyen hihetetlen, de gyorsan sikerült alkalmazkodnunk! − védte meg magát Argo.

− Eltértünk a tárgytól! − szólalt meg Shion mielőtt tovább fajulhatott volna a vita. − Az emberekkel való viszonyulásunkon változtatnunk kell-e vagy sem, azt ráérünk megbeszélni később. Fontosabb kérdés hova tűntek a vámpírok. A viharok előtt van mindig csend, így Argo feltételezése, hogy talán háborúra készül a másik oldal helytálló lehet. A kérdés, ha valóban harc lesz, akkor mit teszünk?

− A boszorkányok dolga nem tartozik ránk! − vágta oda Mord. − Ha megtámadnak minket, akkor megvédjük magunkat! Ennyi.

− Szóval azt mondod várjuk meg, míg legyőzik a boszorkányokat és utána pedig minket egyesével, falkánként? − fordult felé Argo.

Érzékeny füle elárulta egy-ketten halkan hümmögnek ezt hallva. Talán mégis meg tudja őket győzni, és nem kell harcolna egyikükkel sem, hisz csak beadja a derekát az apja, ha mindenki más egyetért vele.

− Túlbecsülöd az Árnyék sík teremtményeinek haderejét! − morogta Mord.

− De le sem becsülhetjük őket! − szólt rá Rhys, aki Shion után a másodikként helyezkedett el a kor alapján lévő ranglétrán.

− A boszorkányok mindig is nagyra voltak az erejükkel, ha annyira a segítségünk kellene, már kérték volna.

− Még kérhetik − vágott egy fintort Han.

− Ha meg is teszik csak azért, hogy első sorban küldjenek minket harcba, a Védelmezőik helyett! Hadd mi hulljunk míg ők a hátsó sorokban biztonságban vannak. − Argo most szeretett volna látni, mert akkor most tudná kik bólintottak rá a tényre. − Én azt mondom, ha meg is keresnek minket, nemet kell nekik mondani. Ha meg valamelyikőtök mégis segíteni akar, jobban jár, ha csupán oldalról támogatja meg őket, a harc megkezdődése után és csak akkor, ha muszáj. Így sem vagyunk sokan, miért áldoznánk fel magunkat önként, és talán feleslegesen i−

Szónokolt tovább Mord és Argo úgy érezte az apja a maga javára billentette a mérleget Rhys és Han tekintetében. Serg eddig is mellette állt, de nem adhatta fel a dolgot.

− Én meg azt, hogy egységesen kell döntenünk arról segítünk-e nekik vagy sem. Egy faj vagyunk. Mégis hogy nézne ki, ha ketten vagy hárman támogatnánk őket, a többiek meg nem? Milyen véleményük lesz a boszorkányoknak rólunk utána?

− Kit érdekel a boszorkányok véleménye rólunk? − horkant fel Serg.

− Ha győznek a boszorkányok, mondjuk két falka segítségével − kezdett bele Shion és egyértelművé tette ő támogatja az ezüstbundást. − És utána a vérfarkasok faja veszélybe kerülne, akkor mégis ti hogyan állnátok oda segítséget kérni? Ti se adtátok meg nekik, nem is várhatjátok ugyan ezt cserébe. Argonak abban igaza van, hogy egységes döntést kell hoznunk, mert mindannyiunk jövőjére kihat ez a harc, és nem csupán falkánként vonatkozik ránk.

− Te támogatod őt − jegyezte meg morogva Mord.

− Igen − ismerte el nyíltan Shion. − Bár nem én vagyok az apja.

Ez nyílt csapás és sértés is volt Mord számára, amiért más álláspontot képvisel, mint a saját fia. Az Ezüst klán vezére figyelmeztetően morgott is a megjegyzés miatt, de az öreg fekete bundás vérfarkas nem vette fel és továbbra is nyugodt maradt.

− Mivel egy szigeten vagyunk az emberekkel, így jóval több velük kapcsolatos dolgot látok, mint ti − kezdett bele Rhys. − Ez miatt is hajlok arra, hogy támogassam Argot. És nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem egységben az erő. Ha a boszorkányok mellé állunk, akkor ha nagyobb haderőt képviselünk a lehető legkisebb veszteséggel ússzuk meg a háborút. Ha pedig még velünk sem nyernek a boszorkányok, akkor így is, úgy is halálra vagyunk ítélve.

− Ugyan! − kakaskodott Serg. − Saját terepen még mindig mi vagyunk előnyben a vámpírokkal szemben is, az emberekről meg szót se ejtsünk.

− Ebben nem lennék a helyedben annyira biztos − morogta oda neki Argo. − Eldar bátyja, Vald is az ő háborújuk miatt halt meg.

− Mert óvatlan volt! − vágott vissza ingerülten Serg, mert tudta mire játszik Argo. A maga oldalára akarja állítani az alvezérét és ha ellentétes álláspontot foglalnak el, akkor megoszthatja vele a falkát, amit nem akart.

− Talán ott voltál? − tudakolta Argo, de nem kapott választ.

− Ha nem tudunk egységesen megegyezni, márpedig eddig minden jel arra mutat, akkor hogyan akarod a célod elérni? − tette fel a kérdést Han.

− Élek az ősi joggal, amit rendkívüli helyzetben alkalmazni lehet, és kihívlak titeket, hogy a vezérek vezére legyek!

− Ezek elég nagy szavak egy ilyen fiatal hímtől, mint te, aki ráadásul épphogy elismert vezér lett − folytatta nyugodtan, ami elárulta Argonak számolt ezzel a lehetőséggel, az apja és Serg viszont nem, mert döbbenet szagát hozta felé a szél.

− Elszánt vagyok, mert a jövőnk a tét − válaszolt az ezüstbundás.

− Csakhogy ez nem rendkívüli helyzet, hogy érvényesíts egy ilyen ősi jogot! − mordult fel az apja.

− Én viszont annak nevezném − és az Ezüst klán vezére újra ellenségesen szemezni kezdett Shionnal.

− Én is! − értett egyet Rhys.

− Valóban nem mindennapi, hogy a vámpírok hetekre eltűnnek. Kivéve talán télen, olyankor nekik sincs kedvük harcolni, hiába hosszabbak az éjszakák. Inkább a városok közelében maradnak, mert az élelemszerzés nekik is nehezebbé válik − ezzel Han is mellé állt abban, hogy érvényesítheti a jogot. − De talán első körben szavazzunk arról támogatjuk-e a boszorkányokat egy esetleges harcban, vagy sem. Shion te vagy a rangidős.

− Már elismertem, de újra megteszem hivatalosan. Az Éj klán a Vadász klán mellé áll.

Han bólintott tudomásul vette, és mivel ő kezdeményezte a szavazást neki kellett utoljára válaszolni. Argo pontosan tudta ez miatt javasolta ő. Azt viszont nem milyen döntést fog vajon az Északi klán vezére hozni. Mert neki viszont nem volt mindegy hány ellenféllel kell megküzdenie.

− Rhys?

− A Vörös klán a Vadász klán mellé áll − ezzel ez is hivatalos lett.

− Mord?

− Az Ezüst klán nem áll a Vadász klán mellé − Argo meg sem lepődött az apja válaszán, mégis fájt hallani.

− Serg?

− A Hó klán nem áll a Vadász klán mellé − és egyértelműen kiérződött a hangján az előbbi miatt revánsot akar venni, és ki tudja talán imponált neki a lehetőség, hogy a vezérek vezére legyen.

Argo kíváncsi lett volna rá vajon Serg tudja-e, ha az apja legyőzi őt, akkor neki már nem lesz kivel összecsapnia, mert egy véleményen osztoztak, így Morddal nincs oka harcolnia és ő lesz a vezérek vezére és hozza meg a döntést.

Az ezüst bundás viszont azt is tudta, a nagyapja felvilágosította, ha ő győz, és közben beköszönt a hajnal, akkor joga van ahhoz, hogy áttegye a következőre éjszakára a következő harcot. És nem ellenkezhet a másik fél, mert nappal nagyobb eséllyel láthatják meg őket az emberek.

− Han? − nézett Shion kérdőn az utolsó vezérre.

− Az Északi klán a Vadász klán mellé áll − ezzel eldőlt, hogy csupán két kihívóval kell számolnia.

− Mindenki szavazott, az eredmény...

− Én ilyet nem mondanék! − vágott Shion szavába egy hang, amit Argo már ismert.

Rajta kívül mindenki döbbenten fordult az érkező felé, aki egy árnyfarkassal a nyomában lépett át egy maga nyitotta kapun. Ráadásul teljes nyugalommal, mintha nem kellene semmitől se tartania.

− Diar! − morogta az ezüstbundás és azzal, hogy tudta a nevét újabb meglepetést okozott a többieknek. − Már vártam a felbukkanásod!

− Ki nem hagynám a lehetőséget, hogy én legyek a vezérek vezére. És különben is, elszámolni valóm van veled a múltkori miatt.

− Ti már találkoztatok? − bukott ki döbbenten a kérdés Hanból, és nem csak ő, de a többi vezér is harcra kész pózt vett fel.

− Igen. Megpróbált tőrbe csalni, hogy megöljön és megakadályozzon a tervemben, de nem jött össze.

− Csak mert segítségül hívtál egy boszorkány aljas mód! − árulta be, de Argo csak elmosolyodott.

− A Védelmezője a falkám tagja, miért hagytam volna ki egy ilyen lehetőséget? Te pedig csak ne beszélj nekem aljasságról, hisz megvezettél egy kölyköt!

− És? − kérdezte ártatlanul Diar. − Árnyfarkas vagyok.

− Éppen ezért semmi keresnivalód itt! − morogta oda Shion.

− Vezér vagyok! − mordult vissza a hatalmas hím. − Jogom van itt lenni!

− Áruló vagy! − emlékeztette vicsorogva Rhys.

− Nem rémlik, hogy ez akadály lenne a gyűlésen való részvételen − válaszolt negédesen. − A kedves ősök erre nem gondoltak. Nem feltételezték, hogy valaha szembe fordulna bármelyik falka a többivel.

Sajnos ezzel egyik vezér sem tudott vitába szállni, amit Diar nagyon jól tudott. Legalább olyan alaposan felkészült erre a találkozásra, mint Argo, aki nagyon is magán érezte az árnyfarkas pillantását.

− Az Árny klán nem áll a Vadász klán mellé − szinte köpte a szót. − Ez azt jelenti négy a három ellen. Nos Argo, akkor élsz az ősi joggal?

Az ezüst bundásnak dühöngeni lett volna kedve, mert jobb szerette volna, ha Diar maga akar élni a joggal, mert akkor nem ő lett volna az egyetlen, aki kihívja. Bizonyára a mellette álló vezérek is mind megtették volna. Bár abban reménykedhetett, hogy az árnyfarkas vezér felbukkanása meggondolásra készteti az apját és Serget, és nem akarnak élni a kihívás jogával.

− Igen, élek a joggal, hogy a vezérek vezére legyek! − más választ nem is adhatott ezek után.

− Hármatok közül ki él a kihívás jogával? − vette át a szót Shion és közben Mordról le sem vette a szemét.

− Én mindenképp! − válaszolt elsőként Diar és látszott rajta már nagyon várja az összecsapást az ezüstbundással.

− Én nem élek vele! − fújt visszavonulót Serg, és ezzel mondhatni átállt Argo oldalára, így már csak Mord maradt adós egy válasszal.

− A harc végeredményétől teszem függővé.

Argo nem akarta elhinni, hogy az apját még Diar megjelenése sem térítette jobb belátásra. Pedig a felbukkanásából rájöhetett volna igenis nagy dologra készülnek az Árnyékurak. Vagy talán az apja akaratlanul is az egyik befolyása alá került, és azért nem képes észrevenni a nyilvánvalót? Nagyon remélte nem a válasz.

− Készüljetek fel a harcra! − mondta ki Shion, majd felvette Argoval telepatikusan a kapcsolatot. ~ Az égiek legyenek veled, és győzd le Diart.

~ Azon leszek, meglátjuk a felkészülésem mire lesz elég − aztán Zina felé fordult és most először érzett felőle bizonytalanságot és félelmet.

Ő még nem látta Diart, és Argo tudta valószínű a termete okozta az érzést. Az árnyfarkas vezér volt olyan magas, mint Khan, de jóval testesebb alkat. A bundája nagyrészt sötétszürke, már-már fekete színű, ami viszont nem hasonlított ahhoz, ami az Éj klán tagjait jellemezte. A fényes fekete helyett, inkább matt árnyalatot ütött meg. A torkán lévő bunda, illetve az alkarját és a lába alsó részét fedő szőrzet valamivel világosabb színűnek hatott. Khan megjegyezte, az apja szerint azért, hogy jobban meglátszódjon rajta az ellenségének vére.

~ Bízz bennem! - üzente telepatikusan.

~ Benned bízom, de benne nem. Légy nagyon óvatos Argo! − kérte.

Az ezüstbundás hím késztetést érzett arra, hogy hozzádörgölje a saját pofáját a nőstényéhez megnyugtatásképpen, de vissza kellett fognia magát. A többi vezér előtt sem vette volna ki jól magát, és nem tudta azt sem Zina hogyan reagálna rá.

− Nem tudom milyen tanáccsal tudnánk ellátni Argo − lépett mellé Han és a másik két őt támogató vezér és az alvezéreik.

− Semmilyennel. A lehető legjobban felkészültem ellene, csupán ebben bízhatok − válaszolt komoran.

− Mégis milyen módon lehetne egy árnyfarkas ellen felkészülni? − horkant fel Rhys.

− Árnyfarkassal? − kérdezett vissza Argo mire érezte felőlük a döbbenetet, egyedül Shion tudott róluk.

− Tessék? − találta meg Han a hangját.

− Több mint száz árnyfarkas, Khan, Diar fia vezetésével otthagyta az Árnyék síkot − adott választ Argo, mert úgyis megtudták volna, és inkább tőle, mint az árnyfarkas vezértől. − Megváltást akarnak és ezért bármit hajlandók megtenni.

− Mond azt, hogy nem ők alkotják többségében a falkád! − nyögte Rhys.

− Nem tudom ezt mondani! − rázta meg a fejét Argo.

− Az égiek legyenek velünk! − fohászkodott Han.

− Velünk vannak. Nem fognak elárulni engem és hátba támadni, erről egy angyal gondoskodott − biztosította őket és érezte némileg megkönnyebbülnek.

− Nem semmi vagy. Már volt alkalmad összecsapni, ha rövid időre is Diarral, találkoztál egy angyallal, mi van még a listádon Argo? − tudakolta Rhys.

− Egy vámpír, aki a Hercegük és aki félig Árnyékúr. Egy félig angyal boszorkány, egy banshee, és egy lich. Asszem talán ők a legfontosabbak − a saját nagyapját nem akarta megemlíteni a sorban, pedig biztos megdöbbennének a tényen, hogy ő él. De Öreg szeretett volna halott maradni számukra és ki ő, hogy ellenkezzen az akaratával?

Shion halkan felnevetett, és Zina is kuncogott, ebből sejtette a másik két vezér döbbenten néz rá. Nem nagyon maradt további beszélgetésre idejük, mert Diar felállt a tisztás közepére jelezve ő készen áll a harcra.

Argo nem váratta tovább, mert nem vette volna ki jól magát. Középre sétált és harci pózba helyezkedett. Úgy döntött kivár és nem fog támadni. Ezt senki nem róhatta volna fel neki, mert nem ő volt a kihívó.