Argo kibelezett egy gyengébb vámpírt, aztán egy másik hátulról megpróbálta a fogait a vállába mélyeszteni, de sem a bundán, sem a kemény izomzaton nem tudta magát átharapni, így az ezüst bundás hím hátranyúlt tarkón kapta és már vágta is maga elé. A nyak egy hangos roppanással tört el, és szinte szakadt le a vérfarkas ereje nyomán.

− Angee! − a vezér mély hangja eljutott a közelben harcoló boszorkányig a csatazaj ellenére is.

Angelica, miután kilőtte a tűzlabdáját, ami mellbe kapott egy elitet, arra fordult, amerre Argo nézett és már tudta miért kiáltottak neki. Egy Árnyékúr közeledett az oldalán egy lich-hel és egy fejedelemmel. Nagyon hatékonyan ritkították a Vadászokat és a vérfarkasokat. Nem gondolkodott már készített elő is egy villám varázslatot a trió szétrobbantására.

Az energia szikrázva robbant ki az ujjából és szétnyílt az utolsó pillanatban mellbe vágva az Árnyékurat és a lichet. Utóbbiba nem sok kárt tett, csupán a maradék, rothadó húst égette meg. De a célját elérte, mert a fejedelem Árnnyá válva már méterekkel arrébb járt, és kereste a támadót.

~ Zoár! − kereste meg telepatikusan Argo a boszorkány Védelmezőjét. ~ Tiéd a fejedelem, enyém a lich.

~ Biztos vagy benne? − és a fekete bundás hím épp zombit taposott a földbe hátulról és tépte le a karjait.

~ Igen, akadt már dolgom vele.

~ Nem csak az az egy varázslatuk van − figyelmeztette Zoár, bár neki még nem nyílt alkalma lich ellen harcolni.

~ Résen leszek elhiheted − Argo egyszerűen csak arrébb taszított egy vámpírt, ami megpróbálta elállni az útját, aztán már rohant is tovább.

~ Igyekszem szétszedni a fejedelmet és utána megyek segíteni − Zoár átugrott egy vérfarkas-árnyfarkas párost, akik a földön birkózva próbáltak a másik fölé kerekedni, aztán már kimeresztett karmokkal vetette magát a fejedelemre.

A tapasztalt vámpír elkerülte a csapást, majd visszatámadt. Acélkarmokat viselt a jobb kézfejére erősítve és ezek centikkel húztak el Zoár orra előtt, majd ráfogott a támadó kézre. Válaszként egy erő repítette hátra, fellökte egy társát majd bukfencet vetve állt meg.

~ A fene, hogy ezek rendelkeznek mágiával is! − morogta, majd elhajolt egy oldalról támadó vámpír csapása elől, aki pillanatokkal később két ezüst nyilat kapott a hátába szívtájékra.

A fejedelem nem várta meg a fekete bundás támadását, hanem ő maga rohamozott. Zoár védekezve várta és hárította a pengés kart, majd megállította a másikat és erőteljesen ráfogott. A fejedelem fejét vette célba nagyra nyitott pofával, de az Árnnyá vált, majd oldalt jelent meg. Nem tudott időben fordulni és a vámpír karmai felszántották a felkarját, mire válaszképp akkorát sózott oda másik kézzel, hogy a fejedelem nyögve repült métereket és csattant egy fának.

A fekete bundás rohamozott, most nála volt az előny és ki akarta használni. A fejedelem ugyan felállt, de csak egy rúgásra futotta, amivel annyit ért el Zoár támadása megtört és két lépést hátrált. Kézitusa alakult ki, ami erőben a vérfarkas javára billent, egészen addig, amíg egy elit hátulról meg nem támadta és fájdalmas sebet ejtett a hátán. A fejedelem elölről akarta megadni a kegyelemdöfést, de ekkor pajzs villant a Védelmező körül, amin elcsúszott.

~ Kösz Angee! − üzente telepatikusan.

Az előtte lévő fejedelemre koncentrált, és már rá is fogott a pengés karjára és bár energiával eltaszították, veszélyes fegyverétől megszabadította a vérszívót, a mögötte lévő elitet pedig magával sodorta, aki azért megsínylette a vérfarkas súlyát amikor alatta ért földet. Zoár azzal a mozdulattal, amivel felállt a veszélyes acélkarmokat az elit vámpír mellkasába vágta, majd újra az első generációs fajtársára koncentrált és igazi egy-egy elleni adok kapok alakult ki közöttük.

Jóval arrébb Argo a lich felé közeledett, aki hamar kiszúrta a közeledő ezüstbundást és már emelte is csontos ujjait és vette célba. Lila fénynyalábok hagyták el az ujjhegyeit, de a hím nem várta meg, már mozdult is és egy fát használt fedezékként. Ez még az a táv volt ahol könnyedén ki tudott térni, így nekiállt körözni az élőholt varázsló körül és lassan araszolni közelebb.

A lich hamar rájött túl sok fedezéke van a vérfarkasnak, és csak feleslegesen pazarolja az energiáját magasabb szintű technikákra. Így visszatért ahhoz a savas átokhoz, amivel Argo egyszer már közelről megismerkedhetett, de most kész tervvel érkezett ellene.

Megállt egy fa takarásában, majd kilépett és futni kezdett a varázsló felé, aki útjára is engedte a támadást. Elrugaszkodott egy nagyobb törzsű fa irányába és a hűlt helyére csapódott be a zöld trutyi. Ugyan a vérfarkasok nem másztak fára, a karmai nagyon is alkalmasak voltak megkapaszkodni a kéregben. De nem tette, mert sejtette jön is a következő adag a savas masszából és nem is tévedett.

Amint a törzshöz ért már lökte is magát a következő fa felé, és ezzel is egyre közelebb került a lich felé, aki bízva abban kevesebb ideje marad reagálni végre eltalálhatja és végezhet vele. Újra tovább lendült, de most nem egy újabbra, hanem a fa egy magasabb ágát vette célba. Elkapta a karjaival, majd már húzta is fel magát.

Alatta a törzset a sav marni kezdte nagy felületen. Az újabb támadás az ágat találta el, amire felguggolt és most megreccsent a súlya alatt, de még el tudott rugaszkodni, hogy legalább irányítottan érjen földet. Legalábbis ez volt a cél, de egy energialökés oldalba kapta és vízszintesen repülve vágódott magasan egy fának, majd zuhant le.

Csontja törött, ezt érezte és a fájdalom is letaglózta egy-két pillanatra. Fel kell állnia minél előbb, ez nem kérdés. Hallotta a lich nevetését, és valahol jogosan örült apró sikerének, viszont a fülei elárultak mást is.

Halk recsegő hangok jutottak el hozzá, az első fa törzse kezdte megadni magát a maró hatás alatt és lassan a varázsló felé dőlt, aki észrevette és már siklott is arrébb. Sajnálatos és szerencsés módon a többi fa megfogta elhulló társát, ami így jóval lassabban ért földet, viszont kellő mennyiségű kisebb ágat tört le, ami törmelékként hullott alá zavarva a lichet. Aztán megadta magát a második fa is, aminek már nagyobb helye tere nyílt, és akadályként esett a vérfarkas és az élőholt varázsló közé.

Nyert egy kis időt a felálláshoz, de már az első mozdulatnál tudta a törött borda le fogja lassítani, és nehezebben is kapott levegőt. A még gyér lombozat között látta a lichet varázsolni, majd mindent felperzselő fekete lángok csaptak fel irányából, amik pillanatok alatt égettek utat a fákon át és tartott felé. Elvetődött, de még így is érezte a hőjét a pusztító lángoknak, de csak egy pillanatig nézte mire képesek, majd újra a varázsló felé kapta a tekintetét, aki mintha megmerevedett volna.

Nem tudta minek köszönhetően. Talán Angelica vagy egy másik boszorkány avatkozott közbe, de ki kellett használni. Összeszedte magát és már futott is, de egy fekete bundás alak megelőzte, aki a varázsló háta mögött bukkant fel. A lich már csak hátra nézni tudott mielőtt a karmos kéz a mellkasába nem nyúlt, hogy hozzáférjen az ékkőhöz.

Még megpróbálkozott egy taszító varázslattal, de csak annyit ért, hogy a lelkét rejtő kő Zoárral együtt repült el, aki a föld felé fordult és a lendületét használva ahhoz hozzácsapva állt meg. Az élőholt varázsló megmaradt teste pillanatok alatt összeesett és porladni kezdett, most hogy már a mágia nem tartotta meg, a lelke pedig egy hátborzongató sikítás közepette távozott. Argo az oldalát fogva igyekezett a fekete bundáshoz, aki a szilánkokat próbálta kirázni, majd kiszedni a tenyeréből.

− Még jó, hogy Angee besegített! − morogta oda az ezüstbundás, mire egy kérdő zöld szempár nézett rá.

− Angee? Nem hiszem, ő épp ott csépeli az Árnyékurat − bökött egy irányba Zoár, majd újra a tenyerével foglalkozott.

Argo elnézett arra és nem igazán akart hinni a szemének. Az Árnyékúrról hiányzott a páncél, ami valamivel arrébb feküdt a fűben, és ette az a trutyi, amit a lich lőtt ki. Mikor, és hogyan került rá nem tudta, de gyanította a boszorkány érdeme.

De nem is ez bizonyult a legérdekesebbnek, hanem az, hogy Angelica puszta kézzel harcolt. Az látszott, némi varázslattal felgyorsította magát, felerősítette az ütéseit is, de akkor is elképesztő látványt nyújtott.

Kivédte alkarral az Árnyékúr balos ütését, majd indított egy alsó horgot ő is balról, ami gyomron találta az ellenfelét. Aztán már húzta is ki magát, hogy térddel még erőteljesebben ismételje meg, de megfogták a rúgást és ellökték. Kellett néhány lépés mire visszanyerte az egyensúlyát, de nem állt le. Enyhén oldalasan lépett előre, majd fordult is és magasan rúgott, amit kénytelen volt az Árnyékúr védeni, aztán jött másik lábbal a következő, és folyamatosan szorította hátra az ellenfelét.

− Mióta tud verekedni? − nyögte ki a kérdést.

− Amióta csak ismerem − és Zoár hagyta felvillanni az emlékképet arról, amikor elérte a boszorkány nála legyen a Védelmezője. Féloldalasan elvigyorodott, és Argo inkább nem akarta tudni mi jár a fejében.

− Kifogyott a varázslatokból? − kérdezte inkább meg.

− Dehogy! Csak unja, ha egy helyben kell állni hosszútávon.

− Aha − aztán Argo körbenézett és egy sárga ruhás boszorkányt látott futva jönni. − De, ha nem ő volt, akkor ki?

− Nem tudom. Nekem is csak annyi tűnt fel valami energiatámadás megmerevítette és ezt használtam ki.

− Azért szépen elintézett a fejedelem − mérte végig Argo, mert a fekete bundás úgy nézett ki, mint aki tüskebokorban hempergett. Nem igazán látott olyan területet ahol a bundája nem lett volna megtépve, vagy ékesítette volna karmolás nyom.

− Oh egek! − nyögte a boszorkány, aki közbe odaért hozzájuk levegő után kapva. − Látom Angee belelendült.

Nézett el a társa felé, aki épp keményen ágyékon rúgta az Árnyékurat. Mind a két vérfarkas együtt érzően szorította össze a lábát és nyögött fel. Aljas, de hatásos támadás, mert földre került az ellenfele. Kinyújtotta a karját és a fűből egy kard emelkedett fel és reppent a kezébe. A fekete pengével pedig átdöfte az Árnyékúr mellkasát, és ezzel véget ért.

Az érkező boszorkány nekiállt őket meggyógyítani, ha nem is teljesen, de annyira igen, hogy a súlyosabb sebek ne akadályozzák őket. Angelica körbenézett őket keresve, majd megindult mikor észrevette hol vannak. Ahogy közeledett Zoár akkor vette észre vérzik a boszorkánya orra és a szemöldöke is felrepedt egy ütés nyomán. Egyből morogva húzta ki magát, de Angee csak leintette és úgy vigyorgott, mint egy kislány, aki kapott a legfinomabb süteményből.

− Ez jól esett! − közölte velük, mire Argo csak ránézett a fekete bundásra.

− Ennek örülök, de maradjunk az eredeti felállásnál − szólalt meg aztán, mire ránéztek. − És a szünetből is elég, van még épp elég ellenfél.

− Igaz! − bólintott rá Zoár és védőn állt a boszorkánya mögé.

− Francba! − jelent meg káromkodva Zod hirtelen. − Lemaradtam, pedig láttam távolról a triót, de két elit, meg pár szúnyog feltartott.

A feje hátulját félig vér borította, mintha betört volna a koponyája, nyílt seb ékesítette a bal alkarját, nem mintha zavartatta volna magát miatta. A morgása is inkább csalódottnak tűnt, mint fájdalmasnak.

− Van még ellenfél − nyugtatta meg Argo.

− De nem ilyen! − morogta és közbe a gyógyító őt vette kezelésbe.

− Hol a Védelmeződ? − kérdezte hirtelen Angee, mire a másik nő szemében szomorúság villant és nem szólt. Ennyiből tudtak mi a válasz.

− Majd én vigyázok rá! − szólalt meg Zod, amivel leginkább a gyógyítót lepte meg, akire rávillantott egy magabiztos félmosolyt.

− Remek, akkor mi megyünk! − jelentette ki Argo, azzal a trió mozgásba lendült.

− De feltétlen szóljatok, ha belefuttok valami jó kis ellenfélbe! − kiabált utánuk még az árnyfarkas, aztán megmozgatta a karját, amin a seb nagyrészt összezárult.

Azzal a boszorkány oldalán maradva elindultak ellenfél és segítségre szoruló sebesülteket keresni, mert az elmúlt néhány percben a környék kissé kihalt. Mintha a vámpírok nagy része felszívódott volna. Talán a fejedelem és az Árnyékúr halála késztette arra őket ne folytassák a harcot. Már senki nem kényszerítette, és irányította őket, akkor meg minek kockáztassanak?